Újdonságok bűvöletében

A X. jubileumi Haldorádó Pontyhorgász Napok kezdete óta végre bárki számára elérhetőek a Haldorádó 2016. évi újdonságai. Sokan várták már, hogy kézbe vehessék ezen új termékeket és éles körülmények között, kedvenc vizeiken próbálják ki azokat. Ékes bizonyítéka ennek, hogy a rendezvény mindhárom napján gyakorlatilag teljes „telt ház” volt, óriási volt az érdeklődés az újdonságok iránt (is). Ráadásul e termékek sikeres használatáról első kézből azok feltalálóitól, kifejlesztőitől lehetett érdeklődni, tanácsot kérni. Úgy gondolom, hogy ez kis országunkban, de európai mércével mérve is példaértékű és páratlan. De hogyan is működnek ezek az új, kiváló termékek egy átlaghorgász kezében? Erről szól ez a cikk…

A Deszki Horgásztó

Több kiváló kisfilm és írás jelent meg, amiben megismerkedhettünk az újdonságokkal, amelyek egyértelműen bizonyították e termékek rendkívüli fogósságát, illetve kaptunk egy-két hasznos tanácsot is helyes használatukról. Sokan ezeket a filmeket látva csak legyintenek, mondván: „Persze, biztos csak összevágott anyag, közben meg egy hétig forgatták azt a három pontyot.” Vagy a másik, amit gyakorta hallok: „Dömének mindig szerencséje van, meg hát neki etetik is a helyét a horgászat előtt már egy héttel!” A józanul gondolkozó ember tudja, hogy ezek sületlenségek, ám egyet nem szabad elfelejtenünk: Döme Gábor és a csapat többi teszthorgásza is profi horgászok, nekik az (is) a munkájuk, hogy mindig mindenütt halat fogjanak. Ugyanazokkal a csalikkal és etetőanyagokkal horgászva is nagy valószínűséggel lényegesen jobb eredményeket érnek el, mint mi, „átlaghorgászok”. Ezzel nagy újdonságot, úgy gondolom, nem árultam el. Ám az biztos, hogy ha ezeket a kiváló termékeket megtanulja az ember helyesen használni, akkor azok a horgászok is érhetnek el kiemelkedő eredményeket, akik legfeljebb csak havonta, kéthavonta vagy ennél is ritkábban jutnak el a vízpartra. Mi is kell ehhez? Először is semmiképp ne a Dunán, a Tiszán vagy a Balatonon próbálkozzon az, akinek kevés ideje van. A nagy természetes vízterületek megfejtéséhez nem elegendő a csupán havi 4-8 órás horgászat. Az ilyen helyzetekre tökéletesek az intenzíven telepített magántavak, ahol viszonylag nagy a halsűrűség, és akár pár órás horgászat alatt is kulturált környezetben kikapcsolódva tudunk egy-két szép halat kifogni. Sokan hadakoznak ezekkel a tavakkal és az itt rendszeresen megforduló horgászokkal, ám egyre több és több ember jár ilyen vízterületekre is. Ha őszintén magunkba nézünk, úgy gondolom, nem sokan jelenthetjük azt ki, hogy még soha nem horgásztunk „kockatavakon”, sőt még azt is meg merem kockáztatni, hogy sokunk jól is érezte ott magát. Az idei esztendőben feltett szándékom, hogy minél több, számomra ismeretlen vízterületet fedezzek fel, amik között vegyesen lesznek majd intenzíven telepített tavak és nagy kiterjedésű, természetes vadvizek is. Az idei év első ilyen új helyszíne, a Deszken található tórendszer II-es tava volt, aminek stílszerűen „Deszki-tó” a neve. A 2010. évben partrendezéssel, kotrással, parkosítással vette kezdetét az egykori Holt-Maros szakasz megújítása és környezetének rehabilitációja. Az így elvégzett munka gyümölcse négy kiválóan kialakított tó lett. Az I-es tóban fogható halfajok: ponty, amur, csuka, süllő, kárász és keszegfélék. Nyaranta időszakosan telepítésre kerül az afrikai harcsa is. A II-es számú, úgynevezett „Nagyhalas” tóba kizárólag kapitális méretű halakat telepítettek, de a rendkívül kedvező vízminőségnek köszönhetően már az első évben sikeres ívás történt, aminek eredményeként megjelentek a tenyeres pontyok is. A III-as és IV-es tavak a halnevelést és a másik két tó utánpótlását szolgálják, így ezekben tilos a horgászat.

Az úgynevezett II-es, nagyhalas tó. Jól látható, hogy egy kis kiterjedésű vízterületről van szó
A tavakat gátak választják el egymástól, amik egymás után helyezkednek el
Nagyon sok fa veszi körbe a tavakat, egyértelmű jele annak, hogy egykor ez egy természetes vízpart volt

Ahogy feljebb már említettem, én a II-es számú, nagyhalas tavat választottam, amit csak elég hosszú séta után értem el, ugyan is az I-es tó háta mögött van. A tó középső részénél alakítottam ki a horgászhelyemet. Mivel rajtam kívül más nem horgászott, szinte az egész tavat könnyedén meg tudtam horgászni. A kosárba szánt keverékeket gyorsan összeállítottam, hogy mire minden a helyére kerül, már használhatóak legyenek.

Az új Fekete Erő termékeket vittem magammal és az úgyszintén újdonságnak számító Carp Syrupot
Nagyon finom, fekete halliszt adja az új Fluo Energy Fekete Erő etetőanyag alapját, amit érdemes Fluo Flavorral tuningolni
Kb. 100 ml került a száraz keverékre…
… és kevés víz, amivel jó alaposan elkevertem, majd állni hagytam

A Fluo Micro Method Feed Pelletet csak a tó vizével kevertem be, pontosan 100 ml-rel. Ahogy megszívták magukat az apró pellet szemek, még egy kis Fluo Flavor aromával nedvesítettem őket. A Carp Syrupot látva felmerül a kérdés, hogy ezt hogyan tudjuk mi, feederbotos horgászok alkalmazni? Etetőanyaghoz keverni nem igazán célszerű, mert nagy sűrűsége miatt „ragasztó” hatású, így nagyon soká oldódna ki a keverékünk a kosárból. A legegyszerűbb és talán leghatékonyabb megoldás, ha a megtöltött etetőkosarat beleforgatjuk ebbe a szirupba oly módon, ahogy Putz Tamás is bemutatta ezt a CSL Tuning aromával, a Hideg vízi pontyhorgászat feederrel c. sorozat 17. részében.

A kiürült Feed Pellet dobozának egyik oldalát vágjuk ki, majd öntsük bele ezt a nagyon sűrű szirupot!
A megtöltött kosarat jó alaposan forgassuk bele a Carp Syrupba -könnyedén és gyorsan ráragad, ám a vízbe érve gyorsan leoldódik a kosárról, így nem befolyásolja az etetőanyagunk gyors oldódását
Rendkívül nehéz, sűrű „aroma”, ami garantáltan a mederfenéken, a kosár körül terjed tovább, sokszorosára növelve ezzel a bevetett csalogatóanyagok fogósságát. Már mehetett is a helyére

Fontos, hogy mivel ez a szirup rendkívül erős szagú és nagyon agresszívan dolgozik a vízben, nem minden bedobásnál alkalmaztam, mert nem akartam, hogy idő előtt elteljenek a halak az ízével és illatával. Olykor a kevesebb több…

Horgon az első hal! Élmény ezzel a rövid kis feederrel fárasztani
Mindjárt mekkora az első, alig fér a merítőbe…
Azért sikerült megoldani, szép tükrös a Deszki-tó ajándéka
Remek kezdés, nem is kívánhattam volna jobbat

A fekete színű etetőanyagok kiválóan működnek a téli és a kora tavaszi horgászatoknál, aminek legfőbb oka, hogy tökéletesen beleolvadnak a meder szintén sötét színébe, így a legóvatosabb hal gyanakvását is elaltatják. De mi legyen a csali?! Az esetek nagy részében a csalik illata és íze alapján választom ki a megfelelőt, ám ezen a napon a színek domináltak. Szinte mindegy volt, mi a csali, csak citromsárga vagy fekete legyen.

Ezekkel a csalikkal próbálkoztam a nap folyamán - közöttük kakukktojás az új Kék Fúzió Pellet, ám mégis sok kapást eredményezett
Az egyik legjobb megoldásnak bizonyult, ha a koromfekete kaja közepére rikító citromsárga csali került
A megfaragott Kék Fúzió Pellet is gazdára talált egypárszor a nap folyamán
A SpéciCorn csalik tökéletesen tükrözték, hogy ezen a napon mindegy, milyen ízű a csali, csak citromsárga legyen

Megmondom őszintén, ennyire színorientált horgásznapom nem volt még soha. 100%-os bizonyossággal állíthatom, hogy a fekete kaja és a citromsárga csali kontrasztja jelentette a megoldást. A nap folyamán sok apró pontyot és kárászt fogtam. (Valóban sok az ivadék a tóban, de került egy pár nagytestű harcsa is ide, ezek idővel megoldják a „problémát”.) Nem igazán akartam szelektálni a halakat, örültem, hogy sikerült megfognom egy szép pontyot és mellette igazán jól szórakoztam az „apróságokkal” is.

A fekete kajákhoz fekete hal dukál
A végszerelékemet csak „beejtettem” magam elé és vártam a kapást…
Rendkívül izgalmas ez a partközeli horgászat, mikor az ember orra előtt, alig pár méterre van a végszerelék. „Felrobbant” a víz a bevágás után
Egy újabb kis ponty tartott a szák felé…
Igazán mozgalmas nap volt, ahol ez a méret…
… volt a jellemző

Igazán izgalmas és mozgalmas kis horgászat volt ez! A nap folyamán 6 pontyot és 5 kárászt sikerült fognom, ráadásul sikerült egy nagytestű tükröst is a szákba terelnem. Ehhez hasonló könnyed kikapcsolódásban bárkinek lehet része, aki megfogadja azt itt leírtakat és megfelelően használja ezeket az új termékeket. Az ilyen jellegű tavakból sem ugrálnak a szákunkba maguktól a halak, pláne nem február első felében, amikor bármennyire is enyhe az idő, azért még csak tél van. A közeljövőben még biztosan visszatérek erre a tóra - akkor már némi itt szerzett tapasztalattal -, remélhetőleg több óriás fog a horgomra akadni. Hamarosan itt tavasz, a vizeink egyre melegebbek lesznek, beindul a szezon. Sikeresen horgászatokat kívánok mindenkinek 2016-ban is a Haldorádó termékek használatával.

Írta: Borbiró Ádám
Fényképek: Libor Erika

Kommentek
Kapcsolódó írások
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: