A Bledi-tó Szlovénia legnépszerűbb turistalátványossága. Aki egyszer eljut ide, azonnal megérti, miért özönlenek erre a helyre a turisták a világ minden pontjáról. Havas hegycsúcsok, kristálytiszta víz, ódon vár, aprócska sziget fogadja az ide érkezőket, azonban a pontyhorgászok számára is egy igazi bakancslistás helyszín. Csodálatos, egyedi pontyokat rejt ez a különleges tó, melyekért megéri minden befektetett energia.
Ezúttal Szlovákia leghosszabb folyóján vettem üldözőbe a dévér komákat. A Vág folyó mintegy 403 km-en vonul át Szlovákián. Erős sodrású folyó, így nehezebb a meghorgászása is. Vadregényes környezet, nádfalak, nádszigetek is színesítik ezt a gyönyörű vízterületet. A medret többnyire kavicsok és sziklák borítják. A gyors áramlás általában nagy mennyiségű, nagyméretű uszadék fákat hoz magával, így a horgászat is elég nehézkessé válhat. A folyó ugyanakkor sok természetes táplálékot is biztosít a halak számára. Termetes kagylókat és a tiszta víznek köszönhetően apró rákokat is szemügyre vehetünk a víz feltérképezése során.
Van az úgy, hogy egy nagy reményekkel várt, tudatosan tervezett és felépített horgászat végül egészen más eredménnyel zárul, mint ahogy azt a horgász szerette volna. Minél több év telik el az életemből a vízpartokat járva, annál kevésbé lepődöm meg az ilyesmin, de így sem tudok egykönnyen beletörődni. Alapvetően szeretek úgy tekinteni az ilyen alkalomra is, hogy legalább tapasztalatokat gyűjtöttem… Hát, igen, győzni vagy tanulni – nagy igazság ez! Ideális esetben ez a kettő együtt járhat, most azonban csak az utóbbi jutott. Az eredmények tükrében eleinte nem akartam leírni e horgászat beszámolóját, viszont végül úgy döntöttem, mégis megteszem, már csak azért is, mert az a bizonyos siker is mindig nézőpont kérdése!
A Korda Hybrid Lead Clip egy speciális ólomklipsz, amelyet - a halak biztonságának maximális figyelembevételével - három évig tartó tesztidőszak után dobott piacra a nagynevű angol gyártó. A gyorskapcsos forgóval szerelt ólomklipsz különlegessége, hogy a forgó fixen van a kapocsban, így az ólomnál elakadt szereléket (akár van rajta hal akár nincs), az ólom elvesztésével ugyan, de ki tudjuk szabadítani az akadóból. Használata kifejezetten a növényes, akadós pályákra ajánlott. Az ólomklipsz a nehezebb ólmokkal való távdobáshoz is kiválóan használható. A csomagban 8 db ólomkapocs található.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Korda Hybrid Lead Clip egy speciális ólomklipsz, amelyet - a halak biztonságának maximális figyelembevételével - három évig tartó tesztidőszak után dobott piacra a nagynevű angol gyártó. A gyorskapcsos forgóval szerelt ólomklipsz különlegessége, hogy a forgó fixen van a kapocsban, így az ólomnál elakadt szereléket (akár van rajta hal akár nincs), az ólom elvesztésével ugyan, de ki tudjuk szabadítani az akadóból. Használata kifejezetten a növényes, akadós pályákra ajánlott. Az ólomklipsz a nehezebb ólmokkal való távdobáshoz is kiválóan használható. A csomagban 8 db ólomkapocs található.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.