A Sporthorgász februári tartalmából

A Sporthorgász februári tartalmából

A lékről fogható halak közül egyértelmű favorit a csuka és süllő. Rendkívül népszerűek, hiszen a legzordabb időkben is jól foghatók lékről, horgászatuk fantasztikus élményt jelent a haltalan időkben. Viszont e két ragadozó hal miatt méltánytalanul elfeledkezünk a téli sügérhorgászatról...


Gyakorlat teszi
A jég hátán

Hogyan lehet mégis a vékony jéggel borított tó vagy holtág vizét meghorgászni? Hát rakós bottal! A finomszerelékes horgász soha nem hazudtolja meg magát. De hogy legyen is értelme a botot a jég felett tologatni, előtte fel kell törni egy asztallapnyi területen. Ehhez Benő egy kellően súlyos téglát használt, amelyet erős kötélre kötött. A kötél hossza nem pusztán a véletlen műve. A rakós botja mellé rakva pontosan lemérte annak hosszát. Így pont olyan távolságba csapódott a vékony jégbe a súlyos kő, ameddig a bottal kényelmesen beért. Ez jelen esetben 9,5 méter volt. Miután a kiszemelt helyen elkészült a lék, már csak bele kellett lógatni a felcsalizott horgot, és kezdődhet a halfogás...


A magyar halkincs
Szilva a legelső

Minden dunai tudja, hogy az első hal, amely a horogra akad, ötven százaléknál nagyobb eséllyel szilvaorrú keszeg lesz - horgásszon bár etetve, vagy etetetés nélkül. Miért van így? Nemigen van rá magyarázat. A tapasztaltabbak tudják azt is, hogy kizárólag szilvára horgászni eléggé reménytelen vállalkozás. A későbbiekben azt is szándékunkban áll bebizonyítani, hogy a szilvaorrú "árulóhal", a tapasztalt pecásnak "elmeséli" a többi hal, a "banda" elrendeződését a rejtett mélységekben. Az sem érdektelen, hogy a szilva is "magyar" hal, tőlünk nyugatra, a nagy horgásznemzetek édesvizeiben nemigen van, csak a tengerben, legalábbis a szakirodalmak szerint. Jómagam úgy kéttucat angol és olasz nyelvű lapot néztem át, de nem találkoztam vele, bár ez - mondjuk - véletlen is lehet!


Lássuk a multit!
Harcsára multival

A Pó folyós kirándulásaim során nem egy honfitársam csónakjában láttam multiplikátoros orsóval szerelt nagyhalas készséget. Olasz és francia gyártmányú, tengeri horgászathoz készített botok és orsók voltak ezek, amelyeket vastag dakron (klöplizett) zsinórral használtak a harcsamatadorok. Sokan úgy jutottak el ilyen felszerelések megvásárlásának gondolatáig, hogy találkoztak életük nagy halával, amelyik csúfondárosan megtépte őket. Tény, hogy a mázsa körüli halakhoz inkább való a tengereken használt erősségi kategória, mint a legerősebb kivitelű peremorsós megoldások. Ha ott kint, Olaszországban érlelődik meg a döntés, nincs mese, meg kell venni egy ottani horgászboltban a "bivalyölőt". De ha már itthon, a felkészülés ideje alatt gondolnánk egy kétméteres harcsával történő randevúra, biztos, hogy itthon is megvásárolhatnánk a megfelelő kaliberű horgászfelszerelést. Ráadásul garanciával. Némelyiket akár három év garanciával is!


Kérdezz és fogj! Extra

Sok horgász örülne, ha rengeteg amurt fogna egy évben, és mindössze csak öt-hat darab pontyot. Az amurokhoz gratulálok, a pontyhorgászatban pedig megpróbálok segíteni. Gondolom sekély vizű és kicsi a tó, ha nyáron problémát jelent a víz felmelegedése. Ezekben az időkben az évek óta vezetett fogási táblázatom adatai szerint többnyire csak egy időpontban lehetünk eredményesek: hajnali négy és hét óra között lehet a legtöbb pontyot kapásra bírni. Ezt a táplálkozási szokást éjjel, a fokozatosan lehűlő víz váltja ki a pontyokból. A késő délutáni, esti, nyárra jellemző 28-30 Celsius-fokos vízhőmérséklet hajnalra akár 26-27 fokra is lemehet. A tavat, ahol horgászik, nem ismerem, ezért végszereléket és csalit nem tudok ajánlani a nagy pontyok kifogására. Ehhez azért többet kellene tudnom a vízről.


Keresd meg a halat!

A téli próbálkozások során a sikeres horgászat gyakran csak néhány méteren, esetleg centiméteren múlik. A halak még a legcsábítóbb falatokért sem hajlandók hosszú utat megtenni. Ha sikerült az orruk elé juttatni, még akkor is meggondolják, hogy bekapják-e azt. A tétlen várakozás és a vak szerencsében való hit kevésnek bizonyul. Nincs mese, meg kell keresni kedvenceinket!


Gyakorlat teszi
Lakásunk dísze, a horgászsarok

Sok sporttárs összenyalábolva vagy botzsákba gyömöszölve kamrában, garázsban tartja horgászbotjait, pedig szeretett hobbink varázsvesszői többet érdemelnek. Kis anyagi és időráfordítással, némi barkácskészséggel magunk is méltó helyet teremthetünk számukra. Télvíz idején úgy is kevesebb a horgásztennivaló, bőven ráérünk összeütni egy ízléses horgászsarkot. Meglátják, amikor elkészül, milyen jó néha rápillantani. Ha nem is tudunk elmenni horgászni, felüdül az ember a botok, orsók, halak látványától. Érdemes a botállvány fölé azon halak trófeáit tenni, melyek annak idején nagy örömöt, kivételes élményeket okoztak. Rájuk tekintve emlékezetünkbe tolul zsákmányul ejtésük története, és ez a zord téli napokon is andalító nosztalgiával tölti el pecás lelkünket.


Mesterfogások
Téli horgászatok II. rész

Az intenzíven telepített, melegvizű Oroszlányi-tó után Magyar Szilárddal ellátogattunk egy szintén rendkívül népszerű vízterületre, a Kiskunsági-főcsatorna tassi szakaszára. Noha ez a remek víz inkább a nyári, semmint a téli horgászok kedvelt zarándokhelye. Szezonban sokan látogatnak ide az ország minden tájáról, de legfőképpen a budapesti és kecskeméti horgászok számítanak itt törzstagnak, természetesen a helyiek mellett.

Mindketten különös várakozással tekintettünk a horgászatra, hiszen a nyáron zsúfolt partszakasz most teljesen kihalt volt. Az időjárás sem fogadott kegyeibe minket. 0 Celsius-fok körüli hőmérséklet és szakadó, havas eső várt ránk. "Normális ember" ilyenkor a kutyáját sem engedi ki, nemhogy horgásszon! Akkor mi talán mégsem vagyunk normálisak? Á dehogy, "csak" horgászok!


Léki horgászatok
Téli sügerezés

A lékről fogható halak közül egyértelmű favorit a csuka és süllő. Rendkívül népszerűek, hiszen a legzordabb időkben is jól foghatók lékről, horgászatuk fantasztikus élményt jelent a haltalan időkben. Viszont e két ragadozó hal miatt méltánytalanul elfeledkezünk a téli sügérhorgászatról. Pedig azokon a vizeken, ahol igen kevés csuka vagy süllő él, és megfogásukra csekély az esély, előtérbe kerülhetnek a sügerek. Télen a jég alatt is mohón táplálkoznak, tehát rendkívül szórakoztató horgászatban lehet részünk. Ajánlom mindenkinek, hogy legalább egyszer próbálja ki a léki sügerezést, mert biztos vagyok benne, hogy nem fogja megbánni. Fantasztikus élményekkel gazdagodhat!


Szelidi-tavi horgászatok
A tórekord specialista

Ritkaságszámba megy, ha valaki húsz kilón felüli pontyot fog. Sokaknak egész életében nem adatik meg ez a siker. Számos fontos tényező szükséges egy ilyen eredményhez: kellő tapasztalat, kitartás és nem utolsósorban hatalmas szerencse. De nem árt egy jó minőségű csali, a megfelelő felszerelés és egy olyan tó sem, melyben nagy valószínűséggel hatalmas pontyok élnek. Bujáki Géza budapesti horgásznak egy hónap alatt kétszer adatott meg a nem mindennapi élmény, hogy átlépje a húsz kilós álomhatárt. Mindkét ponty új tórekord egyben, ami végképp felteszi a koronát teljesítményére. 2002. augusztusában a tatai pontyrekordot döntötte meg egy 21,4 kilós tükörponttyal, a szelidi tórekordot pedig 2002. szeptember 10-én szárnyalta túl egy 27 kilós tükrössel.


Uniós kétségek

Az Európai Unióhoz való csatlakozásunk az élet valamennyi területén számos változást fog hozni. A következő hónapokban annak járunk utána, milyen változások várhatók a horgászat területén. A csatlakozás sok kérdést vet fel, és minket, horgászokat elsősorban az érdekel, hogy lesznek-e új, kötelező érvényű szabályok, s ha igen, lesz-e ezeknek átmeneti idejük.

-

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.