A szakértő válaszol! – 28. rész

A szakértő válaszol! – 28. rész

Már javában benne vagyunk az őszben, és a hűlő vizekben történő horgászaté a főszerep. Sokan ekkor már a horgászbotok szögre akasztásán gondolkodnak, pedig ilyenkor is lehet eredményesen feederezni. Hogyan? A válaszokból kiderül.

Magyar Gergő
„Szia, Gábor!
Megrögzött nagyhalas feederhorgász vagyok, és már most rosszul vagyok attól, hogy jön a hideg, és nem tudok majd nagy pontyokra „vadászni”. Mindenesetre szeretném a lehető legjobban kitolni a szezont, és amíg lehet, addig üldözni a bajszosokat. Mit javasolsz, hol és mivel próbálkozzak?”

Sipos Gábor:
Kedves Gergő!
A mai modern csalogatóanyagoknak és intenzíven telepített vizeknek hála a pontyhorgász szezon január 1-től december 31-ig tart. Ha kifejezetten nagy pontyra vágysz, akkor leginkább az erre szakosodott bojlis tavakra érdemes ellátogatni, ahol nagy számban élnek nagyobb halak. Ez persze nem azt jelenti, hogy könnyű őket megfogni, sőt! Olyan csalogatóanyagra van szükség, amely felkelti a tóban élő halak figyelmét, és tápanyagtartalma akkora, hogy a hal a hűlő víz ellenére is felvegye azt. Ekkor már túl nagy mennyiségre nincs szükség, hiszen a késő őszi, téli pecák első számú törvénye, hogy „a kevesebb, több”!

A keverékek beltartalmi értéke ebben az időszakban felértékelődik
Ezért a kupac finom falatért még a leglustább hal is „lehajol”

Tóth Krisztián
„Helló, Gábor!
Hallottam múltkor egy horgászműsorban, hogy hideg vízben az etetőanyagok aromája „ledermed”, és nem fejt ki csalogatóhatást. Meddig érdemes normál aromákat, és mikortól lehet speciális hideg vízi aromákat használni?”

Sipos Gábor:
Szia, Krisztián!
A nyári keverékek valóban nem valóak hideg vízi horgászathoz, sőt a legtöbb adalékként használható folyékony aroma sem. A glükóz bázisú aromák csalogatóhatásának mértéke csökken, ezért adalékként kizárólag a CSL (hidegen sajtolt kukoricacsíra likőr) aromák jöhetnek szóba, amelyek alkoholtartalmuk miatt (is) jól terjednek a vízben. Ez azt jelenti, hogy a folyamatosan hűlő, 16 Celsius-fok alatti vízben már inkább CSL aromát érdemes a keverékhez adagolni. Mára azonban – a modern technológiának hála – van olyan etetőanyag, amelyik önmagában tartalmaz természetesen előállított alkoholt. Ez nem más, mint a Ready Method Winter és Spring. Ezek garantáltan nem dermednek le a legnagyobb hidegben sem, és a legjobb, hogy készre kevert állapotban állnak a horgászok rendelkezésére.

Ha a legnagyobb hidegben is pontyozni támad kedved, akkor olyan kaját kell választani, ami erre az időre „szakosodott”
Ez a keverék az őszi, hűlő vízi és a téli horgászatok első számú csalogatóanyaga

Sütő István
„Kedves Gábor!
Láttam, hogy idén szép sikereket ért el a versenyzés terén. Jómagam is kacérkodom a versenyzéssel, de mivel még sosem voltam versenyen, a felszereléseim sem éppen erre szakosodtak. Leginkább method feeder versenyeken szándékozom megméretni magam, úgyhogy ehhez szeretnék olyan botot, botokat választani, amelyekkel már lehet akár versenyen is indulni.”

Sipos Gábor:
Kedves István!
Ahhoz, hogy az intenzíven telepített tavakon rendezett amatőr versenyeken el tudj indulni, olyan botokra van szükség, amely lehetővé teszi a finomabb végszerelék használatát, mégis alkalmas a pontyok fárasztására. A By Döme TF Pro Method Feeder bot széria ilyen. Ebből a 350ML, a 360M és a 380MH botok azok, amelyek a közepes és kis kiterjedésű „versenytavakra” ajánlottak. Ezekkel a népszerű méretű method kosarakat pontosan lehet dobni a legtöbbször meghorgászott 30-50 méteres távra, és fárasztás során kellően rugalmasak.

A Pro Method Feeder sorozat methodozásra termett
Ez a spicc garantáltan nem húzza el a legkisebb method kosarat sem!

Virág József
”Szia, Gábor!
Budapesti horgász lévén nagyon szeretek a Dunán horgászni, de a partközeli távon egyszerűen nem tudok termetes márnát fogni, miközben távolabb, 20-30 méterre a parttól minden hajnalban több komoly példány is ugrik. Sajnos azonban nem tudom a végszerelékemet ott megtartani, pedig a kosaram 200 grammos. Van ennél nehezebb folyóvízi kosaruk a kínálatban?”

Sipos Gábor
Szia, József!
Nem egyszerű a dunai horgászat, az biztos! De mindenre van megoldás. Van a kínálatunkban olyan kosár, ami neked való. A 300 grammos Big River Feeder kosár, amely nemcsak a tömegéből adódóan áll meg a nagy sodrásban, hanem a kosár alján lévő körmök is segítik a végszerelék stabilizálását. Ezzel nem lesz gond meghorgászni a 30 méteres távot még rohanó vízben sem, de nagyon fontos, hogy olyan botot válassz, amely ezt a fajta megterhelést is bírja!

A Big River Feeder kosár a legnagyobb sodrásban is stabilan megáll!

Őri Gergely
„Szia, Gábor!
Rendszeresen nézem a „Fogós receptek” sorozatod, és remek ötleteket merítettem belőle a horgászataimhoz, azonban kedvem támadt ahhoz, hogy a saját fogós receptemet is összeállítsam. Mi alapján párosítod az etetőanyagokat, adalékokat, illetve mitől függ, hogy kap-e plusz aromát a keverék, vagy sem?”

Sipos Gábor
Kedves Gergely!
A kérdésed nagyon jó, és örülök, hogy szeretnél kreativitást is belevinni a horgászataidba. Az etetőanyagok párosítása, elegyítése legtöbbször a célhaltól, valamint az alapanyagok működésétől függ. Sok esetben a teljesen különböző stílusú kaják kiegészítik egymást, de a legtöbbször a hasonló jellegű csalogatóanyagok keverése vezet eredményre. A kajáknak nemcsak „szárazon”, hanem a víz alatt is harmonizálni kell, ugyanis az oldódási tulajdonságok nagyban befolyásolják a végső keverék használhatóságát. Ezeken kívül a halsűrűség és a keverékből bedobott mennyiség is befolyásolja annak eredményességét. Vannak olyan keverékek, amelyekből egy kosárnyi csalogat, de egy fél vödörnyi riaszt, és olyan is van, amelynek legnagyobb erénye a „mennyiség”. A folyékony aromák adagolása is hasonló téma. Egy kis kiterjedésű, sekély, halban gazdag tavacskában a túlaromázott kaja riasztóan hathat, míg egy hatalmas és mély kavicsbánya tóban a sikeres horgászat kulcsa lehet. Elég összetett feladat tehát egy jól működő elegyet összerakni, de kis odafigyeléssel – és sok próbahorgászattal – lehetséges.

A legjobb keverékek gyakran a legegyszerűbbek!
Olyan alapanyagokat érdemes választani, amelyek kiegészítik egymást

Képek: Haldorádó archívum

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.