Az a csodálatos Szigetköz

Tamás fiam több éve unszol már, menjek vele és a barátaival egy szigetközi evezőstúrára. Évek óta nyár elején ott töltenek pár napot evezéssel, horgászattal, lelkesen mesélte az átélt élményeket. Eddig csak az ott készült fotókat nézegettem, de szerencsére a hétvégén végre elindulhattam én is a várva várt túrára.

A tervezett időpontot az áradás és a rettenetes esőzés miatt két héttel későbbre kellett halasztani, ezzel még fokozva a várakozást. Szombaton végre elindultunk öten, csurig pakolt kocsikkal. Minden kedvelt horgászmódszerre felkészülve, a gombostűnyi helyeket is kihasználtuk a csomagtartókban. Az út, amit már oly sokszor megtettem munkám során, most hosszabbnak tűnt. Mosonmagyaróváron kicsit megálltunk csali és apróságok beszerzése miatt, aztán onnan már csak negyedóra és megérkeztünk Doborgazszigetre. A srácok a kiszemelt lakhelyünket kempingnek hívták, bár csöppet sem hasonlított egyetlen általam kempingnek ismert helyre sem az a füves terület, amin hétvégi szállásunk volt.

Itt laktunk két éjen át

Semmi extra, egy csendes, madárfüttyös, autók elől lekerített terület szépen nyírt fűvel. Senki a környéken, csend és csak csend. Madárének, a víz csobogása és néha a víz felől hallható halugrás, rablás hangja. Ez kellett a városi zajokat már megszokott és azt örömmel nélkülöző fülünknek! Nem sokkal megérkezésünk után szívélyesen üdvözölt minket a kemping tulajdonosa. Minden információval, pecatanácsokkal ellátva jó pihenést kívánt. Meglepően közvetlen és barátságos fogadtatás, a tegeződés, már előlegezte a szigetközi emberek vendégszeretetét.

Bárkivel beszélgettünk, mindenki szívesen állt szóba az idegenekkel, és segített, mindent elmondott, amit csak a vízről és a halakról tudni lehet. Nagyon érdekes dolog, hogy senki nem titkolta a jó halas helyeket, szinte mindenki ugyanazt mondta: itt harcsára, ott domolykóra, amott pedig balinra lehet számítani.

Kisvártatva megérkeztek az előzőleg telefonon megrendelt hajóink, helyszínre szállítva, pontosan! Már csak a második sátor felállítása választott el minket a várva várt horgászattól.

Természetesen ezt a dolgot a fiatalokra hagytam. Míg ők „építkeztek”, egy hatos spiccbottal próbáltam meghorgászni a rohanó vizet. Egy hatgrammos úszóval, csonti csalival kezdtem. Nagy volt a sodrás, egyáltalán nem lehetett megtartani a szereléket. Ráhúztam az eresztékre 30 centit, az ólmozást pedig kettéválasztottam fenékre téve az előkét és az ólmozás felét. Nem vártam nagy csodát a dologtól, de már nagyon kellett horgásznom. Keszegekre számítottam, de az első kapás már ismerős volt a dunai pecákból, természetesen géb kapta el a csalit. Mint a turbina pörgött a tenyeremben a megszeppent kis útonálló. Az első szigetközi halam, jobb lett volna, ha valami nemesebb fajtából származik, de így hozta a sors. Még két fajtársa követte.

Időközben felépült az ideiglenes lakónegyed, két sátorból álló kis falu a kis faluban. Az otthonról hozott elemózsiából gyorsan megebédeltünk, a friss vidéki levegő igen jó étvágyat csinált. Tekintettel arra, hogy ketten még soha nem ültünk kenuban, egy kis alaptanfolyamot rögtönöztek a tapasztalt vízenjárók. Az értékes felszerelések a parton vártak, míg mi, zöldfülűek gyakoroltunk, szoktuk a vizet és a kenut. Szerencsére a ladikozással szerzett kevés tapasztalat sokat segített nekem a gyorsabb és labilisabb hajó irányításában. Itt szeretném felhívni mindenki figyelmét, hogy ez a víz nem játék, nagyon veszélyes helyeken is jártunk, szinte méterenként változik a sodrás erőssége, iránya. A sok mellékág befolyásánál a vízmozgás meglepetéseket tud okozni, a tapasztalatlanság esetleg borulással is járhat. Az első alkalommal mindenképpen tapasztalt hajóssal érdemes tanulgatni az evezést. Minden felszerelést érdemes a kenuhoz, kajakhoz rögzíteni, a mentőmellény pedig életet menthet.

Első túránkat nyúlfarknyira terveztük, talán 4-500 métert lapátoltunk felfelé, árral szemben, és már meg is érkeztünk az első bevetés helyszínére. A szerencsés vízállásnak köszönhetően pont ideális horgászhely várt ránk.

A kis sárgásbarna folt a vízben maga a horgászhely

Kikötöttünk, a kenukat biztonságosan rögzítettük és már kézben is voltak a botok, kezdődhetett a horgászat! Mivel egyikünk sem profi pergető horgász, nem számítottunk nagy sikerre. A nem hétköznapi sodrás miatt más módszer alkalmazása szinte elképzelhetetlen volt.

Egy sóderszigeten kötöttünk ki, ami pár centivel emelkedett a víz színe fölé, megtörve a folyóág sodrását és kettéosztotta a vizet maga körül.

A szigetecske szélén térdig, bokáig vízben állva kellemes volt a horgászat a rekkenő hőségben is

Nagyon sok felszíni rablást láttunk, néha szinte forrt a víz, repültek a snecik ijedt menekülésük közben. Az első hal sem váratott sokáig magára, Csabi negyedik dobásra szépséges balint akasztott, majd fárasztott ki.

Csabi a nád szélét faggatja

Sajnos a halak súlyát csak becsülni tudtuk, mert a mérleg a kocsiban maradt. Nem is írok súlyokat, a méreteket a képeken meg lehet becsülni.

Aztán nemsokára Peti szája is mosolyra görbült, domolykó ficánkolt a körforgó hármashorgán. Csodaszép hal volt!

Peti első pergetett hala
Tökéletes akadás

Nagyon érdekes, hogy az összes kapás a sodorvonalban történt, sokszor 30 centiméteres vízben, időnként a lábunktól fél méterre is raboltak a halak. A kristálytiszta vízben láttuk, ahogy követik a ragadozók a villantót. Fantasztikus élmény volt ennyire közelről megfigyelni a kedvenceinket.

A halfogást Viktor barátunk folytatta, szép domit segített partra
Ez a hal a támolygót kedvelte meg, számára túlságos módon

Az élménydús horgászat közben rohan az idő - észre sem vettük, és szinte ránk esteledett, már a nap sem égetett annyira. Megéheztünk, a halak viszont kezdtek jóllakni, ritkultak a rablások és a kapások is. Kieveztünk a táborunkba egy jót vacsorázni. Négy halat megtartottunk, mert a szigetközi halak íze páratlan, főleg roston sütve kitűnő. Este Petivel visszaeveztünk a kis szigetre - arra gondoltunk, míg a többiek a halak pucolásával, filézésével foglalatoskodnak, mi még dobunk párat.

A háromnegyed órás pergetés két domolykót eredményezett, végre én is fogtam igazi halat a Szigetközben, csodaszép domolykó ficánkolt a körforgómon. Sajnos fotó nem készült róla - nem vittem ki a fotó miatt a partra, rögtön szabadon engedtem. Jó volt nézni, amint villámgyorsan elúszik a sodrásban. Peti is fogott még egy domit a nap lezárására, ez is tovább riogatja a fehérhalakat.

Mikor kikötöttünk, már ínycsiklandozó illatok terjedtek a parton, sült a finom vacsi a parázson, még nekem is, aki sosem eszik halat, összeszaladt a nyál a számban.

Estére benépesedett a part, hívatlan vendégek érkeztek több százával, szúnyogok zümmögtek mindenfelé. A levonult árvíz által hátrahagyott pocsolyák biztosítottak bölcsőt e vérszívóknak. Voltak is bőven, a legjobb ellenszer sem tudta őket távol tartani, de ez az egy kellemetlenség, ami történt velünk a túra során. Egy horgásznak ezt be kell vállalni a sok jó élmény érdekében. A vacsora és a sörözgetés után fáradtan, álmosan tértünk nyugovóra a sátrakban. Hamar csend lett, ahogy leért a fejünk a párnára, már aludtunk is.

Másnap reggel 4-kor már kidobott az ágy - a többiek húzták a lóbőrt, de nekem kipattant az álom a szememből. Csodás hajnalra ébredtem, kellemes volt az idő, az erdei illatok és a madárkórus rögtönzött zenéje a szabad és vidám életről szólt. Selymesen surrant a víz a folyóban.

Az apró halak karikákat varázsoltak a víz tükrére. Szinte brutálisan zavaró volt a sátor cipzár hangja a csendben. Próbáltam csendben eltávolodni az alvóktól, de ez sosem sikerül rendesen. Csaptam kis zajt, de senki nem emlegette később. A tábori fémbögréből már a parton kortyolgattam reggeli kávémat, és néztem a vizet még álmosan.

Annyira szép tud lenni a természet, a csobogó víz, a halak ugrása szinte belekiált a csendbe. Két felszálló hattyú hatalmas zaja vonta magára a figyelmet, a vízen rohanva, esetlennek tűnő szárnycsapásokkal igyekeznek elszakadni a víztől és felemelni hatalmas testüket a levegőbe. Suhogó szárnyakkal húztak el pár méterre tőlem.

Egy feeder- és egy pickerbotot szereltem fel, 50 grammos tányérólommal próbáltam leküzdeni a sodrás erejét, 10-es és 12-es horgot kötöttem a 16-os zsinórra.

Reggeli csend

A csali csonti, pinki és giliszta volt. Gondoltam, nem megyek messzire horgászni, ha felkelnek a többiek, egy hosszabb túra vár ránk ma. A kemping partjánál dobtam be a szerelékeket és vártam a kapást. Etetni meg sem próbáltam, hiszen a tányérólmot kis úszóként tolta ki a víz a sodorvonal szélére, majd ott letette kis időre, aztán még tovább lökdöste. Kapásom nem volt a másfél órás feederezés alatt, vagyis nem vettem észre a folytonos spiccmozgás miatt, a csalit párszor azonban lelopták a halak.

Reggelire sonkás, szalonnás, hagymás rántottát készített Tomi helyi alapanyagból, bográcsban, hm… nagyon királyi kaja volt.

A „helyi erők” tippjére hallgatva elindultunk a Jegenyési-bukó felé hegymenetben, teljes felszereléssel. Minden botot, csalit, etetőt bepakoltunk a kenukba. Akkor még nem gondoltam, hogy a háromnapos túra legszebb élményei várnak rám. Folyásiránynak felfelé eveztünk, Viktor volt a felderítő, ő a gyorsabb kajakkal időnként előresietett a terepet felmérni.

Viktor a felderítő

Mivel ezen a vízen nincs állandó vízállás, naponta változik minden. Vannak időszakosan hajózható részei, amiket csak magasabb vízállásnál lehet használni. Ha nincs elég víz, jön a cipelés, sokszor a zárások és a bedőlt fák miatt át kell emelni a kenut és a rakományt is. Többször kikötöttünk és a térképeket nézve kerestük a megfelelő utat célunk felé. Csodálatos vadvizeken jártunk, ilyet eddig csak a tévé természetfilm-csatornáin láttam.

Mint a mesében
Hajóvonták találkozása
Ott vagyunk már?

Ámultam, ilyen is van Magyarországon!? Elárasztott erdőkben, álló vízen és kanyargós, gyorsfolyású részeken vezetett az utunk. Olyan érzésem volt, mintha meseországban járnánk. Szarvasok hűsítették magukat a vízben, különböző madarakat láttunk a fák ágain, a levegőben vagy épp a víz hátán ringatózva - nagyszerű élmény volt!

Ahol a madár se jár

Az egyik kanyar után egy bedőlt fa parancsolt megálljt a csapatunknak. Az elmúlt napok viharát már nem bírta a vén fűz és beledőlt a keskeny folyóágba, teljesen lezárva azt. Tanakodtunk sokáig, hogyan tovább, visszafordulni abban a sodrásban a mi gyakorlatunkkal veszélyes mutatványnak tűnt, átemelni szinte lehetetlen volt a majd kétméteres meredek part miatt. Se a fa alatt, se a fa felett nem tudtuk a kenukat áttuszkolni az akadályon. Szerencsénkre érkezett egy arra evező, nálunk jobban felkészült kenus, kérés nélkül segített nekünk. A tőle kapott fűrésszel elvágtuk a fa egyik ágát, az így keletkezett helyen már át tudtuk emelni a hajókat és folytathattuk az utunkat, immár lejtmenetben. Úti célunk közelségét jelezte a zárás morajló hangja, és az utolsó kanyar után már láttuk is az iszonyatos tömegű vizet, ahogy a csak pár centi szintkülönbségen átbukik.

A rohanó víz
Ugye, milyen szép?

A hajókat biztonságba helyeztük a parton és megpróbáltunk fogni párat a helyi horgászok által emlegetett 2,5 kilós domikból. Sajnos ez a mutatvány nem hozott sikert, a zubogó össze-vissza folyó vízben képtelenek voltunk kapást kicsikarni, sőt még a csalit megfelelően vezetni sem lehetett. Mint utólag kiderült, a bukó alatt kellett volna próbálkoznunk, ahol már lelassul a víz, de azt a részt szárazon nem tudtuk elérni, a bukón pedig egyikünknek sem volt bátorsága áthajózni.

Tamás a bukó felső…
… Peti az alsó részén próbálta kapásra bírni a halakat

Így hát halfogás nélkül tértünk vissza a táborunkba. Ebéd után a már jól bevált sóderszigetet vettük célba. Meglepődve vettük tudomásul, hogy a szigetnek se híre, se hamva, víz alá került az egész. Csak a vízinövények árulkodtak arról, hogy itt egy kis szigetecske létezik.

Tegnap itt még szárazföld volt…

Ez a kis áradás azonban nem tudott minket eltántorítani a horgászattól, térdig a vízben állva horgásztunk. A jéghideg vizet hamar megszokta a lábunk, de a borsó nagyságú kavicsok nyomását még most is érzem a talpamon, pedig volt rajtam vízálló cipő, de a sodrás hamar telecsempészte a lábbeliket kaviccsal. Ha valaki ide tervez túrát, feltétlenül vigyen magával jól záró, vízálló cipőt, nélkülözhetetlen tartozéka az evezésnek és a horgászatnak is.

Az áradás hatására nemcsak a kis sziget tűnt el, hanem vele a rablóhalak is máshol keresték betevő snecijüket. Ezen a napon csak egy balint és egy domolykót adott a folyó ötünknek.

A nap lezárására felkerestük a kempinghez tartozó, attól 150 méterre székelő „kocsmahivatalt”. Itt volt a kemping vizesblokkja, éjjel-nappal rendelkezésünkre állt a zuhanyzó és a többi nélkülözhetetlen öblítős helyiség.

Egy jó hideg sörital mellett megnéztük a zajló foci-vb aktuális meccsét, majd mint a jó kisgyerekek, ágyba bujtunk.

Nem egyszerű éjszaka várt azonban ránk: rettenetes vihar, szél, szakadó eső és 1-2 másodpercenként villámlás és dörgés. Igencsak közel csapkodott hozzánk az Istennyila! Éjjel 3 körül realizáltam a helyzetemet, nem álmodom, hogy úszom, tényleg vizes a szivacs alattam, a takaró felettem. Befolyt a víz a sátor általam használt részébe.

Szállásomat áthelyeztem a kocsiba, rettenet jót aludtam :-)

Reggel a szokásos ceremóniák után (reggeli, kávé stb.) ismét a vízen talált minket a nap. A folyó még pár centit rátett a vízállásra, és kétszeres sebességet az áramlásra. Jó egy órát dobáltuk még a vasakat, a fahalakat, gumihalakat, de sajnos érdeklődő nem akadt a produkciónkra.

Mire kikötöttünk, megszáradtak a sátrak, összepakoltunk, közben megérkezett a tréler a hajókért és fájó szívvel búcsút intettünk a Szigetköznek. De csak egy kis időre, mert ide biztosan sokszor fogunk még eljönni, a csodából sosem elég!

A végén pár infó az árakról:
4 személyes kenu (evezővel, mentőmellénnyel): 2500 Ft/nap
Sátorhely: 800 Ft + IFA /nap/fő
Napijegy: 1200 Ft/nap
Sör a kocsmahivatalban (0,5 l):199 Ft! Jéghideg! :-)
A közelben alapvető élelmiszereket árusító kis ABC van.

Írta: Bodnár Gyula
Fotók: Tamás, Peti, Csaba, Viktor és Gyula

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: