Alias : dreezy91
Név : Rózsa Arnold
E-mail : [e-mail]
Születési dátum : 1991-04-29
Lakhely : Dunaszerdahely (Szlovákia)
Kedvenc horgászmódszerei : feeder
Kedvenc vízterületei : Kis-Duna
Legnagyobb halai : ponty 12,8 kg, amur 10 kg, dévér 4,2 kg, márna 6,3 kg, süllő 5 kg
Mióta horgászik : 2000 óta horgászom, 2003 óta intenzíven

Szerző írásai - 1.oldal

Feederbottal a Csúzi-tározón

Rózsa Arnold 2018-06-18 06:00:00
Állandó horgásztársamat, Lapos Attilát ezúttal a Csúzi-tározóra kísértem el kamerámmal és fényképezőgépemmel, hogy megörökítsük az utókornak a gyönyörű és vadregényes völgyzárógátas tározót, valamint az ott eltöltött horgásznap élményeit.
Videóval

A zselizi versenypálya titkai

Rózsa Arnold 2018-03-19 06:00:00
Ezúttal a Duna egyik mellékfolyójára kísértem el Attilát, a szlovák Garam folyóra, amely 289 km hosszú és az Alacsony-Tátrában ered Királyhegynél, majd Párkány mellett, Esztergommal szemben ömlik a Dunába.

Hogyan fogjunk télen csukát plasztik csalival?

Rózsa Arnold 2018-01-04 06:00:00
A mai napon egy rendkívül érdekes témát fogunk boncolgatni. Eddig nem sok közöm volt a ragadozóhalakhoz, de ez a tél más volt, mint a többi. Nagyon sokat horgásztam pergetve, főként csukára plasztik csalikkal. Mondhatni, a pergetés magával ragadott. Ebben a cikkben megosztom veletek annak a közel 40 vízparton töltött napnak a tapasztalatát, amely során folyamatosan rajzolódtak ki a foltos ragadozó szokásai…
Videóval

Barangolások az őszi Dunán 3. rész

Rózsa Arnold 2017-11-27 06:00:00
Őszi dunai barangolásaink talán utolsó epizódjához érkeztünk a szezonban. Eléggé téliesre fordult már az idő, kemények az éjszakai fagyok. Érkezésünkkor a hőmérő higanyszála -4 Celsius-fokot mutatott. A hely, ahol ma horgászni fogunk, igazán különlegesnek mondható…
Videóval

Barangolások az őszi Dunán 2. rész

Rózsa Arnold 2017-11-06 06:00:00
A helyszín ismét a Bősi vízerőmű alvízcsatornája, ám ezúttal a 6 km hosszú csatorna alsó szakaszára kísértem el Lapos Attila horgásztársamat. Célhalaink a nagytestű dévérkeszegek voltak, de a rapszodikus Duna áthúzta számításainkat. Ezt persze cseppet sem bántuk, hiszen nem mindennapi halak kerültek horogra…
Videóval

Barangolások az őszi Dunán 1. rész

Rózsa Arnold 2017-10-16 06:00:00
Ezúttal csapattársamat és egyben jó barátomat, Lapos Attilát kísértem el egy igazi, hamisítatlan dunai horgászatra. Jó előjelnek bizonyult, hogy a forgatás napjait megelőzően több alkalommal is gyönyörű halakkal örvendeztetett meg minket az egyébként rapszodikus alvízcsatorna. A helyszín ezúttal a bősi vízerőmű alvize, mely végre az egész éves vízszintingadozások után bőkezűen adta a halat…
Videóval

Feederbottal az Albári-tavon

Rózsa Arnold 2017-10-02 06:00:00
Ezúttal az Albári-tóra kísértem el Lapos Attila barátomat. A sekély és tiszta vizű egykori tőzegbánya halai más tavakhoz képest hatványozottan érzékenyek az időjárás viszontagságaira és a lehűlt vízre, ezért a hideg időszakban minden megfogott hal felértékelődik. Bíztunk a sikerben, de azt magunk sem gondoltuk volna, hogy a tó ilyen kegyes lesz hozzánk…
Videóval

A Carplandia tavon horgásztam

Rózsa Arnold 2017-07-17 06:00:00
A Carplandia tavon már évek óta nem horgásztam. A tó halállománya gyökeresen megváltozott, mert a nagytestű pontyok mellé kiváló dévér- és compóállományt telepített a tógazda. Aki ismer, tudja, hogy számomra az ütemes és gyors fehérhal-horgászat minden más módszernél többet jelent, így nagy izgalmakkal vártam a horgászat napját.
Videóval

Nagy Dévérek a Kis-Dunán

Rózsa Arnold 2017-04-10 06:00:00
A Kis-Duna a Duna legnagyobb és leghosszabb ága. 135 km hosszan folyik a Csallóköz, Európa legnagyobb folyami szigetrendszerének északi szélén. A mai napon ezen a csodálatos kis folyón horgászik csapattársam, Lapos Attila, célhalai pedig a nagytestű dévérkeszegek.
Videóval

Téli horgászat a Vadas Horgásztavon

Rózsa Arnold 2017-02-27 06:00:00
Ezúttal csapattársamat, Lapos Attilát kísértem el egy február végi horgászatra, melyhez egy igazán különleges helyszínt választottunk. Annak ellenére, hogy én csak kamerámmal és fényképezőgépemmel készültem, és nem horgásztam, nagy izgalommal vártam a horgászat napját…
Videóval

Feederbottal a Tőkési tavon - 2. rész

Rózsa Arnold 2016-07-04 06:00:00
Következő írásom helyszíne a Tőkési-tó. Azok számára már ismerős lehet ez a víz, akik olvasták előző írásomat. Akkor egy kánikulai napon horgásztam itt rendkívül inaktív halakra. Akkor nagyon nehéz volt kapást kicsikarni, minden egyes halért meg kellett dolgoznom. Ezzel szemben most egy kicsit egyszerűbb volt a dolgom, ugyanis a pontyok nagyon aktívak voltak. Nagyon sok halat sikerült fognom, ennek részleteit alább olvashatjátok.
Videóval

Keszeghorgászat a torkolatnál

Rózsa Arnold 2016-06-06 06:00:00
Mai írásomban egy igazán pörgős és eredményes keszeghorgászatot mutatok be kedvenc folyómon, a Kis-Dunán. Nyomon követhetitek, hogy miként kell a horgászhely közelébe csalogatni és helyben tartani a mohó kis keszegféléket, és természetesen a csalogatóanyagok bemutatása sem marad el. Vágjunk hát bele, remélem, tetszeni fog és sikerrel fogjátok Ti is alkalmazni kedvenc folyótokon ezt a módszert.

Rybyéra versenypraktikák - A folyóvízi horgászat

Rózsa Arnold 2015-08-11 06:00:00
2014. szeptember 6-án és 7-én került megrendezésre a szlovák LRU-Feeder 2. liga 3. és 4. fordulója a Vág folyó üzemvíz-csatornáján, Madunicén. A cikksorozat első két részében olvashattátok, hogy csapatunk miként oldotta meg az 1. és 2. fordulót a legendás halállományú Félúti-tavon, ebben az írásban pedig a folyóvízi taktikánkat fogom ismertetni.

Gondolatok a ponty horgászatáról

Rózsa Arnold 2015-04-16 07:00:00
Mai írásomban egészen más szemszögből fogom megközelíteni a ponty horgászatát, mint ahogy eddig azt tettem. A horgászat helyszíne a Tőkési-tó, egy intenzíven telepített volt kavicsbánya. Bár a vízben sok ponty él, ne gondolja senki, hogy itt mindig könnyűszerrel foghatunk belőlük! Ma nem csodacsalikat és varázs-etetőanyagokat fogok bemutatni, hanem megpróbálom körülírni a pontyok viselkedését egy adott víztípusban, amikor megmakacsolják magukat és nem akarnak táplálkozni…
Videóval

Feederbottal a Tőkési-tavon

Rózsa Arnold 2015-03-25 07:00:00
Horgászbarátom, Matús László invitálásának köszönhetően ismertem meg a Tőkési-tavat. Az első közös peca nagyon jóra sikeredett, így rögtön eldöntöttem, a következő kisfilmet itt fogjuk elkészíteni. Laci segítségemre sietett mint operatőr és fotós, közös munkánk gyümölcsét pedig alább láthatjátok.

Húzós vízben 4. rész - A torkolat titka

Rózsa Arnold 2015-02-24 07:00:00
A sorozat következő része egy igazán különleges helyszínen, a Kis-Duna és a Fekete-víz torkolatánál játszódik. Különleges, mert kimagaslóan jó fogásokat itt az év legmelegebb és leghidegebb szakaszában lehet produkálni, miközben egész évben jól működik a horgászhely.

A téli Kis- Dunán

Rózsa Arnold 2015-02-20 07:00:00
Február végén a gyönyörű, napos idő és a hótakarómentes kis-dunai táj engem is kicsalt a vízpartra. Nem számítottam túl sok halra, talán ezért is lepett meg, amikor az első dobást követően szinte azonnal kapást jelzett feederbotom spicce…

Húzós vízben 3. rész - A kövezés halai

Rózsa Arnold 2014-04-05 07:00:00
A mai napon a Kis-Dunára (Szlovákia) kalauzollak el benneteket, pontosabban az eperjesi hidat megtámasztó kövezésre. A horgászhelyet már három éve rendszeresen látogatom, ez idő alatt rengeteg élményre és gyönyörű fogásra tettem szert. Megismertem és megszerettem ezt a különleges részt, amelyet a partnak rohanó mély víz és a kőkemény aljzat mellett az óriási kagylópadok jellemeznek.

Húzós vízben 2. rész - A bősi Duna dévérei

Rózsa Arnold 2014-03-10 07:00:00
Folyóvízi sorozatom második helyszíne egy nagytestű dévérekről híres mesterséges csatorna, a bősi vízi erőmű alvízcsatornája. A víz mélysége már a partközeli zónában is igen tekintélyes, a mederben pedig elérheti a 16 m-t is. Az itteni horgászatot alapjában véve nem a gyors sodrás, hanem a lassan, de a nagy mélység miatt a zsinórt elementáris erővel elnyomó víztömeg határozza meg.

Húzós vízben 1. rész - Bizonyos helyeken, bizonyos halakra

Rózsa Arnold 2014-03-05 07:00:00
Egy új cikksorozat keretén belül különféle horgászmódszerekkel fogom felkeresni a legkülönfélébb folyószakaszokat és megpróbálom eredményesen üldözőbe venni aktuális célhalaimat. A cikksorozat stílszerűen a „Húzós vízben” címet kapta, ezzel is utalva arra, hogy a sorozat célja a nehezen meghorgászható, erősen sodró folyóvizek népszerűsítése, illetve az egyes szituációkban felmerülő problémák alternatív megoldásainak ismertetése. Az első részben a márnák nyomába eredtem, nem is eredménytelenül…

A pontyok titkos csemegéje

Rózsa Arnold 2014-02-25 07:00:00
2014-ben került forgalomba a Haldorádó Gold Feeder etetőanyag család, amely teljes körűen kiszolgálja a feederbotos versenyhorgászatot. A három etetőanyag közül a Secret Carp fantázianévre hallgató keverék az, amelyet kifejezetten hideg vízi körülmények közé (is) ajánl a gyártó. Február közepén egy melegfront hatására kiolvadtak a tavak, így gyorsan elérkezett az első próba ideje. E nap történéseit követhetitek nyomon ebben az írásban.
Videóval

Rezgőspiccel a Csúzi-tározón

Rózsa Arnold 2014-02-17 07:00:00
Csúz (Dubník) Szlovákiában, a Dunamenti-dombvidék nyugati lábánál, a Párizs-patak völgyében fekszik. A település határában a 80-as évek elején, a Párizs-patak felduzzasztásával keletkezett az a vadregényes völgyzárógátas tározó, amely partján egy csodálatos napot tölthettem el feederbotjaim spiccét figyelve. Egy igazán mozgalmas és változatos horgászatban lehetett részem, miközben szebbnél szebb pontyok és ezüstkárászok akadtak horgomra.

Pickerbottal a csatornán

Rózsa Arnold 2014-02-07 07:00:00
Ezúttal egyik kedvenc csatornámon, a Fekete-vízen töltött néhány napomról számolok be, amelyet pontyhorgászatra szántam. A horgászott szakasz kb. 40 m széles és 1 m átlagmélységű. A cikkben az utolsó horgásznap történéseit követhetitek nyomon, természetesen a többi nap tapasztalataival karöltve.

Pontyokkal paroláztam

Rózsa Arnold 2012-12-07 07:00:00
Imádom a folyóvízi pecát! A folyók fajgazdagsága lenyűgöz, és az is, ahogy egy gyönyörű, kifejlett példány eljut addig a pillanatig, amíg behörpöli a nagy gondossággal előkészített csalétket. Néha elképzelem rögös életútját, ahogy egy jelentéktelennek tűnő kis ikrából egy tökéletes, kimért túlélővé fejlődött. Ámulatba ejt a folyamat, ahogy a víz él, és ahogy az etetés fejlődik. Mindig más és más fajok, más méretben, szinte követhetetlenül dinamikus ütemben. Ez a folyami horgászatok varázsa…
Videóval

Egy délután a Kis-Dunán

Rózsa Arnold 2012-11-19 07:00:00
Ma egy eseménydús délutáni pecára invitállak benneteket, ahol igazán szép halakat sikerült zsákmányolnom. A Kis-Duna ismét hozta formáját és egy kis etetőanyagért, valamint néhány marék kukoricáért cserébe gyönyörű élményekkel jutalmazott meg.
Videóval

Rezgőspicces finomságok

Rózsa Arnold 2012-10-20 07:00:00
Az elmúlt időszakban rengeteget horgásztam feederbottal folyóvízen, főként kisebb testű keszegfélékre. Miután megismertem célhalaim viselkedését és számtalanszor kipróbáltam kedvenc végszerelékeimet, kialakítottam a nyerőnek vélt taktikát. Ennek ismertetését tűztem ki írásom céljául…

Kavalkád

Rózsa Arnold 2012-10-09 07:00:00
A gőzölgő folyó medrében hömpölyögve várta a hajnalt. Az éjszaka megannyi sejtelmes loccsanása után az első fénysugarak elérték felszínét, de titokzatos világa a nagyravágyó horgászok előtt továbbra is rejtve maradt. A tüzes fénygolyó elfoglalta az őt megillető helyét a horizont felett. Új horgásznapra virradtunk. Egy új, reményekkel teli horgásznapra…

Jópofa pontyok Bögellőről

Rózsa Arnold 2012-05-21 07:00:00
Vizeinket még vastag jégpáncél borította, amikor elkezdtem tervezni az év első állóvízi feederbotos horgászatát. Miután átgondoltam a lehetőségeimet, úgy döntöttem, hogy megpróbálok fogni a Bögellői-tó méltán híres nagy pontyaiból. A horgászat időpontja egybeesett a tó 2012-es megnyitásának időpontjával, hiszen mihamarabb horgászni szerettem volna. Bár az előző napokon viszonylag meleg volt, az éjszakai és a kora reggeli mínusz fokoknak köszönhetően a tó vize még rendkívül hideg volt.
Videóval

Pontyok a pontyparadicsomból

Rózsa Arnold 2012-05-01 07:00:00
Már néhány napja tartott a ponty fajlagos tilalma, amikor kedvet kaptam egy jó kis feederbotos pecára. Mivel az állami vizek szóba sem jöhettek, maradtak a napijegyes, intenzíven telepített tavak. Választásom ezúttal a Nemesócsa (Zemianska Olča) határában elterülő Carp Paradise horgásztóra esett. A helyszín nem volt ismeretlen számomra, 2008-ban már horgásztam a tavon, akkor még bojlis horgászként. A tó halállománya messze földön híres, joggal vert hát gyorsabban a szívem, amikor megérkeztem a horgászhelyemre…
Termék katalógus

Haldorádó
Katalógus

Megjelent a Haldorádó 2024 termékkatalógus, lapozz bele!

Tovább

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.