Sport vagy csak egy különös „szerelem”?

Sport vagy csak egy különös „szerelem”?

Meglepő, hogy lány létemre horgászbotot ragadtam!? Hihetetlen, de számomra is az. Sokan családi körben szeretik meg a horgászatot, mert családtagjaik horgásznak. Nálunk senki nem választotta ezt a sportot. Két éve voltam először egy horgászaton barátnőm családjával, de nem igazán figyeltem oda, hogy ki mit és hogyan csinál. 5 hónapja páromat kísértem el horgászni, február volt és hideg. Szívesen ültem ott mellette, néztem mit csinál, kérdezgettem, segítettem szákolni. Utána mindig elkísértem, de nem gondoltam, hogy én is szeretnék horgászni, mígnem egyszer mindkét botján kapás volt, és segítenem kellett bevágni… hát, itt kezdődött minden. Azóta kiokosodtam és én is kétbotos horgász lettem.

Ahogy a bevezetőben is írtam, az első közös horgászat februárban volt. Korai kelés, hideg és sár fogadott minket a párom kedvenc taván, de mivel láttam rajta, hogy nagyon örül, hogy vízparton lehet, megpróbáltam én is élvezni ezt a sportot. Elkezdtem kérdezgetni, mi hogyan működik, mit hogyan kell csinálni. Ő szívesen átadta azokat a dolgokat, amiket az elmúlt tizenöt évben megtanult a horgászatról. Az első és a legfontosabb, amit meg kellett tanulnom, az a halakkal való kíméletes bánásmód volt. Megmutatta, mik azok az eszközök, amik nélkül ma már nem megyünk horgászni! Így tudom, hogy minden horgászaton ott kell lenni a pontymatracnak, a fertőtlenítőnek, illetve egy nagyobb méretű, lehetőleg apró lyukú merítőhálónak.

Fontos a kíméletes bánásmód!

És szépen, horgászatról horgászatra folytatódott a tanulás. Majd lassan jött a gyakorlati oktatás. Segítettem etetőanyagot keverni, felcsalizni, és néha egy-egy csali frissítésnél én tekertem ki a szerelékeket. Majd eljött az a bizonyos horgászat, amikor mindkét feederbotján kapás volt. Akkor és ott elkezdődött minden :) Annyira megtetszett, hogy ha kapása volt, megkértem, hadd én fárasszam ki a halat.

Az első fárasztások egyike

Majd minden ment tovább, amikor egyszer csak a párom megkérdezte: „Nem akarsz Te is külön bottal horgászni?”. Rögtön rávágtam, hogy „De!” :) Így a következő horgászatra elkészített nekem egy hagyományos fenekező botot feeder szerelékkel. Ki is mentünk a Pécs melletti Hosszúhetényi Horgásztóra. Aznap sikerült jó pár szép halat fogni. A párom délután fogott egy gyönyörű, 3,60 kg-os pontyot. Irigyeltem is érte, majd megjött a várva várt halam, sikerült egy 3,80 kg-os pikkelyest fognom :)

Lehorgásztam a „mesterem”!

A következő horgászaton nagy meglepetés ért! A párom meglepett két feederbottal, így már „teljes értékű” horgászként ülök a parton és próbálom elsajátítani a horgászat minden egyes kis fortélyát.

Az ajándékom

A csalikról annyit mondott, ha szeretnék halat fogni, akkor csakis a Haldorádó csalikínálatából válasszak, hisz figyeljem meg a parton, míg mások egy-két halat fognak, addig mi tíz darabot :)

A kedvenc csalijaim
Az általam legjobban kedvelt method szerelék
Kedvenc tavunk nem okozott csalódást: egy gyönyörű tőponty
Gyönyörű napfelkelte a parton

A végére már csak egy fontos dolog volt, amit meg kellett tanulnom. Ha a halak megadják nekünk azt az élményt, hogy kifoghatjuk őket, akkor megérdemlik, hogy visszajuttassuk őket éltető elemükbe. Így az általunk kifogott összes hal természetesen visszanyerte a szabadságát.

Nagy az öröm!
C&R - itt már a pontynak is

És hogy a címre válaszoljak… :) … nekem ez már „szerelem”!

Hau Evelin (evoo)
Fotó: Ratting Tamás (rattingtomi)

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.