A szakértő válaszol! – 105. rész

A szakértő válaszol! – 105. rész

Feltartóztatatlanul köszöntött be az ősz és vele együtt az év egyik legjobb nagyhalas időszaka, amit vétek lenne nem kihasználni. A kérdések is egyre inkább ezzel kapcsolatosan érkeznek, legyen szó csaliról vagy akár felszerelésről. Ezek közül ragadtam ki néhányat, hiszen a válaszok szélesebb körben is hasznosak lehetnek.

Torgyik Krisztián
„Kedves Tamás!
Nagyon sok filmedet láttam már, én öt éve horgászom bojlis módszerrel, eddig egy kezdő szettem volt, most szeretnék eggyel komolyabbra váltani, ehhez szeretnék tanácsot kérni. Melyik botot és orsót ajánlanád, amely még árban is elérhető?

Haskó Tamás:
Tisztelt Krisztián!
Köszönöm szépen az elismerő szavakat, mindig nagy örömmel tölt el, ha a filmeken keresztül tudok segíteni másoknak is az eredményes horgászatban. Én éveken keresztül használtam, sőt még alkalmanként használom is a Carp Academy Endless családot, amely három különböző paraméterekkel rendelkező botot és egy távdobó orsót foglal magába. Sajnos az elmúlt fél évben hiánycikk volt itthon, de most már újra teljes a szortiment. Amennyiben egy univerzális méretet kellene javasolnom, akkor én a 3,6 m-es hossz mellett döntenék, ezzel még a közepes távolságok is könnyedén megdobhatóak.

Az Endless család három bot- és egy orsótípust foglal magába
Számos horgásztúrán bizonyítottak már nekem, legyen szó dobós vagy behúzós horgászatról
Megbirkózik az igazi óriásokkal is

Németh Kristóf
„Tisztelt Haskó Tamás!
Láttam, hogy sokszor használ halradart a horgászat közben, nagyon szeretnék én is egyet, de sajnos én csak partról tudok horgászni, legtöbbször csatornákon. Erre esetleg létezik olyan készülék, amit én is tudnék használni?

Haskó Tamás:
Kedves Kristóf!
A szonár nagy segítséget tud nyújtani a helykeresés folyamán, de a legtöbb típus csak csónakból használható. A Deeper márka készített magas minőségű, telefonos applikáción keresztülműködő, partról használható készülékeket. Ezek népszerűsége töretlen az elmúlt években. Kollégám előszeretettel használja a Kiskunsági-főcsatornán, ahol nagyon eredményesen horgászik legtöbbször harcsára.

A Deeper az egyik legjobb megoldás a meder partról végezhető felderítésre
A botra rögzítve hatékonyan deríthetjük fel az előttünk álló vízterületet
A keskeny csatornákon ez a legjobb megoldás a tökéletes hely megtalálására

Hatos Tamás
„Kedves Tamás!
Idén próbálkoztam többször is a Balatonon behúzós módszerrel horgászni, de sajnos nagyon kevés kapást veszek észre, egyszerűen meg sem szólal a jelzőm, mi lehet a baj?

Haskó Tamás:
Szia, Tamás!
Nem ismeretlen a probléma, de a megoldás egyszerűbb, mint gondolnád! Próbáld ki, hogy ha ráakasztasz egy kapoccsal a swingerre minimum 100 grammos ólmot, akkor mennyivel hatékonyabb lesz a kapás érzékelése. A nagy távolság miatt egyszerűen nem tud a legjobb swinger sem olyan intenzitással reagálni az ejtésre, hogy az elektromos kapásjelző reagálni tudjon, így viszont már jó eséllyel megoldódik a probléma.

A nagy távolságban történő behúzós horgászat egy külön írást megérne, mert annyi apróságra érdemes odafigyelni
Én a swingerekre minden esetben felakasztok egy legalább 100 grammos ólmot a kapások jobb észlelése végett

Hetényi István
„Kedves Tamás!
Gyakran esem abban a hibába, hogy látom a halak jelenlétét az etetésemen, de sajnos nem tudok kapást kicsikarni, illetve ha sikerül is, sokszor szinte egyből leakad a hal a horgomról. Vajon min kellene változtatnom?

Haskó Tamás:
Kedves István!
Nem könnyű erre pontos választ adni úgy, hogy nem láttam az alkalmazott szereléket, de én bátorkodnék javasolni egy kimondottan a finnyásan táplálkozó halakhoz igazított felkínálási módot, amivel könnyen lehet stabil akadást elérni. A D-rig nagyon hatékony az amurok esetében is, itt legtöbbször egy megfaragott tigrismogyoró szemmel csalizok, de a fekete tigrismogyoróhoz is tökéletes.

Egy rafinált előke azokra a helyzetekre, amikor küzdeni kell minden kapásért
Ennél a felkínálási módnál is a csaliselyem a tökéletes rögzítési megoldás
Az előke elkészítésének fontosabb kellékei

Kovács Viktor
„Kedves Tamás!
Láttam, hogy többször is horgásztál Dunavarsányban a Petőfi tavon, én október végén megyek, milyen bojlit javasolnál a túrára?

Haskó Tamás:
Kedves Viktor!
Igen, többször is előfordultam ezen a tavon, nagyon szuper a halállománya, mindig szívesen térek ide vissza. Nekem az őszi túrák alkalmával a TripleX alapú család vált be a legjobban, ebből is a kedvencem a 24 mm-es Big Wafter könnyített csalizó bojli, amelyből általában egy szemet használok és maximum tíz szemet teszek mellé a hajóba etetésnek. Ezzel a módszerrel elég hatékonyan ki tudom kerülni a kisebb pontyokat, és megvárja a csali az igazi óriásokat is.

Az őszi horgászatok alkalmával szívesen választom a TripleX családot
Ha fontos az attraktív csali, a Carp Syrup segítségünkre lehet

Írta: Haskó Tamás

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.