Márnamese

Márnamese

A kosár helyett elsőként a 60 g-os ólmot kapcsoltam a karabinerbe. Körülöttem mindenütt lelógó ágak voltak, ez némiképp megnehezítette a bedobást. A szerelék a legjobbnak vélt helyen, a sodorvonalon túl csobbant. Meggyúrtam a gombócokat a készre kevert kajából, majd bedobáltam őket az alig 1 m-es vízbe. A legnagyobb nyugodtságban mostam meg kezemet, gondoltam, ilyen csobogás után még jó ideig nem lesz kapás. Az utolsó gombóc csobbanása után alig telt el fél perc, amikor spiccem akkorát rándult, hogy beleremegett az egész bot. Olyan gyorsan történt az egész, hogy az agyamig csak a harmadik húzásnál jutott el, hogy ideje bevágnom…

Ősz van. Tudom jól, hogy ha a folyóvízi harcosok közül szeretnék elejteni párat, ennél jobb alkalmam nem lesz. Ezért aztán ilyenkor az átlagosnál is többet horgászom. Az idén főként a Kis-Dunára jártam. A választott szakaszt jól ismerem - az elmúlt 30 napból 16-ot itt töltöttem -, azonban a horgászhely ismeretlen. Már régóta gusztálom, de a helyhez vezető aljnövényzettel sűrűn benőtt gyalogösvény - illetve a szűk horgászállás - mindeddig visszatartott. Már nem bírtam tovább és felszerelésemet minimumra redukálva nekiindultam az útnak. Érkezésem után beállítottam a fotelt, összeraktam a merítőt, leszúrtam az ágast és összeraktam a már otthon felszerelt botot. Ezután következett az etetőanyag, valamint a kosárba szánt keverék elkészítése. Márnát akartam fogni, tálcán kínálta magát a Sajtos Bajszos etetőanyag. Az etetésre szánt keverékhez 2 kg-ot használtam fel, amihez 2 kg földet és fél flakont adagoltam saját aromájából. Ehhez 1 doboz csemegekukorica került. A kosárba szánt keverék 1 kg Sajtos Bajszosból, valamint az aroma másik feléből állt. A horogra csontit tűztem. A felszerelésem egy 3,6 m hosszú botból, 40-es hátsó fékes orsóból, 18-as főzsinórból, 12-es előkéből és 16-os horogból állt. Az 50 g-os kosár mellé egy 60 g-os ólmot is kikészítettem, mert így pár méterrel túl tudtam horgászni az etetés vonalán.

A horgászhelyre vezető út
A horgászállás
A használt végszerelék
A csali csonticsokor
A Sajtos Bajszos etetőanyagot imádják a márnák

A magyarázat nagyon egyszerű, hogy miért e finomkodás a rendkívül erős sodrás és az akadós vízterület - na meg a nagy erejű torpedók - ellenére. Ehhez kicsit kanyarodjunk vissza az ezen a szakaszon eltöltött napokhoz, valamint egyúttal megragadom az alkalmat és kicsit körbeírom a horgászat és az etetés taktikáját. Az elmúlt 16 horgászat alatt 15 faj egyedeiből zsákmányoltam (dévérkeszeg, karikakeszeg, laposkeszeg, bagolykeszeg, szilvaorrú keszeg, paduc, bodorka, leánykoncér, ponty, amur, márna, tarka géb, halványfoltú küllő, garda, kárász). Egy ilyen fajgazdagságú vízen szinte már bűn csupán egy vagy két fajra optimalizálni a szereléket. Így aztán a lehető legfinomabb szereléket szoktam használni - hiszen azt egyaránt felveszik a kisebb és a nagyobb halak is. Az első alkalmakkor a számomra is újdonságnak számító leheletfinom szereléken megakasztott nagy halak szinte mind elmentek. Az esetek többségében a horog görbült ki, de volt, hogy az előke szakadt. A legkritikusabb pont mindig a bevágás. A legtöbb halvesztés ilyenkor fordult elő. Mindvégig egyetlen és mindig ugyanazon bottal, orsóval és főzsinórral horgásztam, így reális képet kaptam arról is, hogy melyik horog és előkezsinór bírja a legnagyobb terhelést. Ahogy teltek a napok, szinte a teljes horogtáramat lecseréltem. Az addig használtakat sorra hajtották ki a nagytestű halak. Ez ügyben pártatlan szeretnék maradni, de annyit elárulok, hogy a neves angol márkák horgai bizonyultak a legerősebbnek. Mivel nagyon vékonyhúsú horgokat használtam - amelyek nagyon könnyen hatolnak a hal szájába - a bevágást egy idő után el is hagytam, inkább csak felvettem a kontaktust a már úgyis megakadt hallal. A horgászhelyemtől a folyás irányába 10 m-re egy bedőlt fa és a köré gyűlt hordalék lassította a folyást. Az alatta lévő részen a parttól kb. 7-8 m- re egy kontúros sodorvonal alakult ki. A víz mélysége itt alig több 1 m-nél. Ezen a sodorvonalon dobtam túl kb. 1 m-t és ide is etettem. A kosár helyett elsőként a 60 g-os ólmot kapcsoltam a karabinerbe. Körülöttem mindenütt lelógó ágak voltak, ez némiképp megnehezítette a bedobást. A szerelék a legjobbnak vélt helyen, a sodorvonalon túl csobbant. Meggyúrtam a gombócokat a készre kevert kajából, majd bedobáltam őket az alig 1 m-es vízbe. A legnagyobb nyugodtságban mostam meg kezemet, gondoltam, ilyen csobogás után még jó ideig nem lesz kapás. Az utolsó gombóc csobbanása után alig telt el fél perc, amikor spiccem akkorát rándult, hogy beleremegett az egész bot. Olyan gyorsan történt az egész, hogy az agyamig csak a harmadik húzásnál jutott el, hogy ideje bevágnom…

Márna küzd a horgon
Valaki mérges
Már nem tart sokáig

A bevágást követően a hal azonnali vágtába kezdett. Mint a villám, hasított a folyás irányával megegyező irányba. Avatatlan kéz ilyenkor gyakran idő előtt elkezdi fékezni a rohanó halat, de a 12-es előkével és a 16-os horoggal nem lehet vitézkedni. Csak hidegvérrel néztem a saját tengelye körül iszonyatos sebességgel forgó dobot és vártam a pillanatot, amikor végre megáll, és elkezdődik a tánc. Éreztem, hogy a hal megfordul és beáll a folyás irányába. Innentől kezdve már csak tartanom kell, és ha feljebb úszik, be kell szednem a felesleges zsinórrészt. Tíz perc elteltével végre elindult felfelé. Ez már a fáradtság jele. Hamar elém került, de felhúzni még nem tudtam. Csodálom azokat a hirtelen irányváltásokat, a gyors, ámbár kissé erőtlen kitöréseket. Feladja a leckét ez a hal, az ilyen finom szerelék minden alkotóelemének a legnagyobb harmóniában kell dolgoznia ahhoz, hogy bírja ezt az igénybevételt. Amikor a hal zsinórt kér, adni kell neki, mert Ő nem az a fajta, aki tolerálná akár a legapróbb hibát is. Végül sikerül felhúzni a felszínre. Ahogy áttöri a víztükröt és kirajzolódik izmos teste, végre meggyőződhetek róla: valóban márna küzd a horgon. A 2 kg-ot biztosan üti! Ezt már szeretem! Nem sokkal később feladja a küzdelmet és engedelmesen siklik merítőmbe. Az iszonyatosan hosszú hal minden porcikája tökéletes. A folyóvízi életre teremtetett.

Minden porcikája tökéletes
Márnaszáj

Miután lekezeltem, felcsatoltam a kosarat és megkezdtem az etetés vallatását. Jó ideig nem történt semmi. Itt is rengeteg a géb, belőlük fogtam néhányat. Amíg ők itt vannak, más hal nem tartózkodik a pályán - ebben biztos vagyok. Azt már kitapasztaltam, hogy ha bármilyen halcsapat betéved az etetésre, eltűnnek. Néhány perccel később megszűntek az apró rázások. Itt vannak a halak. Nem sokkal később egy vehemens kapásra rántok be. Egy jászkeszeg. A játszma folytatódik. Sorra jönnek a kisebb termetű halak, de én élvezem ezt is. Egyébként is ők a kedvenceim, bár a reggeli márna emléke még mindig élénken él bennem. Szívesen fognék még egyet, de azt is tudom, addig különleges egy fogás, amíg meg kell dolgozni érte. Így hát várok tovább. A reggeli hűvös levegő felmelegedett, a nap sugaraival karöltve már szinte zavaró melegséget áraszt. Az erős fény átvilágítja a vizet. A kapások is megszűntek. Néha egy-egy géb, esetleg küsz borzolja idegeimet. De nem vagyok rest, szedem szépen, ami a pályán van. Ha kapja, én rántok, akármi is az. Csak így lehet maximumot teljesíteni. Már órák óta csak a küsz és a géb jön, de egyáltalán nem zavar. A hit már bennem él, tudom jól, bármelyik kapásban benne van a márna vagy - a víz fajgazdagságát ismerve - szinte bármilyen hal.

Ha én itt laknék…
… ahol a márnák laknak
Akadók teszik nehezebbé a horgászatot
Kisbalin csábult el a csontira

Már az indulást latolgatom, amikor egy finomkodó kapásra rántok be. A bevágás pillanatában még azt gondoltam, hogy egy újabb küsz lesz, de tévedtem. A hal sebesen indult lefelé, megismétlődött a reggeli forgatókönyv. A márna - előző társához hasonlóan - ugyanazokat a trükköket vetette be. Csodálom is, mennyire „egy rugóra jár” az agyuk. Hát még, amikor meglátom, hogy szinte ugyanakkorák! Biztosan egyívásúak. Rengeteg itt a kis márna, de most mégsem fogtam belőlük. Ellenben ez a két szép torpedó bearanyozta a napomat. Nagyon örülök nekik. A második márna feltüzelt, s az addigiaknál is feldobottabban szedem a gébeket és a küszöket. Egy idő után ismét kezdem azt érezni, hogy már nem sok értelme van maradnom. No, nem azért, mert nem látok már esélyt a halfogásra, sokkal inkább azért, mert már így is többet kaptam a folyótól, mint amennyit vártam. Meg aztán lepihennék már egy kicsit, hátha álmomban újra láthatom a két halat. Ekkor megszólal telefonom. Barátom az, aki egy közeli zsilip alvízére invitál pergetni. Tegnap több mint 30 balint fogott, és ma sem szeretne kimaradni. Én sem. Így hát nem maradtam tovább, de nem is mentem haza, a száguldozó balinok után eredtem…

Felettem harkály kopácsolt
A kisebb testű jászok…
… és szilvaorrúk is tiszteletüket tették az etetésen
Márna délidőben
Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: