Az Ipoly öreg ura

Az Ipoly öreg ura

Szerda volt. A horgász már reggel tudta, hogy a vízpartra fog menni. Bár magának is azt hazudta, azért megy autóval munkába, hogy minél előbb otthon lehessen… Otthon? Hiszen a vízpart az ő otthona, ott érzi magát igazából elemében. Ott tudja kiengedni magából a hétköznapokon felgyűlt feszültséget. Ott tud újjászületni. Hazaérve gyorsan öltözni kezdett, ilyenkor nem csak ruhát cserét, kicsit átvedlett átlagemberből igazi horgásszá. Mostanában nem sok szerencséje volt, mégis bízott a folyóban és az évek alatt összegyűjtött tapasztalatban.

Útközben vásárolt némi ennivalót, amit az autóban menet közben fogyasztott el, hogy ezzel se vesztegessen el időt. A világosság minden percét meg kell becsülni. Hiszen ősz volt, a nap hamar lebukott a horizont alá.

Azon gondolkozott, melyik részen lehetnek a halak.

Pösténypuszta! Igen, oda fog menni… és már a földúton zötykölődött. Jól ismerte ezt a részt, fogott már itt szép balinokat, csukákat, termetes domolykókat. Próbált olyan helyet találni, ami mélyebb, de még melles csizmában lehet gázolni.

Szemet gyönyörködtető őszi táj
Lassan álomba szenderülnek a fák
Mindez az örök körforgás része

A víz hideg volt, szinte marta, ahogy lassan hömpölyögve körbefonta derekát. A hideg szélben érezni lehetett a tél leheletét. A levelek szomorúan búcsút intettek az ágaknak és ringatózva merültek a folyó mélyére.

Sokáig egy Rapala Jointeddel dobált, kisebb domolykók kopogtatták, komolyabb érdeklődő nem akadt.

Hirtelen a folyó közepén szétrebbentek a snecik. Ez jel volt, jól tudta, valami éhes ragadozó van a közelben! Pár másodperc múlva ismét egy burványt látott a víz tetején.

Más horgász az ilyet észre sem veszi, de ő figyelte a folyó minden rezdülését. Szinte beleolvadt a jeges folyamba, mintha ő is része lenne. A fahal már szállt is a rablás irányába. Jelentkező sajna nem akadt, de abban a pillanatban, ahogy kiemelte a csalit, egy öreg balin fordított neki hirtelen hátat a lába mellett, nagy iszapfelhőt kavarva. Bőven 50 cm feletti volt.

„Kár érte”, gondolta, majd lecserélte a csalit valami kisebbre, valami ficánkolósra, ami az apróbb domolykóknak is felkelti a figyelmét.

Egy süllyedő Salmo Hornet került a kapocs végére. Ezzel arra kellett vigyázni, hogy bevontatás közben ne kopogtassa a feneket, mert az ott összegyűlt fűzfalevelekkel hamar feldíszítette magát.

Sikerült fognia 3 kisebb domolykót, és mivel a parton egy másik horgászt vett észre, akit nem akart zavarni, kiballagott és másik hely után nézett.

A balinoknak semmi sem szent, néha képesek a lábunk között átúszni
A fűzfák levelei beborítják a partot
Őszi színekben pompázik minden
Olyan mintha egy óriás paplannal takarózna be a táj
Sok levél kerül a vízbe is, megnehezítve a horgászatot
Ilyenkor gyakrabban találkozni pergetőkkel
Szívet melengető élmény egy szebb domolykó megfogása ebben a hidegben

Vészesen közeledett az este. Az új szakaszon sikerült egy igazán szép, bőven 30 cm feletti öreg domolykót kivennie. Megcsodálta a lemenő nap fényében, aztán visszaadta az öreg folyó hideg vizének.

Ezen a részen a meder összeszűkült, és ahogy ismét kiszélesedett, több fát is bemosott a gyors sodrás. A víz éppen a melles csizma legfelső széléig ért. Tökéletes hely, a partról meghorgászni lehetetlen. Visszatette a nagyobb csalit és vallatni kezdte a bedőlt fák, partszéli bokrok tövét. Semmi. Már a hazaúton gondolkozott. Még egy utolsó dobás a szlovák oldal felé! Szépen pottyant be a bokor tövébe a csali, pont oda, ahová szánta. Üres a víz? Már előtte szántotta a felszínt a jointed. Újradobott, ismét a part és a bokor sarkánál landolt, pontosan ott, ahová szánta. Megelégedéssel töltötte el ez a tény. Sokszor pár centi is milyen sokat számít, de ahogy így gondolkozott, óriási burványt látott a bokor mellett. A zsinór meglazult. Bevágás.

Lesben állva, áldozatra várva
Talán éppen a horgászt figyelte?

„Megvan!” A hal viszont nem vett arról tudomást, hogy meglenne, komótosan sétálgatott a sodrással szemben, miközben a fék szépen nyekergett az orsón. A horgász bosszankodott, hogy már megint nem állította be rendesen a féket. Gyakran lazábbra vette, hogy a kisebb halak is megszólaltathassák. Rutinos mozdulattal húzott a féken… A hal megállt és szépen csorgott vissza, egyenesen felé. Mikor már 3-4 méterre lehetett tőle a préda, megpróbálta felemelni, hogy lássa, kivel van dolga. Érezte, jobb hal lehet a horgon, de nem gondolta, hogy az Ipoly öreg urával hozta össze őt a sors. Ahogy emelte, lassan kirajzolódtak a hal körvonalai.

„Úristen!”, gondolta, de már nem volt ideje gyönyörködni a halban, mert hirtelen fordulással elindult. Elindult? Kitört! Olyan erővel, hogy a bot spicce a vízre csapódott és a fék sivítva próbálta lassítani a rohamot, kevés sikerrel. Megállíthatatlanul robogott az akadó felé. A horgász lábával szinte az iszapba gyökerezett a hihetetlen erőt érezve és arra gondolt, milyen nevetségesen gyenge a felszerelése. Bár sokszor dicsekedett, hogy mióta Shimano orsója van, őt még hal nem tépte meg. Most viszont lépnie kellett, mert ha ez eléri a bedőlt fát, akkor búcsút lehet neki mondani. Gondolta, megpróbálja még a kezével lassítani az orsó dobját, de ahogy megérintette, azonnal megállt, a hal viszont nem.

Tompa pattanással kunkorodott előtte a zsinór.

„NEM IGAZ!”, szakadt fel torkából egy keserű kiáltás. Szomorúan nézte a vizet: talán még egyszer megláthatja az ellenfelét, aki legyőzte őt… de csak a néma csend vette körül.

Arra gondolt, mit adott már neki a horgászat: mikor kisgyermek korában az édesapja oldalán elkezdte a keszegezést, mikor kifogta élete első pontyát, mikor először érezte, valami ráüt a csalira pergetés közben, mikor megfogta élete első pergetett csukáját, mikor először vette le a műlegyét egy domolykó, vagy mikor először fogott pért… Ez az élmény mindet felülmúlta.

Az öreg talán még ma is lesben áll valamelyik bokor árnyékában…

Lassan kimászott a vízből és elindult az autója felé. Még mindig remegett, amikor levette a ruháját és visszavedlett horgászból hétköznapi emberré.

Mielőtt a kocsiba tette volna a felszerelést, kíváncsiságból meghúzta a zsinórt. Alig bírta kézzel elindítani, a fék olyan kőkeményre be volt szorítva…

Kecskés Viktor (victorcnr)