Az „i”-re a pontyot

Az „i”-re a pontyot

Nem tudom, mi ütött belém. Jó, kicsit sejtem. Horgászlázban szenvedek már a halzuhatagos február óta. Jó lett volna felrakni az „i”-re a pontot, valami nagy aranyhasút illegetni-billegetni a matrac fölött. Alkalmasnak is tartottuk erre a műveletre az egyik kedvenc nagyhalas pályánkat, a Szavanna Horgásztavat. De hát ugye a horgászat nem mindig tejfel… Van, mikor sajnos nem jönnek össze a dolgok. Mikor ugye az ember tervez, és önhibáján kívül - vagy akár a miatt is - valami nem úgy sül el, ahogy kéne… meg aztán a kora tavasz még nem tavasz!

Kihasználtuk az alkalmat. Ellátogattunk Gábor barátommal a Hit csarnokba. Na, jó… nem igazán így volt. Kedves nejemet küldtük be egy szép hosszú listával a Haldorádó pulthoz. Neki ugye ingyenes volt a belépés, így mondhatni, még a belépőnk árát is levásárolhatta. Persze a kislányom is csatlakozott hozzá, és még így sem kellett semmit sem leróni nekik a bejáratnál. Kikerekedett szemmel nézték is a horgászok a sorból kirángatott és előretessékelt lányokat.

Nahát, meg is lettek az új csalik, nem is akármilyen áron. 10% kedvezményt adtak a királykék ruhások, és mivel hosszú volt az a lista, még ajándék doboz csalit is kaptunk egy Sporthorgász kuponért cserébe…

Örültünk, mint majom a farkának. Ki is néztünk egy jónak tűnő tavat a Budapest közeli repertoárból. Egy baj volt a tóval, hogy csak egy hét múlva nyit. De barátom már nagyon be volt sózva egy kis pecára, és én is meg szerettem volna koronázni az előző eredményes pecámat. Megtaláltuk hát a Szavanna Horgásztavat. Ismertem már ezt a vizet. A halőrházban kint van a falon az egész medertérkép. Érkezésünkkor meg kellett birkóznunk azzal a tudattal, hogy sajnos ez idénytől húshorgász jegyet lehet csak kapni, és a szombati felárt is állni kell… na de hát üsse kavics, még így is bánhatunk szépen, „relase-esen” az úgy is tudjuk, zömével 5 pluszos halakkal, no meg a mínuszosokkal is! Sokkal nagyobb problémánk akadt a jól kiötlött horgászhelyünkhöz érve. A mélyvizes szakasz addigra már tele volt, és sajnos a szerintünk legjobb hely nemcsak számunkra, hanem a sokkal frissebb horgásztársak számára is az volt.

A tavat még mindig nem lehetett belátni, még nem kelt fel a reggeli ködágyából. Nem volt hát mit tenni… Gábor rallyzott tovább a néhol szinte mindent elnyelő iszaptengereken keresztül, én pedig rossz mitfahrerként nem az utat néztem a térképen, hanem a tómedret a telómmal lekapott mélységtérképen. Ahol satuféket vezényeltem volna a pilótának, mert jó kis gödröt, platót láttam a térképen, ott hajthattunk is tovább, mert ott már valaki faggatta a vizet. El is jutottunk a megmaradt átlagos négy-öt méteres kifutóhoz, ahova inkább magasabb légnyomásnál, jobb időben úszkál a hal, nem pedig olyan kora tavasszal, mint mikor ott jártunk. Nem gondoltam hát, hogy ide kitévelyedne egy-egy szebb példány, de hát csak több esélyünk volt halat fogni, ha végre valahová a vízbe bedobjuk a horgot!

A tómeder feltérképezve… pirosak a délelőtti, kékek a délutáni próbálkozásainkat jelölik…

Gyorsan a kaját vettük elő, nedvesedjen, puhuljon minél előbb. Egy kiló Vad Szilvát kevertünk fél zacskó Top Method Total fish és fél kiló Halibut & Tonhal ízű Junior Carp etetőanyaggal. Nagyon kíváncsian téptem fel az új, leárazott etető zacsiját. Szerintem ez az etetőanyag is megállná a helyét magában is. Na, majd talán Juniorkodunk is valamikor. Már csak azért is, mert ez a termékcsalád áll a legközelebb a pénztárcámhoz. Visszagondolva, a kaját már előző este is bekeverhettük volna. A szerelékeket sem bonyolítottuk. Haldós kütyüket kötözgettünk.

A bekevertek
Közelebbről…
Fontos a rostálás! Szánjunk rá egy kis időt!
És persze a felkötött kötnivalók

Gábor barátom két 360-as bojlis pálcát húzott elő a tarsolyból. Gábor nem akart nagyon finomkodni, már mindjárt 25-ös főzsinórokkal, fonott előkés, „majdnem bojlis” szerelékkel akarta horogvégre csalni a nagyobb bajszosokat. Annyit változtatott szerelékén, hogy ő is Haldorádós feeder és Flat etetőkosarakat kötött ólmok helyett.

Én maradtam a feedereknél, természetesen. Egy 390-es MH-t szereltem fonott dobóelőkésen Haldorádó Pellet feederkosárral, 15 centis 12-es fonott előkével. A másik - 360-as, de szintén MH karakterisztikájú - botomra egy kisebb méretű Method Flat kosarat varázsoltam egy 25 centis, 18-as Visitor előkével. Ezen a boton direkt nem használtam semmi fonottat, csak a 20-18-as vastagságú főzsinórt és előkét. Finomítgathattam volna még, de nagy pontyot akartam az „i”-re, és ha nagyra vadászom, akkor talán ez a legfinomabb, amit használni szoktam.

Mint írtam igencsak lekéstük a jó helyeket. Reménykedve azért dobtunk ötöt-ötöt alapozóként, rádobtuk a két-két végszereléket, ahogy kell, majd leültünk a botok mögé, hátha.

Telt-múlt az idő. Semmi. De még meg sem piszkálta senki sem a csábító piciny falatokat, pedig már az összes ízűt kipróbáltuk. Nagy nehezen egy-két keszeget tudtunk kisajtolni a vízből, azt is a legfinomabb pálcánkkal, egy szem Vad Szilva puha pelletet tűzve a horogra. Nem volt az igazi így. Egyértelmű volt, hogy nem volt ott a hal - ha lett volna, a Vad Szilva Top Halas finom egyvelegnek hála a fogósabbnál fogósabb pelleteket megették volna. Ponty legyen az uszonyán, amelyik ellen tudott volna állni az így dipelt, úgy porozott, már az idén is bizonyított csodacsaliknak.

Délelőtt ilyen keszegeket lehetett megcsípni
Látszottak már rajtuk a nász első jelei
Azért Gábor is fogott valamit…

Viszont ahogy teltek az órák és a reggeli sűrű köd is eloszlott, egyszer csak mit vettünk észre? A túloldalt megüresedett az „A” tervünk állása. Lépni kellett. Ilyen időben - mindenki tudja! - a jó helyválasztás a legfontosabb. Gyorsan átértünk és még talán maradt is pár óránk a délutánból.

Kezdtük az elejéről! A kaját felfrissítettük egy kis Vad Szilva etetőanyaggal és egy kis Fagyos Ponty hideg vízi aromával. Dobtunk újra ötöt-ötöt és leültünk. Én süllyedő oldódó Vad Szilvást gumiztam a horgok mellé, Gábor sporttárs ugyanolyan ízű fluo pop-upot is fűzött mellé, így kikönnyítve a csalétket. Kíváncsiak voltunk, mi fog történni. És… az eredetileg előre kiötlöttek szerint működött is a dolog. Fél óra sem telt el, elhúzta „valaki” a kisebb botomat. Ráemelés után egyből engednem kellett a féken. Csak ment és ment…

Csak vitte a damilt csak vitte…

Átlöktem a visszaforgóra orsóm, magam adagoltam a zsinórt óvva így valamennyire a felesleges csavarodástól. Nem is értem, mikor a sporttársak húzzák át a gyűrűkön a zsinórjukat kiengedett vagy nyeletőre állított fék mellett. Tud ám sok bosszúságot okozni az agyoncsavarodott zsinór! Szóval én maximum a halaknak engedem meg, hogy a fékemet használják. Visszatérve halamhoz, mire megállítottam, törésen, bokron túl volt már. Végre visszakaphattam tőle pár méter damilt. Egy-két kirohanás és csapás után már feljebb is tudtam tornázni a mélyből.

Az első…
… és a második bokorugrás…
A harmadik után már látótávolságban

Ekkor azonban elhajlott a másik botom is. Először azt hittem, a fárasztott hal ment rá a másik szerelésemre, de a puha bottal jól érezve, lassan vontattam ellenfelem, nem rohant az semerre. Így egyértelművé vált, hogy hal lesz a másik botomon is. Gábor barátom bevágott hát. Nem igazán tudott ő sem mit kezdeni az első kiindulásokkal, de legalább el tudtuk húzni egymástól a két behalasodott készséget. Az én halam már igencsak megindult jobbra. Igen ám, de mellettem egy igen szép barkás fűz volt, a nagy csendben még hallani is lehetett, ahogy pattannak ki a rügyei. Így kevésbé tetszett azért, hogy pont abba akarta a hal belevinni a szerelékem. A 360-as hossz bizony kevésnek bizonyult, hogy az ágak mögé nyúljak. A lábam előtt pedig nem ugyanaz a víz volt, mint tavaly nyáron… Sikerült végül kifordítani a harcost. Közben Gábor a másik botommal hadonászott. Hala egy nagyobb kirohanás után egy akadóvá, élettelen valamivé vált sajnos… nehezen, lassan pumpálta ki azt a valamit. Mindannyiunk meglepetésére egy nagy, négy-öt etetőkosárból, ólomból, horogból álló összegubancolódott gombolyagot húzott a partra. Jobban örültünk talán, mint egy halnak. Mintha a horgászboltban bevásároltunk volna három ezresből… Még Haldorádós Pellet Feeder kosár is volt benne. Szóval elmondható, hogy minden negyedik szerelék a parton Haldorádós valamilyen szinten. Nem piskóta! Na de ebből nem lett nagy ponty, úgyhogy a világ szeme az én, már másodszorra bokorba ugró halamon volt. Az eszem pedig még mindig a 18-as előkezsinór körül forgott… A majd karikába görbült Black Spider blank kihúzta ismét a bokorból a nagy halat. Sokadszorra bukkant fel akkor már a kristálytiszta víz tetején. Csak nem akart fáradni, nem úgy, mint én. De végül is meglett. Gábor sikeresen megmerítette nekem a második kísérletre az össze sem rakott merítő fejével. (Ne csináljatok ilyet!) Matracra került végre a nagy hasú.

Na, így nem szabad… „Gabi, inkább menj be a vízbe és kapd el puszta kézzel!”
11,05 kg
Gábor szintén nagy és annál értékesebb fogása

Tényleg nagy volt a hasa, biztos, hogy ettek már valamennyire, csak úgy látszik, még nem indultak portyázni. „Na de csak megtaláltalak!”, gondoltam. 11.050 gramm. Teljesen boldog voltam és elégedett a ponttyal az „i”-men. Nahát, az idén még fagy néha, mégis túl vagyok a sok kicsin és a nagyon is. Hátha jó évkezdés volt, akkor ez nekem még jobb folytatás.

Visszadobtam még a szerelést, de nem is akartam többet. Elég volt a majd félórás küzdelem. Gábor kollégámnak jött még meg az áhított sípolgatás a bojlisán, de sajnos az a hal sem lett meg neki. Tanul legalább ő is az esetből… Nem alszunk el! Még jó, hogy nem én voltam… :)

Szóval, összegezve, tényleg nem elhanyagolható a helyválasztás ilyen hidegben. Nem mindegy, hol keressük kedvenceinket. No meg az sem, hogy mivel…

A nyerő szerelék a nyerő csalival
Kb. így
Itt pedig azt próbálom illusztrálni, hogy milyen feltűnő a Vad Szilva. És ez még nem is a Fluo…
Relase-esen bántunk naggyal…
… és kicsivel egyaránt
Még egy búcsúpillantás a be-Vad Szilvult Szavannára…

Sziasztok!

Írta: Horváth Tibor (Ti13i)
Fotók: Horváth Katalin, Molnár Gábor, Horváth Tibor (Ti13i)

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: