A Ráckevei (Soroksári)-Duna – ismertebb nevén RSD – régóta a bakancslistás vizeim közt szerepelt. Az utóbbi években soha nem látott mennyiségű nagy ponty került itt partra, így nem volt kérdés számomra, hogy ha lehetőségem nyílik, én is próbára teszem itt magam. Szendrei Ádám barátom meghívásának eleget téve erre március elején végre sor került. Ez az egyéjszakás villámlátogatás minden várakozásomat felülmúlta. Erre a különleges, rapid pecára emlékszem most vissza.
Itt tavasz, mindenki agyal, tervezgeti az első horgásztúrákat. Ilyenkor érkezik a legtöbb kérdés, főleg az újdonságokkal kapcsolatban. Íme, az az öt kérdés, amelyet megválaszoltam ebben az írásban.
Az ázsiai expedíció első fejezetében láthattátok, ahogy Vietnámban, a Mekong-deltájában csapatommal nekivágtunk a világ egyik legnagyobb édesvízi halának, a Mekong Catfish-nek a becserkészésébe. Ennek a rejtélyes óriásnak a megfogása azonban tovább váratott magára, mint hittem, mert egy váratlan baleset okán veszélybe került az életem, s így félbe kellett szakítanunk a túrát. Ha valamit megtanultam az évtizedek során, akkor az az, hogy ott, ahol a sikert osztják, a hitünk és elszántságunk ereje többet számít a körülmények viszontagságainál. Aki ismer engem, tudja jól, hogy SOHA nem adom fel és a végsőkig küzdök a céljaimért! Ezt most sem tettem másként, a kórházból talpra állva újult erővel, új tervekkel, egy új helyszínen, Thaiföldön vettük célba az áhított gigantikus harcsákat. Hogy mit tartogatott számunkra a második fejezet? Ebből a cikkből kiderül!
A holland PB Products cég több év fejlesztést és tesztelést követően lépett a picra kimagasló minőségű termékeivel. Az innovatív termékeket olyan nagyszerű horgászok fejlesztették ki, mint Frank Warwick, Koen Koops, Ronny de Groote.
Tapasztalatukat és tudásukat felhasználva alkották meg a PB Products termékeket. A végszerelékek elkészítésére specializálódott csapat minden kétséget kizáróan fantasztikusat alkotott, nem véletlenül használják világszerte nagy megelégedéssel a PB Products termékeket.
PB Products Control egy nagy szakítószilárdságú monofil zsinór, amely nagyszerű jellemzőkkel, fizikai paraméterekkel rendelkezik. A lágy szerkezet, a magas kopásállóság, a minimális nyúlás és a gyakorlatilag nulla memória teszi a Controlt az egyik legjobb monofil zsinórrá. 1250 méteres gazdaságos kiszerelésben kerül 4 méretben (0,30 mm, 0,35 mm, 0,38 mm, 0,43 mm) forgalomba
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A holland PB Products cég több év fejlesztést és tesztelést követően lépett a picra kimagasló minőségű termékeivel. Az innovatív termékeket olyan nagyszerű horgászok fejlesztették ki, mint Frank Warwick, Koen Koops, Ronny de Groote.
Tapasztalatukat és tudásukat felhasználva alkották meg a PB Products termékeket. A végszerelékek elkészítésére specializálódott csapat minden kétséget kizáróan fantasztikusat alkotott, nem véletlenül használják világszerte nagy megelégedéssel a PB Products termékeket.
PB Products Control egy nagy szakítószilárdságú monofil zsinór, amely nagyszerű jellemzőkkel, fizikai paraméterekkel rendelkezik. A lágy szerkezet, a magas kopásállóság, a minimális nyúlás és a gyakorlatilag nulla memória teszi a Controlt az egyik legjobb monofil zsinórrá. 1250 méteres gazdaságos kiszerelésben kerül 4 méretben (0,30 mm, 0,35 mm, 0,38 mm, 0,43 mm) forgalomba
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.