Húsvéti meglepetések

Húsvéti meglepetések

Téli tervezés tavaszi horgászatot eredményez. Ádám barátommal télen elhatároztuk, hogy újfent ellátogatunk egy kihívásokkal teli holtágra a tavasz folyamán. Célkeresztben elsősorban a harcsák és a pontyok voltak ezúttal, de a bónusz meglepetés sem maradt el!

Ahogy lenni szokott, ember tervez, az időjárás meg eldönti, mit kapunk, jót vagy rosszat. Most a már lassan szokásosnak mondható áprilisi havat dobta a gép nekünk, így ebből kellett kihoznunk a maximumot.

Áprilisi tél
A völgyben meg virágba borult fák fogadtak minket

Ádám inkább a harcsákra fókuszált, míg én bíztam a holtág pontyaiban. Kevés aranyhasú lakja a vizet, viszont rejthet pár igazi kincset számunkra, ha kellően kitartóak és szerencsések vagyunk.

Harcsázás
A feszítős módszerre voksoltunk és bár nem vagyunk nagy mágusok, talán ez tűnik a leghatékonyabbnak. Az extrém lehűlés és a holdvilágos éjszaka azonban nem nekünk kedvezett. Kíváncsian vártuk, hogy mit fogunk kárász, illetve bodorka csalijainkkal. Néhány belehúzás, rányúlás után pár szebb csukát sikerült fogni, illetve egy kölyökharcsát. A legjobbnak tűnő helyek sem hozták meg az áttörést, így a harcsázást elengedtük.

Jófajta csalihalakkal készültünk
A legjobb helyeket vallattuk alapos keresés után
Helyén a szerelék
Első feszítős módszerrel fogott harcsám

Pontyozás
Ideje volt a szakterületünket egy kicsit erőltetni és harcsás „sikertelenség” okozta sebeinket orvosolni.

Irány pontyozni!
Kevés Big Fish bojlival is etettem kezdetben

Egy kis előetetés és az időjárás javulása bizakodásra adott okot. A helyiek tanácsát megfogadva a bojlit visszább vettük, így inkább kukorica került etetésre. Nem szórtuk ész nélkül, pontosan megetettük a nád szélét, ahol 90 cm víz volt. Egyszerű blowback riget kínáltam fel, melyen 2 szem főtt kukorica és 2 szem Mega Spécicorn Egzotikus Ananász ízesítésű gumikukorica volt felkínálva. Ez a kombináció tökéletes vadvizekre, illetve egyéb, kis halsűrűségű vízre egyaránt.

Egyszerű, de nagyszerű felkínálásom
A pontyos szerkók a helyükön
Vörös holdvilágos este

Maradt a várakozás. Kora reggel Ádám barátom gyönyörű spanyolosa keltett minket. A parádés, közel 10 kilós ponty nagyon jó kedvre derített minket, bizakodva vártuk a folytatást! A fényváltásig vártunk a következő kapásra. Egy határozott ejtésre emeltem be, melyet egy bomba fárasztás követett. Nagyon jólesett a tél után kiéhezett lelkemnek ez a küzdelem, melynek végén egy páratlan pontyot pillanthattunk meg! Életem egyik legszebb pontya került a bölcsőbe. A fényképek elkészítése után nyugodtan úszott tova a holtág misztikus vízébe.
Azonban még volt egy ráadás meglepetés! A jéghideg víz ellenére egy áprilisi fagyos torpedó is megtisztelt, ráadásul egy szebb példány. Pontyhorgászként nem a kedvenceim, de most nagyon örültem neki! Nem szokványos dolog, hogy ilyen korai időszakban ilyen halat zsákmányoljon az ember. Egy horgász életében 1-2-szer, ha megadatik az ilyesmi.

Az első ponty megérkezett az egyszerű, de nagyszerű felkínálásra
Bölcsőben egy különleges vendég
Közös öröm egy parádés hallal
Napközben a nagy kárászok is megnehezítették dolgunkat
Akcióban naplementekor
Jól látszik, milyen csalira csábult el ő is
Álomhal a kezemben
A királynő másik oldala
Újabb termetes hal a pontybölcsőben
Áprilisi torpedó a javából

Elégedetten pakoltunk haza, nekivágva a hosszú, 5 órás útnak. Köszönjük, Kengyel, remélem, még találkozunk!

Köszönjük, Kengyel!

Írta: Rokolya Péter
Fotók: Kieta Bettina

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.