Örömmel adunk hírt a HALDORÁDÓ horgászportál látogatóinak a Magyar Horgász legújabb számáról. Már az újságárusoknál a Magyar Horgász júniusi száma!
Ennek is eljött az ideje! Beneveztem életem első bojlis, nagyponty-fogó versenyére. Mivel szeretem a kihívásokat, egyből hazánk egyik legnívósabb, legnehezebb versenyén, az IWCC 2023 By Lake Tisza rendezvényen szerettem volna megmérettetni magamat és lelkes csapatomat. Az egyhetes, embert próbáló túrán nagyon sok új és hasznos tapasztalatra tettünk szert a vadvízi nagyponty-horgászatban, ráadásul az erős mezőnyben még szép eredményt is elértünk! Tarts velünk az újabb nagy kalandra hazánk egyik legnehezebb vadvizére, a Tisza-tóra!
Tél után nyár – nagyjából így tudnám jellemezni az idei tavaszunkat, amelyből az átmenet igencsak kimaradt, de végre tartósan melegedőre fordult az időjárás, a pontyok is végeztek a nászukkal a legtöbb vízen, így minden adott, hogy egy igazán jót horgászhassunk. Jönnek is a kérdések szép számmal, nézzünk ezekből néhány aktuálisat!
Ez az összeállítás 2 db Banax Helicon 5600NF orsót tartalmaz, tehát egy szuper távdobó orsó pároshoz juthat a vásárló, egy remek akció lehetőségével!
A Banax Helicon NF széria a ponty és bojlis horgászok körében már-már legendának számít. Megbízhatóságával nagyon sokakat lenyűgözött. Mérete és súlya nem csekély, ami a felhasznált anyagoknak is köszönhető, egy igazi nagyhalas orsó. Technikai paraméterei méltán elősegítik a megelégedettségi ráták növekedésében, melyek a következőek: Ami egyből szembetűnő, az a nagyméretű kúposított dobja, mely feltétele a hosszú és pontos dobások kivitelezésének. A 100 méter feletti helyek elérésben a csigás dobemelés is támogatja, mely miatt a zsinór menetei feltekerés után egymás mellé fognak kerülni, majd dobáskor akadálymentesen szaladhatnak le a dobról. A masszív orsótestben 5+1 csapágy kapott helyet, mely felel a sima és egyenletes futásért. A csúszásmentes hajtókar megtekerése után, ez a tényező alátámasztódik egyből. Óriáslamellás fékrendszere megfelelően állítható és fárasztás közben is letapadásmentesen adagolja a zsinórt. Elsőfékes modell, mely kiegészül egy hátsó nyeletőfékkel, ami az éjszakai horgászatok közben rendkívül jó szolgálatot fog tenni. A hajtókarja egy mozdulattal behajtható, praktikus gyors összeszerelést tesz lehetővé. A fém dobja mellé pedig, egy szintén távdobó kivitelű, grafit dob is a dobozba került. A dob zsinórkapacitása 480 méter, 0.30 mm-es zsinórból, mely miatt a behúzós bojlis horgászoknak is tökéletes variánssá teszik az orsót. Ezen paraméterek összessége teszi egy tökéletes nagyhalas variánssá, mely most egy 2 darabos csomagban is elérhető, kedvezőbb árat biztosítva, tapasztalattól függetlenül jó választás minden horgász számára.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.