A 2015. év legszebb fogásai 1. rész - nemes halak - Szavazz az év fogására!

A 2015. év legszebb fogásai 1. rész - nemes halak - Szavazz az év fogására!

Hagyományainkhoz híven az évértékelés idején a Fogási napló tavaly összegyűlt bejegyzéseit is áttekintettük, hogy kiválasszuk a legszebbnek tartható fogásokat. A jelölteket bemutatva szavazásra biztatjuk fórumozó olvasóinkat: válasszátok ki a listából a nektek leginkább tetsző halakat, fogásokat! A „legszebb fogás” címet a fórumlátogatók választása alapján kaphatja majd meg az egyik jelölt. Ma a „nemes” hal kategóriára kerül sor, holnap pedig az „egyéb” halak válogatott fogásaira lehet majd szavazni. Nézzétek és szavazzatok arra, ami számotokra a legszebb!

E címmel - és a vele járó díjjal - az is a célunk, hogy még jobban ráirányítsuk a figyelmet az országban egyedülállóan gazdag és változatos adatbázisunkra. Ezt is kizárólag nektek, azaz a fórumlátogatóknak köszönhetjük. Itt, a nagy nyilvánosság előtt köszönjük meg mindenkinek a rengeteg értékes és színvonalas bejelentést, élménybeszámolót. Nem véletlen, hogy a Fórum mellett a Fogási napló is a látogatók nagy kedvence.

Ismét előre jelezzük, hogy Fogási naplónk nem rekordlista, épp ezért nincs is benne alsó súlyhatár. Célunk ezzel a szolgáltatással nem az volt, hogy begyűjtsük a hazai horgászok rekordfogásait, hanem hogy szinte naprakész információval szolgálhassunk arról, hogy éppen mit, mivel és hol lehet fogni. Sokan szívesen böngészik a bejelentéseket, amelyek között nagyon érdekes halfajokra és fogási körülményekre is bukkanhatnak - ez adja a Fogási napló igazi értékét.

Immár második éve vannak érvényben azok a szabályok, amelyek kissé átalakították a korábban sokáig változatlan „nemes-egyéb” felosztást, hiszen több korábban csak napi súlykorlátozással védett halfaj kapott egyedi méretkorlátozást és napi darabszám-kvótát. E változástól függetlenül, a hagyományosnak mondható felosztást megtartva kezeljük a „nemes” (mint elsőrendű haszonhal) és az „egyéb” (mint másodrendű haszonhal) kategóriát.

Idén is 8 „nemes” halfajból választottunk ki 1-1 példányt, amely megfelelt elvárásainknak, és - reményeink szerint - a Ti elvárásaitoknak is megfelel majd. A 2014. évi listához képest változás, hogy 2015-ben két színvonalas kecsege-bejelentés is érkezett, ugyanakkor kősüllő fogását nem regisztrált senki.

A kiválasztás szempontjai ezúttal is a következők voltak:

  • Kizárólag a 2015-ben kifogott halak jöhettek számításba.
  • Nem volt meghatározó, hogy mindenképp az adott halfaj legnagyobb egyedét válasszuk - ezzel is jelezni kívánjuk, hogy nem okvetlenül rekordokat, hanem inkább átlagostól eltérő, szép fogásokat kívánunk díjazni.
  • A halról készült jó fotó(k) is számított(ak). Sajnos sok szép fogás az itt felmutatott hiányosságok miatt nem kerülhetett be a válogatásba (és bizony a kiválasztott fogások némelyikéről is szívesebben nézegetnénk jobb képeket!).
  • A részletes, élményeket átadó és/vagy a fogás körülményeit, a felszerelést részletező beszámoló előnyt jelentett.
  • Meghatározó volt a hal későbbi (kifogás utáni) sorsa. A visszaengedést bizonyító fotók további jó pontokat jelentettek!
  • Kizárólag hazai, Magyarországon fogott halakat vettünk figyelembe.

Mindezekre tekintettel alakítottuk ki a lent megtalálható ajánlati listát, amivel az ismert „nemes” halakat mutatjuk be, amelyek bármelyike méltó lehet a „2015. év Fogása - nemes hal kategóriában” díjra. Kérünk titeket, hogy válasszátok ki, melyik legyen az a fogás, amely szerintetek a legkiemelkedőbb ebben a kategóriában!

Szavazni 2016. január 10. (vasárnap) 24:00 óráig lehet! Minden regisztrált felhasználó egy szavazattal rendelkezik. Csak az láthatja a szavazás aktuális állását, aki már szavazott!

Az itt bemutatott 8 hal, illetve horgász közül a győztes jutalma egy „2015. év Fogása - nemes hal kategóriában” kupa. Emellett 2016-ban lehetőséget adunk arra, hogy egy írás keretében bemutatkozzon a horgász, amiben megismertetheti velünk kedvenc módszerét és horgászhelyét is. (Bár úgy véljük, hogy az ezen írásban szereplő horgászok már mindannyian nyertek, hiszen olyan szép fogási eredményük volt 2015-ben, amelyre joggal lehetnek büszkék!) Ezt a díjazást minden évben szeretnék odaítélni az általatok legjobbnak tartott fogásnak, hogy egyre több és szebb fogás kerüljön be a Haldorádó Fogási naplójába. Talán ez a rangos díj, ezek a szép fogások, a halakhoz és kifogóikhoz méltó fotók még több embert ösztönöznek fogásaik feltöltésére.

Íme, az általunk kiválasztott „nemes” halak ábécérendben, amelyekre szavazni lehet:

Amur
A 2015. évi amurfogások közül l fishhunter19 horgásztársunk Fogási naplóba feltöltött „kisebbik”, 18 kg-os halát jelöljük szavazásra.
Fogás ideje: 2015. 07. 06.
Halfaj: amur
Tömeg: 18 kg
Hely: Szakállas
Hely típusa: holtág
Módszer: fenekező
Csali: kukorica (erjesztett)
Fogás időszaka: nappal
Időjárás: derült
Fogás körülményei: Tikkasztó nyári hőségben, 35 Celsius-fokban fogtam ezt a gyönyörű halat, teljesen szélcsendes időben. Néhány napja az etetésen figyeltem fel több 10-40 kg közötti amurra a törpeharcsáktól hemzsegő vízen. Az amur az etetés után 15 perccel jelentkezett, húzós, majd ejtős kapás formájában. Bevágás után a fatuskók közé menekült, de végül sikerült kifárasztani az akadós, nehéz terepen. Óriási erejű harcos volt. Hatalmas élmény volt kifogása.

18 kilogrammos amur a tuskós mederből

Balin
Ezúttal egy egyéni rekordpéldányt választva Kovács Szabolcs (avril) fogása mellett döntöttünk, ami a feederezést megzavaró süllők mellett került horogra.
Fogás ideje: 2015. 08. 07.
Halfaj: balin
Tömeg: 3,5 kg
Hely: Kadarcsi-tó
Hely típusa:
Módszer: pergetés
Csali: wobbler
Fogás időszaka: nappal
Időjárás: derült
Fogás körülményei: A reggeli órákban felszíni süllőrablásokra lettem figyelmes a parttól kb. 40 méterre kialakított etetésemen, így a feederbot mellett pergetni kezdtem. Néhány kapást ugyan sikerült elérnem, de az óvatos süllők sajnos nem akadtak meg. Kicsivel később egy termetes balin is megjelent, amely brutális rávágással jelezte, hogy tetszik neki a rablásán túldobott wobbler. A partig pillanatok alatt kipumpáltam, így kikapcsolt visszaforgás-gátlóval, rövid pórázon történt a 2-3 perces fárasztás. A maga 63 centiméterével hét centivel nagyobbnak bizonyult, mint az eddigi legnagyobb balinom, ezért különösen nagy öröm volt számomra megfogása. Csak a hosszát mértem le, majd a szakáll nélküli horog kiszabadítása után természetesen útjára engedtem. Egy órával később két kis süllőt is sikerült elcsípnem, szintén felszín közelében vezetett wobblerrel, majd néhány ponty és amur is akadt a feederen, így igazán eredményes két napot zártam.

Egyéni rekord lett ez a 63 cm-es balin

Csuka
A csukák közül Csizmadia Ferenc (wrx-sti) szintén egyéni rekordot jelentő csodaszép halát jelöljük szavazásra.
Fogás ideje: 2015. 11. 27.
Halfaj: csuka
Tömeg: 8 kg
Hely: Veszprém megye/Várpalota
Hely típusa:
Módszer: pergetés
Csali: körforgó villantó
Fogás időszaka: nappal
Időjárás: borult
Fogás körülményei: Egy borús reggelen a horgászat első 5 percében enyhe/megtévesztő koppintással jelentkezett egy lassan húzott, duplakanalas, neonsárga körforgóra. Először egy bokor alá, majd a nádasba „kérte” a zsinórt, végül pár kirohanás után a partra került egy rövid/közös fotózás erejéig. Amilyen erős kezdése volt a napnak, olyan gyenge lett a folytatás, több „érdeklődőnk” nem akadt, bár ezt egy cseppet sem bántam, hiszen egy több mint 4 éves egyéni rekord dőlt meg azon a reggelen.

8 kg-os csuka körforgóra

Harcsa
A 2015-ben bejelentett legnagyobb harcsák sajnos itáliai származásúak voltak, de nincs okunk panaszra, hiszen a harcsát a listán Tomity Ádám (zantex) komoly méretű hala képviseli.
Fogás ideje: 2015. 05. 19.
Halfaj: harcsa
Tömeg: 60 kg
Hely: Kis-Balaton
Hely típusa:
Módszer: pergetés
Csali: villantó
Fogás időszaka: nappal
Időjárás: derült
Fogás körülményei: Pontyozni indultam, de most bekészítettem egy pergető botot is, hogy elüssem a kapástalan időszakot. Rávágás után kb. 1 óra múlva sikerült kivennem egyedül ezt a harcsát, ami új rekordom is egyben

Ez a harcsa is egyéni rekordot jelentett!

Kecsege
Noha a kecsege az ország legtöbb vizén 2014 óta nem fogható, azért horogra - és fényképezőgép elé - kerül néhány példány. 2015-ben két színvonalas bejelentést is kaptunk, sajnos itt csak az egyiket szerepeltethetjük: szavazni Németh Tamás (dextomi) szép kecsegéjére lehet.
Fogás ideje: 2015. 07. 10.
Halfaj: kecsege
Tömeg: 4,8 kg
Hely: Duna
Hely típusa: folyó
Módszer: rablóhalas fenekező
Csali: halszelet
Fogás időszaka: éjszaka
Időjárás: derült
Fogás körülményei: A pénteki munka után bicajos, hátizsákos, ott alvós kiruccanásra indultunk P-vel a Szentendrei-szigetre. A cuccok közé bekerült a két kis utazós teleszkópbot, egy marék horog, ólom és csali is. Nem terveztem komoly horgászatot, igaziból a kikapcsolódás volt a cél távol a várostól. Egy, már tavaly felfedezett szakaszon mentünk le a folyóhoz, és a délutáni strandolás után végre be is dobtam a könnyű fenekezőket. Estefelé, ahogy elültek a bosszantó gébek, sorban jöttek a baglyok, szilvaorrúak, dévérek és karikakeszegek. Csontira kölyökharcsa, siheder márna és magyar bucó is érkezett. Tíz óra körül finom kapásra vágtam be, de rögtön kiderült, nem egy szokásos bucó vagy kölyöksügér kívánta meg a halkockát. Komótosan, végig a fenéken maradva hagyta magát egy darabig vezetni valami böszmeség, majd akadóba úszva távozott a horogról. Harcsára vagy nagy márnára tippeltem. A koromsötétben a baglyokat egy 40 centis dévér váltotta, majd fél 12-kor ismét jellegtelen birizgálásra vágtam be. Ez a hal is hagyta magát vezetgetni a könnyű felszereléssel, de amikor a parttól 20 méterre a fejlámpa fényében a vízből fél méterre kirepülő, méter körüli testet megláttuk, megfagyott bennünk a vér. Nem is értem, hogyan, de viszonylag hamar a part mellett volt a hal, melynek méreteit meglátva felváltva kezdett remegni a hangom és a lábam is. Cipőstül a vízbe gázolva két kézzel partra emeltem a darabos testet, mire az egyperces tombolásba kezdett. „Kecsegematrac” hiányában magamhoz szorítottam, hogy ne verje szét magát a sóderes parton. Amikor lenyugodott, horogszabadítás után lemértük. Teljes hossza 87, faroktőig 78 centi volt. A sekély vízben percekbe telt, míg magához tért, majd komótosan elúszott. Súlyát csak becsülni tudom a rekordlistákon szereplő halak és eddigi tapasztalataim alapján. Véleményem szerint 4,8 kiló lehetett.

Pár óra alvás után reggel négykor folytattam a pecát. Előbb egy 45 centis dévér, majd egy bő kettes márna miatt kellett barátnőmet felkeltenem, hogy készítsen pár képet emlékbe. Miután majdnem vissza tudott aludni, „MEGINT EGY KECSEGE” suttogással foszlattam szét a szombat reggeli lustálkodás gondolatait. Ő is kiugrott fárasztás közben a vízből. Mármint a hal. Ez az egyed csontira éhezett meg. 65 centi volt, és nagyjából két és fél kiló lehetett. Napfelkelte előtt még egy kilós szilvaorrú érkezett, aztán véget ért a csoda. Hazafelé megálltunk egy sóderesen még strandolni és napszúrást kapni, ahol a part melletti, derékig érő vízből vagy egy tucat szép paducot sikerült kifogni hungarocell golyós, etetős cuccal. Azt hiszem, ennyi hallal még soha nem találkoztam egyetlen horgászat alatt. A hátizsákos peca egyik velejárója a helyhiány, így a fotócucc ezúttal otthon maradt. Ezért a kevésbé jó minőségű fotók.

Némi statisztika: nagyjából 16 kilónyi, 12 fajhoz tartozó halat fogtam egy doboz csonti, fél kiló etetőanyag, fél kiló kenyér, néhány géb és egy türelmes barátnő felhasználásával. 3 db keszeget sütöttünk meg vacsorára parázsban, a többi hal talán legközelebb óvatosabb lesz. Egy évvel ezelőtt, ugyanitt egyetlen sügért tudtam fogni egy nap alatt, igaz, áradáskor.

Kívánok hasonló élményeket mindenkinek, aki tiszteli a folyót és a halakat.

Üdv, T.

videó a visszaengedésekről:

Pálca: Dam Black Panther Tele Spin 5-20 g, 210 cm

Madzag: 0,25 mm - Nevis Xenon, neonzöld

Kampó: Excalibur Barbel 6

Megbecsült vendég a kecsege…
… akkor is, ha nem egyedül érkezik!

Márna
A márnák közül az egyik nagyobb példányt választottunk, Kenyeres László (dunken) gyönyörű halát.
Fogás ideje: 2015. 09. 24.
Halfaj: márna
Tömeg: 4,32 kg
Hely: Duna
Hely típusa: folyó
Módszer: feeder
Csali: pinki
Fogás időszaka: nappal
Időjárás: derült
Fogás körülményei: Az őszi DNHT-ra felkészülés közben jelentkezett ez a gyönyörű márna. Amikor a tiszta vízben megpillantottam a körvonalait, nem márnára tippeltem, mert alig akartam elhinni, hogy ekkora barbussal hozott össze a sors. Kb. 10 percig fárasztottam, majd fotózás után visszaengedtem. A nyerő csali 4 fehér, 1 piros pinki volt.

Hatalmas márna a Dunából
… és valószínűleg még mindig ott van

Ponty
A pontyok közül mindig nehéz választani… Vannak nagyok, vannak szépek, vannak különleges fogások. Ezúttal egy nagy és szép halra esett a választásunk, aminek fogásához igazán hangulatos beszámoló is társult. A 2015. évi fogások közül Jávorka Dániel (jdcm333) halára lehet szavazni.
Fogás ideje: 2015. 09. 22.
Halfaj: ponty
Tömeg: 26,2 kg
Hely: Széki-tó (Devecser)
Hely típusa:
Módszer: bojlis
Csali: bojli
Fogás időszaka: hajnal
Időjárás: derült
Fogás körülményei: Fekszem a sátorban és figyelem az ablakon át, ahogy a lemenő nap aktiválja jelzőimen az alkonykapcsolót. Hallgatom a szarvasbőgés által keltett akusztikai élményt, miközben felrobban egyik botomon az orsó. Még most is beleborzongok, ahogy visszagondolok arra, amikor a koromsötétben, a tó közepén, alattam 5-6 méteres vízmélység mellett, karikába hajló bottal fárasztom elementáris erejű ellenfelem, miközben hallgatom a tározó körüli vadvilág hangját. Tanítgatunk közösen egy 13 éves kissrácot a bojlis horgászat alapjaira, aki olyan csodák részese lehetett, amelyeket a számítógépes virtuális világ SOHA nem lesz képes számára biztosítani. Ha csónakkal kellett menni a halért, nem számított, hogy nappal van vagy éjszaka, ő jött be velem és felvette a küzdelmet az ellenféllel! Lefotózzuk a halat a parton, óvatosan útjára bocsátjuk otthonába, majd visszafeküdnénk aludni, de nem lehet, mert dolgozik az adrenalin és ordít a fölöttünk lévő fán ülő bagoly a fülünkbe. A hajnali órákban felébredek egy sejtelmes kapásra és a fárasztás végén végignézem, ahogy a tórekord méretű töves komótosan besurran a merítőhálóba. Lefényképezzük, visszaengedjük, ordítozunk örömünkben… Majd leülök a fotelomba, és fél órán keresztül némán, de tiszteletet sugározva tekintek a vízre, végül magamhoz térek, felnézek az égre, és csak annyit mondok: „KÖSZÖNÖM!” Folytathatnám a történetet, de azt hiszem, ezek után már felesleges! Mert ezek azok a pillanatok, amiért imádunk horgászni!

Nem mindennapi élmény objektív elé tartani egy ilyen szép pontyot

Süllő
A 2015. évi süllőket egy tekintélyes méretű dunai fogás, Podhora Gábor (jimmba) képviseli a szavazólistán.
Fogás ideje: 2015. 06. 27.
Halfaj: süllő
Tömeg: 10,6 kg
Hely: Duna
Hely típusa: folyó
Módszer: pergetés
Csali: twister
Fogás időszaka: nappal
Időjárás: felhős
Fogás körülményei: Talán a legnagyobb kihívás egy pergető horgász számára, hogy egész évben eredményes legyen egyazon halfajra. Az igazi süllőszezon a téli hónapokra tehető, de én nyáron is megszállottan keresem ezt a gyönyörű ragadozót.

Negyedóra eredménytelen horgászat után csalicsere mellett döntöttem, és ahogyan az már lenni szokott, első dobásra kapást eredményezett. Elnehezedős kapás után bevágtam és komoly ellenállásba ütköztem. Tudtam, hogy jó halat akasztottam, de eleinte 5-8 kiló közötti harcsára gyanakodtam. Aztán a hal mozgása alapján egyre inkább kezdtem elhinni, hogy nem mindennapi süllőt akasztottam. Nagyon jó erőben volt, többször letört a mélybe. Eltelt vagy 5-6 perc, mire sikerült megpillantanom. Az érzés leírhatatlan, amit érez ilyenkor egy horgász. Megvártam, míg teljesen elkészül az erejével és magamhoz húztam ezt a kapitális halat. A méréseket kíváncsian végeztem, mert éreztem a kiemelésnél, hogy könnyen lehet, életem süllője van a kezemben. Nem is tévedtem :)! Számomra a fogás értékét növeli, hogy nyáron, a nappali órákban sikerült becsapnom ezt a pompás sárkányt. Mivel egyedül voltam, néhány képet időzítővel összeügyeskedtem. A mérések és a fotózás után természetesen útjára engedtem ezt a csodaszép süllőt.

Felszerelésem:

Mitchell Mag Pro 7/28

Shimano Rarenium Ci4 4000

Spider Wire Stealt Red Code 0,17 mm

Egyéni rekord
Mehetett útjára a szép süllő

Minden regisztrált felhasználó egy szavazattal rendelkezik, melyet ide kattintva adhat le.

A szavazást 2016. január 10. (vasárnap) 24:00 órakor zárjuk le.

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.