A csuka

A csuka

A csuka a hazai vizekben családjának egyetlen képviselője. Kevés olyan horgász van, aki ne ismerné. Jellegzetes, minden porcikájában a ragadozó életmódra teremtett halunk. Ha emberi tulajdonságokkal ruházzuk fel, akkor a gonosz, falánk, sunyi szavakkal is illetjük. Ha egy kicsit jobban megismerjük, akkor látni fogjuk, hogy halunk nem más, mint egy hihetetlen precíz „vadászgép”. Minden testrésze ezt a célt szolgálja, és - véleményem szerint - vizeink leghatékonyabb ragadozója is ő. Nem csupán a vizek apróságai félik, de a horgász számára is tiszteletet parancsoló. Szigorú vonásai tekintélyt kölcsönöznek neki.

Csuka (Esox lucius L.)

A nép nyelvén: bugyli, kacsacsőrű, közcsuka.

A csuka az északi féltekén általánosan elterjedt halfaj. Európában számos helyen találkozhatunk vele, kivételt képez az Appennini-félsziget déli része, Skandinávia legészakibb területei és Dalmácia. Előfordulásáról a legkorábbi ismereteink Írországból származnak, ahol létezését már a XIII-XIV. században feljegyezték. A telepítéseknek köszönhetően Spanyolországban és Portugáliában egyaránt megtalálható, csakúgy, mint Kis-Ázsiában, az Aral-tó vízgyűjtő területén és Szibéria vizeiben. Észak-Amerika mérsékelt égövi vizeiben is általánosan elterjedt, az édesvizeken kívül a félsós (brakk-) vizekben is megél (Balti-tenger, Északi-tenger).

A hazai vizek „tigrise”

Őshonos halunk, amely nagyon sok vizünkben él. A gyors sodrású élőhelyeket nem kedveli, lévén tipikus állóvízi halfaj. Ennek megfelelően a gyors patakok kivételével bárhol találkozhatunk vele, de legjobban a holtágak, tavak, víztározók növényzettel benőtt, nem túl mély részeit kedveli. A nagyobb tavakban is inkább a parti zónában, a folyókon pedig a szélvízben tanyázik szívesen. Általában egész évben kitart megszokott élőhelyén, „csukatanyáján”, amit amolyan saját territóriumként kezelve véd, akár saját fajtársaival szemben is. Az arra tévedő prédahalaknak pedig nem kegyelmez. Vándorútra kora tavasszal indul, mikor eljön az ívás ideje. Ekkor keresi fel megszokott ívóhelyeit, hogy áldozhasson a szerelem oltárán. Az ívási időszak nálunk február második felére és márciusra esik. (Nem véletlen. Mikorra a békés halak zöme április-május környékén ívni kezd, és nem sokkal ezután kikelnek az aprócska ivadékaik, addigra a csukaivadékok már megerősödve lesnek prédára.)

A kisebb csukák egészen sekély vízben kisebb, 3-4 fős csoportokban ívnak, míg a nagyobbak párban és 1-2 méteres mélységben. Nappal rakják le ikráikat. A nász 4-5 napig is elhúzódhat. Az ikrákat minden esetben növényzetre, nádtorzsára, vízzel elárasztott rét növényzetére szórják, sokszor igen nagy területen. Az alacsony vízhőmérséklet miatt az ikrákból viszonylag hosszú idő múlva kelnek ki a lárvák. A vízszintingadozások kritikusak a csukaszaporulatra, hiszen egy idő előtti vízszint-csökkenés tönkreteheti az egész évi szaporulatot.

Egy termetes darab Belly Boattal

Sajnos, ennek én is szemtanúja voltam, mikor a Tisza-tavon egy régi tavaszon leengedték hirtelen a vizet. A korábbi magas vízállás elárasztotta a partvédő kövezések mögötti sekély, füves partszakaszt, amit a szerelmes csukák azonmód birtokba is vettek. Emlékszem arra a kora tavaszi ívásra. Amerre szem ellátott, pezsgett, forrt a part menti sekélyes. A fűcsomók körül kergették egymást az elvakult szerelmesek. A szokatlanul meleg kora tavaszi időjárásban gyorsan ki is keltek az aprócska ivadékok. A langyos, felmelegedő víz sötétlett a rengeteg kis csukaivadéktól. Ekkor jött az emberi elme. Vagy annak hiánya. Nem tudni miért, de egyik napról a másikra leengedték a tározó vízszintjét. A víz egy-két nap alatt a kőgát mögé húzódott, csapdába ejtve így a kőgát és a part közötti sávban fejlődő ivadékokat. Próbáltuk menteni, ami még menthető, apró lyukú szákkal mertük át a kis csukákat a gát túloldalára, de csak töredékét tudtuk megmenteni az az évi szaporulatnak. A part sokáig bűzlött az emberi butaság ékes bizonyítékaként.

A jó két hét alatt kifejlődő csukalárvák az ikraburok védelmét elhagyva még napokig a növényzeten függnek. Aktív táplálkozásuk kezdetén 12-13 mm hosszúak. A zsenge, még védtelen csukaivadék a növényzet sűrűjében keres menedéket. Első táplálékuk a kerekesférgek, de gyors fejlődésüknek köszönhetően napról napra egyre nagyobb planktonszervezeteteket igényelnek. A 20 mm-es zsenge csukaivadék már ragadozó életmódra tér át. Ez egy újabb kritikus időszak, és nem csupán a védtelen pontyfélék ivadékainak, aki ekkorra keltek ki. Ha nincs elegendő pontyféle-ivadék, elképesztő méreteket ölthet a kis csukák közötti kannibalizmus. Ezt elsősorban mesterséges körülmények között, tógazdaságokban figyelték meg, de tény, hogy ha kevés a préda, kevés lesz a „predátor” is. A természet okosan teszi a dolgát, ha hagyjuk.

Ritka pillanat. Mottó: Soha ne add fel!

A csuka nem túl válogatós ragadozó. Lényegében minden olyan halfajt elfogyaszt, amihez hozzájut. Akár saját fajtársát is. Falánkságára jellemző, hogy gyakran a nálánál alig kisebb zsákmánynak sem tud ellenállni, de hallottunk már olyan csukáról, amelyiknek még kilógott a szájából a korábban elkapott kishal, de a villantóra már rávágott. Láttam már csuka gyomrából előkerülni patkányt, apró szárcsát, rákot, békát. Ne gondoljuk tehát azt, hogy csak a halaknak van félnivalójuk.

(Egy régebbi német horgászújságban láttam egy tudósítást, amely egy nudista érzületű férfi és egy, a német vizekben komoly méretűre megnőtt csuka találkozását írta le. A nap szerelmese vígan úszkált, himbilimbije pedig felkeltette egy termetes csuka érdeklődését. A csuka rákaffantott a számára érdekes falatra. A fájdalmas orális élvezetben szegény fürdőző eszeveszetten kalimpált, amit az ügyeletes vízi mentők fuldoklásnak véltek, ezért segítségére siettek. Megpróbálták kiemelni a szerencsétlenül jártat, de aki már látott csukát ráharapni valamire, az tudja, hogy ilyenkor a csuka nem enged. Most sem ő engedett. A történet így az ambulancián ért véget. Az Interneten is találtam hasonló történetet, ebben egy kisfiú lábának rontott neki egy éhes, vagy inkább kíváncsi csuka. A fotón látható a végeredmény. Ez egy kisebb példány volt, ezért belegondolni is szörnyű, mit élhetett át szegény naturista, mikor a termetes ragadozó „megkívánta”. Nem szeretnék ezzel senkit elriasztani a fürdőzéstől, de azóta nekem eszembe sem jut gatya nélkül vízbe menni…

Csukaharapás nyoma egy fürdőző lábán. Nem válogat.

A csuka növekedésével párhuzamosan az egyre nagyobb méretű prédát részesíti előnyben. A magas testű halfajokat is könnyedén lenyeli, ezért a hasonló élőhelyeket kedvelő keszegfélékből és a kárászokból fogyaszt sokat, de a kisebb pontyokat is gond nélkül lenyeli egy szebb példány. (A nagyméretű, általában jerk-típusú műcsalikat alkalmazó pergetők pont erre a tulajdonságára építenek.) Elsősorban nappali ragadozó, de a késő esti és éjszakai órákban is aktív lehet. Az áldozatul kiszemelt halról oldalvonal-szervével szerez tudomást, szeme csak a támadás utolsó fázisában segíti a zsákmány megragadásában. (Ezért lehet eredményesebb a horgász egy kopottas, de jól verető villantóval, mint egy színes, de rosszul vezetett műcsalival.)

Nem elég, ha csupán színes…
… de jól is kell „veretnie”

A csuka mindig lesből támad, áldozatát általában nem üldözi. Egész lénye erre a lesből történő gyors, villámszerű támadásra van teremtve. Ha elvéti a célt, újra lesbe áll. (Ezért van az, hogy ha egyszer rávetette magát az orra előtt elhúzott műcsalira, de elvétette azt, akkor ha újra dobunk, van még esélyünk egy újabb rohamot kicsikarni.)

Hol itt a csuka?

Egész évben táplálkozik, csupán az ívási időszakban tart szünetet, illetve a meleg nyári hónapokban. Ennek egészen prózai oka van. Ekkor történik a csukánál a fogváltás. Minden csukánál egy hónapos böjtöt jelent ez a folyamat, amelyet előbb a nagyobbak, majd őket követve a kisebb példányok fejeznek be. Ha megvan az új protkó, a kiéhezett csukák vadászatra indulhatnak, és jaj mindenkinek, aki keresztezi vadászterületeiket!

A csuka igen jó étvágyú ragadozó, ezért fejlődésének üteme is gyors. Optimális esetben egy 171 napot megélt csuka már 45 centi. Hazánkban a csuka növekedését Harka Ákos vizsgálta a Tisza tiszafüredi szakaszán 1981-ben. Az adatok önmagukért beszélnek.

Életkor (év)Testhossz (mm)Teljes hossz (mm)Testtömeg (g)
1259293182
2376423542
34755331076
45586251724
56287032438
66877683172
77348203850
87808714601
98159105232




A csuka vizeink egyik legnagyobbra növő hala. Mivel igen sokáig élő halról van szó, hihetetlen méretű csukamatuzsálemekről is szólnak a nemzetközi híradások. Hiteles forrásokból tudjuk, hogy az eddig legnagyobb kifogott csuka 37 kg volt. A hazai abszolút rekordot egy 1994-ben fogott 20,47 kg-os példány tartja.

Ehhez a képhez nem kell kommentár

A csuka halászati jelentősége nagy, a hazai halászzsákmányban jelentős aránnyal szerepel. Mivel a horgászok körében is népszerű, ki merem jelenteni, komoly gazdasági erővel is bír. (Már amennyiben a csukát érdeklik ilyen kitüntetések.) A már korábban említett szaporodási „kockázatok” - természetesen - mind a halászok, mind a horgászok éves zsákmányának mennyiségében megnyilvánulnak. 1985-ben például a horgászok összesen 218 tonna (!) csukát zsákmányoltak, míg szűkösebb esztendőkben ennek töredéke akadt horogra. A csuka nemzetközi viszonylatban is kiemelt rangnak örvend. Sok országban (Skandinávia, Írország, Anglia) nagyon nagy becsben tartják. A síkvidéki tavak, folyók legfontosabb ragadozójaként kezelik, és mindent megtesznek állományának növelése érdekében. Mivel mesterséges úton könnyen szaporítható, gond nélkül telepíthető. Hazánkban Dr. Woynárovich Elek vezette be a Zuger-üveges csukakeltetést. (A módszerről a ponty vonatkozásában egy roppant érdekes cikket és videót itt olvashattok, ill. nézhettek meg.)

Leírása, ismertetőjegyei:

A csuka

Jellegzetes testalkata az első pillanatban megkülönbözteti vizeink többi lakójától. Kacsacsőrszerűen végződő feje a testhez képest igen nagy, a fej mérete közel kétszerese a legnagyobb testmagasságnak. A fej a szem előtt felülről lapított, a test egésze viszont erősen megnyúlt, oldalról lapított. A fejtől a faroknyélig a testoldalak párhuzamosak. Úszói viszonylag kicsik, a hátúszó jellegzetesen a test utolsó negyedében helyezkedik el, a farok alatti úszó fölött. A farokúszó bemetszett.

A hajtómű

Ez az egyedülálló úszó-elrendezés felelős a csuka robbanékony, villámgyors támadásáért. Az egy pontban koncentrált „hajtómű” segítségével a csuka hihetetlen gyorsulásra képes.

A test egész vonalában jól látható az oldalvonal, amely a préda észlelésében játszik fontos szerepet. Pikkelyei aprók, a fej két oldalán és a kopoltyúfedő felső részén is megtalálhatók.

Portré

Hatalmas szájában erőteljes ragadozó fogazatot találunk. Az alsó állkapocs látványos, egy sorban elhelyezkedő fogai csak a zsákmány megragadására szolgálnak. Különösen jellegzetesek és egyben félelmetesek a szájpadlás több sorban elhelyezkedő erős, de hajlékony fogai, amelyek befelé haladva egyre nagyobbak. Mivel a nyelven is hasonló, apró fogak találhatók, a csuka szájából nincsen menekvés.

„Fogós kérdés”
Amit ez a torok képes elnyelni…

Háta sötétszürke, oldalának alapszíne zöldesszürke vagy teljesen zöld, a has felé világosodó. A has fehér. A testoldal váltakozó élénkségű, gyakran sávokban rendeződő sárgás foltozása adja meg a csuka különleges színköntösét. A fej nagyobb része is a testoldalhoz hasonló színezetű. Páros úszói és a farokalatti úszó sárgás vagy vöröses alapszínű, a hátúszó és a farokúszó szürkésbarna. A mellúszó kivételével valamennyi úszó sötétbarna foltokkal tarkított.

Egy szép példány a Marót-zugból

Általában elmondható, hogy a csuka színe a vízterülettől, az évszaktól és a hal életkorától függően is rendkívül változékony.

Horgászata:

Partról…

A csuka horgászatának sok országban külön szakirodalma van. Számos ötletes módszer köszönhető az angoloknak, de a pergetésben az északi népek járnak elöl jó példával. Itt a portálon is számos cikk, írás jelent már meg a csuka horgászatával kapcsolatban, mindenki kedvére csemegézhet. Itt én csupán röviden mutatom be a lehetőségeket.

… és csónakból is lehetünk eredményesek

A csuka élő vagy döglött csalihallal, úszóval, fenekezővel, pergetve, illetve télen és nyáron is fogható. Sokak szerint igazi szezonja az ősz. Azokon a területeken, ahol korábban a gazdag vízi növényzet remek búvóhelyet jelentett számára, az ősz eljövetelével „fedél” nélkül maradt csukák könnyebben megfoghatók. Több ilyen fantasztikus vizünk van, ahol ebben az időszakban egymásba érnek a horgászok. A csuka horgászatának legsportosabb változata a pergetés. Vannak barátaim, akik a szezon eljövetelekor ki sem másznak a dzsungelből, és a legelhagyatottabb holtágakon fogják a csukákat ott, ahol ránézésre halnak sem lenne szabad lennie. Minden elismerésem az iszalaggal átszőtt rengetegeken keresztül vágó, fanatikus pergettyűsöknek, vagy a csónakkal cserkelő pecásoknak!

Bogyó mint Rambó…
… pedig lehet ezt így is. Angolosan :)

A csuka sportosan hálálja meg a sportos horgászatot. Nem vagyok rájuk nézve veszélyes, de pár példányt azért elcsíptem én is. Azok a szaltók, fejrázások és előke-elharapások felejthetetlenek. (Édesapám minden évben hajtja őket, de az idei drótelőke elharapó „dög” után már csak zongorahúrral mer próbálkozni.)

Salto Mortale

Remélem kitűnt soraimból, hogy jobb, ha a témában nem én adok tanácsot, ezért álljon itt egy link, amelyre kattintva nálam szakavatottabb kollégák ötleteit olvashatjátok. Jó böngészést!!!

Csukára fel!

Írta: Polyák Csaba (csabio)
Felhasznált szakirodalom: Pintér Károly - Magyarország halai Akadémiai Kiadó Budapest 1989, Harka Ákos-Sallai Zoltán-Magyarország halfaunája Nimfea Természetvédelmi Egyesület Szarvas 2004
Fotók: Robert Hamer fantasztikus képei, és a szerző hozzá képest szerény amatőrködése