Gébes gondolatok

Gébek. Kicsi, furcsa küllemű, ormótlan fejű, dülledt szemű és jókora szájú halak, csillapíthatatlan étvággyal, nagy szaporasággal és elképesztő alkalmazkodóképességgel. Talán nem túlzás azt állítani, hogy jelenleg ők uralják a Dunát.

Aligha létezik olyan dunai horgász, aki ne fogott volna valamilyen gébet, vagy legalább ne hallott volna róluk. Az ellenük való védekezés szinte lehetetlen, hacsak nem egy tenyeres csali-kárásszal keressük a sok türelmet igénylő harcsákat, vagy a felszín közelében kínáljuk fel a csalit, legyen az virgonc giliszta, szagos csontkukac, ínycsiklandozó kenyérbél vagy műlégy, wobbler, körforgó villantó. A folyóvízi felszín ugyan sokat elárul a halak mozgásáról, jelenlétéről, de az esetek többségében nem igazán nyerő pálya, kivéve, ha a küszök aprítása vagy a pergetés a cél (például pancsoló balinokra, alkonyati-esti „verető” süllőkre). Akár békéshalak, akár ragadozók horogra kerítéséről van szó, a jó öreg Dunában bizony a fenék közelében érdemes keresgélni.

Gébek tonnáit rejti a Duna

Igen ám, de ott vannak a kis mitugrász gébek is. Hogyan, mi módon kerültek oda, mikor bukkantak fel, és miért terjedtek el ennyire? Gébeink zömének származási helye a Fekete-, az Azovi- és a Kaszpi-tenger szegélyvidéke, illetve az e tengerekbe ömlő folyók alsó szakasza, torkolati része, ahol a partközeli, sekélyebb részeken élték-élik világukat a többnyire félsós (brakk-) vízben.

Aztán egy szép napon fogták magukat, felkerekedtek, átverekedték magukat kisebb-nagyobb akadályokon, hogy meghódítsák az addig ismeretlen területeket. Nehéz elképzelni ezekről a kis töpörtyűkről, hogy száz és száz kilométereket tettek meg ugrándozva folyásiránynak felfelé (esetleg később lefelé, akárhova, ahol még szabad helyet találtak). Elképzelhető, hogy illegális telepítésekkel, véletlen behurcolásokkal, vagy a nagyobb, tengerjárásra is alkalmas hajók ballasztvizébe került apró ivadékokkal történt a „fuvar”, ezzel könnyen, erőfeszítés nélkül megtéve rövid időn belül akkora távolságokat, amennyit „önerőből” legfeljebb évek (évtizedek) alatt tehettek volna meg. A hajós utazásról még annyit, hogy a csöppnyi, átlátszó ivadékok még viszonylag könnyebben úszkálnak (vagy inkább sodródnak) vízközt, nem egy esetben találtam a lebegő moszatcsomókban meglapuló, alig 1-1,5 cm-es „potyautas” apróságokat. Lehet, hogy ilyen, moszatba „csomagolt” géb-porontyok kerülhettek be némelyik óceánjáró gyomrába, ezzel eljutva nemhogy az ausztriai, németországi Duna-szakaszra, de még a tengerentúlra is (az észak-amerikai Nagy-tavakban is felfedezték egyik-másik faj - például a kerekfejű géb - jelenlétét már az 1990-es évek elején). Sodródás ide - utazás oda, a gébek alapvetően fenéklakók, jellegzetes, összenőtt hasúszóikkal könnyen megállják helyüket nem csak a sebesebb sodrásban, hanem a szinte függőleges sziklaoldalakon is.

Tapadókorongszerűen összenőtt hasúszók - feltűnő ismérve a Dunában nyüzsgő gébeknek

Más oldalról megközelítve, gyors elterjedésük talán rendkívüli szaporaságuknak köszönhető, a sorra felnövekvő új nemzedékeknek nyilván hamar kellett még üres, gébmentes területeket szerezniük. Viszonylag rövid (4-5 évnél valószínűleg nem hosszabb) életük sem akadály, az évekig tartó vándorlás során az egymást követő generációk „lépnek” tovább.

Bárhogy is kerültek a Duna hazai szakaszaira (meg följebb is), itt vannak, együtt kell élni velük, lassan nem telhet el úgy egy átlagos dunai horgászat, hogy ne kéredzkedjenek fel a horogra. És noha feltehetően a gébek is közrejátszhattak nem egy halfaj (például a selymes durbincs, a fenékjáró küllő) előfordulási gyakoriságának csökkenésében, feltűnt nekem, hogy még a gébek is egymás konkurenseivé váltak, az életrevalóbb fajok kiszorították a gyengébbeket.

Hol vannak már a valaha százával nyüzsgő fenékjáró küllők?
A selymes durbincs állománya sem a régi, ahol régen többesével lehetett fogni, ott ma jószerivel csak géb kerül a horogra

A legsérülékenyebbnek az aprócska, Magyarországon egyébként már a XIX. század végén felbukkant tarka géb (Proterorhinus marmoratus) bizonyult, legalábbis ahol bő egy évtizede kizárólag ez a kis gébet találtam meg dunai horgászataim során, ott ma gyakorlatilag írmagja sem maradt (annak idején az Újpesti-öbölben szép állománya volt). Talán kis testmérete vált hátrányává a versengésben (a hímek sem nőnek 8-10 cm-nél nagyobbra, nőstényeik csupán feleekkorák), én mindenesetre évek óta nem láttam egyet sem. Hengeres teste márványozott, szürkés-barnás árnyalatú, mint a gébek színe általában, de az orrnyílásainál lévő pici csövecskék könnyen felismerhetővé teszik már egészen kicsi kortól.

Íme, a tarka géb. Saját fotóm nem lévén, inkább lerajzoltam
Tarka géb-portré, a jellegzetes csövecskékkel az orrnyílás tájékán

Szóval a kis tarka géb hamar „feladta”, amikor szembetalálkozott a nála jóval termetesebb és sokkal nagyobb szájú békafejű gébbel (Neogobius kessleri). 1996 decemberében fogtam az első „békást”, akkor még eléggé tévesen „cifra kölöntének” véltem (pedig tudhattam volna, hogy a kölöntének még pikkelye sincs, sem „tappancsosan” összenőtt hasúszói), de a következő évben (amikor már legalább tucatnyit fogtam belőle) fény derült a nem túl szép külsejű hal pontos mibenlétére. Nos, dióhéjban, és a halhatározók kissé száraz leírásait mellőzve, ez a hal bizony erősen békafejű. Lapos fejére mintha ráléptek volna, szúrós pillantású szemei egészen a fejtetőn helyezkednek el, barlangnyi szája mindent elnyel, ami csak befér rajta, nyilván a szerencsétlen tarka gébeket is.

Békafejű géb
Hát, nem valami megnyerő ez a busa fej
Szája hatalmas, talán a legnagyobb a hazai gébek között

Márványos, terepszínű, sötét árnyalatú teste hengeres, uszonyai feltűnően tarkázottak, bordó-barna-sárga-feketés színekben pompáznak, valamelyest csökkentve e hal rútságát. Néhány éve még gyakrabban, tucatszámra akadt horogra, manapság sokkal ritkábban találkozom vele. Lomha egy jószág, különösen a kiadósabb falatokra (giliszta, halszelet) bukik, az esetek nem kis részében észrevétlenül, meg sem moccintva a bot spiccét. Előkerülhetnek az öblökből is, de a húzósabb sodrásban is meglapulnak a sziklák közt. Télen (éjszaka is) meglehetősen aktív, sőt mintha a hűvösebb idők beköszöntével több akadna belőle a horogra, gyakorta menyhalazás közben, halszeletre.

A téli-éjszakai menyhalazás „járulékhala” a Dunán
Fiatal békafejű géb

A folyami géb (Neogobius fluviatilis) viszonylag „újabb” jövevény, ha annak lehet nevezni, ugyanis a Balatonból meglepően nagy számban került elő még a 70-es években (pár éve én is fogtam belőlük a partszélek, mólók kövezése közelében), később megtalálták más álló- és folyóvizeinkben, többek közt a Dunában is. Első dunai folyami gébemet 2003 nyarán csaltam horogra. Színe sokkal fakóbb az előző két fajénál, teste is hosszúkásabb, feje-szája kisebb. A Dunán eddig inkább a homokos-sóderos medrű, nyugodtabb, lassúbb áramlású részeken találkoztam velük, de csak hébe-hóba. Sohasem tapasztaltam tömeges jelenlétét.

Folyami géb a Dunából, illetve…
… a Balatonból
A folyami géb feje-szája kisebb, az étvágya azonban neki is hatalmas

Nem is lenne nagyobb baj, ha csak a fent említett fajokkal lenne dolgunk. Nem sok vizet zavarnak. Egyikből sincs túl sok, állományuk stagnál, sőt itt-ott csökkent, „beilleszkedtek” a „bennszülött” halak közé. Egyik évben kicsit többet, máskor kevesebbet lehet fogni belőlük, a tarka géb pedig gyakorlatilag eltűnt ott, ahol teret hódítottak az erősebb rokonok. Elképzelhető, hogy az idejük javarészét a fenék közelében töltő ragadozó halak (harcsák, süllők, menyhalak) gondoskodtak az egyensúly fenntartásáról, azonban van egy géb faj, amelyik túltett a többieken az életben maradás és a szaporodás terén. Ez a géb, a feketeszájú vagy kerekfejű géb (Neogobius melanostomus), hihetetlen mértékben özönlötte el a többé-kevésbé már elfoglalt területeket, sikerrel meghódítva azokat. Még a békafejű gébeket is háttérbe szorította.

Íme, a legtömegesebb, a legszaporább, a legszemtelenebb géb, a kerekfejű géb
Hátúszóján a fekete folt egyértelmű faji bélyeg

Az első kerekfejűt 2003 őszén fogtam, feltűnt fekete foltja a hátúszóján, ami csak erre a hazai gébfajra jellemző. Csak a következő évben derítettem ki a számomra addig teljesen ismeretlen hal nevét, a „kerekfejű” magyar jelző valamelyest rámutat egyik külső tulajdonságára, a „feketeszájú” név (amit a faj tudományos elnevezése - melanostomus - is kifejez) már kevésbé egyértelmű számomra, hiába nézegettem ajkait, szája belsejét. Én azonban egyszerűen csak „gébnek” hívom (máshogy is szoktam emlegetni, de azt nem illik leírni).

A kerekfejű géb feje, hát… nos… kerek
Szája nem valami fekete, de sajnos elég nagy a mohó zabáláshoz

Robbanásszerű elszaporodását jól mutatja, hogy 2004-ben és 2005-ben együttvéve már több mint ezret (!) fogtam ki, akárhová is dobtam a szinte bármivel felcsalizott horgot. Mondhatni, páratlanul sokoldalú, lenyűgözően életrevaló, „tappancsára esett” halacskát „tisztelhetnénk” benne, ha nem lenne ennyire szemtelen. Gyakorlatilag csak akkor nem kap horogra, ha nem dobunk a vízbe, vagy ha fizikai akadályba ütközik a mohón táruló gébszáj a csali méretét illetően (túl nagy), bár fogtam már a testesebb halszelet „horogmentes” végébe buldogként csimpaszkodó kerekfejűt, illetve békafejűt. Laposabb fejű, mérséklődött egyedszámú rokonával szemben ez a kis vakarcs egyáltalán nem szándékozik megritkulni, bár a tavalyi, áradásokban bővelkedő évben mintha ritkábban tömte volna magába a csalit. Lehet, hogy a zavarosan hömpölygő, felduzzadt Duna nem volt ínyükre?

Ha ilyen magas a víz, a gébek meglapulnak
Jelenleg a kerekfejű géb a leggyakoribb faj a Dunán. Megfigyelhető a színbeli változatosság, de az a bizonyos fekete folt mindegyikük hátúszóján megvan

Mi lehet a sikere ennek a fajnak? Testmérete nem haladja meg számottevően a többi gébét (bár előfordult, hogy virsli méretű akadt a horogra), élőhelye is azonos a többi gébével. Igaz, a sziklásabb részeket jobban kedveli, az egyöntetűen homokos-netalán iszapos aljzaton (pl. öblökben) sokkal kevesebbel akadtam össze. De ha talál magának fedezéket, ahol meghúzódhat (kagylóhéj, néhány bedobott konzervdoboz, tégla, sitt-törmelék is megteszi), ott új kolóniát alapít, kiszorítva a tarka, a békafejű és a folyami gébet egyaránt. A zavaros, szennyezettebb befolyásoknál sem jellemző, vagy legalábbis nem gyakori. A szutyokban bővelkedő Ördög-ároknál egyet sem láttam.

Ez már öreg bestia a javából! Ha ponty lenne, 10 kiló felett járhatna…

Szaporább lenne, mint a többi géb? A lerakott ikrák (vagy az ikrázások) száma több, esetleg a szaporodási időszak hosszabb? Én az utóbbira tippelek, tavasz végén, egész nyáron erősen beikrásodott nőstényeket fogtam, már a fiatal (4-5 cm-es) nőstények hasa is feszült a nagy szemű ikráktól. Hiába képes egy kifejlett békafejű géb egyben lenyelni egy ilyen kicsi kerekfejű „anyagébet”, ha számolatlan testvére állhat be helyére. A hímek sem csinálnak nagy ügyet a „leánykérésből”, vígan vállalnak több partnert is, az erősebb hímek több ikrát és ivadékot képesek megvédeni (a poligámia elég gyakori jelenség a gébek körében). A szaporodásra kész „apajelöltek” megdöbbentő módon megváltoznak, színük egészen besötétedik (a többi gébfaj hímje is többé-kevésbé hasonló nászruhába öltözik).

Ki hinné, hogy ez egy kerekfejű géb? Pedig a hátúszóján ki lehetett venni az árulkodó foltot

A kerekfejű gébek - mint ahogy a gébek általában - mohók. Rettenetesen falánkak. Egymást félrelökve tülekednek a horog körül, szinte versengenek azért, hogy elsőként magukba tömhessék az ínyencfalatot, akár a kenyeret, sajtot, kukoricát is. Kapásuk heves, rezegtetve rázogatják a botvéget fenekezéskor (teljesen mindegy, mennyire durva a bot, a legkisebb vakarék is jól láthatóan megpöcögteti azt), vagy süllyesztik el sebesen az úszót. Megfigyeltem azt is a partközeli részeken (ahol szemmel láthatóan pattogtak egyik fedezékből a másikba ezek a kis zabagépek), hogy az aljzattól számított 20-30 cm-es távolság sem leküzdhetetlen akadály számukra, követik a falatot idáig is. Talán csak a sötétség beálltával, éjszaka csitul a géb-roham (mintha sejtenék, ajánlatos behúzódniuk rejtekhelyeik védelmébe), de akadnak kivételek.

Néha éjszaka is horogra kerül

Vajon van-e határa a kerekfejű gébek további elterjedésének, szaporodásának? A menyhalak, harcsák, talán még a kősüllők és nemesebb rokonaik gondoskodhatnának az egyensúly beállításáról, de ehhez több, sokkal több (visszaengedett) ragadozóra lenne szükség. Meglehet, a kipusztulófélben lévő nagy tokfélék még hatékonyabb géb-gyérítőnek bizonyulnának - ha lennének. A vízimadarak is nyilván belépnek a „gébelésbe”, ha képesek utánuk kotorászni a sziklák közé. Nem egy alkalommal etettem az egyre szelídebb tőkésrécéket kisebb kerekfejű gébekkel (nyelték, mint a nokedlit), de a parton szívesen bogarászó, dögök után kutató dolmányos varjak, sirályok is örömmel látnak neki az ingyen lakomának, ha éppen találkozom velük.

Teszek azért különbséget géb és géb között. Nálunk a tarka géb jelenleg az egyedüli védett géb, a Dunán viszonylag ritkább folyami gébet, békafejű gébet is visszadobom, ha nincs csalihalra szükségem. A horgon szívósan tartó gébszelet különösen kősüllős mártogatáshoz, tapogatáshoz remek csali, de menyhalazáshoz sem utolsó.

Gébfarokra szívesen kapnak a dunai ragadozók, a mindenütt „kéznél lévő” kerekfejű gébek kapóra jöhetnek rablózás közben

Gébek sokasága cincálja tehát a horgászok idegeit és csaliját évek óta, más megközelítésbe helyezve a dunai horgászatot. Érvényes lenne a tömeges kerekfejű gébre a „Duna törpeharcsája” elnevezés? Ráadásul a törpéhez hasonlóan (állítólag) még a húsa is ízletes, én még nem kóstoltam. Valamiért nem kívánom, pedig szeretem a halat. Amióta gébbel lehetne Dunát rekeszteni, többszörösen megbecsülök minden egyes keszeget, hát még ha valamilyen nemes hal akad a horogra!

De még nincs vége a gébáradatnak, új fajok megjelenése várható…

Tavaly augusztus végén fogtam ezt a furcsa gébet, amelyről…
… eleinte nem tudtam eldönteni, melyik faj volt… utólag derült ki, hogy egy csupasztorkú géb (Neogobius gymnotrachelus) akadt a horgomra

Felhasznált irodalom: Harka Ákos (1997): Halaink
Pénzes Bethen (2004): Halaink
Képek, rajzok, szöveg: Ördögh Máté (bagolykeszeg)

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: