Nyáron pergetni?

Nyáron pergetni?

Ahogy a tavasz véget ér, és beköszöntenek a kánikulával tűzdelt napok, jó magyar szokás szerint a többség leteszi a pergető botot, hogy majd aztán az első csípős hidegek megérkeztével, októberben vegye elő legközelebb. Remélem, ezt a „népi hagyományt” egyre inkább elfelejtjük, hiszen a pergető horgászatnak - bizonyos értelemben - a java még csak a nyárral kezdődik, hiszen a ragadozóhalak ilyenkor is táplálkoznak. Bár a szélvizek ez idő tájban nappal nem igazán adnak komoly halat, a hűvösebb, oxigéndúsabb vizű zónákban kis túlzással „bármi” megtörténhet. Ilyenek a mély folyószakaszok, vagy a tavak egyes rétegei, melyek meghorgászásához ebben az időszakban ideális választás a plasztik csali.

2,85-ös süllőm Nevis Action Shaddel
A kicsik is szeretik

A jigfejekkel kellő mélységbe juttatható gumihalak, twisterek egyrészt csábosan mozognak a kapás kiváltásához, másrészt lényegesen olcsóbbak, mint egy wobbler, ha mégis műcsali marasztaló akadóra bukkannánk. Régi nóta, hogy a plasztik csalik annál fogósabbak, minél lágyabb az anyaguk. Ez persze így nem teljesen igaz, viszont bizonyos víztípusnál és bizonyos technikákhoz valóban a lágy gumi előnyös. Ilyen víztípus a nyári, meglassult folyó, és ilyen lágy csali például a Nevis Action Shad vagy a Nevis Vibra Shad. Korábbi cikkeimben már részben bemutattam ezeket a műcsalikat és a hozzájuk kapcsolódó, főként őszi-téli fogásaimat. Ezúttal viszont a nyári Nevises tapasztalataimról, fogott halaimról szeretnék beszámolni.

Kis gumira egész jó hal
Itt jobban látszanak az arányok

Visszakanyarodva, a lágy anyag igazán fontos a nyári, zömében minimum vízhozammal „vánszorgó” folyók, csatornák meghorgászásában. A gyenge áramlatban, illetve lassú vezetésnél ezek a plasztikok mozognak megfelelően, kellően szép akcióval. Amit ebben az időszakban még nagyon fontosnak tartok, az a csali élethűsége. A minél inkább táplálékhalra hasonlító műcsalik jelentősége a süllő nappali horgászatában és főként tiszta víznél nő meg.

Tiszta víznél jobbak a természetes színek
Itt a vastag jigfej-nyak volt a hibás

A zömében nappali búvóhelyükön tartózkodó süllők nagyon is étvágyuknál vannak ilyenkor, csak valahogy eléjük kell tálalni a hihetően kishalnak tűnő falatot. Ebben az időszakban a meglassult folyóvizek kitűnő lehetőséget adnak a mélyebb, máskor az erős áramlat miatt meghorgászhatatlan helyek átfésülésére. A nagyobb mélységek nem ritkán testesebb süllőket is rejtenek. Bár a nyár nem éppen a kapitális süllők horgászatáról szól, jó esélyünk van az 1-3 kilogrammos „mederlakókból” elcsípni néhányat.

Csuka fogta csuka Nevis gumin
Még így is működik!

Ez a méret még kedvel csapatosan birtokba venni egy-egy jó akadót, ahol gumihallal viszonylag könnyen megfoghatjuk őket. Különös csalivezetésre sincs szükség, ebben az esetben sokkal nagyobb jelentőségét látom a megfelelő kinézetű, halszerű csalinak, mint amilyen például az említett Action Shad. Ez a csali szemmel ellátott, igen lágy anyagú halforma, ami élethűsége okán tökéletes e horgászati szituáció megoldásához.

Testes nyári csuka szintén Nevis plasztikon
Ez a csali sok jó halat fogott!

Hasonlóképp hasznos csali az Action Shad a csuka horgászatában, noha e ragadozó pergetése nyáron elsősorban a folyóvízre korlátozódik. A viszonylag meleg vizű, sekélyebb tavakban ez a hal legtöbbször inaktív, bár a kora reggeli és az alkonyati órák itt is adhatnak szép halakat. A nyári, beállt folyóvíz viszont még megfelelően tiszta és eléggé hűvös ahhoz, hogy a csuka jól táplálkozzon. E ragadozónk látása tökéletes, így talán mondanom sem kell, mennyire nagy szerepet kap a csali megjelenése, a halszerű küllem és a megfelelő színvilág. A zöldes-pirosas árnyalatok nagyon jól működnek, de a natúr kishalszínek is fogósak a mélyebb, fényszegény vizekben. Mivel e halak látásával összefügg, itt jegyzem meg, hogy míg süllőre rendszerint 0,22 - 0,30 mm közötti monofil vagy fluoro előkét, addig csukára mindig harapásbiztos, köthető drótot vagy volfrámszálat használok.

Ha kicsi, ha nagy, a csukának vízben a helye!
Vajon milyen csalira kapott ez a csuka?

Az Action Shad tehát nem hagy kívánnivalót maga után csukacsaliként, hacsak nem azt, hogy lágysága folytán a vehemensen védekező hal könnyen kárt tesz benne. Erre viszont azt tudom mondani, hogy az egyébként is elég olcsó Nevist nyugodtan szedje csak szét a csuka - akkor ugyanis legalább fogtunk halat -, semmint hogy valami más csalit húzgáljunk kapás nélkül, akár órákon át. Süllőnél ez a veszély nem áll fenn, ott akár 7-10 fogott halig is állja a sarat a Nevis Action Shadje.

Még a durbincsot is megfogta a kis Acton Shad…
… de azért süllőzni a legjobb vele!

A másik mélyvízi kedvencemet, a Vibra Shad csalit elsősorban nem e két hal horgászatára szoktam bevetni nyáridőben. Ezzel a csalival ugyanis nagyon jó tapasztalataim voltak kősüllő és harcsa téren, szintén nagy mélységekben vezetve. A Vibra Shad rezgése kifejezetten ingerlően hat a meleg vízben. A kősüllő ebben az időszakban ívás után van, így falánkságát akár a kondicionáló táplálkozással is magyarázhatnánk. Emellett azonban a horgászatok során egyértelműen bebizonyosodott a Vibra Shad fölénye a többi műcsalival szemben, így a „vibraság” valamilyen szinten biztosan hat a kövesekre.

Köves portré
Gyönyörű mintázat

A harcsa esete kicsit más téma, itt a lágy anyag ütemes, forgó-verető mozgásának tulajdonítottam a sikert. Lassú süllyedésben ennek a csalinak még mindig elég aktívan mozog a hátsó része, ami a harcsa számára eléggé erős inger egy jól azonosítható támadáshoz. Ugyanígy, húzott csalira is sok kapást könyvelhettem el; különösen jó volt az egészen lassú bevontatás, ami azt bizonyítja, hogy elegendő aktív mozgása még ebben a fázisban is volt a plasztik csalinak. A legbeváltabbak a 8 és 10 centis, halszínű Vibra Shadek voltak a víz áttetszőségétől és mélységétől függően különböző árnyalatokban. Bár a harcsa elsősorban a rezgések alapján azonosítja be táplálékát, letisztult vízben nem szabad alábecsülni a látását sem. Megfigyeltem, hogy a túl élénk színű csalikra nem, vagy alig volt rávágás, míg a sötétebb, illetve halszerűbb árnyalatok lényegesen több harcsát adtak. Ezt a jelenséget egyébként mind álló-, mind folyóvízen tapasztaltam már, elsősorban - de nem kizárólag - a nappali időszakban.

Kellett neki az Action Shad!

Azt gondolom, ebből a néhány gondolatból, illetve a fényképek tanúságából sem kérdéses, hogy érdemes nyáridőben, meglassult víznél is plasztik csalikhoz nyúlni, amiben hasznos és fogós társ lehet a Nevis márka két eltalált modellje, az Action és a Vibra Shad. Mint a fentiekből kiderülhetett, lágyságuk nem csak a téli, lehűlt vízben lehet hasznunkra, színvariációik pedig különösen hasznosak nyáron a tiszta bányatavakban és folyókban. Bátran vegyük hát kézbe a pergető botot, mert könnyen lehet, hogy életünk halát a forróság ellenére épp a nyári, csendes vizek fogják megadni…

Írta és fotózta: Gégény Viktor

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: