Egész évben plasztikokkal III. rész: március-április

Egész évben plasztikokkal III. rész: március-április

Sokan kérdezik tőlem, hogy melyik a legkedvesebb pergető szezonom, és erre nagyon nehéz választ adnom, hiszen minden periódusnak megvannak a maga „sztárhalai”. Ennek ellenére talán a tavaszt érzem magamhoz legközelebb. Megmagyarázni nehéz lenne, hogy miért. Sokszínűségével, az ébredő természet szépségével, a folyók megújulásával, az árvizekkel, az ártéri cserkelések során tapasztalható, semmilyen más időszakhoz nem hasonlítható csodáival teljesen elvarázsol ez az évszak.

A tavasz érkezése egy rendkívül nehéz időszakot hoz el a pergető horgászat szerelmesei számára. Mivel a csukákat, süllőket, kősüllőket, sügéreket és balinokat márciusban tilalom védi, nem marad más lehetőségünk ekkor, csak a harcsa, a jász, a domolykó és a különböző keszegfélék céltudatos pergetése.

A tavaszi áradások sok izgalmas lehetőséget kínálnak élővizeinken


Március és április a legdrasztikusabb változásokat idézi elő élővizeinken. A folyókon árvizek vonulnak le, amik átrendezik a mederviszonyokat, így nekünk újból ki kell tapasztalnunk, hogy megvannak-e még kedvenc akadóink, homokpadjaink, illetve keletkeztek-e új, ígéretes horgászhelyek. Márciusban és április első felében a jászkeszeg és a domolykó foglalkoztat minket leginkább.

Jászkeszeg keresés közben…
Szép jászok élnek a Bodrogban
Manó csodás, kapitális jásza

A jászokat ilyenkor mélyebb vízrétegekben (is) érdemes keresni. Azokon a helyeken kell próbálkoznunk, ahol a sodorvonal kijjebb tolódik a part menti sávba, és közvetlenül a vízre hajló fák, bokrok ágai alatt már kellő (2-4 méter) mélységek vannak. Az enyhe sodrás folyamatosan táplálékokat görget a part menti sávba szoruló halak elé, ami a jászkeszegek számára különösen előnyös.

Szürkületi színekben…
Pompás hal

Ilyenkor kisméretű plasztik csalikkal eredményesebbek lehetünk, mint wobblerekkel, hiszen a lágy gumiférgeket, gumihalakat kellően kis súlyú fejekkel kombinálva természetesebben tudjuk prezentálni. A folyó sodrását kihasználva besodortathatjuk könnyű csalinkat közvetlenül a bokrok alatt keresgélő halak orra elé. Ilyenkor rövid mozdulatokkal, kis pöccintésekkel vagy remegtetéssel kell életre kelteni a gumikat.

3D szemekkel ellátott, Gamakatsu horgokkal szerelt Spro micro jigfejek
1,5 és 3 grammos cheburashka fejek
Bevetésre váró micro jigfejek, valamint apró cheburashka horgok és fejek

A domolykó horgászata során nem sokan nyúlnak gumikhoz, pedig rendkívül eredményesek lehetünk ezekkel a csalikkal is rájuk. A módszer nagyon hasonló a jászkeszegezésnél leírtakhoz. A domikat is inkább a sodrásban, a mélyebb oldalon, bokrok alatt, szakadó partok előtt, gyökerek alatt, akadók mögött érdemes keresni. A kis súlyú fejekkel ellátott plasztikokat centiméter pontossággal tudjuk dobni a bokrok alá, és a domolykó pergetése során ez a pontosság már fél siker.

UL plasztikok hada
Egy ilyen öreg jász becsapása hatalmas élményt jelent
Jászkeszegek nélkül nem telhet el pergető szezon

Mindkét halfaj pergetéséhez pici, 2-5 cm-es gumihalakat és egyéb plasztik kreatúrákat használok. Ma már olyan nagy kínálat van a különböző rák, lárva, giliszta, hernyó, ebihal és bogár utánzatokból, hogy elég nehéz eldönteni, mire is költsük el kevés pénzünket. Számomra kora tavasszal – a hagyományos korongfarkú gumihalakon kívül – leginkább két típus vált be. Az egyik a különféle lárvákra hajazó alakok, a másik pedig a giliszta formájú gumiférgek, amik ránézésre „no-action” jellegűek, ám egy cheburashka fejjel használva nagyon egyedi mozgásra képesek.

Gumihalakkal is érdemes domolykózni
Ez a domi egy korongfarkú-féregtestű gumihalra éhezett meg
Tavaszi tiszai domi

Az élethű, sötétebb színeket részesítem előnyben, például a sötétzöldet, barnát, szürkét, valamint a „szellemszín” (áttetsző) kombinációkat. Cheburashka fejekből 1-2 grammtól egészen 5-6 grammig használok ilyenkor, a horog méretét pedig a csalikhoz kell igazítani, de általában a 6-os, 8-as, 10-es és 12-es off-set horgok jöhetnek szóba.

Tavasszal egyáltalán nem szokatlan a pergetve fogott keszeg…
… sőt! Néha céltudatosan többet is lehet fogni belőlük

Április 15-től elkezdődik a domolykó és a jászkeszeg tilalmi időszaka, ezután figyelmünk elsősorban a csukák és harcsák felé fordul, de az elmúlt években kialakult egy izgalmas mellékvágány, ami nem más, mint a keszegfélék tudatos pergető horgászata.

Ez a karikakeszeg is lárva imitációra éhezett meg
Jókora karikakeszeg korongfarkú gumihalra

Ha kedvező viszonyok alakulnak ki a folyón, és az időjárás is kegyes hozzánk, akkor a keszegek a partszéli, gyorsan felmelegedő vizekben csoportosulnak. Az éles kanyarok alatti csendes visszaforgókban, homokpadokon, ahol nem túl erős a sodrás és sekély a víz, jó eséllyel foghatunk többféle keszegfélét is, például karikakeszegeket.

Ezt a vörösszárnyú keszeget is UL plasztikkal sikerült becsapnom
Ahol egy volt, ott lesz több is!
Az időjárás néha még áprilisban is furcsa tréfát űz velünk, korán kelőkkel
Egy bodrogi keszeg a sok közül

A keszegpergetés nagyon finom felszerelést és finom csalivezetést igényel. Ilyenkor nem kell „métereseket” emelni a botba. Törekedjünk a lassú csali-prezentációra. Rövid emelések, apró pöccintések és hosszú szünetek váltogathatják egymást. Valamint, ha a sodrás erősségéhez mérten választunk fejet úgy, hogy csalinkat szinte lebegtetni tudjuk vele, akkor sokszor elég csak bedobni az apró plasztikot és a sodrásra bízni azt. Nem feltétlenül kell mindig arra törekednünk, hogy a fej leérjen a fenékre. Ha a halak vízközt mozognak, akkor olyan fejet válasszunk, amit adott sodráserősség mellett nem is tudunk letenni, viszont a víz felsőbb rétegeiben szépen el tudunk pöcögtetni.

Az UL jiges technikákhoz, valamint a puha szájú halak horgászatához jó választást jelentenek a Nevis Artemis botok
A megfelelő felszereléssel a keszegpergetés is élvezetes
Keszegpergetés közben plasztik lárvával fogott csuka
Ő is megette a lárvát

A csalik színe sokféle lehet. Persze vannak vizek, ahol a túlságosan rikító szín riasztóan hat a halakra, de az ellenkező is megfigyelhető, ezen a téren érdemes sokat kísérletezni. Manapság nagyon népszerűek az ízesített plasztikok, ezen a vonalon érdemes gondolkodni, hiszen sok jó íz van a kínálatban, ami kifejezetten vonzza a keszegeket.

Valaki figyel a rügyellő fák lombjai közül
UL pergetett törpeharcsa

A másik véglet tavasszal a harcsa gumihalas pergetése. Ehhez a módszerhez már teljesen más felszerelés szükséges. Erős bot, nagyméretű orsó és kompromisszumok árán megválasztott vastagságú fonott zsinór. Azért kell a zsinórkérdést alaposan átgondolni, mert a nagy dobások elérése érdekében vékonyabb fonottakra van szükségünk, ám a beeső nagyobb harcsák miatt nem mehetünk túlságosan le a zsinórvastagságban.

Minden évszakban imádok a folyón lenni, de tavasszal ez az érzés hatványozottan igaz
Irány harcsázni!

Tavaly áprilisában esett meg velem a következő eset. Egyik éjszaka egy homokpadon horgásztam partról. Mivel rengeteg keszeg volt kint – amiket éreztem is bevontatás közben –,bíztam benne, hogy a harcsák is kijjebb jönnek táplálkozni. Sajnos hosszú órákon át nem volt akcióm, így elhatároztam, hogy messzebbre próbálok horgászni; meg akartam dobni a sodorvonal szélét, azt a vonalat, ahol a sodrás már begyorsul a homokpadok előtt. Mivel a vastag fonottal nem tudtam megdobni ezt a távot, egy vékonyabb zsinórral szerelt felszerelést vettem elő.

Jó színek harcsára
Kedvenc Nevis Swinger gumihalaim mindig velem vannak, amikor harcsára dobálok

A második hosszú dobás után határozottat bólintott a spiccem. Bevágtam, az akasztás ült, és rögtön tudtam, hogy jó harcsám van. Kezdetben csak egy helyben forgolódott, majd komótosan megindult a sodrással megegyező irányba. Nem nagyon tudtam irányítani, éreztem, hogy a zsinórom kevés a hal erejéhez. Még megvolt jó pár percig, de mivel nem tudtam visszafordítani, vesztésre álltam. Közben elért a hal egy akadót; éreztem, hogy a zsinórt folyamatosan reszeli az ágakon a hal. Ami ezután következett, azt nem nehéz kitalálni: egyszer csak megkönnyebbült kezemben a bot, a hal elment, én pedig összetörtem. Persze az én hibám, hiszen gyengébb felszerelésre váltottam, de a kellő távolságot nem értem volna el az erősebb motyóval…

Átlagos méretű tiszai bajszos
A harcsázás néha nagyon kimerítő… :)

A tavaszi plasztik csalis harcsázások során sem kell feltétlenül ragaszkodnunk a hagyományos, fenéken végzett csalivezetéshez, sőt! Ilyenkor már elmozog a harcsa is az aljzatról, és sokszor pont vízközt lehet őket megfogni. Persze ez sem mindenhol örökérvényű tapasztalat, de frekventált helyeken, például műtárgyak közelében, kövezések végében, elvágó, visszaforgó vizeken, ahol keszegrajokat is sejtünk, ott biztos a harcsa is vadászik vízközt.

Csodás áprilisi csuka a Bodrogból
Manó sem szeret lemaradni mögöttem

A harcsa gumihalas horgászata során szintén lassú csalivezetésre kell törekednünk. Az ólomfejet úgy válasszuk meg, hogy a lehető leglassabban tudjuk húzni vele a csalit. A harcsa még nem túl fürge a felmelegedő vízben, valószínűleg csak akkor fogja leütni csalinkat, ha elhúzzuk az orra előtt, és ekkor szeretnénk, ha utol is tudná érni azt, valamint azt is, hogy az akadás is jó legyen. Vízközti bevontatás esetén csak egyenletesen és lassan tekerjük az orsó hajtókarját, néha meg-megállítva azt.

Fakó, tavaszi színű krokodil
Nevis jigfejek

A nagyobb méretű gumihalaktól ilyenkor nem kell félni, én akár a 20 cm-es csalikat is felteszem. A jobb bajsziknak semmi gondot nem okoz ez a méret, ugyanakkor hiszem azt, hogy a könnyen megszerezhető nagyméretű táplálék ígérete még vonzóbb is számukra. A csalik színének kiválasztását sokan elhanyagolhatónak tartják. Részben egyet is értek velük, ám én azért szeretek kísérletezni. Tény, hogy a műcsali akciója fontosabb, mint a színe, de a különböző fényviszonyokhoz mérten érdemes lehet a csalik színét is változtatni. Szóba jöhetnek a fehér árnyalatai, a sárga, a zöld és a piros is.

Tavasszal minden megtörténhet! Ez a busa szabályosan akadt UL pergetés közben!
Egy apró micro jigen, ánizsos illatú twisterrel sikerült becsapni

Fontos, hogy jó minőségű fix ólomfejet használjunk, hiszen a harcsa könnyedén el tudja deformálni a nem megfelelő anyagból készült horgokat, és ez a lehető legrövidebb úton halvesztést fog eredményezni. Érdemes magunknál tartani egy horogfenőt is és rendszeresen ellenőrizni horgunk hegyét. Ha úgy véljük, hogy az akadók vagy a már megfogott harcsák miatt esetlegesen csorbult a horog hegye, akkor ne sajnáljuk az időt annak megélezésre, hiszen ezen a néhány másodpercen életünk hala is múlhat.

Téli álmából ébredező kis csatorna
Nevis Swinger csukákra várva…
… és a tűhegyes csukafogak szorításában

Április 1-jétől a csukát sem védi már tilalom, így ilyenkor célba vehetjük az ártéri holtágakat, morotvákat, valamint a kisebb csatornákat, folyókat is, hogy krokodilpofájú ragadozóhalakat fogjunk. Ilyenkor a legtöbb vízen még nem nő fel olyan mértékben a töklevél és a hínárnövényzet, hogy ne lehessen gumihalakat használni, de ha mégis, akkor az off-set rejtett horgos megoldás lehet a nyerő, amit akár a töklevél-erdőben is el tudunk vezetni.

Vadász és áldozata, de melyik is melyik?

A gumihalak mérete ekkor két dolog függvénye: mekkorák az adott vízre legjellemzőbb táplálékhalak, illetve mekkora csukákra horgászunk. Sajnos környékünkön a legtöbb kisebb víz le van rabolva, így igazán nagyméretű halakhoz csak a folyókon lehet szerencsénk. Éppen emiatt, ha az ártéri holtágak valamelyikén horgászom, akkor általában 7-8 cm-es csalikat használok. Csukázás során előnyben részesítem a hagyományos jigfejeket a cheburashkákkal szemben, szerintem fix jiggel lényegesen jobb akadást érhetünk el.

A nagyobb gumikat is gond nélkül eltünteti egy átlagos csuka
Előszeretettel használok élénk színeket

A hagyományos jiges technikát alkalmazom: leteszem a csalit a fenékre, elemelem, majd megvárom, amíg visszaesik. Itt is lényeges, hogy az ólomfej súlyát úgy válasszuk meg, hogy ne legyen túl „pattogós” a csalivezetés, habár a csuka esetében ez lényegesen lendületesebb is lehet. Sőt, van úgy, hogy a gyorsabban ugráltatott csali hozza meg a várt sikert. A műcsali színének megválasztásakor itt már merhetünk vadabbakat álmodni: a sárga, a narancs, a fehér, a zöld és a piros mind-mind jó attraktor színek csukára.

Áprilisi csuka hínársaláta ágyon, damilos merítő szákban tálalva

A tavasz tehát leginkább a jászkeszegekről, domolykókról, csukákról és harcsákról szól a pergető horgászok számára, és e halakat eredményesen üldözhetjük plasztik csalikkal is. A következő részben a nyár eleji hónapok, a május-június kínálta plasztik csalis lehetőségekről, módszerekről, valamint a süllő, a sügér és a balin horgászata során alkalmazható technikákról lesz szó.

Fotók: Szalai Gábor László

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.