A 2018. év legszebb fogásai 2. rész – egyéb halak - Szavazz az év fogására!

A 2018. év legszebb fogásai 2. rész – egyéb halak - Szavazz az év fogására!

Fogási naplónkból válogatott 2018. évi „egyéb” halak közül ma 8 fogást mutatunk be. Kérésünk ugyanaz, mint tegnap: nézzétek meg e halakat és kifogásuk körülményeit, majd válasszatok! Szavazzatok arra a horgászra és fogására, akinek szívesen átnyújtanátok a „2018. év fogása – egyéb hal kategóriában” díjat! Válasszuk ki az év fogását!

A szavazásra bocsátott „nemes” halak kiválogatása után az „egyéb” kategóriába sorolható halfajok bejelentéseit vizsgáltuk át, itt az ennek eredményeként kiemelt fogások szerepelnek. 
Immár ötödik éve vannak érvényben azok a szabályok, amelyek kissé átalakították a korábban sokáig változatlan „nemes-egyéb” felosztást, hiszen több korábban csak napi súlykorlátozással védett halfaj kapott egyedi méretkorlátozást és napi darabszám-kvótát. E változástól függetlenül, a hagyományosnak mondható felosztást megtartva kezeljük a „nemes” (mint elsőrendű haszonhal) és az „egyéb” (mint másodrendű haszonhal) kategóriát.
Célunk e szavazással – azon túl, hogy e kategóriában is megjutalmazzunk egy horgászt – továbbra is kifejezetten az, hogy népszerűsítsük az „egyéb” halak fogását, bemutatva ennek szépségét és elismerve ennek értékét, valamint hogy így e fogások bejelentését is szorgalmazzuk. A Fogási napló 2018. évi bejegyzéseit átnézve azt tapasztaltuk, hogy egyes nem is ritka fajokhoz ezúttal hazai fogásról bejegyzés nem érkezett. Ezért arra biztatunk mindenkit, hogy 2019-ben töltse fel szép képekkel illusztrált fogásait az egyéb halakról is a Fogási naplóba!
Az itt bemutatott horgászok közül a győztes jutalma egy „2018. év Fogása – egyéb hal kategóriában” kupa, emellett 2019-ben lehetőséget adunk arra, hogy egy írás keretében bemutatkozzon a horgász, amiben megismertetheti velünk kedvenc módszerét és horgászhelyét is. A listába sorolt horgászok (halak) bármelyike méltó lehet a díjra, ezért arra kérünk titeket, hogy válasszátok ki, melyik legyen az a fogás, amely szerintetek a legkiemelkedőbb ebben a kategóriában.
Szavazni 2019. január 14. (hétfő) 08:30-ig lehet! Minden regisztrált felhasználó egy szavazattal rendelkezik. Csak az láthatja a szavazás aktuális állását, aki már szavazott!
Íme, az általunk kiválasztott, szavazásra bocsátott „egyéb” halak ábécérendben:

Dévérkeszeg
A dévérek közül ezúttal egy tiszai példányt választottunk: szavazni Kormzoli halára lehet majd.
Fogás ideje: 2018-08-19
Időjárás: Tiszta
Napszak: Szürkület
Fogás helye: Felső-Tisza
Súly: 3,45 kg
Hossz: 56 cm
Csali: csontkukac
Módszer: feeder
Részletek: Késő délután egy határozott, elhúzós kapásra vágtam be. A csali 3 db csontkukac volt. A damil 16-os, a horog vékonyhúsú, 12-es méretű. Rövid fárasztás után került a szákba a hal.

Hatalmas dévér a Tiszából
56 cm!

Domolykó
A domolykókat ezúttal egy Ipolyból származó hal, Rmark20 fogása képviseli a listán.
Fogás ideje: 2018-01-28
Időjárás: Havas
Napszak: Nappal
Fogás helye: Ipoly
Súly: 0,6 kg
Hossz: 28 cm
Csali: csontkukac
Módszer: feeder
Részletek: Vasárnap délelőtt, 11 órakor szép, vehemens kapással jelentkezett az idei év első hala.

Karikakeszeg
Listánkon ismét szerepeltethetjük e halfajt. Ezúttal Engilaci dunai fogására lehet szavazni.
Fogás ideje: 2018-06-02
Időjárás: Felhős
Napszak: Hajnal
Fogás helye: Duna
Súly: 0,2 kg
Hossz: 20 cm
Csali: csontkukac
Módszer: feeder
Részletek: Szélcsendes, felhős időben, az első nyári horgászatomon fogtam két darab rég nem látott vendéget. Mást nem is sikerült… :) Csak ideiglenesen kerültek partra, obligát fotók után gyorsan el is úsztak.

Csinos karikakeszegek…
… a Dunából

Leánykoncér
E védettsége miatt nem kifogható (megtartható), szép folyami halunk rendszeresen szerepel válogatásainkban. A 2018-as fogásokat ezúttal Radics Róbert dunai fogása képviseli.
Fogás ideje: 2018-11-16
Időjárás: Tiszta
Napszak: Hajnal
Fogás helye: Duna
Súly: 1,5 kg
Csali: csontkukac
Módszer: feeder
Részletek: Pénteki horgászatom első pillanataiban érkezett!

Menyhal
Listánkban végre ismét szerepel a menyhal! Ezúttal egy igazán termetes példányra, Robi971228 horgásztársunk dunai fogására lehet majd voksolni.
Fogás ideje: 2018-10-29
Időjárás: Tiszta
Napszak: Éjszaka
Fogás helye: Duna
Súly: 1,5 kg
Hossz: 55 cm
Csali: csalihal döglött
Módszer: feeder
Részletek: Gyenge kapással jelentkezett, egy kb. 6 cm-es taposott fejű gébre.

Pisztrángsügér (fekete sügér)
Igaz ugyan, hogy nem őshonos halfajunk, de a hazai pergető horgászok megbecsülik, és ahol stabil állományai vannak, ott bizony szép példányokkal lehet összefutni. 2018. évi listánkban Itsnogood délegyházi fogására lehet szavazni.
Fogás ideje: 2018-09-23
Időjárás: Felhős
Napszak: Nappal
Fogás helye: Délegyháza
Súly: 2 kg
Hossz: 47 cm
Csali: gumihal
Módszer: pergetés
Részletek: A Hungarian Bass Open pergető versenyen sikerült megfogni ezt a 47 centis, gyönyörű pisztrángsügért. Súlya becsült, a versenyen a hal teljes hosszát mérik. Felszerelésem:

  • Bot: Megabass Destroyer Racing Condition F6-69FRC
  • Orsó: Daiwa Zillion Type-R
  • Csali: plasztik
 

Selymes durbincs
E védett halfajunk nem szerepelt még válogatásunkban, ezúttal azonban lehetőségünk volt a többi fogás közé jelölni. Szavazni Csicsi9 horgásztársunk fogására lehet majd.
Fogás ideje: 2018-08-19
Időjárás: Tiszta
Napszak: Hajnal
Fogás helye: Duna
Súly: 0,1 kg
Hossz: 15 cm
Csali: giliszta
Módszer: feeder
Részletek: Baráti peca közben akadt a horgomra. A Duna mostani, kis vízállasa mellett is sikerült egy gyorsfolyású szakaszt találni. Ő volt az első ritkaság.

Sügér
A sügér talán az egyik legszebb ragadozó halunk, mindig örömmel jelöljük listánkra. A bejelentett sügérek közül Bollam fogását ajánljuk figyelmetekbe.
Fogás ideje: 2018-01-01
Időjárás: Borult
Napszak: Nappal
Fogás helye: Nagykunsági-főcsatorna
Súly: 0,15 kg
Hossz: 15 cm
Csali: gumihal
Módszer: pergetés
Részletek: Az év első hala egy 3 g-os jigfejen felkínált, 5 cm-es fluo zöld gumihalra éhezett meg. Kíméletes horogszabadítás és fényképezés után természetesen visszanyerte szabadságát. A felszerelés: Johncoo Glory 562UL bot, Shimano Symetre 500 orsó, 0,06 mm-es nanofil zsinór, 0,20 mm-es fluorocarbon előke.

Szép sügér a Nagykunsági-főcsatornából

Szavazni bejelentkezett Google fiókkal lehetséges. Minden a Googleben regisztrált felhasználó egy szavazattal rendelkezik, melyet az alábbiakban adhat le.

A szavazást 2019. január 14. (hétfő) 08:30-kor zárjuk le.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.