II. Haldorádó - Duna Feederkupa versenykiírás

II. Haldorádó - Duna Feederkupa versenykiírás

A Feeder Egyéni Ranglista versenyeken különleges helye van az igazi vadvízi, dunai fordulónak. Ez minden kétséget kizáróan sokkal változatosabb, kiszámíthatatlanabb és izgalmasabb, mint az állóvízi peca. A rekordokat döntő 2013-as árvíz levonulása után ismét a horgászok vehetik birtokukba a hatalmas folyót. Aki kedveli a kihívásokat egy-egy horgászaton, annak itt a helye!

Izgalmas versenyek helyszíne az Ordasi kövezés

Idén sem maradt ki a versenynaptárból a Haldorádó - Duna Feederkupa, és külön öröm, hogy ez a verseny egyben a Horgászklub Feeder ranglistájának egyik fordulója is.

A verseny időpontja: 2013. július 27-28. (szombat és vasárnap)

Vízállástól függően a tartalék időpont: 2013. szeptember 7-8.

A verseny helyszíne: Ordas község, Duna-part

Ordas központjából a hajóállomást kell keresni, majd a gátra felhajtva balra fordulva lehet a versenypályához eljutni. Kékkel jelöltük a tervezett versenypálya szakaszt

A verseny szabályai:

A verseny a hivatalos országos feeder versenyszabályzat szerint kerül lebonyolításra.

Minden horgász limitellenőrzésen esik át
Ideális körülmények között kimagasló fogásokat lehet elérni, melyekben kapitális dévér fogások is bőven vannak
De gyakorta szép márnák is megjelennek az etetéseken

Jelentkezés

Nevezési díj: 12.000 Ft/fő

A nevezési díj tartalmazza a verseny időtartama alatt a versenyzők számára mindkét nap az ebédet, amely értéke 2.000 Ft/fő/nap. Ezt Tóth István „Csitta” mesterszakács tálalja fel a vízparton. A frissen sült ételek és desszert eddig mindig óriási sikert aratott, még azok is megvárták és jóízűen elfogyasztották, akik esetleg nem fogtak halat. A fennmaradó összeg képezi a díjalapot.

A soltvadkerti Csitta Grill ételei mindig osztatlan sikert aratnak a horgászok körében

Jelentkezési határidő: 2013. július 19.

Fontos időben feladni a nevezést, mert csak az első 60 fő nevezését tudjuk elfogadni a pálya adottságai miatt! Kérjük, töltsék ki a mellékelt jelentkezési lapot (II_DFK.doc) és küldjék el a nevezési díj befizetésével egyidejűleg a horgaszbolt@haldorado.hu címre. A nevezési díjat banki átutalással a következő számlaszámra várjuk: 10701300-66493680-51100005 A számlaszám tulajdonosa a verseny rendezője, a Haldorádó Feeder Sporthorgász Egyesület. Amint a nevezési díj megérkezett, e-mailben visszajelzünk és ezzel együtt felvesszük a rajtlistára a versenyzőt, majd elküldjük postán a számlát. A nevezési szándék jelzése és a jelentkezési lap elküldése nem elég ahhoz, hogy felkerüljön a rajtlistára. Ha esetleg időközben a létszám betelt, és további nevezések érkeznek, erről küldünk az érintetteknek egy levelet és visszautaljuk a nevezési díjat. Azonban ennek elkerülése érdekében a létszám pontos alakulásáról és a versenyzők nevezéséről az ezen íráshoz kapcsolódó topikban adunk majd rendszeresen hírt.

A pálya adottságai folyóvíz lévén igencsak vízállás-függőek

A pálya sajátosságai

Mivel a verseny folyóvízen kerül megrendezésre, sajnos előfordulhat, hogy extrém magas vízállás során a versenypálya megközelíthetetlen lesz. A pályán ideális körülmények között 60 főnek tudunk horgászati lehetőséget biztosítani. Ez azonban roppant nagy mértékben függ a vízállástól. Ha a Paksi vízmérce 300 cm-nél nagyobbat mutat a verseny előtti héten és nincs esély az apadásra, akkor a verseny a tartalék időpontban, azaz 2013. szeptember 7-8-án kerül megrendezésre. Erről persze mindenkinek küldünk egy e-mail értesítőt. Ebben az esetben, ha lesz visszalépő, a nevezési díját visszautaljuk. Ha a tartalék időpontban is magas a vízállás, nem rendezzük meg ebben az évben a versenyt, és minden nevezőnek visszautaljuk a nevezési díját.

A pálya az ordasi kövezésen kerül kijelölésre. Az esetleges balesetekért nem vállalunk felelősséget.

Szép teríték a 2012-es versenyről

Értékelés

Az értékelés szektoronként történik. A pálya adottságait figyelembe véve teltház esetén - vízállástól függően! - minimum 4 szektor kerül kijelölésre. A két nap alatt begyűjtött szektor helyezési számok alapján áll össze a végső eredmény. Aki szektorában a legtöbb halat fogta 1 pontot, a második helyezett 2 pontot (és így tovább) kap. Aki a két nap alatt a legkevesebb pontot gyűjtötte, az nyer. Pontazonosság esetén a fogott halsúly dönt, akinek több hala van, az végez előrébb.

Díjazás

A két napon elért eredmények alapján értékeljük:

  • Az első 10 egyéni versenyzőt kupákkal
  • Az első 3 versenyző pénzjutalomban is részesül!
  • A legnagyobb hal kifogóját
  • A legjobb külföldi horgászt

Ideális esetben nagyon sok szép halra lehet számítani

Edzéslehetőség

A pályán minden nap lehetséges. A nevezési díj nem tartalmazza a napijegy árát, erről mindenkinek magának kell gondoskodnia az edzések és a verseny folyamán is! Tehát a versenynapokon is csak az horgászhat, akinek érvényes engedélye (napi-, heti- vagy éves jegye) van! A területi engedély ára: 800 Ft/napijegy (2.300 Ft/hetijegy).

A verseny részletes programja:

A verseny részletes programja
2013. július 27. (szombat)
6:30-7:00Gyülekező és regisztráció a Duna-parton
7:00-7:30Megnyitó és sorsolás
7:30-8:00Helyek megkeresése
8:00-8:251. dudaszó - helyek elfoglalása, felkeszülés megkezdése
08:252. dudaszó - 5 perc múlva limitellenőrzés
8:30-9:00Limitellenőrztés
9:20-9:303. dudaszó - Alapozó etetés megkezdése
09:304. dudaszó - A verseny kezdete
14:255. dudaszó - 5 perc van már csak hátra
14:306. dudaszó - A verseny vége
14:30-15:30Mérlegelés
15:00-tólEbéd
2013. július 28. (vasárnap)
6:30-7:00Gyülekező és regisztráció a Duna-parton
7:00-7:30Megnyitó és sorsolás
7:30-8:00Helyek megkeresése
8:00-8:251. dudaszó - helyek elfoglalása, felkeszülés megkezdése
08:252. dudaszó - 5 perc múlva limitellenőrzés
8:30-9:10Limitellenőrztés
9:20-9:303. dudaszó - Alapozó etetés megkezdése
09:304. dudaszó - A verseny kezdete
14:255. dudaszó - 5 perc van már csak hátra
14:306. dudaszó - A verseny vége
14:30-15:30Mérlegelés
15:00-tólEbéd
16:00Eredményhirdetés

Ajánlott szállások

A vízparton a sátorozás díjmenetesen engedélyezett. Aki azonban nem így kívánja eltölteni itt napjait, azoknak összegyűjtöttünk néhány környékbeli szálláslehetőséget, íme:

Kemencés Vendégház Dunapataj - 06/30-229-1878

Napsugár vendégház Dunapataj - 06/30-349-0495

www.szallas.hu.

A 2012-es I. Haldorádó - Duna Feederkupa díjazott versenyzői

Ízelítőül következzen 2 kisfilm, ami az I. Haldorádó - Duna Feederkupán készült.

Szeretettel várunk minden vadvizet kedvelő horgászt a II. Haldorádó - Duna Feederkupára!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.