A szuper csípős kendermag tuning – készítsd el misztikumok nélkül!

A szuper csípős kendermag tuning – készítsd el misztikumok nélkül!

A kendermag kétségkívül már évtizedek óta a pontyhorgászat egyik legnagyszerűbb csalija. Erről a fantasztikus aprómagról tényleg elmondható, hogy kiállta az idők próbáját és szinte semmit sem veszített vonzó hatásából. Az alábbi írásban bemutatom, hogy egy egyszerű útmutató segítségével még hatékonyabbá tehető a kender, ami jelentősen megnöveli a fogósságát.

Arra, hogy a kendermag valójában minek is köszönheti a hallatlan népszerűségét, tulajdonképpen mind a mai napig csak találgatások és feltételezések vannak. De az tény, hogy a kendermagot úgy képesek enni a halak, mint semmilyen más etetőanyagot, és egyszerűen imádnak hosszú ideig a magok között turkálni. Sőt! Apró mérete miatt a halak nagyon sokáig ott tartózkodnak az etetésen, mivel minden szemet el akarnak fogyasztani. A kendermag egész évben hatásos, de különösen jól működik azokon a vizeken, ahol a pontyok már nagy mennyiségű bojlival találkoztak az eltelt évek során. Tulajdonképpen a kender az egyik legtisztább, legteljesebb mag, amit ez idáig a horgászatra használhatunk. Egyetlen más mag sem veszi fel a versenyt magas tápértékű mutatóival. A kender egy olyan fantasztikus, könnyen emészthető, 100% növényi fehérjeforrás, amely a természetben megtalálható esszenciális aminosavakat (EAAs) megfelelő arányban tartalmazza, így a halak táplálkozási spektrumára óriási hatást gyakorol. Jelentős mennyiségű létfontosságú enzim és az esszenciális zsírsavak (EFA) is megtalálhatók benne. Rendkívül gazdag Omega-3-ban, valamint forrása az omega-gamma-linolénsavnak (GLA). 47%-os fehérjetartalommal bír.

A mágikus apómag
Frissen főzve az igazi

Egyes emberek véleménye szerint a főzött kender külső megjelenésében kísértetiesen hasonlít a pontyok egyik fő természetes táplálékához, a vízi csigához. Mások állítása szerint a pörkölt dióra kissé emlékeztető illata és íze miatt kedvelik a vizek lakói. Sokan viszont azt vallják, hogy bizonyos mértékig ropogós textúrája miatt fogyasztják szívesen a halak, mert a héja a kagylók, rákok, csigák kemény vázát idézi. Jó néhányszor felmerült már az is, hogy halakat teljesen függővé teszi, mert olyan hatása is lehet, mint az indiai vadkendernek. Ez azonban egyáltalán nem igaz, mert a terményért termelt kender egy teljesen más növény. A CC Moore csaligyártó cég véleménye szerint az igazi ok valószínűleg az, hogy a rendkívül magas a kendermag tápértéke: ásványi anyagokban, vitaminokban és természetes olajban gazdag beltartalama teszi igazán fogóssá ezt a valóságos kalóriabombát.

Tegye a nyers kendert egy vödörbe vagy egy lezárható edénybe, majd öntse fel hideg vízzel, hogy a kendert teljesen ellepje
Áztatás után öntse egy főzőedénybe
Addig érdemes főzni, míg a szemek elkezdenek kipattogni

A kendermag elkészítésének folyamata méretének és a magon lévő repedésnek köszönhetően rendkívül egyszerű, nem igényel különösebb felkészültséget. Ahogy a többi magnál is, a legjobb, ha frissen készítjük el. A nyers kendermag előnye, hogy ha a horgász magának főzi le otthon, akkor ezt a horgászatához tudja igazítani, tehát így mindig frissen főzött kendert kap. A fel nem használt, megmaradt kendert pedig egyszerűen le lehet fagyasztani a következő horgászatig, ezzel frissen tartva azt.

Adjon hozzá Hot Chorizo kivonatot
Hagyja, hogy a kender magába szívja a fűszeres kivonatot
Adja hozzá a Chilli Powdert

A kendermag fogóssága nagymértékben fokozható különböző ízesítésekkel, de a tapasztalatok alapján legjobban bevált a csípős-fűszeres adalékokkal való tuningolás. A békés halak, de különösen a pontyok és nagyobb testű keszegek egyszerűen megőrülnek, amikor találkoznak a csípős kenderrel.

Hagyja pihenni néhány óráig a keveréket, majd zárja le
Néhány napon belül használja el…
… vagy fagyassza le

1 kg kendermaghoz 30 ml Hot Chorizo és 20 g Chilli Powder szükséges!
Ha kedvet kapott hozzá, próbálja ki!
A szuper csípős kendermagos etetőanyaghoz kapásokban gazdag pontyos órákat kíván a Pontycentrum csapata!

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.