Én így húzom... a wobblert folyóvízen

Én így húzom... a wobblert folyóvízen

Legvágyottabb dolgaim között tartom számon azt az érzést, amikor folyóparton, mondjuk éjjel, pergetve belekoppant egy jobb süllő wobblerem remegésébe... Hogy ez a dolog mind többünknél ne csak a vágyódás és az ábránd szintjén szintetizálódhasson, ajánlom a kezdő, haladó, és a magukat nagyon jónak tartó wobbleres pergetőknek írásomat. Néhány új dolgot, biztosan talál benne mindenki.

A folyó, a víz áramló, sodró jellege miatt annyi lehetőséget ad a fahalas pergető kezébe, hogy evvel csak meg kell tanulni élni, aztán gyakorlatilag, főleg ha kitartó az ember és ismeri a jó időszakot, ritkán fordul elő vele a süllő-betli.

Nappal és a világos órákban - alkonyatkor, amikor még jól látunk, illetve hajnalban, a világosodás után - fenéken, fenék közelben keressük a süllőt. Míg főleg nyaranta, éjjel (ám olykor még késő ősszel is, jóval a sötétség beállta után!) a felszín közelében próbálkozzunk. Kivételek persze előfordulnak mindig, ezeknek csak örülnünk kell, ám erőltetni őket szerintem felesleges.

Példa: ha valaki mondjuk szeptember elején, a nagy balin fröcsögések idején fényes nappal, délután háromkor akaszt egy szebb süllőt a balinrablásokra dobálva, víztetőn, akkor az nagy valószínűség szerint, hiába megy majd ki ezek után mindig ebben az időpontban süllőzni...

Wobbleres csíkos vitéz. A mohó sügi odavág a jól vezetett apróbb - néha nem is olyan apró... - wobblerre is

A folyó megkönnyíti a wobblerező dolgát. A sodrás, ha avval lefelé horgászunk, lebuktatja fahalunkat a víz azon szintjére, amit mi elérni szándékozunk. Folyón leginkább arra kell figyelnünk, még úszó wobblereknél is, hogy ne menjen mélyebben a csalink, mint azt szeretnénk. Fontos ez, mert így nem akadunk el a kövek között.

A ragadozók, a legtöbb esetben - a balint, kizárólagos üldöző alkata miatt leszámítva, bár gyakorta még ő is - a folyóvizek olyan pontján tartózkodnak, ahol valamilyen "tereptárgy" miatt, a víz áramlása megváltozik - lassul, esetleg felgyorsul. Ezeket a helyeket megismerhettük horgászmagazinjaink, ragadozó halaink tartózkodási helyeit bemutató cikkeiből. Ehhez nem is fűznék hozzá semmi többet, talán még annyit, hogy néhány esetben nincs rá ésszerű magyarázat, hogy a hal, miért "áll" azon a helyen. Ezeket a "behorgászott" helyeket nagyon jegyezzük meg, aztán a fogás majdnem garantált!

Főként kövezéseken horgászom, azon egyszerű oknál fogva, hogy itt talál magának a süllő - elsődleges célhalam - legkönnyebben "jó" helyet. A kövezések kiugrói, egyenetlenségei, gödrei azonban legtöbb ragadozónk számára egyaránt remek les- és pihenőhelyet kínálnak. Ezeken a helyeken könnyen boldogulunk wobblereinkkel. Lássuk tehát a konkrét akciókat!

Éjjel akasztott balin

Eldobni lefelé, ha nem is tudunk akkorát, amekkorát kellene, segít a víz - lejjebb kell úsztatni a wobblert, s máris víz alá buktathatjuk, mihelyst túlhaladt a haltanyán. Erősen sodró víznél elég csak spiccel megvezetni a műcsalit, hogy megfelelően mélyen haladjon, külön ráhúzni, beleorsózni szerintem felesleges. Azt, hogy milyen mélyen jár, láthatjuk és így elképzelhetjük zsinórunk és a spicc által bezárt szögön, meg érezhetjük: ha "kopog" a csali nyelve, akkor óvatosabban, lassabban kell folytatni a vezetést. Süllyedő wobblerrel is nyugodtan horgászhatunk - főleg, ha fonott zsinórt használunk, amely esetleges és sajnos mégis előforduló elakadásoknál megfelelő "szabadítási-erőtartalékot" képvisel - bedobás után a fenékig engedve azt. Még kövezéseken is, csak azt nem szabad elfelejteni, hogy bedobás után feszítsük meg a zsinórt, s úgy hagyjuk csalinkat lesüllyedni a mélybe, ellenkező esetben akár szó szerint beleállhat a drága izé a kövek közé. Feneket érés után, innen azonban emeljünk bele legalább 30-40 centit, de az sem árt, ha többet - lassú húzásnál, úgyis egyre lejjebbre kódorog majd csalink.

Most különbséget teszek a - folyásirányt alapul véve - lefelé dobott úszó és süllyedő wobbler vezetése között. Úszónál néha "megengedem" a madzagot, hogy feljebb emelkedhessen, míg süllyedőnél bele kell emelni, hogy ne akadhasson el. Innen már gondolható, hogy a süllyedő csali kevesebb ideig lesz a vízben, azaz az úszó wobbler vezethető lassabban. Ez nem jelent semmit, mert van, hogy csak az úszót, és van - bár ritkábban - hogy csak a süllyedőt eszik meg, azaz ennék meg. Lefelé horgászva kihasználjuk a víz sodrását, és avval mozgatjuk a csalit, időnként persze a botspiccel, esetleg orsóval belehúzva, vagy emelve, felengedve. Egy adott helyen - ha megfelelő a sodrás - így akár meg is tudjuk állítani wobblerünket, kis kivárást alkalmazva pedig később odább húzzuk, vagy ellenkezőleg: felengedjük, ha mégsem vágott oda semmi.

Lefelé dobva minden egyes ragadozó megfogható, fajtól függetlenül. Akad mégis egy, amely kifejezetten jó néven veszi a folyással szemben dobott, és lefelé húzott csalit - ez pedig a balin. Ez valószínűleg azzal magyarázható, hogy kifejezetten üldöző alkat, s eredményesebb, ha árral megegyezően kell a kiszemelt kishal után iramodnia, avagy csak a rengeteg, lefelé dobált wobblert, egyebet kiismerve már csak így csapható be... nem tudom. Az viszont tény, hogy először a balinok miatt kezdtem folyásnak felfelé dobálni a wobblereket. Elképesztő volt! Kis csatornakifolyónknál, a Kettős-Körösön volt olyan óra, hogy tizenöt, húsz darab is megakadt így. Míg a sodrásnak húzott műcsalit csak éppen ütötte, vagy oda sem nézett rá, addig az árral együtt húzottat néha valósággal lenyelte. Ekkor, azt hiszem, 16 éves lehettem. Később - bár nagyon tartva az elakadásoktól - néhány helyen már próbálkoztam nem csak balinra a felfelé dobálással. Eddigi legnagyobb süllőm - gyönyörű volt a maga 4,6 kilójával - is így akadt meg, s egy ennél feltételezhetően nagyobb, ami elköszönt tőlem, szintén, no meg legnagyobb idei harcsám is ennek köszönhető.

Fölfelé dobott wobblerre \'gyógyult\' rá a hal... társam legnagyobb örömére

Véleményem szerint legnagyobb előnye ennek a "felfelé dobálásnak", hogy a relatíve gyors műcsalit nem tudja egyáltalán szemügyre venni a hal - megérzi, hogy itt van valami, remegve úszik felém, érzem, hogy kicsi, ergo préda -, aztán, ha éhes, kíméletlenül odavág, elvégre a zsákmány-jelölt különben elúszik, leviszi a víz. Ez egy nagyon komoly előny lehet olyan vízen, ahol például sokan dobálnak, mert a legtöbben ezt kivétel nélkül lefelé teszik. Nagy hátránya viszont az efféle pergetősdinek, hogy elakadásnál kisebb a műcsali kiszabadításának esélye, így megdrágul a peca. Ráadásul nagyon rá kell érezni erre a dologra, kezdőként ezt a fajta "metódust", szerintem nem lehet rögtön elsajátítani. (Bár kivételt ez alól is tudok mondani.)

Nem kell félni a nagy wobblerektől sem, különösen nem éjjel. Csaba apróka süllője is ezt bizonyítja

A fölfelé dobálás akciója a következő: folyásiránnyal szembe dobott wobblerünkkel - típustól függetlenül - a vízbe esést követően azonnal fölvesszük a kontaktust. Aztán két választásunk van. Ha úszó wobblerrel horgászunk, akkor az első néhány méteren erősen meghúzva, lefelé tartott spiccel vezetjük meg a csalit, na nem azért, hogy mögötte hatvan km/h-val csavarva se érhesse el azt a süllő, hanem azért, hogy elérjük a megfelelő vízmélységet. Hiszen folyással megegyezően horgászva, a sodrás nem segíti lebuktatni a halunkat. Süllyedőnél más a helyzet, picit veszélyesebb, elakadás szempontjából. A süllyedőt nem húzzuk gyorsan, ellenkezőleg - lehetőleg nagyon lassan, rettenetesen odafigyelve hagyjuk arra a kívánatos szintre süllyedni, ami valahol a vízfenék tájékán körvonalazódik. Ezt érzékelhetjük, ha koppan a nyelve, vagy, ha kissé belazul a zsineg - ekkor azonban határozottan és késlekedés nélkül kell a vontatásba függőlegesen beleemelni, hogy ne akadjunk el, hisz a kellő mélységet elértük. Innentől kezdve a lényeg a lassú, "éppen hogy" remegő csalivezetés produkálása, és természetesen az elakadások kivédése. (Ha "élettelenül" kopog a wobbler, mondjuk a köveken, akkor bele kell emelni, különben belehúzzuk a kőmederbe, aztán majdnem biztosan búcsút inthetünk neki...) Ennél a "módszernél" viszont az úszó wobbler tölt kevesebb időt a vízben, ugyanazt a helyet meghorgászva, mint süllyedővel. Ez volna a "fölfelé" dobálás, valamint annak kis eszmefuttatása, a magam részéről. Nyilván nem vagyok egyedüli, aki fölfelé is dobál, azonban sokakban még csak föl sem merül a célzottan, és az általam leírtak miatti másként való próbálkozás. Pedig, higgyék el, megéri!!!

Egy kisebb hari, felülről magam felé húzott, felszín közelben vezetett SSR 9-esen megakadva

Végezetül még néhány megjegyzés, hogy milyen típusú wobblereket is részesítsünk előnyben folyókon horgászva. Lefelé dobálva egyértelműen az egyrészes, és leginkább az úszó wobblerek a nálam legbeváltabbak, bár lassú áramlásban, lötyögőben a kétrészesek is eredményesek. Fölfelé hajigálva már jobbak a kissé mélyretörőbbek, és itt már nem gond a "többrészesség". Ha találunk olyan (ismert, vagy csak a cserkésző peca során kilesett, feltételezett) haltanyát, ahol áll a víz, szavazzunk bizalmat a süllyedőknek. Ellenben, ha erős sodrást tapasztalunk, amiben még az egyrészes fahal is már-már "túlremegi" magát, a kétrészeseket nem volna célszerű erőltetni.

Remélem, írásommal felkeltettem néhány horgász figyelmét, és mind többen és minél eredményesebben wobblereznek majd. Hiába, lassan-lassan eljön a sokak számára csak most kezdődő, őszi rablóhalas-szezon...

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.