Árvíz utáni gondolatok

Tokajban nőttem fel, így számomra a tavasz természetes velejárója az árvíz is. Minden évben várom, hogy a folyók kilépjenek a medrükből, és a halak elhagyják a főágat. Ami az embereknek csapás, az a természet számára nagyon fontos rehabilitáció és megújulás. A Tisza és a Bodrog áradásának eredményeként ivadékok milliói születnek meg az ártéren elöntött területeken. Vagyunk egy páron, akik úgy gondolják, hogy a Felső-Tisza és a Bodrog folyó bölcsője a Bodrogzug, az a hatalmas terület, amit a két folyó évről évre elönt, biztosítva ezzel a halak szaporodásához szükséges ideális feltételeket. Ám, mint minden természetes csodát, sajnos ezt is az ember veszélyezteti leginkább…

A tavasz tehát a megújulás évszaka. Minél tovább marad kinn a víz az ártéren, annál több halfaj tud sikeresen leívni a gyorsan melegedő sekély vizekben. Aztán, ahogy elindul a lassú apadás, és csökkenni kezd a vízszint az áréren, a halak koncentráltan, egy-két ártéri kifolyón úsznak vissza a főmederbe. Ez a folyamat hetekig is eltarthat.

Csónakkal az ártéren
A Zsaró-ér a márciusi árvíz idején

Ilyenkor csodás élményekben lehet része annak, aki vízen van. A tavaszi zsongásban, a szaporodás bűvöletében a legóvatosabb halak - és más állatok - is elveszítik fejüket és a szokásostól eltérő módon viselkednek.

A fák között folyik vissza a víz a mederbe
Egy kisebb ártéri kifolyó

Láttam már fejünk felett átugró busákat, folyót átúszó vaddisznókat, őzeket, csónakunkra támadó mérges hódot, ragadozóvá lett békés halakat, egyforma méretű csukákat egymást felfalni, csónakom orrán megpihenő hatalmas denevért, és sorolhatnám még az élményeket, amik örökre bevésődtek emlékezetembe.

A Bodrogzug árterének egyik legjelentősebb vízlevezető csatornája
Itt is érdemes pergetni

Ilyenkor az átlaghorgásznak nem nagy kihívás halat fogni. Ennél sokkal nehezebb feladatnak bizonyul az, hogy betartsa a szabályokat. A tilalmi időszakok, méretkorlátozások és az egy nap elvihető nemes halak száma gyakran feledésbe merül. Saját tapasztalatom, hogy sokan nem is tudatosan szegik meg ezeket a rendelkezéseket, hanem egyszerűen elfelejtik. Pedig jó lenne emlékezni rájuk, már csak a tetten ért szabályszegőre kiszabható pénzbüntetés mértéke miatt is.

Szabályosan, pergetve fogott bodorka

Úgy gondolom azonban, hogy a legnagyobb probléma mégsem az átlaghorgász fejében van. Régebben írtam arról, hogy a horgásztársadalom gondolkodásmódja elavult, önző és jövőkép nélküli. Azonban ezen a téren jelentős fejlődést tapasztalok, és ma már úgy gondolom, hogy a horgászok egy-két halnyi kilengései nem okozhatnak jelentős kárt egy akkora „halbölcsőben”, mint amilyen például a Bodrogzug.

Amikor sok halat fogunk, akkor sokat is engedjünk vissza!

Sokkal nagyobb probléma az élővizek ívóhelyeinek nyereségorientált pusztítása. Az ártéren végzett halászat (és orvhalászat) jelentős veszteségeket okoz élővizeinknek. Az élővízi halászat több szempontból is kényes téma.

Balinozás közben fogott kölyökharcsa visszaengedése

Egyrészt a tilalmi időszak betartása szerintem lehetetlen, mivel a hálóban minden halfaj fennakad, és gyakran beledöglik - vagy épp úgy sérül, hogy élve nem engedhető vissza -, így az ívó halak tudatos szelektálása nem valósítható meg. Ezzel szemben egy pergető horgász, ha fog is a tilalom alatt álló halfajból, még mindig cselekedhet helyesen, és visszaengedheti az ívás előtt álló állatot.

„Holnap már el lehetne vinni, de ma még nem…”

Másrészt a nagytestű, tapasztalt ragadozók, mint például a kapitális méretű süllők és harcsák tucatjával végzik halászhálóban, míg pergetve nagyon nehéz őket megfogni. Tokaji vendéglátós ismerőseimtől tudom, hogy süllőtilalom idején számos tíz kilogramm feletti süllő került az éttermekhez helyi halászoktól. Rendkívül felháborító belegondolni, hogy sok nagytestű ragadozó - amik a legtöbb ivadékot hozhatták volna világra - valószínűleg nem tudott leívni, mert a halászok hálójában végezte.

Elárasztott erdő

A Tokaj-Bodrogzug Tájvédelmi Körzet területén található Zsaró-érben idén több halász napi rendszerességgel végzett halászati tevékenységet. Minden nap több tíz kilogrammnyi nagytestű halat fogtak ki a legkritikusabb időszakban. Ezenkívül az illegális halászat szintén felbecsülhetetlen mértékű károkat okozott. A környező falvakban, az árvíz által elöntött területeken orvhalászok zsákszámra fogták a sekély vizekben ívó halakat. Persze mindezt jórészt nem hivatalos forrásokból tudhatjuk, ám ha a szóbeszédnek csak a fele igaz, már az is nagyon sok.

Gyors vizek harcosa

Meggyőződésem azonban, hogy a hivatalos közlésekben szereplő ügyek, a halászati őrök, természetvédelmi őrök és vízirendőrök által tetten ért és feljelentett orvhalászok esetei csupán csekély százaléka a valós problémának.

A Bodrog normál vízállásnál - a bokrok alján látni milyen magas volt a víz

Mindezek után nem csoda, ha élővizeink halovány fényükben fuldokolnak régi önmagukhoz képest. Az egykori halbőség talán soha nem fog visszaállni. Addig biztos nem, amíg nem hagyjuk, hogy megtörténjen. Egyre kevesebb kapitális méretű halat fognak a horgászok az élővizekben, és egyre kevesebb rekord születik. Ritka már az öt kiló feletti csuka vagy a húszon túli harcsa. A természet minden évben megteszi a magáét: megújul, megtisztul, újra és újra ivadékok milliói kezdenek új életet az ártéren. Csak sajnos mihelyst megnőnek ezek a halak, már nem férnek át a hálók szövésén…

Írta: Szalai Gábor László
Fotók: Szalai Gábor László és Rónavölgyi Edina

Kommentek
Kapcsolódó írások
A „kispályás”
Szalai Gábor László 2011-01-20
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: