AQUAREFLEX, egy új márka a horgászeszközök piacán

AQUAREFLEX, egy új márka a horgászeszközök piacán

Minden kezdet nehéz. Vannak a jó ötletek, van az álmodozás, de a végén marad minden a megszokott kerékvágásban. De nem kötelező ennek így lennie! Ötletei mindenkinek vannak, családunkban a lavinát drága feleségem indította el, tavaly nyáron, pedig nem is sejthette… Mérgelődtem, hogy miért nincs ilyen meg olyan eszköz, s Ő csak annyit mondott, viccből: „Akkor gyártsál”! Nagyjából ekkor kezdett el kattogni kobakomban a fogaskerekek hada! Nyitó termékeimen erőteljesen látszik, hogy nem csak feederezni szeretek, hanem bojlizni is. Na és persze ezeket kombinálni!

Bemutatkozás a HIT-parkban


Feeder-screen

Ez egy olyan speciális, fluoreszkáló sárga vászon, ami anyagából és színéből adódóan megkönnyíti a feederbotos horgászatot. Elhelyezése: mindig a botspicc(ek) előtt, körülbelül 10-50 centis távolságra. Rögzítése kétféleképpen lehetséges:

1. A Feeder-screen felső szélein található két kis járatba bevezetjük a bottartók menetes részét, illetve ha Y ágast használunk, annak 1-1 végét. A vászon ideális magasságát a bottartón elhelyezett csavarokkal állíthatjuk be. Ha mindez megvan, akkor a Feeder-screen alján lévő fekete danubia szalaggal hozzákötjük a bottartók szárához. Ez a rögzítés abszolút szél- és viharbiztos!

2. A Feeder-screen egy kereszttartó segítségével egyetlen leszúrt bottartón, illetve háromlábú állványon is rögzíthető. Ekkor azonban a szél ki tudja mozdítani a helyéről.

Utóbbi látszólagos hátránya ellenére használtam már mindkét rögzítési módot. Gyermekeim a háromlábú tartót favorizálják…

Szépen látható a bot spicce

A feltűnő színű felületen 4 darab fekete csík található, amiket szitanyomással vittünk fel, így azok gépi mosásnál sem kopnak le. E jelöléseknek köszönhetően több viszonyítási pont is van a feeder vásznunkon, amit alapul vehetünk a bot spicc figyelésénél. Így a legapróbb, maszatolós kapást is észre tudjuk venni! Nem zavarja meg szemünket a bot végénél látható bokor, sás, nád, stb. Csodás!

A Feeder-screen további fontos felhasználási lehetősége, hogy éjjel is lehet használni! Nagyon sokan szeretnek éjszaka is horgászni, és ekkor sem szívesen rakják félre kedvenc feeder avagy picker botjukat. Szürkületkor is sokáig lehet botunk spiccét látni a vászon szinte világító felülete előtt, de éjjel, ha fényforrást (elemlámpa, petróleumlámpa, kis LED-es fejlámpa, stb.) helyezünk el a Feeder-screen mögött, akkor a botspicceket egy lágyan világító, ámde árnyékmentes felület előtt figyelhetjük. Így több legyet ütünk egy csapásra! Van világítás a vásznunk mögött, kivilágítjuk a horgászhelyünket, ahogyan ezt az országos horgászrend megköveteli, és nem utolsó sorban van egy állandó fényünk a szereléshez, csalizáshoz.

Míg előző termékemet nagyrészt a finomszerelékes horgászok fogják használni, a következővel a bojlisok tábora lesz reményeim szerint elégedett.

Többféle csalihoz alkalmas


Boilie-bus

Ez egy olyan eszköz, amely segítségével bojliszemeket, pelletet vagy akár száraz kukoricát lehet nagy távolságra bedobni. Nagyon sok helyen nem engedik a csónakos behordást, ott a pontyhorgásznak csak a partról való bedobás lehetősége marad. Mindenki tudja, hogy a távolság sok esetben igenis számít! Ha csak 1-2 méterrel dobunk a törés vagy patakmeder elé, akár az egész horgászatunk sikertelen lehet. Hogy ne csak a csali-bojliszemet, hanem az etetésnek szánt szemeket is egy helyre tudjuk bejuttatni, PVA zsinórt vagy PVA hálót használunk. Aki ismeri az eddigi gyakorlatot, tudhatja, hogy sajnos önmagukban ezek elég csekély távolságra dobhatóak be, ugyanis pörögnek, bukdácsolnak a levegőben.

Ezen a problémán segít a Boilie-bus. Merev tengelyének köszönhetően, amivel párhuzamosan kell felkötni PVA zsinórra fűzött golyókat, nem lengedeznek rajta a bojliszemek.

„…ha én ezt eldobom!!!”

A Boilie-bus bedobáskor sem tud megpördülni és bukdácsolni, ugyanis puskagolyó formájú végének csekély a légellenállása, mondhatni hasítja magának a levegőt. A Boilie-bus rögzíthető speciális kapoccsal is, de lehet simán csak kötni, akár forgókapcsot is használhatunk. Ütköztetve illetve a nélkül is szerelhetjük! A horoghoz hajszálelőkén rögzített bojlit is fűzzük fel a többi közé!

Ha önakasztós szereléket készítünk, akkor érdemes az előkét közvetlenül az ólomfejnél lévő rögzítőfülhöz kötni.

A Boilie-bust PVA hálóba is érdemes belerakni, mivel annak is merev gerincet ad, és súlyeloszlásának köszönhetően növekszik a PVA hálós dobástávolság!

A termék 60 és 80 grammos változatban készül.

Zoran Meleg, szerb bojlis világbajnoknak is tetszik


Feeder-bomb

Ennek a különleges, zárt etetőkosárnak a fogadtatására vagyok leginkább kíváncsi.

A feeder-bomb főleg szemes etetőanyagok és élőanyag bejuttatását segíti igen hatékonyan. De kukorica, csontkukac, giliszta és szúnyog mellett normál etetőanyagot is rakhatunk bele.

Segítségével a szemes etetőanyagokat viszonylag nagy távolságra juttathatjuk el, és mivel csak a vízfenéken nyílik ki, erősen koncentrált etetést valósít meg. Ennek főleg akkor lehet jelentősége, ha nagyon sok az apróhal a vízfelszín közelében, és etetőkosaras vagy csúzlis etetéssel csak „lehúznánk” őket a fenékre. A feeder-bomb használatával a fenék közelében lakó méretesebb halaknak nagyobb esélyük van arra, hogy ők akadjanak rá felcsalizott horgunkra.


Összeszerelése:

A: Kinyitjuk a csomagolást! : )

B: A két gumit egymásba hurkoljuk. Érdemes tudni, hogy szinte bármilyen fajtájú gumi megfelel. Így egy esetleges szakadás estén elég otthon a konyhafiókba benyúlni. A szemléltetés miatt szereltünk színes gumival.

C: A gumikat fűzőtű segítségével befűzzük a két-két kis nyílásba, ami az etető kosár mindkét felén, a hosszirányú középsíkon található meg. Vigyázat! A bomb külső felén lévő fekete gumicsík arra szolgál, hogy a nyitógumit eltartsa a bomb felületétől, ezzel is könnyebbé téve a nyitást. Azt ne vegyük le!

D: A Feeder-bomb hátsó, ívelt részénél vezetjük be a főzsinórt. Erre ráhúzunk gyöngyöt vagy gumiütközőt, és utána kötjük fel a forgókapcsot, ehhez rögzítjük előkénket. Érdemes a főzsinórra kb. 50 centiméterre újabb forgókapcsot rögzíteni. Az így elkészített Feeder-bomb szerelékkel könnyen mehet a csalizás, s az újra dobás, ugyanis a régi bombot lekapcsoljuk, helyére pedig csak felkapcsoljuk az újat, amit már előkészítettünk. A csali kiválasztása során érdemes az „amivel etetünk, azzal csalizzunk” elvet szem előtt tartani. A horgot nem szabad a kosárból kilógatni, annak is az etetőanyag kellős közepében kell lennie! Ha hosszabb horogelőkét kötöttünk, akkor nem mindet kell beletekerni a Feeder-bombába, hanem csak a horgot és az ahhoz közel eső részét, és a „fölös” zsinórt ki lehet lógatni!

E: Miután felcsaliztuk a horgot, s etetőanyaggal is megtöltöttük a Feeder-bomb kosarat, elővesszük az U alakú rögzítő acélt, s ráhúzzuk a feeder-bomb oldalára, hogy azt a gumik ne tudják kinyitni. Ekkor mindkét kezünket kényelmesen használhatjuk a PVA zsinór megkötésére. A kitáruló oldalon található két-két kis járatba kell belefűzni, majd megcsomózni.

F: Ha a csomózással megvagyunk, levesszük az U alakú rögzítést, és már használhatjuk is a Feeder-bombát.

A műanyag zsanérok kb. 250-300 nyitást bírnak ki, ám csavaró mozdulat hatására törnek. Szenvedélyes barkácsolók 2x6 cm zsinórral új zsanért szerkeszthetnek rá. : )

A Feeder-bomb 20-40-60 grammos változatokban készül.


AQUAREFLEX műanyag etetőkosár-család

Készül víztiszta változatban, valamint mohazöld és fekete színekben.

Mindegyiket ütésálló speciális műanyagból gyártjuk. A színes változatok előállítása során a víztiszta műanyagot színezzük, ezért a mohazöld vagy a fekete szín jelenléte mellett áttetszőségüket ezek a kosarak is megőrzik. Így még tökéletesebb a mimikri, azaz a kosár jobban beleolvad a környezetébe.

Itt még csak víztisztában és szétszerelt állapotban…
…majd bevetésre készen

Kétféle ólmozással gyártjuk: közép- és talpólmozással, 25-től 75 grammig. Levehető végdugójának köszönhetően utólag is változtathatunk a kosár súlyán, kivehetünk, illetve belerakhatunk ólmot, igényeinknek megfelelően.

A talpólmos kosár különlegessége, hogy mindig ugyanarra az oldalára érkezik, így a felcsalizott horgot az átellenes oldalon belegyúrhatjuk az etetőanyagba.

Talpólmos kosár

A középólmos változat különleges alakú gubancgátló csővel is készül, amire még kevésbé tud feltekeredni az előke.

Az érdekes gubancgátlós új kosár

Ezeket az újszerű, különleges kosarakat terveink szerint április közepétől lehet majd megvásárolni, itt a Haldorádón.


AQUAREFLEX Kerámiakosarak

Köztudott, hogy az Európai Unió országaiban be akarják tiltani az ólom horgászatban történő használatát, mert erősen környezetkárosító anyag. E probléma megoldására cégünk is tett egy „játékos” kísérletet: kisebb mennyiségben legyártattunk égetett agyagból készített etetőkosarakat, mártogatópálcákat.

Ezek még iparművész által gyártott, egyedi darabok

Ezeket az eszközöket is sikeresen teszteltük: kosaraink 80-90 méteres dobások tucatjai után is egészben maradtak, és az etetőanyag is tökéletesen kioldódott belőlük.

Gyártatni azonban csak nagyobb volumenű megrendelés esetén van módunk, ami a jelek szerint hamarosan meg is történik, mert Angliából komolyan érdeklődtek e környezetbarát termékek iránt.

Mivel újdonságokról van szó, igyekeztem cégünk termékeit aprólékosan ismertetni. Ha maradtak még megválaszolatlan kérdések, kérlek, tegyétek fel ezeket, és örömmel felelek rájuk. Várom egyéb észrevételeiteket is.

Egy halas kép búcsúzóul, a teszthorgászat végén

Nyika Sándor (X)

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.