Újdonságok Angliából

Újdonságok Angliából

Kétségkívül a legrohamosabban fejlődő és legnépszerűbb finomszerelékes horgászmódszer a feederbotos technika. Népszerűségének titka hihetetlen eredményességében rejlik. Ehhez azonban a technikai újításokon túl elengedhetetlen az etetőanyagok fejlesztése is, hogy azok még hatékonyabban húzzák horog közelébe a halakat. Ha pedig egy fejlesztésnél felmerül Anglia, valamint az ötszörös világbajnok Alan Scotthorne neve, akkor abban 100%-ig biztosak lehetünk, hogy kimagasló minőségű etetőanyag a végeredmény.

Már az első néhány etetőanyag megjelenése is nagy sikert aratott a magyar horgászok körében, és a méltán híres Van Den Eynde angol leányvállalata (gyártója), a Bait-Tech egy csapásra ismertté vált Magyarországon is. A hazánkban nem megszokott összetételű és illatú etetőanyagokat hamar megkedvelték a horgászok, hiszen rendkívüli eredményeket hoztak már az első próbákon is.

Napjainkban egyre több idegen kifejezés, szó kerül be a feeder technikát alkalmazó horgászok szókincsébe, ilyen például a Method mix vagy Stick mix. Ebben kétségkívül vezető szerepe van az angol szaksajtónak, illetve az angol horgászati trendeknek. Akik figyelemmel kísérik a külföldi finomszerelékes lapokat, azok láthatják, hogy manapság a szigetországban már szinte kizárólag „method” jellegű etetőanyagokat használnak.

Angliában napjainkban már szinte kizárólag method jellegű etetőanyagokat használnak a finomszerelékes pontyhorgászok

Mitől is annyira különlegesek a Bait-Tech etetőanyagok?

E termékek legfőbb ismertetőjegye, hogy általában finom szemcseméretűek, ugyanakkor nagyon intenzív illatúak. Az etetőanyagok nagyobb, darabosabb szemcsét egyáltalán nem tartalmaznak, hanem szinte kizárólag finomra őrölt pelleteket, magvakat, válogatott hal- és húsliszteket. Ennek egyértelmű célja a hal rendkívül gyors megfogása, hiszen az etetésre érkező hal egy kellemes illat- és etetőanyag felhőt talál, míg darabos falat kizárólag a horgon felkínált élő vagy a legkülönfélébb pellet csali. Egyértelmű, hogy a Bait-Tech nem jóllakatni, hanem minél előbb horogra szeretné csalni a halakat. Tehát az angolok a finomra őrölt pontyos kajákkal új trendet állítottak fel, amely a darabosabb, tartalmasabb keverékeket használók számára idegennek tűnhet, ezért joggal merülhet fel bennük a kérdés: ez tényleg működik a pontyhorgászatban? Nos, a szigetország legjobb horgászai által elért fogások és eredmények adják a bizonyítékot arra, hogy igen, ez működik! Mindezek után ismerkedjünk meg az újdonságokkal!

A közeli képen jól látszik, hogy a Bait-Tech keverékek kizárólag finomra őrölt szemcséket tartalmaznak
A Bait-Tech etetőanyag családban találunk olyan etetőanyag keveréket, amit a legjobb minőségű halibut pelletek közepesen finomra őrlésével készítenek

Bait-Tech Kult Carp Mix

Könnyen bekeverhető, magas betaintartalmú etetőanyag. A betainnak köszönhetően igen erős étvágyfokozó tulajdonsága van. Magas fehérjetartalmú növényi lisztek és hallisztek keveréke. Emellett nagy arányban tartalmaz aminosavakat és zsírsavakat, amelyek elengedhetetlenek a nagy pontyok táplálkozásában. A fenékre érve gyorsan oldódik és finom szemcsézetű felhőt képez. Hideg és meleg vízben is egyaránt eredményes a könnyen emészthető zsírsavak miatt. Feederezés mellett bojlis horgászatnál kiegészítő etetésre is alkalmas.

Finom szemcséjű, intenzív illatú, magas fehérje- és betaintartalmú etetőanyag a Kult Carp Mix
Darabos falat csak a csali lesz!
A mai modern feederkosarakhoz is kiváló választás a Kult Carp Mix
A mederfenékre érve nagyon hamar oldódik az etetőanyag, középen pedig a horgon felkínált csalétek várja az intenzív illat által odacsalt halakat

Bait-Tech Special ’G’ Gold

Ez a rendkívül tömény, nagyon finom szemcsézetű keverék a GPS 90 kódjelű - a mai kereskedelmi forgalomban kapható legtöményebb és legtisztább - hallisztet tartalmazza. Vízzel bekeverve barna színű lesz, oldódás közben rendkívül erős illatot áraszt és nagy felhőt képez. Ezt nagy távolságról is megérzi a hal. A pontyok számára olyan csábító, finom illata van, amelynek nem tudnak ellenállni. Ez a keverék a hallisztes keverékek királya jelen pillanatban. Sokan bojlik alapmixeként is használják a benne lévő értékes összetevők miatt. A már több éve hazánkban is kapható Special ’G’ Green (zöld) keverék új, aranybarna színű változata.

A Special ’G’ Gold, mint ahogy a neve is mutatja, szinte aranyat ér a vízben!
Kimondottan feederhorgászatra kifejlesztett etetőanyag, hiszen rendkívül gyorsan fejti ki csalogató hatását

Bait-Tech Mantra Groundbait

Kifejezetten nehéz szemcsézetű etetőanyag, amely ideális mélyebb vizekben történő horgászathoz. Az alapanyagokat a gyártás során aromásítják, ennek köszönhetően az aromák folyamatosan oldódnak ki az etetőanyagból és hosszabb ideig fejtik ki hatásukat, mint a normál aromák. Nagyon jól tapad, ezért nagy mennyiségű élő és szemes anyag bevitelére alkalmas. A finomszerelékes horgászmódszerek mellett kiválóan alkalmas bojlis horgászatokon alapozó és parittyás etetéshez, vagy épp pasztaként ólomra gyúrva.

Nehéz szemcséjű, jól tapadó etetőanyag nem csak finomszerelékes horgászoknak…
Jó tapadó képessége miatt pasztaként vagy akár parittyás etetésre is kiváló!

Bait-Tech Halibut Marine Method Mix

A legjobb minőségű halibut pelletek őrléséből keletkezett finom liszt az alapja ennek az etetőanyagnak. Ehhez adagolnak még halolajakat, aminosavakat és zsírsavakat. Valóságos proteinbomba! A nagy mennyiségű halolajnak köszönhetően elképesztően csalogatja a nagytestű pontyokat az etetésre. Feederezésre, PVA technikás etetésre, bojlizásnál kiegészítő etetésre eredményesen használható. Intenzíven telepített, agyonhorgászott tavakon is csodákra képes. Kétségkívül a nyári legmelegebb vizek siker etetőanyaga!

Közepes szemcseméretű etetőanyag a Halibut Marine, ami a méltán híres halibut pelletek őrleményéből készül
Nehéz szemcséi miatt PVA Stick Mixek készítésére is kiváló
A PVA hálóval precízen a horog mellé etethetünk a finom csalogató szemcsékkel… a hatás nem marad el!

Bait-Tech N-Tice Meaty Mix

Ez a széles körben felhasználható etetőanyag olyan speciális húslisztet is tartalmaz, amely nemcsak a közelbe csalogatja a halakat, hanem étvágygerjesztő hatást is kivált. A húsliszt mellett bonyolult receptje olyan nagy töménységű liszteket is tartalmaz, amelyek rendkívül magas fehérjetartalommal rendelkeznek. Ha a pontyok rátalálnak etetésünkre, nem tudnak ellenállni a kioldódott lisztekből képződött felhőnek. Elsősorban feederkosaras horgászathoz fejlesztették, de PVA technikás horgászatnál is alkalmazható.

A különleges nevű N-Tice nemcsak a nevében szokatlan, hiszen legfontosabb összetevője a nagy töménységű húsliszt, valamint kimagasló a fehérjetartalma is

Bait-Tech Envy Method Mix

Az Envy Method Mix a legfinomabb őrlésű kenderliszt és halibut pellet őrleményéből készített keverék. A két összetevő különleges íz- és aromahatást eredményez. A finom szemcseméretnek köszönhetően azonnal elkezd oldódni a vízben, és nagy területen, felhősen oszlik el. Az Envy Method Mix jól tapad, így nagy távolsága is könnyedén bejuttatható. A növényi és halas összetevők mesteri keverékének köszönhetően egész évben eredményesen használható keverék.

Zöldes színű, intenzív illatú keverék az Envy Method Mix
Az Envy halibut és a kender mesteri keveréke

Bait-Tech Karma Method Mix

A legfinomabb őrlésű hal- és húslisztek felhasználásával készült a Karma Method Mix. A kimagasló minőségű húsliszttel tovább tudták növelni a keverék a fehérjetartalmát, amely így túltesz minden eddig ismert anyagon. Igazi kalóriabomba! Azonnal elkezd oldódni a vízben, és nagy területen, felhősen oszlik el. A jól bekevert mix rengeteg élő és szemes anyagot képes felvenni, amely még tartalmasabbá és vonzóbbá teszi.

Igazi kalóriabomba a halak számára a Karma Method Mix

Bait-Tech Omen Groundbait

Exkluzív aromájú etetőanyag, amelyet elsősorban keszegfélék horgászatához fejlesztettek. Első osztályú alapanyagokból készül Alan Scotthorne ötszörös világbajnok receptje alapján. Jól tapad, de ennek ellenére gyorsan oldódik a vízbeérkezés után. Kifejezettem finomszerelékes keszeghorgászatra fejlesztették, legyen az feeder, rakós, vagy épp matchbtos technika. Kiváló tapadó képessége miatt sok élő anyagot is képes felvenni a keverék.

Különleges aromával készülő keszegező keverék a Bait-Tech Omen Groundbait
Az ötszörös világbajnok Alan Scotthorne receptje alapján készült a keverék
Bekeverve jól tapad az Omen Groundbait…
… viszont vízbe érve hamar oldódik ki a kosárból…

(X)
Döme Gábor és Takács Péter

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.