Tavaszváró pontyhorgászat, avagy egyszer lent, másnap fent

Tavaszváró pontyhorgászat, avagy egyszer lent, másnap fent

Végre visszavonulót fújt a hosszú, hideg tél, a tavak felszínéről eltűnt a jégpáncél. Az első tavaszi napsugarak engem is a vízpartra csábítottak, kapóra jött a négynapos hosszú hétvége, eldöntöttem, hogy a négy napból legalább kettőt horgászattal fogok tölteni. Elsősorban pontyot szerettem volna fogni, mindenképpen pellettel csalizva, ezért a feederbotos horgászat mellett döntöttem.

Nemzeti ünnepünknek köszönhetően az elhúzódó és a végére igen kellemetlenné váló tél után egy négy napos pihenés kezdett körvonalazódni. Már elegem volt a hidegből, a kényelmetlen és vastag thermoruhából. Napfényre és horgászatra vágytam, végre kiszabadulni a városból, megfeledkezni kicsit a munka mókuskerekéről, kiszellőztetni a fejem. Friss levegőt szívni, ez volt a célom. A pihenés a legjobbkor jött. Az első napon egy Nógrád megyei, a Cserhát lábánál, festői környezetben elterülő, öthektáros tavat választottam horgászatom helyszínéül. A Budapesttől mintegy 45 kilométerre lévő tó partjára reggel hét órakor érkeztem.

Friss levegő, szép környezet, talaj menti fagy fogadott

A reggeli órákban meglehetősen hideg volt. Érkezésemkor mínusz három fokot mutatott autóm hőmérője. A Nap emelkedésével és erejének növekedésével azonban egyre kellemesebbé vált a hőmérséklet.

Talán harmadikként érkeztem a partra, volt helyem bőven. Szeretem az ilyen körülményeket. Napközben sem lehettük tizenötnél többen a nyáron igencsak zsúfolt tavon

Ideje nekiállni a horgászatnak! Ezen a napon néhány igazi újdonságot fogok kipróbálni a Haldorádó termékei közül. Négy különböző etetőanyagot terveztem tesztelni: a Pelletes Feketét hideg vízi CSL Tenger Kincse aromával, Ponty Piros etetőanyagot Vörös Démon CSL aromával, valamint kétféle ízesítésű Pellet Packot, a Vörös Démont és a Fekete Gyémántot választottam. Nem kevertem be az etetőanyagok teljes mennyiségét, kivéve a Ponty Pirosat. Úgy voltam vele, hogy, ha valamelyik tetszik a halaknak, akkor ráérek a maradékot is bekeverni az adott fajtából.

Egy kisebb horgászbolt kínálatának megfelelő etetőanyag és csali mennyiséggel készültem

Egy igazi 2011-es újdonság előkészítésével kezdtem a horgászatot. A Pellet Pack tartalmát nem otthon, hanem a horgászat előtt, a helyszínen kevertem be. Hidegben, néhány fokos vizet alkalmazva nagyjából 40-45 percet vett igénybe, míg az apró pelletszemek felpuhultak és megfelelően használható állagot értek el.

Minden egy helyen, Vörös Démon etető pellet, ragasztópor, Pellet Juice, Vörös Démon hideg vízi CSL aroma, víz
A Pellet Packban található etető pelletekhez hozzáadtam a ragasztóport, valamint a Pellet Juice-t
A következő lépés a Haldorádó Vörös Démon CSL tuning hideg vízi aroma hozzáadása volt. A flakon tartalmának harmadát öntöttem a pelletekre. Ezután a megfelelő mennyiségű víz hozzáadása következett, amit nem egyben, hanem fokozatosan adagoltam a csalogatóanyaghoz, hogy elkerüljem a túlvizezést

Ugyanezt elvégeztem a Fekete Gyémánt Pellet Pack esetében is, a különbség annyi volt, hogy itt nem adtam hozzá semmilyen CSL aromát. A Vörös Démonból a Pack tartalmának kétharmadát, a Fekete Gyémántból a felét készítettem el. Óvatosságból egyébként, soha nem keverem be az egész csomagot, nagyjából az apró pellet 10%-át félrerakom, hogy az esetleges túlvizezést korrigálni tudjam. Amíg a pelletek áztak, elkészítettem a másik két etetőanyagot is. A Pelletes Feketéből fél csomagot, a Ponty Pirosból a teljes mennyiséget terveztem használni.

Ponty Piros etetőanyag CSL Vörös Démon aromával és Pelletes Fekete Tenger Kincse CSL aromával. A hideg vízi aromákból mindkét etetőanyaghoz fél flakonnal adtam
A használni kívánt etetőanyagok csemegekukorica és csonti hozzáadása után váltak teljessé
Így néznek ki a kész etetőanyagok. Minden adott a horgászat megkezdéséhez

Úgy gondoltam, hogy a szélcsendes időben megpróbálkozom a kiakasztott zsinórklipszes etetéssel. Ehhez a Ponty Piros etetőanyagot használtam, melyhez hozzáadtam az elkészült Vörös Démon Pellet Pack harmadát is. A tél folyamán megkopott tavaly megszerzett rutinom, így a távolságot tudtam ugyan tartani a kiakasztott zsinórklipsznek köszönhetően, viszont oldalirányban szép kilengéseket produkáltam. Miután szétszórtam hozzávetőleg tízkosárnyi etetőt, felcsaliztam horgaimat és nagyjából tíz órakor végre megkezdtem a horgászatot is.

Kiakasztott zsinórklipsszel. Van még idő, hogy belejöjjek

A hajszálelőkén felkínált csalik is két vonalat képviseltek, próbálgattam a Pop Up és az Oldódó Lebegő Vörös Démon pelleteket, de kíváncsi voltam a Fekete Gyémánt Oldódó és a Tenger Kincse Oldódó Lebegő pelletre is.

Édes-gyümölcsös vs. büdös-halas. Van itt minden, mi szem-szájnak ingere, valamelyikkel csak fogok halat

A nap egyre magasabbra kúszott, igazán kellemessé vált a hőmérséklet, a tiszta, friss levegőn jól éreztem magam, de halat még nem fogtam és már dél is elmúlt. Próbáltam mindenféle variációt, csontival is csaliztam, de semmi.

Valami csak történik már, légyszi’, légyszi’!
Szép kis tó a völgyben
Még kapásig sem jutottam, a spiccek meg se mozdulnak

Valami csoda folytán azonban mégis megúsztam a betlit. Sikerült délután halat fognom, méghozzá egy szem Vörös Démon Oldódó nyolcmilliméteres pellettel. A stresszt, melyet a váratlan halfogás okozott, nem tudtam kiheverni, az összepakolás és a hazaindulás mellett döntöttem. A négyféle etetőanyag maradékát egybekevertem, így egy igen érdekes illatú mixet kaptam, úgy gondoltam, jó lehet még valamire. Nem csak én voltam ilyen eredménytelen, az a néhány horgász, aki tőlem jobbra helyezkedett el, egytől-egyig kapás nélkül úszta meg a napot. A parton sétálva és érdeklődve megtudtam, hogy a mélyebb, gáti részen tudott egy sporttárs két pontyot és egy szép dévért fogni. Saját elmondása alapján az egyik pontyát lebegtetett csonticsokorral, a másikat Mézes Pálinkás pellettel, míg a dévért Vörös Démon Oldódó pellettel fogta. Etetőanyag-keveréke Haldorádó Pelletes Fekete és Ponty Piros mixből állt, meglocsolva, túlaromázva 1-1 flakon CSL Vörös Démon és Tenger Kincse aromával. Oké, itt van végem, irány haza, mélyebb vízben kellett volna keresni a halakat. Ekkor eldöntöttem, hogy másnap újra próbálkozom egy másik tavon.

Megmentette a napomat, e kárásznak köszönhetően úsztam meg a totális betlit

Mondanom sem kell, hogy bizony sokat gondolkodtam azon, hogy mit és hol rontottam el. Én ugyanis az a fajta horgász vagyok, aki nem a tavat, a gyér halállományt vagy a csalit okolja a sikertelenségért, hanem újra és újra megpróbálja ugyanott addig, amíg nem törik meg a jég. Nem adom fel most sem, hamarosan visszatérek Nógrád megyébe. Ünnepi, második horgászatom helyszínéül egy Pest határában fekvő húszhektáros kavicsbánya tavat szemeltem ki. Itt nem a festői környezet, hanem a tó közelsége befolyásolta választásomat.

Kavicsbánya tó Pest határában

Villámgyorsan szétpakoltam és úgy döntöttem, hogy az előző napról megmaradt, kb. kilónyi Pelletes Fekete, Ponty Piros, Vörös Démon és Fekete Gyémánt Pellet Pack tartalmú Vörös Démon és Tenger Kincse hideg vízi aromával ízesített, csontival és csemegekukoricával fűszerezett, érdekes illatú alkotást fogom etetőkosaraimba gyúrni. Érkezésemet követően, úgy negyedóra múlva már be is voltak dobva a végszerelékek. Semmiféle előzetes etetést nem alkalmaztam, igyekeztem minél messzebb hajítani etetőkosaraimat. És vártam.

Horgászatom helyszíne

A helyszín kiválasztását befolyásolta az is, hogy az idei év első horgászatát szintén ezen a tavon követtem el, február közepén, és akkor sikerült pontyot fognom. Reméltem, most is így lesz.

Az év első hala, februárban
Ő akkor Magyar Betyár Oldódó és Lebegő Oldódó kombinációra csábult el

Ezen a helyszínen is ugyanazt a felszerelést alkalmaztam, mint az előzőn. Két Medium-Heavy Spro Dyno Force feeder volt a társam, 390-es és 420-as hosszban, rajtuk Nevis Carp Feeder 6000 és Spro Incognito 855S orsó. Főzsinórom a két orsón megegyezett, a 20-as Nevis Navy Feederhez 16-os Spro Fusion Powerbraid fonott dobóelőkét kötöttem, átalakított távdobó gubancgátlós kosarat alkalmaztam, melyet felül 40 centire megütköztettem két 0,2 grammos sörétólommal. 10 centis horogelőkéimet 13-as fonottból kötöttem, horgom 6-os Gamakatsu 2260B volt, a csalit az előke anyagából kötött hajszálelőkére fűztem. Itt megjegyezném, hogy pontyhorgászataim alkalmával, főleg, ha két bottal horgászom, kizárólag nyeletőfékes orsókat használok. Nem szeretném ugyanis, ha egy vehemensebb ponty, miközben nem figyelek, vagy a másik bottal fárasztok, eltörje vagy elvigye botomat. Ezzel a felszereléssel vágtam neki a napnak, és vártam a kapásokat, a csali iránt érdeklődő halakat. Mostani horgászatomon azonban valami olyasmi történt, amit titkon reméltem, de igazán nem számítottam rá.

Feszülten figyeltem feederbotjaim spiccét

Az első kapásra nem kellett sokat várnom, már a második dobásra sikerült pontyot fognom. Ez a hal, ami szép botgörbítős kapást produkált, Vörös Démon Oldódó és Lebegő Oldódó pellet párosára csábult el. Az igen hideg víznek köszönhetően nem küzdött nagyon, pár perc múlva már a parton fényképészkedett.

Első pontyom, másfél kilósra saccolom

A második ponty is hamarosan beköszönt, félórán belül követte társát. A második hal Fekete Gyémánt Oldódó és Nagy Ponty Pop Up pelletre vetette rá magát. Ez a hal nagyobb volt, mint az előző, de ez fárasztás közbeni küzdelmén nem érződött.

A második, megvolt vagy két-két és fél kiló

Itt még nem volt vége a napnak és a fogásnak, szép, tanítanivaló, botgörbítős kapással jelentkezett harmadik pontyom, mely a mai napon a legnagyobbnak bizonyult. Ez a hal szintén a Vörös Démon Oldódó + Lebegő Oldódó párost kívánta meg. Méretéből is adódóan keményebben küzdött, mint az előzőek. Szép eredménynek tartom, hogy még dél sem volt, de már fogtam három pontyot. Mindezt úgy, hogy a környezetemben horgászók sajnos kapás nélkül ültek.

Harmadik pontyom, olyan háromkilós forma
A harmadik is a Haldorádó Vörös Démon Oldódó + Lebegő Oldódó csalipárost kívánta meg
Kedvenc és bevált Haldorádó pelletjeim

Igen szeles és eredményes délelőttöt tudtam magam mögött, viszont kora délutánig, a horgászatom befejezéséig, már nem érkezett újabb érdeklődő pelletjeimre. Az eredménnyel azonban maximálisan elégedett vagyok, ennél többet nem is várhattam a kora tavaszi pecától. A speciális Nógrád megyei vízzel bekevert etetőanyag-egyveleg igen jól vizsgázott.

Fogott halaimat gyors fényképezés után egytől egyig visszaengedtem éltető elemükbe. Egy nagyon jó horgászaton vagyok túl, mert ezen a tavon bizony nyáron sem könnyű három szép pontyot fogni.

Viszlát, halacska, remélem legközelebb is találkozunk!

Így telt tehát a két napos tavaszváró horgászatom, egyszer lent, másnap fent.

Írta: Lacházi István (lachazii)
Fotók: Istihorgász

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: