Húsvéti horgászat pellettel - kipróbáltam, megszerettem!

Húsvéti horgászat pellettel - kipróbáltam, megszerettem!

Hogy lehet az, hogy egyeseknél kapás kapást követ, míg mások legtöbbször csak „napozni” ülnek ki a stégre? Eddig mindent úgy csináltam, ahogy gyerekként megtanultam: az etetőkosárba illatos csalogató anyag került, a horogra pedig érett, puhára főtt kukorica. A bedobás után pedig rendszerint kezdetét vette a türelemjáték. Bizony, néhány hónappal korábban még nagyrészt a türelemről szólt a horgászat. Ilyenkor aztán bőven volt idő elmélázni azon, hogy a biztosabb siker érdekében miként lehetne elsajátítani egy-egy újabb technikát a már meglévő felszerelés segítségével. Elég őrült ötletnek tűnt puszta kíváncsiságból pergető botra pelletes, fenekező szereléket készíteni, ennek ellenére kipróbáltam.

Azt mondják, a horgásznak erénye a türelem. A türelem viszont tanulható, csak meg kell érteni, hogy az órák olykor lassabban múlnak, mint máskor. Nekem szerencsém van, mert olyan tavon horgászhatok, amit bár emberi kéz alakított ki, mára szinte tökéletesen egyesült a természettel: időtlen, így feledtetni képes az idő múlását. Ezt a tavat akkor is szívesen meglátogatnám, ha épp nem lenne nálam a pecabot.

A nagy tó egyes részein már fel sem tűnik, hogy valójában emberi kéz alkotta

Amint megérkezem, a parton máris magával ragad a látvány és szinte érzem, ahogy tágul a tüdőm. Megpróbálok minél nagyobbat lélegezni a friss levegőből. Csak ezután fülelek fel egy dongó mély zümmögésére, ami ráadásul nem is a közelből jött. Itt tényleg csend van. Hihetetlen, hogy a fővárosi rohanó hétköznapok után, amikor hazajövök „vidékre”, mennyire éles ez a váltás… Csobbanást hallok! Hal ugrott valahol a tó közepén, de látni nem láttam. Messze lehetett, a fröcskölés hangja mégis úgy terült szét a közel 20 hektáros vízfelületen, mintha csak előttem játszódott volna le az egész.

Egy ilyen naplementéért megéri estig maradni

Régen, még édesapám kissrác korában alakították ki ezt a tavat, sőt egyben az egész tórendszert, méghozzá egyetlen kicsinyke patakból. Valóban tórendszerről van szó, hiszen az idilli környezetű nagyobbik tó fölött egy kisebb, vadregényes, 6 hektáros tó is található, a nagy tó alatt pedig még az utánpótlásról is gondoskodnak egy halnevelő medencében. Utóbbinak köszönhetően a tavakat kezelő egyesület évente többször is végez telepítéseket.

A kis tó még kevésbé művi
A kis tó, rajta a gáttal, ami elválasztja nagyobbik testvérétől
A gátról nézve feltűnő a szintkülönbség: jobbra a kis tó, balra a nagy tó
Egy-egy nyári zápor után igencsak megduzzad a túlfolyást biztosító kis erecske…
… ilyenkor hegyi patakként ömlik a víz a túlfolyón át a kis tóból a nagy tóba

A környékbeli horgászok talán már kitalálták, hogy hol járunk. A magával ragadó élmények, a horgászat és a kikapcsolódás helyszíne a Lőrintei-víztározó. A tavak Veszprém megyében, Ajkától délnyugati irányban terülnek el. Legegyszerűbben úgy közelíthetők meg, ha az Ajkát Kolontárral összekötő útról Ajka-Padragkút irányába térünk le.

Gyermekkoromban majdnem kizárólag a nagy tavon próbáltam szerencsét. Ekkor még nem is voltam a Lőrintei-tavi Horgászegyesület tagja, ám édesapámmal pecázhattam. Ilyenkor néhány órára odaadta hát az egyik horgászbotját. Hagyományos teleszkópos bot volt, a zsinór végén önsúlyos etetőkosárral, kicsit feljebb, fülekre fűzve két darab 4-es méretű horoggal. Ma már kissé durvának tartom ezt a szereléket, de az ő kezében még mindig hatékony. Igaz, hogy családban maradt volna, de „kölcsönbotot” akkor sem alakítok át.

Később aztán magam is beléptem a horgászegyesületbe. Fenekező és úszós horgászatra édesapámnak volt már megfelelő felszerelése, amit bármikor kölcsönkérhettem (természetesen fejvesztés terhe mellett). Figyelve azonban a technológiai újításokat, a régi kölcsöncájg helyett már egyre inkább újra vágytam. Sajátra! Így esett, hogy első kereseteim egyikéből beszereztem egy általánosan használható teleszkópos botot, valamint ekkor vettem meg a mai napig is nagy kedvencemet, egy 3 méteres, 20-50 grammos Shimano pergető botot, e történet egyik kulcsszereplőjét. Ahogy a bevezetőben írtam, ehhez a pergető bothoz készítettem el a pelletes fenekező szereléket, hiszen pergetni a próba idején - márciusban - amúgy sem lehetett.

A nap (egyik) hőse

Az egész néhány Döme-videóval kezdődött. Ne tessék félreérteni, Döme Gábor az írásaiban és videóiban senkit nem buzdít ekkora őrültségre. Épp csak figyeltem és jegyzeteltem, próbáltam ellesni a trükköket. Gyakorlati példát a saját környezetemben nem találtam, ezért így próbáltam meg elsajátítani a pelletes horgászat minden csínját-bínját. Ekkor még csak fejben horgásztam. Mondanom sem kell, gondolatban kapitális pontyokat húztam partra.

Megtanultam, hogy a pellet csalik közös jellemzője a tartósság és az intenzív aroma. Hatékonysága tovább növelhető, ha nem a horogra tűzöm, hanem hajszálelőkére fűzöm. Ennek köszönhetően a csali szabadabban mozoghat az aljzat közelében, könnyebben megtévesztheti a halakat. Miután mindezt magam elé képzeltem, vázlatosan le is rajzoltam. Ezt követően indultam el beszerezni a szükséges kellékeket, immáron kész listával a kezemben.

A tavasz még épp csak elkezdte bontogatni szirmait és a jégpáncél is csak pár hete tűnt el végleg. Ilyenkor a kis tavon érdemes szerencsét próbálni, amely sekélyebb, így a gyönge tavaszi napsugarak gyorsabban melegítik fel. Azt azért nem mondom, hogy hirtelen strandidő fogadott a parton, a tó vize ugyanis még ekkor is meglehetősen hideg volt. Hetekkel később már nekivetkőzhetett az ember, de az áprilisi jó idő ellenére továbbra sem lehetett másra számítani, mint egy valódi hideg vízi horgászatra. Ennek megfelelően a csalogató anyagokat is úgy kellett megválasztanom, hogy azok illata, aromája a fenéken minél távolabbról is érezhető legyen és odacsalogassa az ilyenkor már intenzíven táplálkozó pontyokat. A választásom háromféle Haldorádó termékre esett: a „Vörös Démon” névre keresztelt, szamócás ízesítésű Haldorádó Carp Master Oldódó Lebegő Pellet volt a csali, etetőanyagnak pedig a szintén szamócás Haldorádó Ponty Piros elnevezésű keveréket választottam. Utóbbit Haldorádó CSL Tuning „Vörös Démon” hideg vízi aromával turbóztam fel. Ez így egyben olyan volt, mintha konkrétan egy üveg eperlekvárt hajítottam volna be a vízbe! Ha ezt nem veszik észre a halak, akkor semmit!

A pelletes csalizáskor használt kellékek

Látható, hogy a pelletes dobozban vannak kisebb (12 mm) és nagyobb (16 mm) pellet szemek is. A horgászat alkalmával e két méretet külön-külön szerettem volna letesztelni. A durvább szerelékkel ellátott teleszkópos botra 10-es fonott előkére 4-es méretű horgot kötöttem, ami mellé aztán a nagyobb pelletet fűztem fel. Ezzel a bottal a tó egy távolabbi pontját horgásztam meg egy, a helyiek által ismert víz alatti nádas akadó közelében. A négyórás horgászat során 20-30 percenként újradobtam, de még egy árva kapást sem sikerült kicsikarnom. Mivel korábban már fogtam halat a nagyobb méretű pellettel, úgy gondolom, hogy ezúttal csak a helyválasztás lehetett szerencsétlen (vagy csak elfelejtettem előre egyeztetni a halakkal).

Az aznapi horgászhelyem

Böngészve az itt megjelent cikkeket, világos volt számomra, hogy ha egyszer a zsinór végén már amúgy is finom szereléket használunk, akkor jó, ha a zsinór másik végén is mindent finomra hangolunk. Pontosan ilyen horgászatra tervezték a feederbotokat. Ezeknél a spicc rendkívül érzékeny, ugyanakkor a gerinc elég erős ahhoz, hogy a megtömött etetőkosarat megfelelő távolságra lehessen vele bejuttatni. No de mit tehet az ember, ha vágyna kipróbálni a finomszerelékes pelletes horgászatot, de nincs feederbotja?

Szerencsére nekem már kéznél volt a 3 méteres pergető bot. Egy dologra kellett csak nagyon odafigyelnem, hogy az etetőkosárba ne gyúrjak több etetőanyagot, mint aminek súlyát a 20-50 grammos bot még elbírja bedobáskor. A biztonság kedvéért a végszereléket egy közbenső dobóelőkéhez rögzítettem, bár tudtam, hogy nem fogok lendületes dobásokkal távoli helyeket meghorgászni. A dobóelőkére felkerült a gubancgátlós etetőkosár és egy gumigyöngy ütköző. A dobóelőkét egy forgókapocs zárta, amelynek másik fele gyorskapocsként funkcionált. Ehhez 10-es fonott előkezsinórt rögzítettem egy szilikon cső közbeiktatásával, ami szintén a gubancok elkerülését szolgálta. A horog ezen a végszereléken már két mérettel kisebb, 8-as méretű volt. Kicsit tartottam tőle, hogy a lebegő pellet nagyon felemeli az apró horgot, ezért közel a horoghoz még egy 0,5 grammos sörétet is elhelyeztem.

A szerelék tehát elkészült, következhetett a csalizás és a bevetés. Épp, amikor fűztem fel a kisebb méretű pelletet, eszembe jutott, hogy valahol a horgászdobozom alján van még pár szem konzervkukorica, ami már hetek óta a szamócás Haldorádó CSL Tuning folyadékban ázik. Előkerestem hát és felfűztem egy szemet abból is, remélve, hogy így még kívánatosabb lesz a csali. Végül az így kialakított csalikombináció nyerőnek bizonyult!

A nyerő csalikombináció

Annak ellenére, hogy tudtam, a pergető botom igen jó minőségű anyagok felhasználásával és precíz eljárással készült, nem akartam vele rekord távolságra bejuttatni a csalit. Kiválasztottam egy sekélyebb, közelebb eső részt, amit nyugodt lélekkel meghorgászhattam. Dobás és a zsinór kiegyenesedése után felhelyeztem a kapásjelzőt is, de most valamivel mélyebb belógást engedélyeztem neki, mint általában. Azt akartam, hogy kapásnál legyen egy kis ideje a halnak, hogy beszippanthassa az illatos falatot, mielőtt a megfeszülő zsinór kirántaná a szájából. Ez az apró trükk is hatásosnak bizonyult. (A feederes, rezgőspicces kapásjelzés nem lett volna kellően érzékeny az én pergető botom esetében.)

A meghorgászott helyek 60, ill. 30 méteres távolságban, valamint az akadó, amelyiknek bal szélét néhány, a stégről jól látható, kiálló nádcsonk jelzi

Igazából ekkor kezdődött a türelemjáték. Habár, ha az ember kiismer egy horgászvizet, akkor nem is biztos, hogy türelemjátékról beszélünk, hiszen a partra érve szinte a zsigereinkben érezzük, hogy aznap lesz-e kapás, vagy sem. Akkor meg már nem is teljesen bizonytalan a várakozás. Inkább úgy ülünk le a botok mögé, hogy számítunk valamire, amit még magunk sem tudunk tökéletes pontossággal előre megjósolni, de érezzük, hogy van valami a levegőben, ami a következő néhány óra eseményeit döntően fogja befolyásolni. Aztán lehet, hogy a végén kiderül, tévesek voltak a megérzéseink, de akkor is nyugodt szívvel megyünk haza, hiszen legalább megpróbáltuk.

Ezúttal szinte biztos voltam benne, hogy lesz kapás, hiszen - habár csak a jó isten tudja, hogy milyen indíttatásból - itt a halak rendszerint délután fél 6-tól 6-ig vacsoráznak. Mondom, kell ide a helyismeret! Az én első kapásom két percet késett…

Hosszabb-rövidebb megszakításokkal szinte egész nap fújt a szél. Egy kicsit zavaró volt a kapásjelző himbálózó mozgása, mígnem egyszer csak felfelé indult meg. De még hogy! A félméteres belógás egy pillanat alatt eltűnt, csak úgy csattant a boton a kis műanyag cső! A bevágás után kicsit meg is ijedtem, ugyanis mintha lecövekelt volna a hal, a húzás ellenére egy tapodtat sem mozdult. Mintha egy akadóba rántottam volna bele az apró horgot. Pár másodperc múlva szerencsére kiderült, hogy nem akadtam el, csak éppen a hal tiltakozott túl vehemensen a bevontatás ellen. A 20-50 grammos bot finomsága és rugalmassága csakhamar megnyugtatott és magabiztossá tett. Nagyon jól közvetítette a hal mozgását, amiből az is kiderült, hogy bizony ez nem egy rekordlistás példány lesz. Mérete ellenére azonban úgy tűnt, a tavasz ébredésével ő is feltöltődött, mert újult erővel vágott neki minden egyes kirohanásának. Szépen küzdött, de ezúttal nekem volt nagyobb szerencsém.

Szeretem, ha görbül!
Partközelben még inkább menekülőre fogta
Becsületesen küzdött, de a végére csak elfáradt
Több helyen horog ütötte sebek. Remélem, ha majd nagy lesz, óvatosabbá is válik
Másfél kilós volt, épphogy kilépett a nagybetűs Életbe

Tapasztalataim szerint a víztározó halállományának legnagyobb részét a pontyok teszik ki. Ilyen hatalmas kiterjedésű tavakban azonban kényelmesen elférnek egymás mellett a különböző fajok. A gazdálkodó egyesület minden évben úgy végzi a haltelepítéseket, hogy az adott fajnak mindig legyen elegendő ideje arra, hogy táplálékot, valamint ívóhelyet találjon magának. Közvetlenül a telepítések után nem is szabad horgászni az adott tavon. Ezt minden jóérzésű horgász tiszteletben tartja. A távolabbról ideérkező vendéghorgászoknak ajánlatos begyűjteni az egyedi tilalmi időkről szóló infókat a Lőrintei-tavi Horgászegyesület honlapjáról, nehogy bárkit is csalódás érjen. Megérkezéskor érdemes odamenni egy helyi sporttárshoz, hogy a legfogósabb csalik és a legtöbb halat adó helyek után érdeklődjünk.

Csukákat a part menti nádszélen érdemes keresni
Ragadozókat találhatunk az ilyen bedőlt fák közelében is
Van, hogy az amurok a tó fölé nyúló fák alatt várják a lepotyogó rovarokat - ilyenkor akár szabad szemmel is felfedezhetjük őket a felszín közelében

Az első ponty után - a biodiverzitás ékes példájaként - máris megérkezett az első keszeg. Furcsa kapással jelentkezett, föl-le táncoltatta a kapásjelzőt, ahogy azt egy keszegtől már megszokhattuk. Ilyenkor van egy kevés idő arra, hogy végiggondoljuk, nem szükséges erőteljesen bevágni, hiszen azzal legfeljebb annyit érünk el, hogy kiszakítjuk a horgot a hal szájából. Ez a példány éppen egy fiatal vörösszárnyú volt, de kicsit később még egy közepes méretű dévér is horogra akadt. Rendszerint magamnál tartom horogszabadító kézi készülékemet, vagy legalább levágok egy nádszálat erre a célra, de ennek a horognak a megszokottnál hosszabb szára van, így kényelmesen meg tudom fogni szabad kézzel is.

Hamar érkezett, még maradt is egy kevés etetőanyag a kosárban
Nem ritkák itt az ennél nagyobb dévérek sem

Mint arról már írtam, a siker érdekében fontos, hogy az ember ismerje a vizet, ahol horgászik. A halak számára ekkor itt még nem ért véget a vacsoraidő, így bizakodva vetettem be újra a kukoricás-pelletes szereléket. Nem is kellett sokáig várni a következő halamra, ami a mai napon egyben az utolsó is volt. Egy szép, 2,20 kilós pontyocska koronázta meg ezt a tavaszi délutánt. Természetesen neki is ellenére volt, hogy partközelbe húzzam, így erőteljes kirohanásokkal próbált szabadulni. Az apró horog azonban ezúttal is biztosan ült a szájszélben, a pergető bot pedig jól követte a hirtelen irányváltásokat.

Nem akaródzik közelebb jönni
Úgy látszik, a merítővel sikerült kissé ráijesztenem
Ismét szájszéli akadás
Egészséges példány - remélem, látjuk még egymást!

Estefelé aztán végre csillapodott a szél, megnyugodott a légkör és elcsendesedett a víz. Sajnos véget ért a vacsoraidő, ezért már nem számítottam újabb kapásra, csak reménykedni tudtam még egy utolsóban. Dobtam még párat, de a kapásjelző mozdulatlanul lógott a helyén. Be kellett látnom, hogy ma már hiába próbálkoznék újra és újra. Szép komótosan elcsomagoltam hát a felszerelést. A pergető botot hagytam a végére, hátha lesz még kapás.

Végül azt is felemeltem. A zsinór feltekerése közben elismerően néztem a vékony pálcára és azon gondolkodtam, hogy vajon egy feederbottal eredményesebb lehettem volna-e a mai napon. Vajon egy valódi feederezés során tudnám-e még jobban finomítani a szereléket? Vajon egy másik helyen, egy gerincesebb feederbottal távolabbra dobálva a nagyobb pontyok is tiszteletüket tették volna? Egyszer talán majd lesz lehetőségem kipróbálni ezt a technikát. Most azonban megérkezett a végszerelék, így már mindent össze tudtam pakolni. A nap is lemenőben volt már, ideje volt hazaindulni. Végül még egyszer visszapillantottam a stégre, csak hogy nem hagytam-e ott valamit.

A tó szépsége minden alkalommal megtanít rá, hogy horgászat lényege nem a halfogás. A csend, a nyugalom, a természet közelsége mind hozzá tartozik. Egyszerűen jól érzem itt magam.

Viszlát! Nemsokára találkozunk!

Nagy Tamás (nagytamasgkm)
A fotókat készítette Pej Ágnes és jómagam

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: