A vízparti élet és alapvetően a horgászatok során nem sok minden tud néhány pillanat alatt megváltozni, egyvalami azonban biztosan, és ez talán a leglényegesebb: az ember hozzáállása. Lehet ez egy élmény, emlék, korábbi tapasztalat, aktuális hangulat és szinte bármilyen külső-belső körülmény hatása, de ha motiváltak vagyunk és hiszünk abban, amit csinálunk, az előbb-utóbb be fog érni, kézzel fogható eredményt fog hozni. Az elmúlt 1-2 év jelentős változásokat hozott az életemben, illetve a horgászataim kapcsán egyaránt. Új kihívásokra, új perspektívákra és kalandokra vágytam, így egyre nagyobb vonzalmat kezdtem érezni a ragadozó halak horgászata iránt (habár ez soha nem is volt tőlem idegen). Ennek néhány harcsás krónikáját már láthattátok korábban, viszont most egy egészen más jellegű témába, a szisztematikus pergető csukahorgászatba szeretnék betekintést nyújtani.
Előszóként azt feltétlenül tisztázni kell, hogy ezek a pergető horgászatok jellemzően jó halállománnyal rendelkező, mesterséges, intenzíven kezelt tavakon történtek. Hogy ne raboljam feleslegesen senkinek az idejét, ezt fontosnak tartom mindjárt az elején megosztani. A vadvizek szerelmesei kétlem, hogy bármi vonzalmat éreznének az itteni történeteim iránt, amivel nincs is semmi gond. Nem vagyunk egyformák, mást szeretünk. Szintén fontosnak tartom azt is leszögezni, hogy e témában nem szakmai írásokat szeretnék publikálni, hanem élménybeszámolókat, melyek során szívesen megosztom a tapasztalataimat is, amelyek mások számára is hasznosak lehetnek és remélhetőleg őket is hasonló élményekhez segítik majd hozzá.
Egy szó, mint száz, a soron következő cikkeket azoknak ajánlom, akik hozzám hasonlóan nem úsznak a rendelkezésre álló szabadidőben, de érdeklődnek a pergetés világa iránt, s szeretnék átélni, milyen érzés, mekkora élmény e módszerrel egy-egy gyönyörű rablóhal becserkészése.
Felszerelés összeállítása
Kevesen tudják rólam, hogy hamarabb volt pergető botom, mint feeder… Jól emlékszem, az első felszerelésemet 15 évvel ezelőtt vásároltam. Ez volt az első olyan cucc, amelyet nem ajándékba kaptam, hanem az iskola mellett hétvégenként eljártam dolgozni és magamnak kellett előteremtenem a rávalót. Nem véletlen, hogy a mai napig megvan, méghozzá tökéletes állapotban, az ember másként kötődik az ilyesmihez… Akkoriban még népszerűek voltak a túlméretezett parti pergető botok, és mivel nekem elsősorban a dobástáv volt a szempont, egy 20-50 grammos, 3 méteres Spro botot választottam egy 4000-es Shimano orsóval. Ezzel sajátítottam el anno a pergetés alapjait, ezzel kóstoltam bele a módszerbe és hosszú-hosszú kihagyás után ez került elő újra tavaly ősszel. Miért újítottam e helyett? Ha valaki egy kicsit jobban belemerül ebbe, tapasztalatokat szerez és belekóstol abba, mennyivel nagyobb használati élményt tud nyújtani egy specifikus, modern felszerelés, illetve mennyivel eredményesebb a horgászat, ha felszereléssel rendesen érzi a csali mozgását, apró rezdüléseit, akkor az a szkeptikusság, amit a drága pergető motyók kapcsán régebben én is éreztem, nagyon hamar semmivé válik. Alaposan utánajártam, hogy a saját igényeimhez igazítva milyen szempontok szerint érdemes felszerelést választani. Sokat olvastam e témával kapcsolatban, valamint jó pár tapasztalt kollégám, pergető ismerősöm véleményét kikértem, így végül sikerült remélhetőleg azt a felszerelést megtalálni, amely elődjéhez hasonlóan hosszú időn át társam lesz a vízparton.
- Bot: Shimano Technium AX Predator 240MH
- Orsó: Shimano Stradic 4000FL
- Zsinór: Sufix 131 G-Core X13 Braid Green - 0,148 mm (PE 0,8)
- Előke: Sufix Super 21 Fluorocarbon 35 m - 0,60 mm + Savage Gear Needle EggSnap S 24 kg + Guru Rig System Swivels 11
- Rögzítő elem: Korda Krimpelő fogó (L-es rész) + 0,70 mm átmérőjű, dupla csövű hüvely
Villantós tapasztalatok
1. Ottó Bácsi villantói – Lutra
Őszintén szólva, hozzám talán minden műcsali közül ez a típus, vagyis a támolygó villantó áll a legközelebb. Anno, gyermekkoromban is ezt láttam elsőként Édesapám horgászládájában és az évek során, ha elvétve pergető pecára került sor, akkor ilyen jellegű csalik kerültek elő. No de nézzük konkrétabban, mint is érdemes tudni a Lutráról! Ez a klasszikus formatervezésű kanál nevét Fekete István vidrájáról kapta. Könnyű, lassan libegő, igazi csukás joker csali. Szinte gyerekjáték vele horgászni, magától dolgozik a vízben. A kapások nagy része a visszahulló fázisban érkezik, gyakran akár rögtön a bedobást követően, ezért érdemes feszes zsinórral és felkészülve várni a kanál fenékre érkezését. Az emelem, megállítom, hagyom süllyedni, megint megindítom stílust igazán jól elő lehet vele adni, de az adott körülményekhez igazítva folyamatos bevontatással is kitűnően dolgozik. Csábító mozgásával, valamint színével, mintájával olyan impulzusokat küld a csukák felé, amelyek együtt jó eséllyel váltják ki belőle a támadási ösztönt.
Tipp: A meghorgászott víz mélységétől függően érdemes kísérletezni könnyebb és nehezebb típusaival, mert előfordul, hogy két gramm különbség hozza meg a sikert, azaz a halat, akár pluszban, akár mínuszban.
2. Mepps Aglia Fluo
Szintén klasszikus, örök darab, a körforgó villantó, s ezek közül is a címben említett modell. Vezetése egyszerű, egy lassú vagy közepes tempóval egyenletesen húzva tökéletesen használható. Már több mint 70 éve, hogy elkészültek az első Mepps villantók. A világ elsőszámú villantó gyártó cége ez idő alatt olyan tapasztalatra tett szert, hogy mára csakis osztályon felüli minőségű műcsalikat dob piacra. A Mepps Aglia Fluo az egyik legelterjedtebb típus a termékpalettán. Különlegessége, hogy a felületét olyan fénygyűjtő, fluoreszkáló bevonattal látták el, amely még vonzóbbá és fogósabbá teszi a műcsalit, így az UV sugarak által stimulált fluo villantók nagyon jól látszanak mélyebb, zavaros vizekben is, ahova már csak kevesebb fény jut. Nagyon változatos méretekben és színekben kapható, nekem személy szerint az 5-ös méret, illetve a fehér és a piros színek váltak be.
Az írás következő fázisaiban elsősorban képes összeállítások formájában szeretném megmutatni az elmúlt időszak néhány emlékezetes és eredményes villantós pergetését!
Dabasi kavicsbánya tó – Régi-új szerelem
2022 októberének legvégén Halengár Zoltán barátom meghívásának eleget téve egy gyermek horgászversenyre látogattam el a Dabasi kavicsbánya tóra. Zolitól hallottam, hogy szép balinokat fogtak ott akkoriban, ezért úgy terveztem, hogy leporolom a rég sarokba állított, öreg pergető botomat, és amíg a horgászpalánták ügyeskednek a verseny alatt, én dobok párat a tó egy csendesebb, távolabbi részében és megpróbálok néhány balint elcsípni. Nos, hát ebből végül annyi lett, hogy egy jó nagyot sétáltam az őszi vízparton és raktam némi izomlázat a karomba… Balint talán egyszer láttam rabolni, azt is bőven dobástávon túl. Teljesen elengedtem a dolgot, aznap én már nem számítottam semmiféle halfogásra. Visszasétáltam a tó túlsó félébe, ahol az autómat leparkoltam, és mivel még volt fél órám a tervezett hazaindulás előtt, úgy gondoltam, hogy megnézem a közelben lévő kis öblöt. Ezen a részen volt egy bedőlt fa, amely ránézésre is csukatanyát sejtetett, ezért a csomagtartóból előkotortam egy kopott, natúr ezüst színű, 13 grammos Lutra kanalat. Csendesen lesétáltam a víz széléhez és már repítettem is a csalit. Bő 20-25 méterrel túldobtam az akadót, de a zsinórom párhuzamosan futott mellette. Szép lassan tekertem, egyszer-egyszer megállítva a kanalat, majd ahogy közeledett a csalim a fa ágaihoz, annál inkább vártam, hogy kiderüljön, lakik-e itt valaki… Majdnem a bevontatás végére értem, talán 7 méter zsinórom lehetett még kint, amikor a bányató kristálytiszta vízében megláttam a kanalat fényleni, majd egy másodperccel később azt, ahogy egy csuka ráfordul és elragadja. Hátborzongatóan adrenalin-dús élmény volt! Sok óra eseménytelensége után itt az első dobásra halat akasztottam, ráadásul éppen egy szép csukát. Nagyon örültem ennek a halnak és azt hiszem, aznap éledt fel bennem újra ez a vonzalom a pergetés iránt, amit utoljára talán 15 éve éreztem magamban…
Galgahévízi horgásztó – Őszi élmények
Ezen a vízen többször is próbálkoztam az elmúlt év novembere során, de mind közül az első itteni pergetésemre emlékszem vissza legszívesebben. Császár Bence barátommal beszéltük meg, hogy rászánunk egy teljes napot és egy-egy bottal a kezünkben körbesétáljuk az egész tavat. Elsősorban csuka volt a célhalunk, de mindenféle csali lapult a táskáinkban, amelyeket folyton váltogattunk. Több feederes írásom, illetve filmem jelent már meg az elmúlt években, melyeknél szintén ez a vízterület volt a horgászat helyszíne, és sosem tudtam szó nélkül elmenni az itteni környezet magával ragadó szépsége mellett. Ahogy öregszem, egyre inkább rájövök arra, hogy horgászat élménye nem mindig csak a görbülő botot jelenti. Élmény lehet az is, amit a természet adhat és nem feltétlen csak a látvány… A zajok, az apró neszek, az illatok, mindaz, aminek a környezetünkben egy rövid időre a részeseivé válhatunk egy olyan érzéssé áll össze a horgászban, ami megdobogtatja a szívét és tudja, jó helyen van. Nem is beszélve arról, ha ezt egy gyermekkori barátjával teheti, vidám hangulatban és nem mellesleg gyönyörű őszi időben. Nos, ha túl sok halfogással nem is, de ezekkel mindenképp jellemezhető az a nap. Számomra már ettől értékes lett volna, de azért eredménytelen sem maradt, mert a tó hátsó részében, egy nádfal sarka elől sikerült megfognom egy szép 2-es forma csukát.
Diana-tó – A meglepetés süllők napja
Az őszi élmények után a télen még jobban elmerültem a pergető témakörökben, igyekeztem annyi elméleti tudást magamba szívni, amennyit csak lehet és persze a lehetőségeimhez mérten a felszerelésemet is fejlesztettem. Alig vártam, hogy felavathassam az új pálcát, orsót, csalikat és végre újra a vízparton legyek. Szoják Benedek barátommal terveztük összehozni a szezon első horgászatát, még január végén, ami szó szerint az utolsó pillanatig úgy tűnt, sikerülni is fog. Az Etyek és Alcsútdoboz között elterülő Diana- és Zoltán-tavakhoz szerettünk volna ellátogatni, s közülük is a Zoltán-tó termetes csukáit megcélozni. Aztán az indulást megelőző napon sajnos azt a hírt kaptuk, hogy a tó befagyott, így ez a peca elmaradt. Elég kemény, hideg február követte ezt, ami heteken keresztül esélyt sem adott, hogy egy új időpontban bepótoljuk. A hónap legvégén fordult enyhébbe az időjárás, a vizek végre kiolvadtak, mi pedig kaptunk az alkalmon és amint tudtunk, mentünk is. A Zoltán-tavon már érvényben volt a tilalmi időszak a csukák ívása miatt, ezért a Diana-tó süllői kerültek célkeresztbe.
Zoltán-tó – Az első tavaszi csukás túra
A szezonindító sikeres horgászat után elhatároztam, hogy amint csak lehet, visszatérek a Diana- és Zoltán-tavakhoz, hogy megpróbáljak becserkészni néhányat azokból az óriási csukákból, amelyeket eddig csak a tó közösségi média felületein lévő fotókon volt szerencsém megcsodálni, és amelyek ekkorra már hónapok óta borzolták a fantáziámat. Pataki Gergellyel, a tórendszer egyik tógazdájával folyamatosan egyeztettünk a csukaívásról, így a tilalmi idő lejárta után rögvest be is jelentkeztem. Nagy örömömre ezt a horgászatot ismét Bencével sikerült összehozni, ráadásul két teljes napot rá tudtunk szánni a „krokodilvadászatra”.
Talán 1-1,5 órája horgászhattunk a reggeli órákban, még a nap sem bújt elő a hátunk mögött emelkedő domboldal mögül, amikor a tó hátsó régiójában variáltam a csalikkal. Bence épp odajött tanakodni, hogy mit kellene feltenni, mikor a támolygós dobozomban megláttam a kedvenc piros kanalamat. Ugyanaz a darab volt, amely legutóbb a szép süllőket is adta. Abban a pillanatban elhatároztam, hogy ezzel fogom vallatni a vizet, ha van a közelben csuka, ezt megetetem vele! Még viccelődtem is Csaszinak, miközben a kanalat rögzítettem a kapocsba, hogy „Figyeld, dobok vele egyet, te meg készítsd a fényképezőt, mindjárt itt a csuka!” „Persze-persze… Inkább egy kávé kéne neked, mert még mindig alszol, meg álmodozol, úgy látom”, jött a válasz egy grimasz kíséretében. Arra gondoltam, hogy az első dobást a parttal párhuzamosan ejtem meg, 6-7 méterre a szélétől, és megnézem, hogy a kövezésnél esetleg nem áll-e lesben valami… Nagyjából 5 métert tekertem, még csak bele sem pöccintettem, vagy meg sem állítottam a csalit, amikor valami elképesztő erővel és vehemenciával vágott oda neki, majd kivéve a kezemből a botot. Az orsó fékjét alapvetően elég szorosra állítottam, hogy a csontos csukapofát jó eséllyel át tudja ütni a horog, de a hal így is hamar lerántott róla néhány métert. Azonnal a fékhez nyúltam és lazítottam rajta, éreztem, hogy olyan hal akadt a horgomra, amekkorával még nem volt dolgom! Csaszival egymásra néztünk, az előbbi grimaszt már döbbent érdeklődés váltotta fel és csak annyit mondott: „Ezt nem hiszem el!”. Igazából én is csak alig. :-)
Fantasztikus élményekkel gazdagodtunk és még csak az első nap délelőttje telt el. A következő epizódban folytatom a horgásztúránk beszámolóját, illetve nagyító alá veszünk egy teljesen más jellegű, más stílusú műcsali kategóriát, melynek szintén meghatározó szerep jutott. Ha tetszett, tarts velem legközelebb is!
Írta: Putz Tamás
Fotók: Császár Bence, Szoják Benedek, Putz Tamás
