Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
A tányérólom a Dunai horgászok régi nagy kedvence. Ennek segítségével, sokkal jobban lehet fixálni a végszereléket, mint a más formájú nehezékekkel. Ez a lapos ólom elfekszik a mederfenéken, és csak akkor mozdul meg, ha az áramlás alá tud kapni. Annak érdekében, hogy a vízbe érés utáni, a stabilizálódásig eltelt néhány másodpercben a pörgő kosár ne tekerje meg a zsinórt, az ólomba egy nagyon erős forgót rögzítettek. Ezzel lehet egyébként a nehezéket a végszerelékhez kötni. A legtöbbször partközeli horgászatok során alkalmazzák ezt a modellt. A 120, és 150 grammos változatokat akár a nagyon erős sodrású helyeken is lehet alkalmazni.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A tányérólom a Dunai horgászok régi nagy kedvence. Ennek segítségével, sokkal jobban lehet fixálni a végszereléket, mint a más formájú nehezékekkel. Ez a lapos ólom elfekszik a mederfenéken, és csak akkor mozdul meg, ha az áramlás alá tud kapni. Annak érdekében, hogy a vízbe érés utáni, a stabilizálódásig eltelt néhány másodpercben a pörgő kosár ne tekerje meg a zsinórt, az ólomba egy nagyon erős forgót rögzítettek. Ezzel lehet egyébként a nehezéket a végszerelékhez kötni. A legtöbbször partközeli horgászatok során alkalmazzák ezt a modellt. A 120, és 150 grammos változatokat akár a nagyon erős sodrású helyeken is lehet alkalmazni.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.