Gyerekek, horgásszunk együtt! - A pályázat harmadik helyezettje - Nagy Soma

Gyerekek, horgásszunk együtt! - A pályázat harmadik helyezettje - Nagy Soma

Ez év június első napjaiban jelent meg felhívásunk „Gyerekek, horgásszunk együtt!” címmel. Legnagyobb örömünkre a kiírásra több mint 100 pályázat érkezett be. A sok szép pályamű és bemutatkozó írás közül több tucatnyit is ki tudtam volna választani, akikkel örömmel horgásznék, de dönteni kellett. Harmadikként Nagy Soma pályázati anyagát választottam.

Harmadik helyen végzett Nagy Soma. A pályázat igazi különlegessége, hogy nem Soma pályázott, sőt, még csak nem is tudott róla, hogy a nevében érkezett be pályázat a felhívásunkra. Hogy mégis miért került kiválasztásra? Érdemes ezt a pár sort elolvasni és kiderül!

SOMA, a nagy HO, HO, HO!...

Tisztelt Haldorádó!

A nagykállói Szivárvány Óvoda Miki Egér óvodás csoportjának óvónője vagyok. Az Interneten böngészve akadtam rá a „Horgásszunk együtt!” gyermekpályázatra, és rögtön tudtam, hogy volt óvodásom ennek biztosan örülne és helyt állna, ezért benevezem meglepetésként.

Soma még óvodás korában invitálta csoporttársait hogászatra

NAGY SOMA Nagykállóban él, jelenleg az általános iskola 2. osztályos tanulója. Somát 3 éves korában ismertette meg a horgászat szépségeivel az édesapja, s azóta is rendszeresen hódolnak e szenvedélyüknek, de már együtt.

Halat fogtunk!!!

Kedvenc tavuk a Nyíregyházán lévő Verba tanya, de nagyon sok horgásztavon élvezték már a pecázás sikereit, megnyugtató varázsát. Már óvodás korában is nagy érdeklődéssel fordult e sportág felé, az iránta tanúsított szakértelmet az azóta eltelt évek alatt magas szinten sajátította el édesapjától. A mi óvodás csoportunk imád a természetben kirándulni, ott tapasztalatokat szerezni… ezért 2009. 05. 19-én, valamint 2011 05. 26-án is elkísérhettük Somát és édesapját egy horgászatra a Verba tanyára.

Somát édesapja nevelte a horgászat szeretetére

Az első esetben 5 éves, a második estben 7 éves volt Soma, most pedig már 9. Ezen alkalmak, és a mindennapi élmények elegendőek voltak ahhoz, hogy az egész csoportot, és az óvó néniket is megfertőzze e szenvedélyével.

Fárasztás már iskolásan
A hatalmas hal… az ovis csoportnak megmutatva

A második kiránduláson már első osztályos volt, de nem feledkezett meg ovis csoportjáról, a szíve visszahúzott (mindkét horgászatról mellékelem a fotókat). Iskolás korában már az is előfordult, hogy iskola helyett - szülői támogatással és beleegyezéssel - horgászattal töltött egy-egy napot.

Az etetőkosár megtöltve
Horgászat… Csalizás… Cheetos… Mi kell több???

A belsőből fakadó szeretet, az édesapa horgászszenvedélye, az édesanya támogató szemlélete hozzájárult ahhoz, hogy Soma elsajátította a horgászat fortélyait, s önálló szerelésre, halfogásra is képes.

Nagyon fontos a szülői támogatás a horgászatban
Sok leendő kis horgász…

Ezen előzmények alapján ajánlom Nagy Somát a „Horgásszunk együtt!” pályázatban meghirdetettek elnyerésére.

Üdvözlettel:
Széplakiné Szőke Éva
óvodapedagógus

Akik gyakorló szülők, azok tudják, mennyire fontos az óvoda a gyerekek életében, milyen sok új dolgot tanítanak meg a csöppségekkel az óvónők, akik erre a pár évre a „második szüleikké” válnak! Öröm látni azt, amikor az óvónők még az iskolában is figyelemmel kísérik „gyerekeik” sorsát!

Írta: Döme Gábor

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.