Matchbotos élménypeca a Tisza-tóról

Matchbotos élménypeca a Tisza-tóról

Minden egy bizonytalan szép nyári reggelen indult, amikor nagy nehezen fel tudtam kelni a pihe-puha ágyamból, mivel a halakért bármilyen áldozatra képes vagyok, és ezt is elviselem a jó fogás reményében. Mostanában nagyon meleg szokott lenni, és ennek a kánikulának mutattam volna be a matchbotos keszegek horgászatát, de ez közel sem így történt… Amikor kiérkeztem a vízpartra és elkezdtem horgászni, jött a váratlan mennydörgés, amit némi eső is követett. Ez jócskán megváltoztatta a horgászatomat.

A víz, ahol horgászom, a tiszafüredi Holt-Tisza, ami szinte párhuzamos az ÉLŐ TISZÁVAL. Ezt a részt mostanában rendszeresen telepítik főként ponttyal a rengeteg horgász örömére. Én valójában az a fajta horgász vagyok, aki kifogni szereti a halat, azaz „sporthorgász”, amit a családomban sokan elleneznek, mivel nem viszem haza a zsákmányt. Visszatérve a telepítésekre, volt olyan napom is, hogy matchbottal 9 pontyot fogtam 16-os főzsinórral és 12-es előkével, ezek kifogása fantasztikus élményt adott, mert volt a zsákmányban 4, 3 és sok 2 kg-os is. E pontyokat a Haldorádó Vad Ponty csemegekukoricával fogtam. De nem is szaporítom a szót, kezdem is a mai horgászatom beszámolóját:

A horgászhelyem

Szeretem a Tisza-tavat, mert közel van a lakóhelyemhez és pár perc alatt kint vagyok az előre kiszemelt helyemen.

A mai csalik… amik a következőkből álltak:

1,5 kg Haldorádó Nagy Dévér etetőanyag, Haldorádó Puha Pontypellet Vörös Démon, Haldorádó Oldódó pellet Nagy Ponty, Haldorádó Vad Ponty csemegekukorica és végül a kedvencem, a Haldorádó Nagy Dévér folyékony aroma, amely fantasztikusan hat a halakra… szinte minden versenyem eredményét ennek az aromának köszönhetem.

A folyékony aroma feloldása vízben

Ezt a lépést nagyon sokan kihagyják, pedig ez a művelet rendkívül fontos azért, mert így az etetőanyag jobban, egyenletesebben veszi fel az aromát és sokkal intenzívebben fogja kiadni magából.

Az etetőanyag áttörése rostán

Az etetőanyag áttörése nagyon fontos annak érdekében, hogy az etetőanyag homogén legyen. Az ilyen keverékből készített gombóc sokkal egyenletesebben fejti ki a hatását a vízben.(az etetőanyag áttörése főként a keszeghorgászat során ajánlott, mivel a keszegek az apróbb szemcsézetű kaját részesítik előnyben)

Áttörés után szembetűnő az etetőanyag korábbi állapotában mutatotthoz képest megváltozott állaga. NAGYON fontos, hogy ne maradjon „galacsin” az etetőanyagban!
Fontos stabilan és biztonságosan beállítani az ülőkénket, hogy a horgászat közben ne legyen vele gondunk
Egy művészien sikerült kép a bottartómról
Legyen kéznél minden, hogy a hal fárasztása közben se legyen gond, például előkészíteni a merítőnket
Szerelékkészítés…
… és kész is van!

Szerelékemre jelzőként egy 12 g-os Seria Walter World Champion úszó került karbonszálas antennával (így is olyan finoman ettek a halak, hogy alig láttam a kapásokat). Főzsinórom 150 m 0,14 mm-es Nevis fluorocarbon zsinór volt, rajta az úszót egy Exner fix úszórögzítő tartotta helyén. Előkém 0,10 mm-es Haldorádó Visitor volt, amire egy 16-os méretű Gamakatsu LS 1310N horgot kötöttem. Az úszóról levettem a lamellákat, és ezt a súlyt pótoltam az előke fölött. Kicsit furcsán hangozhat, hogy feeder előkém volt a match szerelékemen, de annyira jól használható a matchboton, hogy én inkább univerzális előkezsinórnak mondanám :D

Egy vadkacsa, ami csak szépítette a horgászatom…
Az orsó…

Ezt az orsómat 2 éve vásároltam és nagyon szeretem! Rendkívül jó a fékje, kényelmes vele a horgászat, a neve pedig: Carp Expert Match 4000. 0,14 és 0,16 mm-es zsinórokkal használom.

… és végül, de nem utolsósorban: a bot!

A bot egy Spro Intruder Carp Match 390, dobósúlya 4-18 g, ami ideális a keszeghorgászatra is. Rengeteg pontyot és keszeget fogtam már vele és csak jókat mondhatok róla, bátran merem ajánlani bárkinek, aki szeret keszegezni és pontyozni is matchbottal.

Mehet be az alapozó etetés, ami 8-10…
…egykezes gombócból állt
Erre a kötényemre büszke vagyok :D
Kezdődhet a horgászat!
5 perccel a bedobás után akasztottam ezt a telepített pontyocskát,ami kellemes meglepetésként ért. Azonnal visszaeresztettem, nehogy baja essen
A kis ponty elriaszthatta a halakat,mert 10 perc kellett, hogy újra az etetésemre találjanak

A fő taktikám - mind versenyen, mind az átlag horgászatokon - az, hogy koncentráltan etetek és pontosan a kijelölt helyre! Ez ezúttal nem volt nehéz, mert csak 20 méterre volt az úszó a parttól.

Gyönyörű Tisza-tavi dévérke a jellegzetes nyálkájával

Arra ügyeljünk, hogy az előkén maradt dévérnyálka a horogtól minél távolabb legyen, mert ha véletlenül a horgon vagy a horog közelében marad, akkor a dévérek nem fogják a csalinkat megenni, bármilyen finom is!

Szákolás közben beleugrott a kis fürge sneci a merítőmbe…
Annyira rosszra fordult az idő (beborult, fújt a szél és csepergett az eső), hogy váltanom kellett feederbotra

Igazán kedvelem a feederbotos módszereket is, ezért tettem be a botzsákomba a feedert - és jól is tettem! Az általam készített végszerelék fő alkotóeleme egy Haldorádó Rocket feederkosár volt egy Haldorádó gyöngyös csúszó forgókapcson, amit egy gumi gyönggyel ütköztettem meg egy Berkley kisméretű forgókapcson (az előke ugyanaz volt, mint a match szerelékemnél).

Mehet a kaja a kosárba…
… és a kedvenc csalim a horgomon

Ezt a csalit szeretem legjobban, mert ez a legfogósabb, és nem kell fűzőtűvel sem babrálnom, csak egyszerűen, óvatosan felfűzöm a horogra.

Nem csak a halak voltak éhesek… hát, ha már ők jóllaktak, akkor én miért ne lakhatnék jól?!
Kezdtek a tó „ördögei” az etetésemre állni…

… és ettől fogva már nem is volt esélyem a keszegekkel, mert ha törpeharcsa jön az etetésemről, akkor onnan más halat már nem fogok, hiszen a törpe elzavarja az etetésen tartózkodó halat.

A halak búvóhelye és a horgászok rémálma (az elakadás miatt)
Legkedveltebb zsinórjaim és horgaim
Az összfogás

El is érkeztünk a beszámoló végére. Remélem, segítettem ezzel az írással minden kedves horgásztársamnak. Örülök, hogy megalkottam ezt az írást, annyi segítséget kaptam már, amit szeretnék ilyen úton - tapasztalataim megosztásával - viszonozni. De mindenki tudja, hogy tapasztalatból sosem elég… nekem is ez a 10 év tapasztalat semmi, mivel, csak 3 éve versenyzek és most jutottam el odáig, hogy felkértek, menjek el az országos 4 tusa versenyre, aminek nagyon örülök, csak annyi fájdalmam van, hogy jövőre már nem mehetek, mert a verseny ifi korosztályába is alig fértem bele… Remélem, szép eredményt hozhatok majd haza. Minden álmom az, hogy egyszer teszthorgász lehessek és minél több versenyre eljuthassak majd.

Írta: Balogh Albert

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.