Nem is olyan könnyű

Nem is olyan könnyű

Az erőteljes őszi (vagy inkább már téli?) lehűlés sajnos negatívan befolyásolta a kedvenc vizemen a rakós botos eredményeim. Hiába volt minden csali előkészítve, többször előfordult, hogy száraz maradt a merítő, felesleges volt a kb. 60 kg-nyi felszerelés becipelése. Így (őszintén megvallva) a szezon végére besokalltam ettől a cuccolástól. Mivel mindenhonnan azt hallani, hogy az ősz és a tél a pergetők szezonja, én sem tettem mást: elhittem.

Több dolog volt, ami szimpatikussá tette a pergetést számomra, de ami a legfontosabb érv volt egy nagy rakózásból való hazapakolás után, az a kis felszerelésigény. Már ennél a pontnál problémákba ütköztem. Se pergető botom, se pergető orsóm, se… A fórumon rögtön elkezdtem tanácsokat kérni olyan ismerősöktől, akikről tudtam, hogy a pergetés megszállottjai. A cél egyszerű volt: pergetni szeretnék bármire, bárhol. Ezzel elkövettem azt a hibát, hogy mázsaszám zúdították rám a hasznos információkat, különböző botokról, orsókról. Ezekből nehezen tudtam volna összerakni egy megfizethető felszerelést. A kedvencem a következő mondat volt, amit kaptam: „ahhoz, hogy egy napot végig bírj pergetni…” Á! - gondoltam, maximum 3 óra szerintem, amit kezdetben rá tudok szánni (és amit kibírok fizikailag, mint utólag kiderült).

A felszerelés kiválasztásánál megfordítottam a folyamatot. Megnéztem, mennyi a „költségvetési” keret, és ebből mi az, ami nekem szimpatikus. A barátok pedig még a megvásárlás előtt véleményezzék. Így küldtem szét az ismerősöknek a Shimano Nexave bot és a Spro Blue Arc orsó nevét.

Így már Keresnyei Imi barátomtól egészen korrekt receptet kaptam a pergetést illően:

„A bot: terepen elsősorban az a fontos, hogy elférj vele a dzsumbujban, a fák alatt. Pergetésnél kisebb a jelentősége a dobás hosszának, nagyobb jelentőséggel bír viszont a csalivezetés. Ezt egy érzékenyebb spiccű bottal lehet leginkább megtanulni. Ez a csali minden rezdülését közvetíti felénk. Egy 20-40 grammos pergető bot kitűnő erre a célra. Az, hogy milyen márka, az ízlés dolga. Igazából a mai pergető botok között alig találni gagyit, megbízhatóan működnek, SZAKSZERŰ horgászat mellett gyakorlatilag törhetetlenek. Nekem Shimano bot a kedvencem, én abba szerettem bele. Egy Beast Masterem van. Volt már kezemben Technium is, de nem éreztem, miért kerül többe… Ha sokat dobál az ember valódi terepen, folyón, csatornán vagy bárhol, ahol bokrok közül, fák lelógó ágai alól kell dobálni, célszerű minél rövidebb botot választani. A kiválasztott Nexave bot egy kicsit hosszú ilyen terepre, mert ha már az említett helyről dobálunk, bizony óhatatlan, hogy ne akadjunk ágba, és ami még rosszabb, bizony a botspiccet is nekikocogtatjuk néha dobás közben. Tehát ilyen terepre nem kifizetődő komoly csúcstechnikás botot vinnünk. A lényeg az, hogy megbízható legyen, érzékeny, és amikor a kezedbe veszed a botot, érezd, hogy tetszik, ne legyen benned olyan érzés, hogy „háááát”, mert ez hatványozódni fog a nap végére.”

A kiválasztott Shimano Nexave botom…

Mivel a Blue Arc orsót már match boton használom, és nem volt vele még gondom, a pergető botra is ilyet szántam. Már csak a méret volt a kérdés, és hogy mit tekerjek rá, fonottat, vagy monofilt. A méretben (mint a reklámban 10-ből 9 fogorvos ezt ajánlja) a harmincas méretre jött a legtöbb javaslat, így annál maradtam.

… és a Blue Arc orsó

Az utolsó kérdés a felszerelésben az volt, hogy mi kerüljön az orsó dobjára?

A fonott zsinór előnyei közé sorolják a nagyobb dobástávolságot, a tökéletes csalivezetést, a késedelem nélküli bevágást, hátránya viszont, hogy leakadáskor nehezebb beszakítani, valamint borsosabb az ára.

A monofil damilt pártolók a vízben való kisebb láthatóságát, kedvezőbb árát és a felszerelést jobban kímélő rugalmasságát hozzák fel érvként a monofil védelmében, viszont hátránya a damilnak a nagyobb nyúlás. Én a monofil mellett döntöttem.

Az első igazi bevetésre egy olyan helyre szerettem volna menni, ahol azonnal sikerélményhez juthattam. Hogy mit könyveltem el magamban sikerként, azt több oldalról is meg lehet közelíteni: ha nem szakítok be műcsalit, az már pozitívum, ha halat kapásra tudok bírni az szintén, és ha sikerül is megfognom, akkor az már siker. Egy olyan helyet választottam, ami sok csukát rejt, és ahol a műcsalik is „biztonságban” vannak. Így esett a választás a nyíregyházi Verba-tanyára. Hogy a millió kérdésemet legyen kinek feltennem, megkértem Gyurecskó Tomit, hogy segítsen kipróbálnom ezt a látszólag (!!!) nagyon könnyű módszert.

Ameddig dobáltunk, folyamatosan, szinte dobásonként volt újabb és újabb kérdésem.

A három óra, amit a pergetésre szántunk, nem volt a legjobb időjárási szempontból. Viharos erejű északi szél fújt egész nap, de már nem igazán bírtam kivárni még egy napot, így rábeszéltem Tomit, hogy azért menjünk ki.

Ahogy elkezdtünk dobálni, megindítottam a Tomi felé irányuló kérdések áradatát is. Mivel még nem pergettem korábban - egy alkalomtól eltekintve -, szinte semmivel sem voltam tisztában ezzel a módszerrel kapcsolatban, csak azzal, hogy melyik végét kell a botnak fogni… Merre érdemes dobálni? Milyen messzire dobjak? Milyen gyorsan kell tekerni? Hogyan tartsam közben a botot? Honnan tudom, hogy milyen mélyen van a tekerés közben a műcsali? Apropó műcsali… milyet tegyek fel? Miért pont ilyet? Honnan tudom, hogy kapás van?

Sok nagy csukával akadt eddig össze Tomi

Szerencsére Tomiban jó „tanárra” találtam, mert segítőkészen válaszolt a kérdéseimre. Sajnos a legtöbbre a válasza végén ott volt, hogy sokat kell gyakorolni, és akkor majd ráérez az ember.

Be kell látnom, nem is olyan egyszerű ez a hobbi, mint hogy veszi az ember a botot, orsót, kistáskát és megy halat fogni…

Én ezek után a legegyszerűbb módot választottam a halfogásra. Feltettem ugyanolyan csalit mindig, amivel Tomi pergetett és figyeltem a kezét, hogyan tartja a botot, milyen gyorsan tekeri az orsót és megpróbáltam utánozni.

Amilyen sebességgel tekerte az orsót Tomi, úgy tekertem én is az enyémet

Működött a dolog, két apró különbséggel. Az egyik, hogy ő látszólag sem fáradt el a folyamatos dobálástól, nekem pedig már a második óra végétől elkezdett fájni a hátam. Nem is olyan könnyű ez, mint amilyennek látszik. A másik különbség pedig, hogy ő fogott halat, én nem.

Tomi fogott kisebbeket…
… és nagyobbakat…

Bármerre dobáltam, nekem nem volt szerencsém. Tomi bíztatott, hogy ebben a vízben olyan koncentráltan vannak jelen a csukák, hogy ha ügyesen csinálom, nekem is sikerülni fog, csak gyakorolni kell.

… de én sem adtam fel, dobáltam veszettül, csak a hátam fájt már nagyon…

Folyamatosan gyalogoltuk körbe a tavat és pont, amikor azon a helyen jártunk, ahol legtöbbet rakóztam az idén, támadt egy ötletem. Gyaloglás közben beraktam a vízbe magam mellé a műcsalit, hogy figyeljem a mozgását, hogy vajon milyen gyorsan kell tekerni, hogy jól mozogjon. Egyszer azonban a műcsali túl mélyre merült és azonnal le is akadt. Mivel a leakadás körülbelül 40 centire lehetett a parttól, már azon gondolkodtam, hogy kérek egy merítő nyelet valakitől és kipiszkálom, amikor az „akadó” heves tiltakozással a bevágásomra elindult befelé a tó közepe felé. Végre nekem is sikerült csukát fognom. Bár még nem volt a parton, de sikerült megakasztani. A hal kivétele és kíméletes horogszabadítás már Tomira várt, de akkor is csuka volt.

… nekem először ilyen kicsi „jutott”, és mire szebbet fogtam volna, az elem megadta magát a digitális fényképezőben

Ezen felbuzdulva végigsétáltam a parton és hasonló módszerrel végighúztam a műcsalit. Ez három csukát eredményezett, amiből kettő a partra is került, egyik kiakadt. Volt még egy hatalmas rávágás, de a kapás után hatalmas iszapfelhőt vágó tolóhullámmal távozott a tettes.

Ezek után már nem nagyon merek majd kezet mosni a vízben, mivel mind az öt csuka a part alól támadt a csalira. Bele sem merek gondolni, mi van, ha a kezemet finom falatnak nézik a csukák.

Összességében nagyon jó napot zártunk, mivel sok csuka volt, bár tudom, hogy a pergetés az nem mindig ilyen, hiszen egy természetes vízen a horgásznak nemcsak a halak „gondolkodásával” kell megküzdenie, hanem a víz feletti terepakadályokkal és a víz alatti horogmarasztaló ágakkal is. De szerintem azt is kipróbálom…

Ami ide bekerül…

Írta: Takács Péter (t_peti)
Fotók: Gyurecskó Tamás,
Irinyi Csaba,
Lábas Tibor,
Takács Péter

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: