Method technika, vagyis horgászat gyorsan, hatékonyan

Method technika, vagyis horgászat gyorsan, hatékonyan

Minden eddiginél szeszélyesebben, változatosabban, talán nem túlzás azt sem állítani, hogy nehezebben sikerültek tavaszi horgászataim. Éppen ezért igyekeztem több horgászidőt eltölteni egy adott vízterületen, hogy olyan információkat tudjak gyűjteni, majd közölni, amelyek helytállóak, sőt eredményesek élesben is! Legyen szó esős-szeles időjárásról vagy éppen fülledt meleg, frontos időről, nincs kifogás, az eredményesség a legfőbb szempont. Szerettem volna hiteles és hasznos információkkal szolgálni, éppen ezért a derekegyházi pontyok nyomába eredtem. Szó se róla, kellőképpen változatos körülmények között zajlottak a horgászataim, amelyek tapasztalatait, praktikáit, emlékezetes momentumait ebben a cikkben olvashatjátok.

Írásaimban minden esetben igyekszem olyan témaköröket érinteni, olyan működő praktikákat bemutatni, amelyekkel előrébb vihetem a kedves olvasók következő, akár rövid, pár órás horgászatát. Nyilvánvaló, hogy az idő hiánya miatt a horgászok döntő többsége nem tud heteket, olykor napokat sem egyhuzamban a vízparton tölteni. Egy azonban biztos, a halfogásról, az olykor kapitális halak megfogásáról ők sem szeretnének lemondani. Épp ezért e cikkben olyan horgászatok történéseit, megfigyeléseit gyűjtöttem össze, amelyek során én is csupán néhány órát tudtam a vízparton tölteni. 
Fontos! Ha valóban csak pár órát tudunk horgászatra szánni, mindenképpen olyan tavat válasszunk, ahol korábban már megfordultunk és sikeresek is voltunk. E fontos szabályt betartva kerültem Derekegyházára, ami kedvenc vízterületeim közé tartozik csodálatos környezetének és kapitális pontyainak köszönhetően.

A Derekegyházán található nagyhalas tavon próbálkoztam több alkalommal és különféle időjárási viszontagságok között is. Kitartó és alázatos horgász vagyok, így nem zavar, ha esik az eső…
… vagy ha fülledt meleg van, a sikerért bizony bármeddig képes vagyok elmenni!
Ha ismerünk egy vízterületet, akkor a halak tartózkodási helyét gyorsan megtalálhatjuk, amivel máris rengeteg időt spórolhatunk. A helyismeretnek köszönhetően gyönyörű pontyokat tudtam fogni kellemesen meleg, napos időszakokban is…
… de ha éppen thermoruhában kellett a kapásra várni, akkor is szép pontyokat tarthattam kézben

Felszerelés a halak méretéhez és a dobótávolsághoz hangolva
Nem titok, horgászataim 99%-án a By Döme - Team Feeder Master Carp Pro „H” feederbotokat használom By Döme - Team Feeder Long Cast orsókkal párosítva. Ezzel a felszereléssel télen-nyáron 0,18 mm-es főzsinórt használok, nagy megelégedéssel. Túlzás nélkül állíthatom, ideális körülmények között bármekkora halat megfoghatunk ezekkel az eszközökkel, nem beszélve a fárasztás élményéről, a dobások pontosságáról! Derekegyházán mindkét tényező kiemelten fontos, ugyanis a tórendszer tavainak sajátossága, hogy nagy kiterjedésű nádszigetek találhatók a vízterület különböző pontjain, ami a halak elsődleges tartózkodási helyét jelenti. Ezeket a szigeteket kell tudni pontosan, megfelelő csalogatóanyaggal meghorgászni, mert a pontyokra itt szinte garantáltan számíthatunk!

A halak szívesen tartózkodnak a számukra élelmet és védelmet nyújtó nádszigetek közvetlen közelében, ami megkönnyíti számunkra, horgászoknak a megkeresésüket. Azonban mivel egy nagy nyomásnak kitett vízterületről van szó, ahol a halak nap mint nap találkoznak új dolgokkal, fontos, hogy a megfelelő csalogatóanyagok kerüljenek eléjük
Nagy dobások, nagy halak, nem akadály! Precíz fékrendszerű orsók, szép zsinórképpel, megbízható működéssel. Nagy megelégedéssel használom őket évek óta
A Master Carp Pro feederbotokkal bármilyen nagyhalas vízterületen nyugodtan vehetjük fel a kesztyűt a legerősebb halakkal szemben is
Szákban egy újabb gyönyörű ponty! A method technikának köszönhetően alig pár óra alatt olyan élményekben…
… és akár kapitális pontyok megfogásában lehet részünk, amelyekért megéri ázni, fázni, izzadni! A képen látható tőponty súlya bőven meghaladta a 12 kg-ot
A derekegyházi tórendszer „Verseny-taván” is próbára tettem magam, ahol a sok-sok ponty között sikerült egy termetesebb, szemet gyönyörködtető egyedet is fognom! Az itt élő halak szép egészségesek és borzasztó erősek!

Milyen csalogatóanyagok kerüljenek az ideálisnak vélt helyre?
Alapvetően a cikk egyik legfontosabb kérdése maradt hátra, miután a halak tartózkodási helyére fény derült. Minden horgászatom során az egyik legkényesebb kérdés a kosár típusának kiválasztása. Számtalanszor kísérleteztem a kosártípusokkal, befogadóképességükkel. Ebben a kérdéskörben határozott konklúziót nem lehet kialakítani, azonban esetemben, Derekegyházán egyértelműen a Haldorádó Method Flat feederkosár volt a favorit. A halak visszajelzése alapján szükség volt az egy dobásra bevitt nagyobb kajamennyiségre, így ennek köszönhetően ezt a kosarat preferáltam.
A halak ízlését több keverék kipróbálása után gyorsan sikerült kitapasztalnom: tömény, darabos, májas kajára volt szükség, így immár sokadszor is a Brutal Liver etetőanyag volt az abszolút favorit.
Röviden összegezve és az eddigi megállapításokat a csali kérdésével kiegészítve: a tó jellegzetességének számító nádszigetek közelébe érdemes horgászni Method Flat kosárral, májas kajával és egy feltűnő színű pop-up csalival. Több horgászat után kijelenthető, ez az itteni gyors horgászatok sikerének kulcsa!

A Brutal Liver etetőanyag Method Flat kosárba töltve bomba megoldásnak bizonyult. Fontos! Minden nagyhalas horgászatomon dúsítom a keveréket 3 mm-es halibut pellettel, és a gyors hatás érdekében kétféle SpéciAdditive is kerül hozzá. E továbbdúsított keverék hatása röviden: döbbenetes
Magam sem tudnám eldönteni, hogy melyik csali is volt az eredményesebb, így a képre mindkét variáns felkerült. A Fluo Oldódó Lebegő Pelletek óriási kedvenceim, a Tüzes Ponty, illetve az Édes Ananász ezúttal (is) fogós csalinak bizonyult
Néhány csepp BlendeX Serum mindig került a megtöltött kosár tetejére, így már csak a dobás volt hátra. Ezek a plussz aromák, adalékok rengeteg időt spórolhatnak nekünk egy rövid horgászat során
E csalogatóanyagoknak pazar, erőtől duzzadó pontyokat köszönhetek, amelyek igazán megszínesítették a rövid vízparton töltött órákat
Olykor már a nap első dobásai pontyot eredményeztek, hála a jól működő technikának

Gondolatok a derekegyházi horgászatokról – a szerencsefaktor
Több horgászat után bátran kijelenthetem, hogy az idei szeszélyes tavasz miatt minden körülményből kijutott a horgászataim során. Egy azonban állandósult: minden egyes horgászat egy-egy felejthetetlen momentummal fejeződött be. Hatalmas szélsőségek jellemezték a vízparton töltött órákat, volt olyan horgászat, amikor alig pár óra alatt valóságos pontydömpinget élhettem át, viszont volt olyan is, hogy az utolsó órában tudtam megfogni egy-egy kapitális pontyot.
Kitartás nélkül nincs siker, és bizony a szerencse amellett van, aki kellően kitartó. Próbáljátok ki bátran a cikkben említett csalogatóanyagokat és nyugodtan induljatok el horgászni akkor is, ha csak pár óra áll rendelkezésetekre!

Ez a jellegzetes pikkelysorral bíró, bivalyerős, 16 kg feletti tőponty is tökéletes bizonyíték arra, hogy bármit elérhetünk a method technika használatával, akár rövid idő alatt is! Minden túlzás nélkül állíthatom, felejthetetlen élmény volt e hal megfogása
Egy tökéletesen harmonizáló etetőanyag és csali kombináció, ami nélkül én biztosan nem indulok el sehova, legyen szó többnapos horgászatról vagy egy röpke, pár órás method pecáról…

Írta: Bugyinszki Gábor
Fotók: Betkó Tamás Dávid

Kommentek
Kapcsolódó termékek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: