A XI. Haldorádó Pontyhorgász Napokra készülünk

A XI. Haldorádó Pontyhorgász Napokra készülünk

„Nálunk már tavaszodik!”, hangzott el oly gyakran a Haldorádó Pontyhorgász Napok kapcsán ez a szlogen. Nem véletlenül választottuk ezt az esemény hírnökeként, hiszen a pontyhorgászat szerelmeseinek a tél egy véget érni nem akaró kényszerpihenő, amelyben enyhülést csak egy 100%-ig pontyos érdekeltségű rendezvény jelenthet. Természetesen a tradíció 2017-ben sem fog megszakadni, s immár XI. alkalommal rendezzük meg évnyitó rendezvényünkön! Egyet biztosan ígérhetünk, ezúttal is érdemes lesz velünk tartani!

A Haldorádó márkanév mostanra egybeforrt a minőségi, pontyozó technikákhoz fejlesztett etetőanyagok, csalik és kellékek fogalmával. Minden elfogultságtól mentesen állítható az is, hogy ez az esemény meghatározó szerepet vívott ki magának a horgászkiállítások, nyílt napok között, s mára immár hazánk egyik legkedveltebb, legdinamikusabban fejlődő, horgászorientált rendezvényévé vált, így tökéletesen testhezálló mindenkinek, akit érdekelnek a pontyozással kapcsolatos legfrissebb újdonságok, vagy csak egyszerűen szeretne kimozdulni a szürke téli hétköznapokból és horgászok között lenni. Mindhárom napon nyitott kapukat talál az, aki ellátogat a kiskunhalasi Haldorádó Centrumba.

Hogy mikor is? A XI. Haldorádó Pontyhorgász Napok időpontja: 2016. február 3-4-5. (péntek, szombat, vasárnap)

A 2017-es év sem kezdődhet el Haldorádó Pontyhorgász Napok nélkül!
A külső rendezvénysátorban, a bolt mellett párhuzamosan folynak az események, folyamatosan színvonalas szakmai előadásokat tekinthetnek meg látogatóink, ráadásul kellemes melegben élvezhetik azokat!
Szintén közkedvelt a külső helyszínek közt a bojlis sátor, ahol a pontyhorgászat darabosabb kiegészítői találhatóak
Itt kicsiknek és nagyoknak egyaránt kiváló lehetőség nyílik a horgászfelszerelések megtekintésére és kipróbálására
Természetesen ezúttal is kedves kiszolgálásra és finom ételekre, italokra számíthat, aki betér a Sóstó Csárda büféjébe

Minden nap végén lesz a nagy valószínűség szerint legjobban várt esemény, a tombolasorsolás. Azok között, akik egész nap nálunk vendégeskednek, egy kis tudáspróbával egybekötve kisorsolunk számos ajándékot, és végül a nagy értékű fődíjak is gazdára találnak!

A tombolasorsolás rendszerint a nap fénypontja, ami nem véletlen, hisz értékes ajándékok találnak gazdára. Hogy melyek lesznek ezek? Hamarosan kiderül!

Az előző évekhez hasonlóan, idén is számos ismert és elismert márkával találkozhatnak a látogatók. A kiállítótérben minden igényt kielégítő horgászcikk választékkal várjuk vendégeinket, illetve itt lehetőség nyílik a termékek megtekintésére, kipróbálására és az eladók, hozzáértők szaktanácsainak meghallgatására. Sőt, a jövő évi újdonságokról (botok, orsók, csalik stb.) is itt értesülhet először a pontyozó társadalom! A felszereléseket, kiegészítőket, csalikat ezúttal is jelentős kedvezményekkel lehet majd megvásárolni, miközben ismét neves hazai szakértők adnak majd választ a felmerülő gyakorlati kérdésekre.

Mint már említettük, a Haldorádó márkanév egy ideje etalonnak számít a szakmában, de nincs ezzel másképp azok neve sem, akik a termékek mögött állnak. A csapat első embere, a Haldorádó Team Kft. tulajdonosa Döme Gábor, aki a feederbotos pontyhorgászat hazai ikonja. Az a rengeteg innováció, amely az ő fejéből kipattant, jelentősen hozzájárult a finomszerelékes horgászat fejlődéséhez!

Gábor megszállottan keresi a tökéleteset, nap mint nap komoly erőfeszítéseket tesz termékeink fejlődéséért! Legyenek bármilyen zordak a körülmények, Őt nem állítják meg!

Kevés olyan ember létezik, aki nála hitelesebben tudna képet adni a feederbotos horgászat különböző szekcióinak praktikáiról, mesterfogásairól. Gábor szinte a Föld minden részén próbára tette már tudását, melyek során a legextrémebb körülményekkel megbirkózva is gyönyörű fogásokat ért el. Rendkívül értékes tapasztalatait nemcsak készséggel osztja meg a horgászokkal, de át is ülteti őket a Haldorádó termékekbe. Irányelve, hogy a kísérletezés soha nem állhat meg, hiszen a számtalan vízparton töltött nap mindig új gondolatokat ébreszt, amelyek megvalósítása csupán idő kérése! Hogy milyen ötletek testesülnek meg új termékekben 2017-ben? A válaszra ezen az eseményen fény derül!

Eredményei magukért beszélnek, számtalan különleges hal díszíti fotóalbumát

Sipos Gábor a Haldorádó Feeder Team tagja, és 2015-től már főállásban segíti a termékek fejlesztését. Gábor a feederbotos horgászat minden formájáért rajong, ezáltal az álló- és folyóvízi módszerek minden területén széleskörű ismeretekkel rendelkezik. Kiváló versenyeredményei és új ötletei nyomán olyan termékek láttak már napvilágot, mint a Fluo Essencia, amely a methodos horgászatban mára szinte mindennapossá vált. Horgásztudása és ötletei mellett közvetlensége és szakmai alázata az, ami miatt mára a csapat nélkülözhetetlen tagjává vált. Előadásai mellett minden nap áll az érdeklődők szolgálatára.

Sipos Gábor kiváló versenyeredményei megsüvegelendőek, azonban a nagypontyos technikákban is remekel!

Csapatunk másik neves feederes tagja nem más, mint Putz Tamás, akinek nevéhez a Haldorádó paletta egyik abszolút sikerterméke, a Kék Fúzió fűződik. Tamás a nagyhalas feederhorgászat specialistája és a 2016-os évtől szintén cégünk főállású munkatársa, ezáltal minden nap azon dolgozik, hogy még jobb, még hatékonyabb Haldorádó újdonságok lássanak napvilágot. A debütáló termékként megjelent Kék Fúzió Pellet mellett hamarosan újabb különleges csalogatóanyagokkal fog bővülni a kínálatunk. Ezen a rendezvényen lehet majd először kézbe venni, megszaglászni ezeket, illetve használatukkal kapcsolatban a fejlesztőjüktől lehet informálódni.

A célzottan nagyhalas feederhorgászat kedvelői Putz Tamástól kaphatnak értékes praktikákat
Kuriózumokból biztosan nem lesz hiány februárban, nem mindennapi újdonságokkal készülünk!

A feederes vonalból már kaphattatok ízelítőt, de nem szabad megfeledkezni a céltudatos nagyhal-fogás iránt érdeklődőkről sem. Nos, ők sem maradnak kedvencek nélkül! A „Nagy Pontyok Nyomában” sorozat kiváló horgászai, s egyben a Haldorádó Carp Team oszlopos tagjai, Haskó Tamás és Kerekes Ernő mindhárom napon érdekes előadásokkal örvendeztetik meg a jelenlévőket. A Pontyhorgász Napok specialitása, hogy népszerű horgászaink elvegyülnek a látogatók közt, úgyhogy bárki, bármikor cserélhet tapasztalatot a képernyőről már ismerős fiúkkal.

Haskó Tamás és Kerekes Ernő neve immár garancia a nagypontyos termékek minőségére! Számtalan horgászfilm és rengeteg kapitális hal koronázza munkásságukat, amivel sok-sok néző kedvenceivé váltak

Az év során megjelent írásokban és filmekben Tamás és Ernő már lerántotta a leplet néhány bomba újdonságról, amelyek először majd ezen a hétvégén lesznek kézzel foghatóak a közönség számára. Ilyen például a komplett palettát felölelő Kék Fúzió bojlis termékcsoport, illetve a 2017-es évtől forgalomba kerülő abszolút újdonság is, a Record Carp Stick Mix nevet viselő kollekció. Ezek megvásárlására először február 3-4-5-én nyílik lehetőség.

Kurrens újdonságokból garantáljuk, hogy nem lesz hiány azok számára sem, akik a bojlis technikákat kedvelik, ugyanis a Kék Fúzió termékcsalád bővülése kiterjedt a komplett nagyhalas repertoárra is!

Természetesen ezúttal is mindent megteszünk, hogy minél színesebb, változatosabb és tartalmasabb programokat biztosítsunk a látogatóknak. Már megszokhattátok, hogy a Haldorádó Pontyhorgász Napok színvonalát meghívott vendégek is emelik, akik előadásokat is tartanak mindhárom napon. Nos, ez most sem lesz másként, hiszen ismét vendégünk lesz a Pontycentrum csapata! A hazai bojlis pontyhorgász szféra hiteles és nagy tapasztalattal rendelkező alakjai alkotják ezt a remek társaságot, akiket egytől egyig megkérdőjelezhetetlen profizmus jellemez, s ami tán a legfontosabb, mindannyijukat tetőtől talpig átjárja a pontyhorgászat és a természet szeretete! Nem kisebb nevekkel találkozhatnak, mint Bordás József, Bujáki Géza, Czifra Antal, Hadnagy Sándor és Pataki Gergely. Ezek a fiúk különféle érdekes témakörű előadásokkal örvendeztetik majd meg a látogatókat mindhárom napon. Olyan népszerű márkákat fognak bemutatni, mint a CCMoore, Trakker és Gardner.

A Pontycentrum csapata ismét megtisztel minket jelenlétével, köztük nem kisebb nevekkel találkozhatnak, mint Bordás József, Hadnagy Sándor és Czifra Antal
Bujáki Géza, a nagy ponty horgászat ikonikus alakja is újra a Haldorádó Centrum vendége lesz!

Minden évben megpróbálunk új kiállítókat lecsalogatni Kiskunhalasra, de nem kevésbé teljes az örömünk akkor sem, ha egy-egy régi kedves ismerőst köszönthetünk újra a Haldorádó Centrumban! A 2013-as pontyhorgász napokon debütáltak meghívott vendégként a Prologic Team tagjai, akiket már akkor hamar megkedvelt a közönség, hisz kiváló előadásokat, hasznos termékbemutatókat láthattunk tőlük. Nem volt kérdés, hogy újra itt a helyük! A minőségi bojlis és pergető termékeket forgalmazó cég megkapta többek között az Okuma európai forgalmazását, így a hazai márkaképviseletnek köszönhetően rendkívül sok egyedi, innovatív termék áll a horgászok rendelkezésére. A Haldorádó Pontyhorgász Napokon Szaulik György szakmai segítségével ismerkedhetnek meg ezekkel az érdeklődők, miközben számos Magyarországon elsőként piacra kerülő Okuma újdonságot is kézbe vehettek!

Szaulik György az Okuma orsók szakértője, emellett remek pontyhorgász is

A Prologic sikerének titka, hogy olyan, a hazai horgászatokhoz illeszkedő termékeket kínál, amelyeket bármelyik hobbi vagy professzionális pontyhorgász maximálisan használhatónak ítél. A magas használati értékhez azonban olyan meghökkentően alacsony ár is párosul, amit még a szerényebb pénztárcával rendelkező horgászok is megengedhetnek maguknak. Ezeknek a remek eszközöknek a népszerűsége a mai napig töretlen, több ezer elégedett horgász pedig nem téved!!! Természetesen a fejlesztések náluk sem álltak meg, és az új, 2017-ben forgalomba kerülő Prologic újdonságok jelentős része itt már bemutatásra kerül. Ebben Varga Attila szakmai segítségére számíthat majd minden kedves látogatónk.

Varga Attila előadásaiban a Prologic legújabb botjai, illetve a nagy pontyok horgászatának fortélyai kerülnek előtérbe

Az biztosra vehető, hogy ezek a remek horgászok jelenlétükkel és előadásaikkal emelni fogják a XI. Haldorádó Pontyhorgász Napok fényét, azonban fontos megemlíteni, hogy a szakértők sora korántsem teljes! Sokan mások is velünk lesznek és sok-sok további meglepetéssel is készülünk még a rendezvényre, azonban hogy maradjon meglepetés, egyelőre csak annyit árulunk el, hogy olyan különleges, új előadókkal és izgalmas témákkal várunk Titeket, melyekre még soha nem volt példa a Pontyhorgász Napokon! Mindezekről bővebben értesülhettek a hamarosan érkező újabb írásokban!

A rendezvény helyszíne

Haldorádó Centrum
6400 Kiskunhalas
Széchenyi út 49.

Nyitva tartás:
pénteken, szombaton 8-17 óráig
vasárnap 8-16 óráig

E-mail: horgaszbolt@haldorado.hu
Telefon: +36 20 9457 758

A belépés díjtalan!

Nem szeretnénk minden meglepetésről lerántani idő előtt a leplet, de egyvalamit megígérhetünk: mindent megteszünk, hogy érdemes legyen ellátogatni Kiskunhalasra, a Haldorádó Centrumba kicsiknek és nagyoknak egyaránt! Ennek érdekében a rendezvényen való részvétel ezúttal is teljesen ingyenes!

Facebook esemény

Kövessétek figyelemmel a Haldorádó Pontyhorgász Napok önálló Facebook-oldalát, ahol újabb részletes infókkal jelenetkezünk folyamatosan. Ha már biztosan tudod, hogy eljössz, lájkold az oldalt és hívd meg ismerőseid is!

Érdemes figyelemmel kísérni az esemény Facebook-oldalát is, mert itt minden nap találkozhattok hasznos új információkkal!

Haldorádó Pontyhorgász Napok Facebook-oldal

Hamarosan újabb, még részletesebb információkkal jelentkezünk!

Ha felcsigáztuk az érdeklődést, ígérjük, nem kell sokáig várni, hamarosan további részletes programokkal és információkkal jelentkezünk. Addig is nézzétek meg a X. Haldorádó Pontyhorgász Napok összefoglalóit:

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: