200 kilométeres távverseny

200 kilométeres távverseny

Régen nem volt ilyen nyarunk, mint a 2005-ös. A híradók sem szóltak másról, mint a folyamatos esőzés okozta károkról és az árvizekről. Az időjárás gyakran meghiusította a horgászatunkat. Front frontot követett. Ez a hétvége sem indult másképp, terveim között szerepelt, hogy a Tiszán feederezzek egyet, de a helyzet megint elkeserítő volt. A mostani áradás nem csak zavarossá tette a vizet, hanem nagy mennyiségű szemetet is hozott magával. Volt benne műanyag palacktól a felszerszámozott döglött lóig minden. Így maradt a tavi horgászat.

A fórumon indult a hétvégi programom szervezése, ahol Ornyik Petivel beszéltük meg, hogy melyikünk hova megy horgászni. Ő a Maconkai tározót választotta, én a Tiszára szerettem volna menni, de az áradás és a töméntelen szemét keresztülhúzta a számításaimat. Ezért aztán egy barátom nyíregyházi Erdélyi tóra vonatkozó meghívásának tettem eleget. Ekkor jött az ötlet, hogy versenyezzünk! Miért ne?! Egyikünk Maconkán horgászik, míg a másik Nyíregyházán.

Az egyik versenypálya: Maconka
A másik Nyíregyházán az Erdélyi tó

A szabályok is egyszerűek voltak: a versenyidő ugyanannyi mindkét helyen, ami Maconka esetében 6:00-11:45-ig, nálam pedig 7:00-12:45-ig tart. Mivel én egy intenzíven telepített magántavon horgásztam, hogy egyenlőbbek legyenek az esélyek Ornyik Peti 2 feeder bottal horgászhatott, és miden hal beleszámított a végeredménybe, én viszont csak rakóst használhattam, és kizárólag a nemes halak kifogása számított. Egy olyan szabályt is bevezettünk, aminek a modern technika segítségével tudunk megfelelni: az egyik jobb halról a versenytársat idegesítő MMS üzenet küldése, valamint a végeredményről egy záró SMS, vagy telefon. A versenyszabályok megalkotásánál nem is gondoltam, hogy mennyire nehéz feladat lesz az egy hal fotózása is.

Szombaton reggel, amikor kinéztem az ablakon, már meg sem lepődtem, hogy szakad az eső. Nem baj, gondoltam, mert ha Ornyik Petinél nem esik, akkor ő már horgászik, így én sem maradhatok otthon. Útközben hol elállt az eső, hol újrakezdte. Ki tud ezen eligazodni?

A maconkai képek láttán senki nem hinné el, hogy nyári nap van…
…és délelőtt 10 óra

A hely kiválasztása is egyszerűen zajlott. Mivel eddig csak egyszer horgásztam az Erdélyi-tavon, nem nagyon volt helyismeretem, ezért egy sarki részt néztem ki magamnak, ami első alkalommal is szép eredményt hozott. Akkor egyszerűen azért választottam ezt a helyet, mert ez volt az első szabad rész, ami érthető is, hiszen a sarokból az átlag horgász nem tud nyugodtan horgászni, mert folyamatosan keresztbe dobál a többieknek. Most is szabad volt ez a hely, így ennél maradtam.

A gyors kipakolás is esőben történt, de mire az etetőanyag bekeveréséhez értem, már megint elállt. Az idő nagy részét az töltötte ki, hogy ki-be bújtam az esőruhába. A többi horgász biztos jót mulatott rajtam, hogy 1 órája pakoltam, de még 1 percet sem horgásztam… hát hiába, ilyen ez a rakós móka. Ők bezzeg nem áztak az esőbeállók alatt.

A mélységmérés is meglepetést hozott. Eltérően a telepített magántavakra jellemző 1,5-1,7 m-es mélységtől ezen a helyen 2,5 m-es vizet mértem. Hogy ez átlagban megfelel-e az egész tóra vonatkozóan, azt nem tudom, de ez a mélység már optimálisnak mondható.

Maconkai etetőanyag bekeverés előtt

Mivel nekem csak a nemes hal számított bele a versenyeredménybe, nagyon kevés etetőanyagot kevertem be, számítva azért arra is, hogy talán a kárászok „zsivaja” felkelti a pontyok figyelmét. Ez az etetőanyag a Maros Mix XXL dévér lett, bár nem ezt szántam a halaknak, hanem a sima XXL-t, de reggel annyira csendben akartam otthonról elindulni, hogy meg sem néztem, mit veszek ki a spájzból. Nem baj. A kárászoknak jó ez is, sőt!

A figyelmetlenségből hozott keszeges kajám

A pár gombócnyi alapozó etetés után jött a kimondottan pontyoknak szánt csemege, amit a következőkből állítottam össze:
1 kg főtt búza
VDE Epres pellet (3 mm-es)
csemegekukorica Sensas epres aromába áztatva
Pelzer Sushi Imperial 14 mm-es fúrt pellet
Dynamite Baits Marine Halibut 14mm-es pellet.

Fontos feladat várt a pelletekre

Taktikám a következő volt: mivel a telepített tavakon többnyire búzával etetik a halat, arra gondoltam, adok nekik olyat, amit szeretnek, vagy gyakran kapnak. Ezt csúzlival lőttem be az úszó köré, etetőcsészével pedig a „luxus” kaját, azaz a kukoricát és a pelleteket toltam be. A kukoricából egy-két lövésnyi ment csúzlival az úszó köré is, és a pelletekből kézzel dobtam 6-8 szemet is.

Az első betolást még kukoricával végeztem, bár tudtam, hogy azt gond nélkül felveszi a kárász is, de arra gondoltam, hogy ameddig elkészítem a kimondottam pontyos szereléket, ázzon benn valami. Hátha…

A ládáról lemászva a megfelelő úszót keresgéltem a tartóban, amikor arra lettem figyelmes, hogy mozog a bot, sőt görbül a vége, pedig ez nem feeder bot. Elszaladt a csalival a hal, úgy kellett visszahúzni. Gyorsan visszaugrottam a ládára és gyors fárasztással egy kiló körüli ponty került a szákba, mindez 2 perccel a kezdés után. Rettegj, Ornyik Peti - gondoltam - ma itt rengeteg ponty lesz.

Úton a mini pellet, ami rendkívül jól helyben tartja a nagy halakat is

Ezek után azonban nagy csend lett… Fülledt volt az idő, hol esett és fáztam, hol kisütött a nap és melegünk lett. Folyamatosan lőttem a búzát és a pelleteket, mégis semmi. Egy dolog vigasztalt, hogy még nem jött meg a maconkai MMS, hogy ott a ponty. Éppen e gondolattal foglalkoztam, mikor pittyent a telefon. Megérkezett, amitől féltem. Ornyik Peti MMS-e és rajta egy szép ponty, amiről csupán annyit tudtam, hogy végigéri a merítőt keresztben.

A retteget MMS. Maconka : Nyíregyháza = 2,5kg: 1kg
És a normális fotó Ornyik Peti haláról

A versenyben eddig Peti vezetett, mert az én kiló körüli pontyom kevés a sikerhez. 11:45-kor szinte percre pontosan jött a telefon, hogy Maconkán véget ért a versenytárs horgászata: 1 ponttyal és 5 szebb dévérrel 3 kiló körül végzett.

Nekem még volt 1 órám a versenyből, mivel ennyivel később kezdtem, így nagyon hajráznom kellett, hogy be tudjam fogni Petit.

Az idő közben - fél egy körül - javult, kitisztult az ég és végre kisütött a nap is. Ezzel egy időben egyre több hal mozgása volt megfigyelhető az úszó körül. Folyamatosan jöttek fel a buborékok, jelezve, hogy komoly érdeklődők vannak a csali körül. Volt, hogy a járkáló buborékoszlop 1 métert vándorolt keresztül az etetésen. A képzeletbeli duda előtt még sikerült egy szebb pontyot megfognom, így én is körülbelül 3 kiló körül végeztem, ezért döntetlent hirdettünk.

Ahogy javult az idő egyre kevesebb időt töltött a bot a tartóban…
… mert a pontyok egyre kevésbé hagytak pihenni
Szákolás előtt
Megvan!

A horgászatot viszont még nem akartam befejezni, hiszen ott voltak a halak és látványos kapásokat produkáltak.

Folyamatosan dobtam a 14 mm-es pelleteket és lőttem a 3mm-es minit, ami ott tartotta a halakat.

Ahogy az idő megjavult, folyamatosan lehetett fogni a pontyokat. 10-15 percnél többet általában nem töltött benn a pellet, és volt rá kapás. Minden hal vagy rontott kapás után rádobtam 8-10 pelletet az etetésre, és a halak meghálálták ezt az ütemes etetést. A megfogott halak szákolási sűrűsége egyre csak nőtt. A legintenzívebb az 5 órai befejezésnél volt, amikor 10 perc alatt 3 pontyot fogtam. Nagyon nagy élmény volt: betolás, azonnal kapás, fárasztás, szákolás, újra betolás, azonnal kapás… A Sushis pelletet nem tudtam olyan gyorsan felfűzni, hogy a közben betolt csalira ne legyen kapás.

Vajon ez is segített, vagy csak az időváltozás???
Peti horgászatának a végére Maconkán is megjavult az idő

Bár a tógazdától kivételesen engedélyt kaptam, hogy összegyűjtsem a halat a fotózáshoz, a végén már nem mertem minden halat eltenni, mert tudtam, hogy addigra már annyi hal került a nagyméretű haltartóba, hogy alig bírom majd kiemelni, és ez már a halak épségét is veszélyeztette volna.

A szép zsákmány 90 %-a a verseny lefújása után és a jó idővel érkezett

A végleges szám tizenvalahány ponty lett.

Érdekes volt, hogy az esős, fülledt idő elvonulásával érkeztek meg, vagy éppen csak akkor kezdtek táplálkozni a pontyok.

Legközelebb ne várassatok ennyit!!!!

Írta: Takács Péter (t_peti)
Fotók: Ornyik Péter, Fehér Zoltán, Takács Péter

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.