Vízparti megbeszélés rapid pecával fűszerezve

Vízparti megbeszélés rapid pecával fűszerezve

Munkámból adódóan rendszeresen egyeztetek gyártókkal, importőrökkel – mindig is fontosnak tartottam a megfelelő emberi kapcsolatokat nemcsak a vásárlóinkkal, hanem azon cégek képviseletével is, akikkel hosszú évek óta együtt dolgozunk. A vírushelyzet miatt tavaly sajnos sok személyes találkozás elmaradt, ezért is fogadtam örömmel, amikor Szalma József, a Korda és Guru márkák hivatalos hazai képviselője megkeresett, hogy érkezne hozzánk a boltba egy megbeszélésre. Józsiról érdemes tudni, hogy egy nagyon rutinos „vén róka” a pontyhorgászatban, és alapvetően Németországban él, így jó esetben is csak évente egyszer tudunk személyes találkozót egyeztetni. Gondoltam, ha már az időjárás is nagyon kedvező, miért ne ejthetnénk meg a megbeszélést a vízparton, „hazai” környezetben, az Ezüst-tó partján?

Józsival reggel hét órakor találkoztam, és megbeszéltük, hogy egy egyszerű, rapid pecát teszünk össze mindketten figyelembe véve a rendelkezésünkre álló néhány órát. A tó közepét választottuk, ahol 10-12 méteres távolságba etettünk és horgásztunk. Természetesen mindkettőnk számára egyértelmű volt, hogy ez most nem az óriási halakról fog szólni, de nem is ez volt a cél.

Józsi az etetés tuningolásához Smart Fruit liquidet használt

Sok mindenről kellett egyeztetnünk, de természetesen itt is az első a család, illetve a horgászat, hiszen az életünk általában ezen alappillérek köré épülnek, és csak ezek után jöhet a munka, ami a mi szempontunkból nem határolódik el élesen minden mástól, mert a hobbink, illetve a mindennapjaink részét képezi.

Kötöttünk gyorsan egy ütős előkét
Nagyon kedvelem a krimpes megoldásokat
Az új fogóval extra kis méretet is készíthetünk
Egy-két kellék az elkészítéshez
Kis gyakorlással könnyedén készíthetünk a segítségével fogós végszerelékeket
A Loops egy szuper felkínálási megoldás
Csupán összehurkoljuk a két elemet, és már kész is az előke
A tökéletes kombi rig

Az etetést követően közösen elkészítettük a Korda Loops előkét, és kaptam mellé egy-két remek tippet is, hogyan tudom még hatékonyabban használni ezt a csali-felkínálási módot. Nagyon kedvelem az ilyen típusú találkozásokat, mert mindig tanulok belőle valami újat, hasznosat, amit bele tudok építeni a saját horgászatomba a későbbiekben.

Egy kis plusz aroma nem árthat
A Tornado Wafter jó választás a rapid pecákhoz

Én kisméretű Tornado Wafter csalikkal készültem, Józsi a gumikukoricában látta a megoldást egy Ronnie rigen felkínálva. Mindkét csalira hamar érkezett érdeklődés, de nem bántunk egyáltalán, hogy meg kellett szakítani egy-egy gondolatot ezért.

Józsi bekezdett
A szerelék folyamatos hangolása nem maradhatott el
A megbeszélést sűrűn meg kellett szakítani…
… egymást váltották a pontyok a matracon

Az idő természetesen ilyenkor gyorsan szalad, így a délelőttünk hamar véget ért, de sajnos csak ennyi idő állt rendelkezésükre, mindkettőnket vártak a további teendők, de így is kimaxoltuk bőven a lehetőségeket. Sikerült minden fontosabb témakörben megtalálni a közös hangot, így továbbra is kiemelt kínálattal tudjuk forgalmazni a Korda és Guru termékeket, amelyekben szerintem nagyon sok vásárlónk fogja örömét lelni.

A kis mohók a hőség ellenére is nagyon aktívak voltak
Józsi hatékony megoldása, amely vonzotta a pontyokat
A végére egy közös kép sem maradhatott el

Írta: Haskó Tamás
Fotók: Szalma József

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.