Nevis és Carp Academy újdonságok a Haldorádó kínálatában

Nevis és Carp Academy újdonságok a Haldorádó kínálatában

Már-már megszokhattuk, hogy a Nevis és a Carp Academy is folyamatosan hozza ki újdonságait, akár néhány jó orsóról, akár praktikus kiegészítőkről van szó. E termékek nem mindig a forradalmi újításokkal, hanem rendkívül kedvező árukkal hívják fel magukra a figyelmet. Hogy milyen termékeket tartogat nekünk a két cég, az a cikkből kiderül.

Nevis Boss Feeder 60

A Boss név sokaknak már ismerősen csenghet, de ez nem is csoda, hiszen a Boss Feeder 60 a Nevis Boss 60 távdobó orsó kifejezetten feeder horgászoknak szánt sekély dobos változata. A tekintélyes méretű orsó karbon háza alatt egy közepes áttételű szerkezet lapul. A testben meglapuló 12 + 1 csapágy hihetetlen könnyed, sima futást eredményez. Nagy átmérőjű alumínium dobja gyors zsinórbehúzást tesz lehetővé. A peremfutó orsók közös sajátossága, hogy figyelmetlen használat esetén a dob alá tekeredhet a zsinór. Ennek kiküszöbölésére a dob alatt egy „gubancgátló keret” van a tengelyre helyezve, amit gyakorlatilag észre sem lehet venni. A klasszikus, filclamellás, portól védett fék hibátlanul működik. Széles tartományban finoman szabályozható, félkilós alaphelyzetről elkezdve három fékcsillag-fordulat alatt keményedik fel öt kilóra. Az orsót rotorfékkel látták el, mely különösen fontos tulajdonság a távdobó orsóknál. Az a szerepe, hogy nyitott felkapókarnál blokkolja a rotor elfordulását, megakadályozva ezzel a felkapókar dobás közbeni véletlen visszacsapódását. A dobon lekerekített zsinórklipsz található, melynek köszönhetően gond nélkül alkalmazható a kiakasztott zsinórklipszes dobás. A dobperem átmérője 66 mm. Az orsó zsinórbehúzása 93 cm / hajtókarfordulat. Zsinórtároló kapacitása: 0,22 mm / 300 m; 0,25 mm / 230 m.

Feederorsók között ő a nagyfőnök

További infó: ugrás az áruházba.

Nevis Envy Feeder 60

A Nevis egyik legújabb orsója az Envy Feeder 60, mellyel a céltudatos feederbotos horgászokat célozza meg a gyártó. A távdobó feederezéshez alkották meg a módszer sajátosságait maradéktalanul figyelembe véve. Ha csak néhány szóban szeretnénk jellemezni az orsót, akkor a következőket lehetne mondani: exkluzív kivitelű, magas színvonalú nyeletőfékes orsó, megfizethető áron. Egy tekintélyes méretű, 60 mm átmérőjű dobot kapott az orsó, melyről a különleges peremkialakítás révén még könnyebben pereg le a zsinór, ezáltal növelve a dobástávolságot. Az alumíniumból készült dobon természetesen lekerekített zsinórklipsz található, mely lehetővé teszi a kiakasztott zsinórklipszes dobásokat. A továbbfejlesztett LCS nyeletőfék-rendszer még finomabb zsinóradagolást és biztonságosabb fékkapcsolást tesz lehetővé. Hajtóműve simán, egyenletesen fut, a fárasztások során erőlködés-mentesen működik, köszönhetően a 4,6 : 1 áttételnek és a 4 + 1 csapágynak. A dob zsinórtároló kapacitása: 0,20 mm / 225 m; 0,25 mm / 145 m.

Ez az orsó biztosan sok feederhorgász kedvence lesz

További infó: ugrás az áruházba.

Nevis Envy Carp 60

Ahogy a nevéből már sejteni lehet, ez az orsó szinte mindenben megegyezik az Envy Feeder 60 orsóval. A különbség csupán a dob mélységében rejlik. Az Envy Carp mély kialakítású alumínium dobjának zsinórtároló kapacitása: 0,30 mm / 320 m; 0,35 mm / 240 m.

Ezt az orsót a pontyhorgászok fogják nagyra értékelni

További infó: ugrás az áruházba.

Nevis Red Star Feeder 70

Sok feederhorgász keres kifejezetten távdobó kialakítású, mindenki számára elérhető árú és megbízható működésű nyeletőfékes orsót. Azonban a kínálat nem túl nagy, épp ezért örömmel mutatjuk be a Nevis legújabb orsóját, a Red Star Feeder 7000 orsót. Alapját az Endura Carp orsó szolgáltatja, mely a legnagyobb darabszámban eladott Nevis orsó. A robusztus orsóház, a masszív, nagy keménységű fém hajtómű, az alumíniumból készült, sekély kialakítású, nyújtott távdobó dob mind azt a célt szolgálja, hogy minden körülmény között megállja helyét, bármekkora hal is akadjon a horogra. Az extra méretű tányérkerék tökéletesen illeszkedik a dobemelő rendszerhez, ami lehetővé teszi a problémamentes fárasztást. Az orsóban 7 golyóscsapágy és 1 tűgörgős csapágy található. Minden kritikus ponton és forgó részen csapágy található. Ennek köszönhetően nagyon egyben van ez az orsó, amely biztosítja az üzembiztos használatot és hosszú élettartamot. Az orsó nyeletőfék-rendszere is precízen működik, ami garantálja a gyors és biztos akasztást. E nyeletőfék-rendszer másik nagy előnye, hogy rendkívül finoman hangolható, ezáltal bármely kapásérzékenységhez könnyen beállítható. A csapágyazott zsinórvezető görgő itt különösen fontos, mivel a nagy távolságról kitekert zsinór - fárasztás közben - fokozottan igénybe veszi a görgő felületét. Egy jó feederorsóhoz méltóan az alumínium dobon lekerekített zsinórklipsz található. Az orsóhoz jár egy karbon pótdob is. A dobok zsinórtároló kapacitása: 0,20 mm / 320 m, 0,25 mm / 250 m.

Az orsó nem csak kedvező árával hívja fel magára a figyelmet

További infó: ugrás az áruházba.

Nevis Snipe Feeder 35

Ez az orsó szokatlanul keskeny, ezért szinte hihetetlen, hogy hogyan tudták a szerkezetet beletenni a szinte penge vékonyságú orsótestbe. A hajtóművet hidegen sajtolt alumíniumötvözetből forgácsolják és precízen illesztik a gyártás során. Ha megtekerjük, azonnal érezzük, hogy milyen kategóriába szánták ezt az orsót. A számítógéppel tervezett, kiegyensúlyozott rotor rázkódásmentes futást eredményez. A Hybrid technológiával készült ház kis mérete ellenére rendkívül masszív, miközben pillekönnyű. A feederbotos horgászok igényeinek figyelembevételével készült, ezért a fém dobon lekerekített zsinórklipsz található, így akár kiakasztott zsinórklipszes dobásokhoz is használható. A kézre álló alumínium hajtókarra kényelmes gumi fogantyú került. Fékrendszere még a legvékonyabb zsinórokhoz is tökéletesen állítható. A fék beállító gomb alsó peremén egy gumicsík kapott helyet, mely megóvja a féket a portól és víztől, így még extrém körülmények között is garantálja az optimális fékhatást. A tökéletes futásról 5 + 1 csapágy gondoskodik. Precíz zsinórképének köszönhetően pontos, távoli dobások érhetőek el vele még vékony fonott zsinórokkal is. Az orsót sekély fém dobbal és normál mélységű karbon pótdobbal szállítják. A dobok zsinórtároló kapacitása: 0,20 mm / 180 m (fém), 0,20 mm / 300 m (karbon).

Penge vékony kialakítású feeder orsó

További infó: ugrás az áruházba.

Carp Academy Bélelt botzsák 3 részes bojlis botoknak

Ez a profi módon elkészített, szivaccsal bélelt, rendkívül masszív és strapabíró botzsák 3 db szerelt (orsóval ellátott) és 3 db szereletlen bot kényelmes tárolását teszi lehetővé. A szerelt botok orsói külön-külön, egymástól elhatárolt (szivaccsal bélelt) fachokban kapnak helyet. Szállítás közben garantált, hogy nem verődnek össze. De az orsóval fel nem szerelt botoknak is van helye a bottáskában! A nagyméretű oldalzsebekben a bojlis merítő vagy akár a rod-pod egyes tartozékai is elhelyezhetők. A bottáska készül 2 és 3 részes bojlis botokhoz is, összesen 4 különböző hosszban: 1,35 m, 1,45 m, 1,95 m és 2,1 m. Mélysége és szélessége mindegyiknek azonos: 32 x 25 cm. A rövidebb bottáskákat akár a feederhorgászok is használhatják.

2 és 3 részes, illetve 3,6 és 3,9 méteres botokhoz is gyárt bottáskát a Carp Academy

Carp Academy Bélelt botzsák 1,35 m - 3 részes bojlis botoknak

További infó: ugrás az áruházba.

Carp Academy Bélelt botzsák 1,45 m - 3 részes bojlis botoknak

További infó: ugrás az áruházba.

Carp Academy Bélelt botzsák 1,95 m - 2 részes bojlis botoknak

További infó: ugrás az áruházba.

Carp Academy Bélelt botzsák 2,1 m - 2 részes bojlis botoknak

További infó: ugrás az áruházba.

Nevis Tripod

Ha stégen, mólón vagy betonozott parton horgászunk, lehetetlen a bottartó villákat leszúrni. A háromlábú bottartó segítségével ez a probléma könnyedén orvosolható. A végén található menetes réz fejbe a kereszttartó, a botvilla vagy az elektromos kapásjelző is belecsavarozható. A lábak teljesen kihajthatók, nincs ütközési pontjuk. A középső rúd állítható, így a tripod magassága 38-63 cm között változtatható.

Stégen, mólón vagy kövezett partszakaszon tehet jó szolgálatot a tripod

További infó: ugrás az áruházba.

Nevis Horgászkés 27 cm

Minden horgász által elérhető, kedvező árfekvésű, garantált minőségű horgászkés, ami tökéletesen éles nemesacél pengével készült. Hosszú élettartam és magas minőség jellemzi, ráadásul műanyag nyélnek köszönhetően nem süllyed el, ha vízbe esik. Jár hozzá egy műanyag tok is, amelyben biztonságosan tudjuk tárolni, és a rajta található akasztóval akár a nadrágszíjunkon is rögzíthetjük, így mindig kéznél lesz! Ez a kés olyan horgászoknak, vadászoknak vagy kempingezőknek készült, akik szívesen töltenek több időt a természetben. Tisztítása könnyű és nem igényel különösebb bánásmódot. A penge hossza 14 cm, a kés teljes hossza pedig 27 cm.

Műanyag nyelének köszönhetően a vízben nem süllyed el

További infó: ugrás az áruházba.

Nevis Horgász kés 21 cm

Hasonlóan az előző késhez, a penge ennél a késnél is rozsdamentes acélból készült és rendkívül éles. Nyélrésze időtálló, jó minőségű gumiborítást kapott. Jellemző rá a hosszú élettartam és a magas minőség! Elengedhetetlen hozzá a műanyag tok, amelyben biztonságosan tudjuk tárolni, és a rajta található akasztóval akár a nadrágszíjunkon is rögzíthetjük. Ez a kis kés hasznos lehet egy süllőzés alkalmával is, amikor halszeletre van szükségünk, de egy szalonnasütés alkalmával is hasznát vehetjük. A penge hossza 10 cm, a kés teljes hossza pedig 21 cm.

Ez a kés mindenhol jó szolgálatot tehet

További infó: ugrás az áruházba.

Nevis Filéző kés 26 cm

Az előző két kés után már egyértelmű, hogy ennek a pengéje is kifogástalan minőségű. A markolatán csúszásmentes műanyag réteg található. Hosszú élettartam és magas minőség jellemzi, ráadásul a műanyag nyélnek köszönhetően nem süllyed el, ha vízbe esik. A műanyag tok ennél a késnél is elengedhetetlen. A penge hossza 14,5 cm, a kés teljes hossza pedig 27 cm.

Minden horgásznak szüksége van egy kiváló minőségű filéző késre

További infó: ugrás az áruházba.

Nevis Fonott zsinór vágó olló orvosi acélból

Ez a hihetetlenül éles és erős szerszám orvosi acélból készült, éppen ezért szinte - rendeltetésszerű használat mellett - lehetetlen kicsorbítani. Tökéletesen, szőröződés nélkül vág bármilyen fonott és monofil zsinórt, amely a speciális mikro-fogazásnak köszönhető. A hagyományos ollókkal ellentétben nem tolja el maga előtt a zsinórt, a borotvaéles apró fogak megfogják és elnyisszantják a legkisebb (megfoghatatlan) darabot is! Minden modern horgász elengedhetetlen segédeszköze.

Egyetlen horgász kelléktárából sem hiányozhat

További infó: ugrás az áruházba.

Nevis Fonott zsinór vágó olló fogóval

Ez az olló, ahogy a nevében is benne van, nem csak vágóeszközként, de fogóként és kulcskarika-nyitóként is használható. A rozsdamentes anyagból készült olló tökéletesen, szőröződés nélkül vág bármilyen fonott és monofil zsinórt, amely a mikro-fogazásnak köszönhető. Olyan horgászoknak ajánljuk, akik egy remek minőségű, több funkciós ollót szeretnének vásárolni.

Ollóként és fogóként is használható

További infó: ugrás az áruházba.

Nevis Zsinórvágó olló összecsukható

Egy olló nélkülözhetetlen kiegészítő a horgászatok során! Sok fajta olló található a piacon, de ha a minimális helyfoglalás vagy akár a zsebben hordhatóság a szempont, akkor szinte csak ez az olló jöhet számításba. Pengetároló megoldása eltér a megszokottól. Bicskaszerűen tudjuk behajtani a fogórész alá, így a pengéi nem okozhatnak sérülést szállítás közben. Az olló mérete csukott állapotban 7,5 cm, nyitott állapotban pedig 11,5 cm.

Összecsukott állapotban minimális helyet foglal

További infó: ugrás az áruházba.

Nevis Zsinórvágó olló

Nincs bosszantóbb annál, mikor pár használat után már képtelen egy olló ellátni feladatát, kicsorbul, elveszti az élét. Erre az ollóra ez nem jellemző, sokáig kifogástalanul áll a horgászok rendelkezésére. Mérete: 12 cm.

Kedvező árú, de jó minőségű olló

További infó: ugrás az áruházba.

Nevis Toll formájú olló

Ez egy igazán kis helyet elfoglaló, egyszerű és praktikus, lapított testű zsinórvágó olló, amelyet első ránézésre inkább tollnak, semmint ollónak gondolnánk. A vágórészt egy kupak védi. Mérete: 11,5 cm.

Ez az olló kis helyen is elfér

További infó: ugrás az áruházba.

Nevis Előketartó

A felkötött horogelőkék praktikus tárolását biztosítja ez a széthajtható, neoprén csíkokkal ellátott (amelybe a horgot tűzzük) előketartó. Két méretben, 25 x 38 és 40 x 38 cm-es méretben kerül forgalomba.

Kapható 25…
… és 40 cm-es kivitelben is

Nevis Előketartó 25 cm

További infó: ugrás az áruházba.

Nevis Előketartó 40 cm

További infó: ugrás az áruházba.

Carp Academy XS-1

Az XS-1 napjaink egyik legnépszerűbb formájú bojlis horga. A vastag horog kis erőhatás mellett is gyors és pontos behatolást eredményez, köszönhetően a rendkívül sima felületnek, amit a teflonbevonat biztosít. Főleg akkor van jelentősége a bevonatnak, ha csontos, kemény részeken kell a horognak akadnia. Hajlított formájának köszönhetően zsugorcsövezést sem kell alkalmazni, hiszen ez a horog mindig optimális helyzetben várja a halak érkezését. Így fordulhat elő, hogy a csalit felszippantó hal a horogtól már nem szabadulhat! Kialakítása révén szinte minden esetben az alsó ajkakba akad. Sokan használják ezt a formát például a KD-rigekhez pop-up csalival, de bármilyen klasszikus végszerelékhez ajánlott, ahol akár lebegő, akár normál csalit kell felkínálni. Kapható méretek: 1, 2, 4, 6, 8

Napjaink egyik legnépszerűbb formájú bojlis horga

További infó: ugrás az áruházba.

Carp Academy XS-2

Az XS-2 egy masszív, robosztus horogtípus. Ez a horog is kapott egy teflonbevonatot, így az előzőhöz hasonlóan kis erőhatás mellett is gyors és pontos behatolást eredményez. Ezen felül ez a horog 20%-kal vastagabb az átlagos horgoknál, ezáltal még erősebb lett. Hegye különösen tartós, így a legnehezebb terepeken történő horgászatra is ajánlott. Kapható méretek: 1, 2, 4, 6, 8, 10

A legnehezebb terepen is helytáll

További infó: ugrás az áruházba.

Carp Academy XS-4

Az XS-4 egy Long Shank stílusú pontyozó horog, mely erős szárral és kitűnő heggyel rendelkezik. Nagyobb méretű fűzött csalikhoz és horogra fűzött csalikhoz is kiváló. Ha több csalit akarunk a hajszálelőkére fűzni, akkor szinte verhetetlen ez a típus. A hosszabb szárnak köszönhetően a horoghegy nem marad takarásban még nagyobb csalik esetén sem, ezért 100%-osan biztos akadást produkál. Ez a típus is teflonbevonattal kerül forgalomba. Kapható méretek: 1, 2, 4, 6, 8

Nagyobb méretű fűzött csalikhoz és horogra fűzött csalikhoz is kiváló

További infó: ugrás az áruházba.

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.