A 22. FeHoVa-n jártunk!

A 22. FeHoVa-n jártunk!

Még gyerek voltam, amikor a FeHoVa (Fegyver, Horgász és Vadász kiállítás) először megnyitotta kapuit. Az összes általam beszerezhető horgászsajtó ettől zengett. Jó néhány évnek el kellett telnie, mire először volt alkalmam kilátogatni ide, ám akkor a horgászkiállítás igencsak visszafogott volt. Alig néhány gyártó, forgalmazó volt jelen, és úgy tűnt, a pecások érdeklődése eltörpül a vadászoké mellett. Aztán mikor a Haldorádó Team tagjaként újra beléphettem a BNV területére, már érződött, hogy a horgászok egyre nagyobb teret és figyelmet követelnek maguknak ezen a szabadidős kiállításon. Néhány év folyamatos fejlődés után most, 2015-ben új időszámítás kezdődött a FeHoVa életében!

A 22. Fegyver, horgászat, vadászat nemzetközi kiállításon a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont "A" (fegyver, vadászat) és "D" (horgászat) pavilonjában 18 ország 270 kiállítója vonultatta fel a rendezvény teljes tematikáját lefedő termékeit, szolgáltatásait. A térség legjelentősebb vadászati találkozójaként jegyzett, és egyben a legnagyobb hazai horgászbemutató szerepét is betöltő eseményre 55 ezer látogató érkezett a világ minden tájáról. Hihetetlen a látogatószám, és hogy a kiállítók 18 országból érkeztek!

2015-ben a horgászok saját pavilont kaptak. A szervezők már a tavalyi évben is érezték, hogy lenne igény a kiállító és közlekedő területek növelésére. Kevésbé zsúfolt, szellős, és jobban áttekinthető standok kellenek, hogy a megnövekedett érdeklődésnek is eleget lehessen tenni. A fenti számok őket igazolták!

Immár 22. alkalommal nyíltak meg a FeHoVa kapui

A legjobb megoldásnak az bizonyult, hogy a vadászok elengedjék a pecások kezét, és a horgászok kapjanak egy saját pavilont. A horgászcikk gyártók, halászati szakemberek, kereskedők az egész teret belakták, hogy maradéktalanul bemutathassák portékáikat.

A horgászok saját pavilont kaptak

Ahogy az lenni szokott, a csütörtöki napon kevesebben voltak, és inkább a céltudatos vásárlók érkeztek. Olyanok, akik tudták, mit akarnak - és azt meg is vették. Ezen a napon tülekedéstől mentesen lehetett körbenézni, és bár a népszerű standok azért időszakosan megteltek, mindenkire jutott ideje a személyzetnek.

Minden úszó a helyére került, jöhetnek a látogatók!

Pénteken már érezhetően többen voltak, de hála a megnövekedett kiállítótérnek, mindenkinek jutott hely. Mint minden kiállításon, a szombati nap volt a legerősebb. Habár a reggeli órák még unalmasan teltek, dél körül beindult az élet. Ekkor már családostul érkeztek a kíváncsiskodók, és a keresett márkákat forgalmazóknál a teltház tábla is kikerülhetett volna.

A legtöbb standon látványos „kínálókkal” várták az érdeklődőket

A legtöbb helyen a 2015. évi újdonságok iránt volt nagy a kereslet. Itt merülhet fel a kérdés, hogy mi az oka a horgászeszközök, csalik, etetőanyagok soha nem látott fejlődésének? A választ nem a kiállításon, hanem a saját életünkben találjuk meg!

A horgász szimulátor mindig nagy sikert arat

Mindenki szembesült azzal az elmúlt években, sőt évtizedekben, hogy ebben a pattanásig feszült tempójú világban, ebben a rohanó életben egyre kevesebb idő marad a horgászásra, szabadidős tevékenységekre. Míg régen az volt a gond, hogy nem volt mivel horgászni, most az a probléma, hogy nincs idő horgászni!

Szinte minden standon lehetett látni…
… 2015. évi újdonságokat!

Szóval, az élmények megszerzését bele kell zsúfolni abba a néhány órába, ami rendelkezésre áll. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy elpazaroljuk drága szabadidőnket. Így aztán, aki teheti, elsajátítja a megfelelő tudást, megveszi az eredményes csalétkeket, és felkészülve vág neki a horgászatoknak!

Egy-két standon csodaszép dolgok vártak a látogatókra

A FeHoVa azonban több mint egy vásár! Érdekes szakmai bemutatók, közönségtalálkozók, gyerekprogramok várták a látogatókat. A vadász pavilonban kitömött állatok, trófeák, míg a szomszédos pavilonban akváriumok színesítették a látványt.

A óriásakváriumot mindenki megcsodálta
A vadászoknál jutott hely bőven a trófeakiállításokra is
Egy két preparátum elképesztően élethűre sikeredett
Gyönyörű, tiszta akváriumok segítségével kaptunk betekintést a víz alatti világba

Több színpadon, párhuzamosan folytak a szakmai előadások. A vadász pavilonban izgalmas műsorok voltak, ahol akár testközelből is találkozhattak az érdeklődők vadállatokkal, vagy éppen vadászkutyákkal.

A solymász bemutató nagyon látványos volt
Volt olyan is, aki korán elfáradt
A gyerekek lőhettek légpuskával …
… de kipróbálhatták az íjászatot is!

A horgász pavilonban a nagyszínpadon voltak a legérdekesebb, leginformatívabb műsorok, ám a leglátványosabb előadásokat az óriás akváriumnál lehetett megtekinteni, ahol kis szerencsével a „ház lakói” is bekapcsolódtak a bemutatóba. A pergetés szerelmeseinek külön medence állt rendelkezésére, ahol a műcsalik mozgását lehetett górcső alá venni.

Az érdekesebb előadásokra megtelt a színpad előtti rész!
Az óriás akvárium látványos műcsali bemutatóknak adott helyet
A pergető medencében is életre keltek a műcsalik
A neves szakembereket „hazáig” kísérték a rajongók

Szembetűnő volt, hogy az évről évre visszalátogató nézelődők keresték a már jól megszokott kiállítókat, ahol ismerős arcokkal találkozhatnak. A hitelesség nagyon fontos a vásárlóknak, hiszen egy stabil alapokra épült vállalkozás, ahol már törzsgárda várja a vendégeket, sokkal megbízhatóbb „partnernek” bizonyulhat! Nézzünk néhány standot a teljesség igénye nélkül, ahol az átlagosnál is nagyobb volt az érdeklődés!

Az úszós horgászat elkötelezett híveinek kötelező kitérő a Cralusso stand!
A Top Mix standon kiállított Preston láda igencsak impozáns darab!
Segal már az új Preston ülőkés feeder ládával barátkozik
A CarpZoom standon Kocsis Laci tartott érdekes előadásokat a versenyszerű feederezésről
Csak lazán!
A Prologic-Okuma standon gondoltak a gyengébbik nem képviselőire is! Csini bot, pink orsó, segítőkész srácok… kell ennél több?
Aki minőségi aprócikkre vágyott, hamar megtalálta a PB standot
Benzár Zsolt és Döme Gábor örömmel hallgatták egymás termékismertetőit
Néhány rakós bot is kiállításra került, bár a felhasználók köre évről évre kisebb

Mielőtt a beszámoló végére érnénk, túlzás nélkül állíthatom, hogy az egyik leglátogatottabb stand a Haldorádó volt. A márkahű vásárlók már megszokhatták, hogy a pontyhorgászok minden tavasszal találnak nálunk újdonságot. Mindemellett szakmai kérdésekkel is bizalommal fordulhattak hozzánk. Természetesen a hazai horgászélet egyik legnagyobb úttörője, Döme Gábor is jelen volt, aki fáradhatatlanul segítette a horgászokat, hogy a lehető legmegfelelőbb botot vagy csalit választhassák!

A megfelelő horgászbot kiválasztása nagyon fontos, ebben is minden tudásunkat, tapasztaltunkat átadva próbáltunk segíteni
A Haldorádó standon már nem meglepő, hogy szinte barátként üdvözölnek minket a horgászok
Természetesen a 2015. évi újdonságoké volt a főszerep
A Haldorádó bojlik népszerűsége egyre nő!
Nagy öröm volt számomra, hogy a „Sipi spricninek”, azaz a Haldorádó Fluo Essencia pumpás folyékony aromának nagyon sokan szavaztak bizalmat!

Mindemellett Döme Gábor a gyerekeknek szentelte minden percét, és nagy türelemmel fotózkodott velük! Említésre méltó, hogy a Sarudi Horgásztábor fő szponzora lett a Haldorádó Kft. Bizony! A gyerekek horgászatra, a természetszeretetre nevelése közös érdekünk!

Az utánpótlást mindig kiemelt figyelemmel és szeretettel kísérjük!
A Matula Horgásztábor az egész szünidő alatt várja a horgászcsemetéket a Tisza-tó partján
Egy apró ajándék, amelynek sokan örültek

Akinek volt lehetősége ellátogatni Közép-Európa egyik legnagyobb szabadidős kiállítására, az maga is meggyőződhetett arról, milyen érdekes és látványos egy ilyen megmozdulás. Akinek azonban nem volt szerencséje átélni ezt a vásári forgatagot, azoknak ajánlom figyelmébe azt a 3D-s képet, amelyen 360 fokos szögben lehet állítani a nézőpontot! Ha érdekel, milyen volt testközelből a Haldorádó stand, kattints ide:

360 fokban mozgatható, interaktív fotó a Haldorádó standról! KATTINTS IDE!

Nagy köszönet ezért a fantasztikus képért Szuromi Gergőnek!

Írta: Sipos Gábor
Fotók: Sipos Gábor, Szuromi Gergő, Berényi Zoltán (Segal), Györe Mihály

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.