A márna

Herman Ottó 1887-ben így vélekedett róla: „A rózsás márna kiválóan folyóbeli hal s tavakban csak betévedt vendég, szereti a sebesebb folyású, mély vizet, hol a fenékről szedegeti táplálékát, mely rovarokból, halivadékból és különösen bomlásnak indult szerves anyagokból áll, ezért olyan pontokon, ahol a folyóba, patakba szennyvizek ömlenek, rendesen található; némelyek szerint télen át a partlyukakban nyugovót tart.”Hogy ma mit tudunk róla? A következőkből kiderül.

Márna (Barbus barbus L.)

A nép nyelvén: bráma, harcsaponty, havasi márna, marcihal, mártikeszeg, merenne, rózsahal, rózsamárna, tótkecsege, tótkeszeg, zsidóhal

Ha már a folyókban keresgélünk, akkor a paduc után nem is lehet kérdés, hogy melyik torpedóról kell írnom. A márna, (írhattam volna csupa nagybetűvel is) a folyók ura. Sokak szerint a folyókban ő a halak királya. Egy termetesebb példány ereje, küzdeni tudása miatt méltán kiérdemelheti ezt a jelzőt. Minden tulajdonsága megvan ahhoz, hogy durranós szakításokkal hagyjon faképnél bennünket. Már horogra kerítése sem egyszerű feladat, pedig ez még csak a kezdet. Az élmény, amivel megajándékozhatja a szerencsés-állhatatos horgászt, életre szóló. Annyira így van ez, hogy aki egyszer találkozik vele, bizonyosan vágyni fog egy újabb találkozásra.

Ebből a perspektívából ritkán láthatjuk

A hazai halászok is igazi, magyar halként tartották számon.

(Egy másik, régi halászok által emlegetett márna a Petényi-márna (Barbus meridionalis petényi Heckel), ám horgászataink során kicsi az esélye a vele való találkozásnak, hiszen főleg a tiszta vizű hegyi patakokban és folyókban él. A régi halászoknak még megadatott a kristálytiszta Tisza, bár e faj akkoriban is főleg a folyó felső szakaszára volt jellemző. Mivel védett halról van szó, ha mégis horogra akadna, mihamarabb engedjük szabadon. A továbbiakban (a Petényi-márna jellemzésének kivételével) csak a márnáról (Barbus barbus L.) lesz szó.

Méltán lehetünk büszkék a hazai állományra, hiszen a Tisza, a Duna, a Dráva, a Rába, a Maros és a Körösök sok szép példányt rejtegetnek. Európába nagy részén fellelhető, elterjedésének keleten a Dnyeper vízrendszere, nyugaton a Pireneusok vet gátat (az Ibériai-félszigeten élő hasonló halakat az utóbbi időben már nem csak a márna eltérő alfajaiként, hanem önálló fajokként jegyzik). Megtalálható Angliában is (ahol a folyamatos telepítések miatt egyre északabbra tolódik ki előfordulása), valamint Francia honban. Dániából, a Skandináv-félszigetről, a Balti-tenger keleti vízgyűjtőjéről és az Északi Jeges-tenger melléktengereibe ömlő európai folyókból azonban hiányzik. Életterét tekintve tipikus folyóvízi hal, a róla elnevezett szinttáj lakója. Leginkább a dombvidéki, vagy az alföldre érkező, de még viszonylag gyors folyású, oxigénben gazdag vizeket kedveli.

Szép folyó, szép márna, szép horgász

A róla elnevezett szinttáj jellemzője a kavicsos aljzat, közepes átlátszóság, a 15-20 fokos nyári vízhőmérséklet. Igazából a tiszta vizet kedveli, de roppant alkalmazkodó.

A márna szinttáj, névadója társaságában

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a kanálisok, szennyvízbefolyók körül fogott szebbnél szebb példányok. A vízminőség romlásához rendkívül jól tud alkalmazkodni, bizonyos esetekben a rossz vízminőséget képes mesterien kamatoztatni is. Hogyan lehetséges ez? A szennyvízbefolyók időnként rengeteg szerves hulladékot szállítanak, ami márnáknak bőséges élelemforrást jelenthet. A sok „mocsoktól” szennyezett víz így éléskamrává válik számára. Az éhség pedig nagy úr, különösen egy ilyen sokat mozgó halnál, akinek a folyó erejének ellenében kell úsznia, ezért a tiszta víz iránti vonzalmát felcseréli a bendője diktálta törvénnyel. Enni kell, és ahol a kaja, ott a helye! A folyókon így ő a kukás, bár biztos fogyaszthatna egész életében apró rákokat, kagylókat is. Az általános értelemben, fokozatosan romló vízminőség azonban rá is kedvezőtlenül hat. Igaz ugyan, hogy a kifejlett márnák elegendő oxigén mellett leküzdik ezt az akadályt, de a zsenge ivadékoknak szükségük van a tiszta folyóra. A szennyezésekkel az ivadékok túlélési esélyét csökkentjük, ami hosszú távon befolyásolni fogja a ma még kielégítőnek mondott állományt. A márna sem képes az emberi felelőtlenséghez teljes mértékben alkalmazkodni.

Neki még létkérdés a tiszta víz

Említettem, hogy nem túl ínyenc, mégis nézzük, mit is falatozik legszívesebben.

Ami szinte biztos, hogy igen változatos az étrend. A jelentős „szemét”, és állati hulladék mellett húsos ajkaival képes lecsipkedni a köveken megtapadt algákat, csigákat. Ami az aljzaton hever, és a legcsekélyebb mértékben is élelemnek minősülhet, azt nem hagyhatja érintetlen. Táplálékát zömében késő délutántól kora délelőttig keresgéli. A legtöbb márnára specializálódott horgász éppen ezért akkor fejezi be a horgászatot, mikor mások kiülnek a partra. A nappalt rendszerint sziklák vagy nagyobb kövek közötti mélyedésekben tölti. Ezeken a búvóhelyeken általában nagyobb csapatban tanyázik, de ha véletlenül pont oda keveredik a csali, nem nézi tétlenül.

Igaz a mondás. Ki korán kel, márnát lel

A márna is - több más pontyféléhez hasonlóan - bandákban járőrözik. A megszokott helyétől ritkán távolodik el, ahol megfelelő körülményeket talál, oda kötődik. Élelem után kutatva persze elhagyhatja ezeket a területeket, így sokszor olyan helyen is találkozhatunk vele, ahol előtte még soha. Különösen igaz ez a vándor élet az ívási időszakban. Az ivarérettséget elért 4-5 éves példányok megfelelő hely után kutatva nagyobb távolságot is megtehetnek. Számukra a szerelmi légyott legmegfelelőbb helyszíne a kavicsos-homokos meder, ideje az áradásokat követő május-júniusi időszak. Erre az időszakra tehető a fogási tilalma is, ami május 2-tól június 15-ig tart. (Ezt természetesen a márnák nem tudják, de a jólelkű horgász a június végén kifogott, de még le nem ívott márnákat útjukra engedi.) A márna leányzók testtömegenként 3000-9000 ikrát érlelnek, ami nem valami sok (jásznál ez a szám 40-120000!), és ezt is általában három részletben rakják le. Az ikrák más fajokéhoz viszonyítva kevésbé ragacsosak, így rendszerint a kavicsok közé sodródnak, ahol ideális körülmények esetében 6-8 nap alatt kikelnek a kis márna „fiókák”.

Itt még ártatlan szemekkel

Táplálékuk a szokásos ivadék-menü, majd ahogy növekednek, egyre beljebb húzódnak a meder irányába, ahol áttérnek a nagyoknak való menüsorra. Rengeteg táplálékot fogyasztanak, aminek meg is van a következménye. Az 1 éves márna 7-12 centis, míg egy 5 éves már 28-42 cm! Méretkorlátozása hazánkban jelenleg 40 centiméter, ami éppen egy minimum 5 éves márnát jelent. Ez egybeesik az ivarérettséggel. Az ettől kisebbeket, ha elteszi a mohó pecás, akkor a szerelem élményétől (is) megfosztja szegénykét.

Kimondottan nagytermetű, gyorsan növő hallal van tehát dolgunk. A szakirodalom a legnagyobb tömeget 8 kilóban határozza meg, bár a Dnyeperből 16 kilós óriásról is érkezett jelentés. Hazai viszonylatban 4-6 kilósak a szebbnek mondott példányok. A hazai rekordlistás márnák zöme a Tiszából és a Drávából kerül ki. Az eddigi legnagyobbat 1993-ban fogták. Ez a márna a maga 8100 grammjával igazi kolosszus lehetett. Ízelítőül, íme néhány kapitális példány mérete, és egyikük kedvenc csemegéje.

1974. Tisza: 6650 g 74 cm (kerülete 47 cm, a csali párizsi felvágottból vágott kocka volt);

1967. Felső-Tisza: 5850 g 79 cm;

1966. Dráva: 5800 g, 76cm.

Egy szívdobbantó márna

A korábbi időszakok fogási naplóiból összesített márna-adatokat elemezve érdekes dolgot figyelhetünk meg. A horgászok által fogott mennyiség évről évre nőtt. 1985-ben 62,7 tonnát zsákmányoltunk. (Bízom benne, hogy nem mind végezte bográcsban.) Az 1981-85 közötti időszak éves átlaga 40,6 tonna volt. Ez a szám 20 évvel korábban 14,6 tonna volt! A számokat figyelve elgondolkodtam. Az évek során vagy egyre népszerűbb és sikeresebb lett a rá irányuló, célzott horgászat, vagy annyira megszaporodott, hogy a hétköznapi horgászatok során is egyre többször találkozhattunk vele. Egy biztos, a márnák sok pecásnak szereztek boldog perceket. Az adatok azt is igazolhatják, hogy a folyóvízi halgazdálkodásnak egy méltánytalanul háttérbe szorított haláról van szó. (A halászok zsákmánya messze alulmaradt a horgászokéval szemben.) Mivel halászatilag kevésbé fontos halunk, szinte csak a természetes szaporulat pótolja az állományt. Ez a természetes szaporulat azonban sok „áldásos” emberi beavatkozásnak köszönhetően az állományok egyre kisebb mértékű utánpótlását eredményezi. Nem vágyom arra, hogy a halászok felfedezzék a márnában rejlő kiaknázatlan halpiaci lehetőséget, de mivel mesterséges szaporítása megoldott, a folyókba ponty helyett márna kerülhetne. Sokak szerint ez lehetne a márna jövőjének egyik garanciája. Sajnos friss adatokat nem találtam, így nem tudni, hogy 1985-höz képest mi a helyzet ma, de jó lenne, ha még az unokám is megküzdhetne egyikükkel.


Leírása, ismertető jegyei

A márna

Márna (Barbus barbus L.)

Teste izmos, torpedó formájú, oldalról csak enyhén lapított. Megnyúlt orra alatt a szájzugban két-két bajuszszál található. Alsó állású száját kemény, húsos ajkak veszik körül. Az első kemény hátúszó sugár fogazott, úgynevezett bognártüskét alkot. Pikkelyei kicsinyek, aranyos csillogásúak. Háta olajzöld, oldalai aranyosak, hasa sárgásfehér. A hát és farokúszó szürke, míg a többi úszó vöröses. Húsa rózsás színezetű, szálkás, de ízletes. Ikrájának mérgező voltáról megoszlanak a vélemények.

A Petényi-márna

Petényi-márna (Barbus meridionalis petényi Heckel)

A nép nyelvén: bartafiú, magyar márna, semling, semlény, zsemlehal, zsömlehal

A Petényi-márna teste orsó alakú, így alkalmazkodik a gyors sodráshoz. A hasi rész lapos, ami igazolja, hogy szeret a vízfenéken lapulni. Megnyúlt orra alatt a szájzugban 2-2 szál bajusz található. Alsó állású száját kevésbé vaskosak ajkak övezik, mint a márnáét. Szeme a fejhez viszonyítva nagyobb, mint a márna esetében, ellenben nála nem találunk bognártüskét. A farok alatti úszó feltűnően megnyúlt, a testhez simítva csúcsa eléri a farokúszó tövét. A farokúszó mélyen bemetszett. Háta sötétszürke, testoldalai ezüstös alapon barna foltokat viselnek, ez azonban vízterületenként erősen változó. Hasa sárgásfehér, a páratlan úszók általában sötétbarnán pettyezettek. Hazánkban északi-középhegységi és dunakanyarbeli patakokban, tehát leginkább pisztrángos jellegű vizekben fordul elő, ahol korosztályonként csoportokat alkot. Oxigénigénye nagy, a vízszennyezésre érzékeny. Védett hal!


A márna horgászata

Ha tudjuk, hol keressük, az már fél siker. A homokos, kavicsos, agyagos, márgás mederrészeken érzi jól magát. A sodorvonaltól a szakadt partoldal felé eső részeken a burványló szakaszon van elemében, ott, ahol a folyó lerakja hordalékát. Az itt keletkező hordalékkúpok az ő éléskamrái. Kedveli a hirtelen mélyülő medereséseket is, kő- és tuskóakadályok mögötti limányokat, a szennyvízbefolyók környékét, az erőművek zúgói alatti medencéket.

Neki való terep

Szívesen tartózkodik a mély, agyagos folyómedrekben, ahol kuttyogatás közben, a nadállyal díszített hatalmas horogra is felvarrja magát. Igaz ugyan, hogy fenéklakó hal, de időnként a vízoszlop teljes magasságát bejárja. Ilyenkor ugrásaival hívja fel magára a figyelmet. A „specialisták” szerint a legjobb márnás időszak a szeptember-október. Ilyenkor már bandákba tömörülve keresgél, és ha mi is rátalálunk, felejthetetlen élményben lehet részünk. Horgászata során néhány dologra nem árt odafigyelni. Hiába nagy haspók, mégis félénknek mondható. Többen is megfigyelték, hogy ott, ahol fenekező szerszámmal többet is partra segítettek, az etetőgombócok zajos bedobását követően odébbállt. Sokak szerint nála az egyszeri, bőkezű etetés a célravezető, majd ezt követően csak 2-3 óra elteltével szabad pótolni a hiányt. Etetőanyag tekintetében elég fura az ízlése. Minél „büdösebb”, annál jobb. A parmezán sajttal, őrölt crysalissal illatosított kaja a kedvence, amit bőséges fullasztott-forrázott csonti, darabolt giliszta tesz tartalmassá. (Egy márnáknak szánt csalogató miatt bűzlött egy héten keresztül a kocsim.)

Régi idők kedvelt etetőanyaga volt a sajtgyári dobiszap, amit zacskóba kötve, kővel nehezítve dobtak a vízbe. Ennél a régi módszernél is figyelmeztetnek arra, hogy feleslegesen ne zargassuk az etetést követően őkelmét, mert könnyen, kereket oldhat, és a horgászat végeztével a zsinórra kötött csomagot se felejtsük a vízben. Csaliként giliszta, csonti, lóbogár, nadály, pióca, sajtkocka (főleg a pálpusztaiból gyúrt rettenetes galacsin) és apró babahal jöhet szóba. Szép kis menüsor.

A lehetséges módszerek a következők: végólmos fenekezés, csúszó ólmos fenekezés (keményebb feeder, vagy fenekező bottal), úszózás rakóssal, bolognaival, görgető horgászat.

Kapása rendkívül heves, nem sokat pepecsel a csalival, az általam eddig fogott kedvcsináló márna is tokkal-vonóval vitte volna a feedert.

Ez a méretes márna is vitte a botot

Bevágáskor a horog többnyire jól akad a márna kipárnázott szájában. Fárasztása igazi élmény. Sokáig én sem tudtam elképzelni, mivel is akadtam össze. Az utolsó pillanatig harcol, küzd az életéért. A rabságot nehezen viseli, így ha kegyelmet szeretnénk osztani, azt rögtön a kifogása után tegyük meg.

Ha sikerült szákba terelni, és kegyelmet osztunk…
…tegyük azt minél hamarabb. Jövőre meghálálja.

Az én Marcim is sokáig pihegett, míg erőre kapva csak a szép élményt örökül hagyva intett búcsút. Ez a találkozás is megerősített abban, hogy jövőre rászánok egy pár horgászatot arra, hogy kifejezetten őt vegyem üldözőbe. Ha ezt ő is hagyni fogja, arról biztosan fogtok még olvasni tőlem vagy itt, vagy a fórumon. Addig is néhány korábbi, márnázással kapcsolatos írást, videót ajánlok azok figyelmébe, akik szeretnének elmélyülni a horgászatában.

Feederbottal a Dunán
Budapesti márnák
Gyere már, na!

Írta: Polyák Csaba (csabio)
Fotók: www.fishbase.org, Polyák Csaba

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: