Megmondom őszintén, valahogy meguntam a horgászatot az olyan vizeken, ahol tudom, hogy a legnagyobb halak is alig haladják meg a 20 kg-ot. A 2010-es évben az volt a célom, hogy javítsak a korábbi pontyrekordomon, de azt azért tegyük hozzá, hogy ennek megvalósításához olyan vizekre kellett ellátogatnom, melyek ideális feltételeket kínálnak ahhoz, hogy a pontyok ott akár 30 kg felettire is megnőjenek…
Ne értsen félre a kedves olvasó, a 20 kg-os pontyok, illetve minden általam gyártott termékkel kifogott 15 kg-on felüli hal is sokat jelent számomra! Pályafutásom során minden országban, ahol horgásztam már, fogtam 20 kg feletti „betyárkát”. E próbálkozások Európán belül eddig 5 állam területét foglalták magukba. Ám az utóbbi időkben valahogy csökkent a motivációm, amikor egy adott víz rekordpontyát többször is kifogtam, és azt állapítottam meg, hogy a ponty nem növekszik, hiszen minden tónak megvannak azok az adottságai (vízterület nagysága, természetes táplálékforrások mennyisége, a tó haleltartó képessége stb.), amelyek meghatározzák az ott élő halak maximális súlyát, illetve méretét. Véleményem szerint Európa-szerte az eltérő klimatikus viszonyok is nagy jelentőséggel bírhatnak ebből a szempontból. Kivételek persze ettől függetlenül mindig lehetnek, de jellemzően inkább nagyobb tavak esetében kedvezőbbek a halak számára a feltételek, mert ott a nagy élettér mellett a legtöbb esetben akkor is található (természetes) táplálék, ha mi, horgászok nem szervírozunk nekik eledelt.
Ahhoz, hogy az említett célomhoz közelebb kerülhessek, már kora tavasszal utánajártam annak, hogy merre lenne érdemes próbálkoznom.
Nem volt könnyű dolgom, hiszen környékemen ritka az olyan víz, ahol 24 kilón felüli pontyok is úszkálnak. Sok gondolkodás után kiválasztottam egy olyan tavat, amely ugyan kiváló lehetőségeket tartogathat számomra, de azt hozzátenném, hogy a helyi szabályzat pontyhorgász szemmel nézve még hagy némi kívánnivalót maga után. Konkrétan: csaknem minden, ami egy mai „nagyhal-vadász” számára alapkövetelmény lenne, az itt be van tiltva. Úgy gondoltam, hogy dacolva a szabályzat okozta nehézségekkel mégis vállalkozom egy itteni, kihívásokkal teli horgászat lebonyolítására. 2009-ben elsőként egy barátom hívott meg erre a tóra, aki a túra idejére felajánlotta a horgászstégjét is. Az akkori 5 napos horgászaton sok olyan egyéb technikai lehetőséggel kellett megbarátkoznom, amelyek „kiskapuként” jelentették számomra a megoldást az előírások által tiltott módszerek szabályos kivitelezésére. Beetetni csak távirányításos etetőhajóval lehetett, maximum 120 m-es távolságig. A szomszéd stégek pedig jobbra-balra 10 m-re helyezkedtek el. Így 2400 négyzetméternyi területből kellett kihozni a lehető legtöbbet.
Persze a halak többsége 150-160 m-es távolságban mozgolódott, mintha tudták volna, hogy a parthoz közelebbi területek veszélyt jelenthetnek számukra. Mindjárt láttam, hogy nem lesz könnyű dolgom, de miért is lenne? Az 5 nap is túl rövid idő az eredményes horgászatra egy számomra új, ismeretlen vízen. Elkezdtem taktikázni: hétköznap nem volt valami sok horgász, inkább hétvégen „lepik el” a tavat, ezért elhatároztam, hogy az első napon egy kicsit többet fogok etetni, ez már bevált más nagyobb tavakon is.
Az etetőhajóra felpakoltam egyben 3 kg bojli, pellet és főtt gabona keverékét, és hármat fordultam az etetéssel. Majd a bevetésre kész csalik az etetés szélére kerültek, az egyiket kicsit balra, a másikat pedig elé raktam. Véleményem szerint így nagyobb az esélye annak, hogy a felkínált horogravalónkat a nagy ponty vegye fel.
A korábbi tapasztalataimhoz hasonlóan, ahogy az a nagy területű vizekre jellemző szokott lenni, az első nap itt sem volt eredményes. Másnap gyönyörű napsütéses reggelre ébredtem, a fejemben pedig ide-oda szaladgáltak az elképzelések.
Hogyan tovább?! Komplikálás nélkül, épp úgy, mint az előző este, most is beettem. A horgok alá fűzött csalikat pedig kicseréltem más ízűekre, és visszadobtam őket a helyükre. Az első kapásig 30 órát kellett várnom. Az etetésen eleinte a kisebb pontyok domináltak, de tudtam, hogy utánuk majd hamarosan jönnek a nagyok is. A vízfelszín nappal sima volt, mint a tükör, így volt lehetőségem megfigyelni a halak mozgását, amely látszatra mindig egyre közelebb került az általam meghorgászott területhez, csak idő kérdése volt, hogy mikor szedi fel a csalit valami szebb példány.
Harmadik napon jött a meglepetés. A merítőhálómba egy hibátlan, 19,50 kg-os ponty kötött ki. Nem rossz már a harmadik napon egy ilyen nagy tavon. Itt nem fordul sokszor elő, hogy egy évben egy és ugyanazon halat többször kifognák a horgászok, ezért szép és sértetlen marad a szájuk - ezért is szeretem a nagyobb vizeket.
Fotózás és fürdés (persze a hallal) után ismét beetettem. Az etetés közben, amikor éppen szótlanul kémleltük barátommal a vizet, hirtelen egyszerre döbbentünk meg: „Mi volt ez?!”
Nem messze tőlünk egy csodálatos ponty mutatta meg magát. Mindjárt arra gondoltam, hogy ez talán az én rekordom lesz…
Ekkor döntöttem: „I’LL BE BACK!”
A tavon töltött első horgásztúrámon megismerkedtem egy jó emberrel, aki sűrűbben szokta a vizet vallatni, és tett egy ajánlatot, minek keretében horgászhatnék legközelebb a stégjéről. Szívesen elfogadtam a meghívását, hiszen érdekelt a tó másik oldala is. Így 2010 tavaszán először próbálkoztam a túloldalon, ahol megérkezésem előtt Tomi barátom már szorgalmasan horgászgatott es etetett. Itt szembesültem a tavon először azzal a problémával, hogy hogyan kellene kikerülni a kisebb halak támadását, és kulturáltan lerázni azokat a „sporttársakat”, akik maguk szeretnének az egész tavon horgászni.
Hogy mi is történt itt pontosan, és hogyan sikerült kifognunk a 24, 2 x 25 és 28 kg-os pontyokat? A következő írásomban erre is megtudhatjátok a választ…
Miśel Zadravec - Zadravec Team
