A 2016. év legszebb fogásai 1. rész - nemes halak: Szavazz az év fogására!

A 2016. év legszebb fogásai 1. rész - nemes halak: Szavazz az év fogására!

Szokás szerint így, év végén áttekintettük a Fogási napló tavaly összegyűlt bejegyzéseit, hogy kiválasszuk a legszebbnek tartható fogásokat. Szavazásra biztatjuk fórumozó olvasóinkat: válasszátok ki a jelöltek listájából a nektek leginkább tetsző halakat, fogásokat! A „legszebb fogás” címet a fórumlátogatók választása alapján kaphatja majd meg az egyik jelölt. Ma a „nemes” hal kategóriára kerül sor, holnap pedig az „egyéb” halak válogatott fogásaira lehet majd szavazni. Nézzétek meg és szavazzatok arra, ami számotokra a legszebb!

E címmel - és a vele járó díjjal - az is a célunk, hogy még jobban ráirányítsuk a figyelmet az országban egyedülállóan gazdag és változatos adatbázisunkra. Ezt is kizárólag nektek, azaz a fórumlátogatóknak köszönhetjük. Itt, a nagy nyilvánosság előtt köszönjük meg mindenkinek a rengeteg értékes és színvonalas bejelentést, élménybeszámolót. Nem véletlen, hogy a Fórum mellett a Fogási napló is a látogatók nagy kedvence.

Minden alkalommal, így most is jelezzük, hogy Fogási naplónk nem rekordlista, épp ezért nincs is benne alsó súlyhatár. Célunk ezzel a szolgáltatással nem az volt, hogy begyűjtsük a hazai horgászok rekordfogásait, hanem hogy szinte naprakész információval szolgálhassunk arról, hogy éppen mit, mivel és hol lehet fogni. Sokan szívesen böngészik a bejelentéseket, amelyek között nagyon érdekes halfajokra és fogási körülményekre is bukkanhatnak - ez adja a Fogási napló igazi értékét.

Immár harmadik éve vannak érvényben azok a szabályok, amelyek kissé átalakították a korábban sokáig változatlan „nemes-egyéb” felosztást, hiszen több korábban csak napi súlykorlátozással védett halfaj kapott egyedi méretkorlátozást és napi darabszám-kvótát. E változástól függetlenül, a hagyományosnak mondható felosztást megtartva kezeljük a „nemes” (mint elsőrendű haszonhal) és az „egyéb” (mint másodrendű haszonhal) kategóriát.

Idén is 8 „nemes” halfajból választottunk ki 1-1 példányt, amely megfelelt elvárásainknak, és - reményeink szerint - a Ti elvárásaitoknak is megfelel majd. A tavalyi listához képest változás, hogy 2016-ban ismét választható a kősüllő, míg kecsege fogását ebben az évben nem regisztrálta senki.

A kiválasztás szempontjai ezúttal is a következők voltak:

  • Kizárólag a 2016-ban kifogott halak jöhettek számításba.
  • Nem volt meghatározó, hogy mindenképp az adott halfaj legnagyobb egyedét válasszuk - ezzel is jelezni kívánjuk, hogy nem okvetlenül rekordokat, hanem inkább átlagostól eltérő, szép fogásokat kívánunk díjazni.
  • A halról készült jó fotó(k) is számított(ak).
  • A részletes, élményeket átadó és/vagy a fogás körülményeit, a felszerelést részletező beszámoló előnyt jelentett.
  • Meghatározó volt a hal későbbi (kifogás utáni) sorsa. A visszaengedést bizonyító fotók további jó pontokat jelentettek!
  • Kizárólag hazai, Magyarországon fogott halakat vettünk figyelembe.

Mindezekre tekintettel alakítottuk ki a lent megtalálható ajánlati listát, amivel az ismert „nemes” halakat mutatjuk be, amelyek bármelyike méltó lehet a „2016. év Fogása - nemes hal kategóriában” díjra. Kérünk titeket, hogy válasszátok ki, melyik legyen az a fogás, amely szerintetek a legkiemelkedőbb ebben a kategóriában!

Szavazni 2017. január 8. (vasárnap) 24:00 óráig lehet! Minden regisztrált felhasználó egy szavazattal rendelkezik. Csak az láthatja a szavazás aktuális állását, aki már szavazott!

Az itt bemutatott 8 hal, illetve horgász közül a győztes jutalma egy „2016. év Fogása - nemes hal kategóriában” kupa. Emellett 2017-ben lehetőséget adunk arra, hogy egy írás keretében bemutatkozzon a horgász, amiben megismertetheti velünk kedvenc módszerét és horgászhelyét is. (Bár úgy véljük, hogy az ezen írásban szereplő horgászok már mindannyian nyertek, hiszen olyan szép fogási eredményük volt 2016-ban, amelyre joggal lehetnek büszkék!) Ezt a díjazást minden évben szeretnék odaítélni az általatok legjobbnak tartott fogásnak, hogy egyre több és szebb fogás kerüljön be a Haldorádó Fogási naplójába. Talán ez a rangos díj, ezek a szép fogások, a halakhoz és kifogóikhoz méltó fotók még több embert ösztönöznek fogásaik feltöltésére.

Íme, az általunk kiválasztott „nemes” halak ábécérendben, amelyekre szavazni lehet:

Amur
A 2016. évi amurfogások közül Deli István (depi 69) 14,9 kg-os halát jelöljük szavazásra.
Fogás ideje: 2016. 08. 03.
Halfaj: amur
Tömeg: 14,9 kg
Hely: Szénás Carp
Hely típusa:
Módszer: feeder
Módszer: bojli
Fogás időszaka: nappal
Időjárás: derült
Fogás körülményei: Folyamatos, húzós kapással jelentkezett kb. 7 méteres mélységből. Keményen küzdött az első pillanattól kezdve, nem adta meg magát könnyen. Többszöri kirohanás után majd 20 perces fárasztást követően sikerült megszákolnom ezt a gyönyörű, erőtől duzzadó, vad torpedót. Amivel az új amurrekordomat sikerült megszerezni. Természetesen a fotó elkészítése után visszakerült az éltető elemébe. Remélem, még fogok vele találkozni!

A 14,9 kilogrammos amurt feederbot kényszerítette partra

Balin
2016-ban egyetlen érdemi balinos bejegyzést kaptunk, így nem is volt kérdés, hogy ez kerül a válogatásba: Dósa István (ridgeback) dunai fogását ajánljuk figyelmetekbe.
Fogás ideje: 2016. 05. 13.
Halfaj: balin
Tömeg: 3 kg
Hely: Duna
Hely típusa: folyó
Módszer: pergetés
Módszer: wobbler
Fogás időszaka: éjszaka
Fogás körülményei: Május első felében szépen adta a vén folyó a balint. Az ívás utáni habzsolásban elég könnyű volt megfogni őket, de május második felére ez már nehezebbé vált.

Horgász és fogása…
… egy szép dunai balin

Csuka
A csukák közül ezúttal a legnagyobb, ráadásul egy pergető versenyen megfogott példány válaszoztunk: Szabó Balázs (szahoten) szép halát jelöljük szavazásra.
Fogás ideje: 2016. 11. 13.
Halfaj: csuka
Tömeg: 9 kg
Hely: Kökényi tó (mv 1)
Hely típusa:
Módszer: pergetés
Módszer: twister
Fogás időszaka: nappal
Időjárás: borult
Fogás körülményei: Pergető versenyen vettem részt a múlt hétvégén. A verseny első órájában sikerült megakasztanom ezt a szépséget. Először azt hittem, egy nagyobb testű pontyba akadtam bele kívülről, mert a megakasztás után egyből kirohant vagy 15-20 m-t. Aztán szép komótosan vissza tudtam húzni magam felé. Amikor először sikerült felhúznom a felszínre, akkor kezdett izgalmas lenni a dolog, mert eléggé vékony zsinórral pecáztam. De végül is egy kis harc után sikerült szákba terelni a halat! Ezzel sikerült a legnagyobb halért járó díjat is megkapnom! A hal súlyát csak becsülni tudtam, a versenyen a hosszát mértük (105 cm).

A felszerelés:

  • Iron Claw NIYO JIG 14-32 g
  • Spro Blue Arc orsó
  • 0,08 mm-es fonott főzsinór
  • 50-es FC előke
  • Iron Claw Slim Jane 13,5 cm twiszter
  • 5 g-os Cheburaska fej

Harcsa
A 2016. évi harcsák közül egy szokatlan módon, feederbottal és gumikukoricával partra varázsolt halat, Valent Patrik (shadowmann) fogását választottuk
Fogás ideje: 2016. 06. 21.
Halfaj: harcsa
Tömeg: 26,5 kg
Hely: Kerek-tó
Módszer: feeder
Módszer: gumikukorica
Fogás időszaka: nappal
Időjárás: derült
Fogás körülményei: 8 óra után egy engedős, keszeges kapásnak rántottam be. Első ráemelésre nem is éreztem a halat (jött felém), majd második rántásra megállt a kezemben a bot. Elkezdődött a másfél órás küzdelem. Magam előtt horgásztam kb. 60 méterre. Fél órát mászkált előttem jobbra-balra komótosan. Majd megunta és beindult a tó közepe felé. Egy nekifutásra sikerült az orsómról lecsavarnia 100 métert tuti. A felszerelésem nem mondható erősnek. Igyekszem finomítani, ahogy csak lehet. Így akkor is 0,20 mm-es főzsinórral és 0,06 mm-es fonott előkével horgásztam. Elmondhatom, hogy több mint egy óráig közöm nem volt a halhoz. Aztán, mikor már kezdett fáradni, lehetett a part fele „vontatni”. Nem mondom, mikor megláttam a fejét, beremegett a lábam. Az előkém épp merítés pillanatában adta meg magát, a főzsinórom pedig úgy kinyúlt, hogy cserélhettem is rögtön. :D, de megérte! A 12-es méretű horog is jól vizsgázott. Nagyon nagy élmény volt.

Horgászbotom akció közben
Végre a parton!

Kősüllő
2016-ban ismét listára kerülhetett a kősüllő! Figyelmetekbe ajánljuk Ricza Dávid (tixem) kősüllőjét (ami ugyan bizonyosan nem lehetett 1 kg tömegű a bejegyzésben megadott 28 cm-es hosszal, ettől azonban még nagyon szép hal)!
Fogás ideje: 2016. 04. 29.
Halfaj: kősüllő
Tömeg: 1 kg
Hely: Tisza
Hely típusa: folyó
Módszer: feeder
Módszer: csontkukac
Fogás időszaka nappal:
Időjárás: esős
Fogás körülményei: „Keszeges” kapás és némi küzdelem után tereltük a merítőbe - nem kis meglepetésünkre - ezt a gyönyörű „kis” kövest. Csonticsokorra éhezett meg feederen, parttól kb. 30 méterre. Gyors horogszabadítás és sztárfotó után mehetett is vissza. A jó öreg Tisza mindig tartogat valami meglepetést. :)

Márna
A márnákat ezúttal egy olyan hármas fogás képviseli, amely tagjai e fajból elsőként örvendeztették meg horgásztársunkat. Szavazni Balla Zoltán (ballus) dunai halára (halaira) lehet.
Fogás ideje: 2016. 11. 01.
Halfaj: márna
Tömeg: 1,5 kg
Hely: Duna
Hely típusa: folyó
Módszer: feeder
Módszer: csontkukac
Fogás időszaka: nappal
Időjárás: derült
Fogás körülményei: A legújabb szerzeményem egy Döme Gábor féle River Feeder 390XXH bot, melynek, gondoltam, legméltóbb „ellenfele” a Duna, illetve annak halai lesznek, így hát fel is avattam. Életem első dunai horgászata volt ez… és mindezidáig még márnát se láttam, csak fényképen. A hely a százhalombattai hőerőmű Benta-patakjának torkolata mellett volt. Úgy gondolom, a képek magukért beszélnek! Csodálatos!! :)

Az etetőanyag költséghatékony volt… folyóvízi alap etetőanyag + áztatott kenyér + búza + kukorica + sajtos aroma. A csali pedig csonticsokor 12-es horgon felkínálva.

A horgászatra egy jó barátom is elkísért, mindketten 3-3 márnát fogtunk, közel azonos méretből (1-2 kiló között). Természetesen az összes hal ment vissza a helyére. Számomra egy felejthetetlen élmény volt. és remélem. hamarosan ismét eljutok ide.

Életem első…
… második…
… és harmadik márnája!

Ponty
A tömérdek ponty közül mindig nehéz a listára jelölni egyetlen fogást. A 2016. évi pontyok közül egy egyéni rekordot jelentő példányra esett a választásunk: Péteri Dániel (peteridani) fogására lehet szavazni.
Fogás ideje: 2016. 07. 16.
Halfaj: ponty
Tömeg: 17 kg
Hely: Széki-tó
Hely típusa:
Módszer: bojlis
Módszer: pellet
Fogás időszaka: nappal
Időjárás: viharos
Fogás körülményei: Egy kétéjszakás feederezést terveztem a Széki-tavon, az időjárás azonban ezt nem tette lehetővé. A két napon át tomboló vihar miatt muszáj volt a bojlis módszert választanom (szerencsére a felszerelés nagy része nálam volt). Legnagyobb szerencsémre a CFB Team horgászai mellett kaptam egy bojlis helyet. A srácok rövid beszélgetés után a fejükbe vették, hogy megfogatják velem az új egyéni rekordomat, ami eddig 13 kg volt. Mivel helyismeretem gyakorlatilag egyenlő volt a nullával, mindent úgy csináltam, ahogy ők azt tanácsolták. Hamar meggyőződtem róla, hogy ez jó döntés volt, ugyanis az első éjszakát követő reggelen Balázs megfogta új egyéni rekordját, egy 20 fölötti tükrös személyében. Nem telt bele 2 óra, és iszonyatosan nagy kapásom volt. Egy felejthetetlen fárasztás után el sem hittem, mekkora hal pihen a matracomon! A fiúknak elég hamar teljesült a tervük, új egyéni rekordomat tarthattam a kezemben! Két egyéni rekord dőlt meg 2 órán belül!!! Köszönöm srácok, ez egy életre szóló élmény volt!

Új egyéni rekordom!

Süllő
A 2016. évi süllőket a listán balinnal is szereplő Dósa István (ridgeback) fogása képviseli.
Fogás ideje: 2016. 05. 08.
Halfaj: süllő
Tömeg: 5,1 kg
Hely: Duna
Hely típusa: folyó
Módszer: pergetés
Módszer: wobbler
Fogás időszaka: éjszaka
Fogás körülményei: Mikor odavágott, tudtam, hogy süllő. Mikor bevágás után egy helyben maradt, tudtam, hogy nagyon jó hal. Mikor megreccsentette a kőkeményre húzott féket, na, onnantól nem lehetett letörölni a vigyort a képemről! YEAHHHH!!! Ez a gyönyörű hím 76/86 cm, 5,1 kg. SSR9 SFC wobbler. Természetesen C&R

5,1 kg-os süllő…
… a Duna májusi ajándéka

Minden regisztrált felhasználó egy szavazattal rendelkezik, melyet ide kattintva adhat le.

A szavazást 2017. január 8. (vasárnap) 24:00 órakor zárjuk le.

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.