Sárgavégű pontyhorgászból vérbeli pergető

Sárgavégű pontyhorgászból vérbeli pergető

Klasszikus „sárgavégű” horgász családban tanultam a horgászat alapjait. Gyermekkoromban és ifi horgászként fenekező készséggel kergettem a békés halakat, az iskolapad elhagyását követően azonban megismerkedtem a pergető horgászat csodálatos világával… és ahogy az az egyszeri horgászemberrel lenni szokott, teljesen magával ragadott az új módszer.

Nagyapám még öreg, nehéz de strapabíró Germina botokkal hajtotta a kisebb-nagyobb egyesületi vizek békés halait. Valószínű ő oltotta be édesapámat is, aki mellett fenekező horgászként tanultam ki a nagyobb halak fárasztását. Igazi ajándék volt a kis, 2,1 m-es teleszkópos botommal egy-egy méretesebb amurt lebirkózni. Akkor úgy gondoltam, hogy a nádevő torpedók jelentik egy horgász pályájának igazi csúcsát. Ezek az évek - amellett, hogy megtanultam horgászni - mélyen elvetették a természet iránti szeretet magvát fejemben és gondolataimban. Nagyapám, ahogy egyre idősebb lett, már nem tudott kijárni a vízpartra, apám a munkája és a horgásztársak nem éppen példaértékű tóparti viselkedésének hatására szintén felhagyott a pecával. Mivel akkoriban még úgy véltem, hogy a horgászat is egy olyan szabadidős program, amit egy szál magában unalmas űznie az embernek, egyetemistaként én sem jártam horgászni. A sors azonban mellém állt: az egyetemi éveim alatt kötődött barátságok újra vízpartra szólítottak.

„Sárgavégű fenekezőkkel”

Az első pergető felszerelésemet 2007-ben vettem meg. Ami vonzott, hogy olyan halfajokat vehetek célba, amiket apám és nagyapám csak hírből hallott. Fogni csak szökőévente fogtak ragadozót, amikor rávették magukat, hogy az egyik fenekezőjüket átszereljék „dugós” csukázóra. A kezdő szett egy minőségi orsóból, egy szintén „márkás” általános (all-round) típusú botból, valamint egy marék támolygóból és körforgóból állt. Akkor úgy éreztem, hogy egy pergető táska teljes feltöltése egy vagyonba fog kerülni, így azt nem is vettem. A válltáskát aztán ajándékba megkaptam kedvesemtől, és szépen lassan a műcsali mánia is elragadott…

Immár bottal, orsóval, műcsalikkal és jó adag elszántsággal ugrottam neki a pergetés útvesztőjének. Eleinte szinte csak csukára dobáltam, hiszen nemigen ismertem kimondottan pergetésre érdemes vizeket Baranyában, csuka viszont majdnem minden vízben van. A sikerek persze nem jöttek azonnal, hiszen nem elég a jó „cuccot” a kezünkben tartani, számos más dolgon (is) múlik a végeredmény. A kellő alázat, a környezetünk alapos megfigyelése és koncentrálás nélkül még a legszerencsésebb horgásznak is csak maximum „15 perc hírnév” juthat. A kezdetekkor amolyan tessék-lássék módon monoton dobtam-tekertem a körforgókat. „Más is így csinálja, ezt nem lehet elrontani!”, gondoltam magamban. A támolygókat féltettem beszakítani, wobblereim - egy kétrészes Rapalát leszámítva - még nem is voltak, a gumihalazást úgy, ahogy van, nem is értettem.

Pergető táska és annak tartalma a kezdetekkor
Mára már jelentősen felfejlődött a csaliállomány, köztük egy-két saját kezű próbálkozással
Sokszor úgy érzem, hogy a szebbnél szebb wobblerek színeit a horgász ízléséhez, és nem a halak ösztöneihez igazítják

Talán meg is ragadok ezen a szinten, ha nincs mellettem barátom, akivel kezdő időszakomban szinte mindig együtt vertem a vizet. Csodák csodájára ő fogott, én nem. Akár csónakból, akár partról próbálkoztunk, neki még a legbetlisebbnek ígérkező napon is akadt egy bugyli. Irigykedés és csalódottság helyett elkezdtem figyelni a technikáját, hallgatni a tanácsaira, és kerestem az összefüggéseket, hogy mit, miért és leginkább hogyan csinál. Az Internetről is elolvastam mindent, amit az édesvízi pergetésről tudni kell és tudni lehet. Újdonságok és régi jól bevált módszerek, technikák, csalik, élménybeszámolók érdekeltek. Egyszóval: mindent tudni akartam a pergetésről. Miután fejben már nagyon jó voltam, gyakorlatban is megjelentek az első biztató jelek. Először csak lekövetések, lefordulások, aztán kisebb bugylik, majd egy-két méret feletti csuka.

Az apró sikereken felbuzdulva már egyedül is egyre többet jártam vízpartra. Ezek az alkalmak segítettek rendszerezni a fejemben cikázó tudásanyagot. Ehhez hozzátettem saját tapasztalataimat. Azóta már úgy gondolom, hogy az egyedül végigpergetett órák intenzívebb élményt adnak horgászatból és természetből egyaránt. És a halak is elkezdtek jönni…

A 2010-es év igazán jól sikerült. Korábban csak a falánk krokodilképűeket sikerült horogra csalni, onnantól kezdve viszont már új fajokat vettem üldözőbe: nyáron 4 órát utaztam, hogy fekete sügért foghassak Murakeresztúr bányatavaiban, ősszel sikerült életem első balinját horogra csalni a mohácsi Duna-szakaszon, novemberben pedig az első gumihalazásom alkalmával három süllő is rajtaveszett a horgomon. E túrák jelentőségét az adta, hogy tudatosan, előre elhatározott szándékkal keltem útra minden alkalommal, és a tudatosság mindig meghozta eredményét.

Balin a szákban
Kölök süllő

2011-ben az előző év élményeitől feltüzelve csaptam bele az idénybe. Szezonnyitóként Kovácsszénájára neveztünk be egy csónakos, páros pergető versenyre. A február-márciusi tilalmi idő alatti tehetetlen várakozás és életem első versenyének izgalma ellenére meglehetősén nyugodtan löktük ki csónakunkat a vízre. Egyszerű tapasztalatszerzésnek szántuk, amolyan örömpecának, amiből építkezhetünk egész évben. A számunkra kedvezőtlen sorsolás ellenére jól megválasztott kezdeti horgászhelyünk a dobogó harmadik fokára juttatott minket egy horgászversenyeken igen járatos mezőnyben. Ez óriási lökést adott, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy a további sikerek jöhessenek.

A dobogós hajó és az elnyert kupák

Manapság leginkább az vonz, hogy olyan - nem frekventált - helyekre jussak el horgászni, ahol igazi kihívást jelent a halfogás. Egyre többet járok természetes vizekre, különböző csatornákra, kanálisokra. Az ilyen vízen könnyűpergető felszereléssel megfogott egy-egy halnak sokkal több sportértéket tulajdonítok, mint a telepített állóvizeken akasztottnak. A halak sokkal rafináltabbak, óvatosabbak. Ráadásul sokkal közelebb vagyunk hozzájuk, óvatosabban kell megközelítenünk őket, nincs helye átgondolatlanságnak, mert az könnyen haltalansághoz vezet. Cserébe az itteni uszonyosok vehemensebben kapnak és sportosabban küzdenek.

Kedvenc halam a csuka és a domolykó. Leírhatatlan élmény az az intenzív rázós-rezegtetős érzés, amit ezek kapásánál a fonott zsinór és az érzékeny bot a markomba közvetít. Talán ez a legszebb pillanata egy-egy kapásnak. A hal jelét adja, hogy bedőlt a csalidnak és a vezetési technikádnak, most már rajtad a sor, akaszd meg és küzdj meg vele! Egy ilyen szűk pályán nem tart feltétlenül sokáig egy-egy fárasztás, de annál izgalmasabb. A parttól partig cikázó hal fárasztása alatt egyszerre kell figyelnünk arra, hogy ne verje le magát a horogról, ne gabalyodjon bele a partszéli növényzetbe, és hogy lehetőség szerint a társait se riassza el a szakaszról. És akkor még mindig ott van a szákolás problémája a meredek parton állva. Ez egészen más, mint egy nyílt vízen magunkhoz terelni a horgunkra akadt uszonyost.

Csatis domi
Domis csati

Mióta „keresem” a halakat, egyre többet jár az eszem horgászat közben, előtt és alatt a megfelelőnek vélt horgászmódszer kiválasztásán. Ehhez elengedhetetlen, hogy felszerelésemben megbízzak, hiszen egy-egy pontos dobás, a csali vezetése folyamatos koncentrációt igényel, ahol nincs helye a felszerelésünk iránti bizalmatlanságnak. Utólag visszaemlékezve kapásaimra több halat adó dobást követően is megfogalmazódott bennem, hogy „Ez most kivételesen pontosra sikeredett!”. A vízbeérkezést követően ilyenkor a csali vezetésére is jobban figyeltem, szinte eggyé tudtam válni a felszerelésemmel, így a finomabb pöccintéseket is észrevettem, és talán ennek is köszönhettem e dobások sikerét.

Pontos dobásokat kívánó csukás pálya
Más pályán sem könnyebb…

Ezek alapján állítom, hogy a sikeres pergető horgászatnak három kulcspontja van: Az egyik a folyamatos tudatosság és koncentrálás, ami ott kezdődik, hogy előre megtervezzük, mekkorát és milyen irányba fogunk dobni, meddig engedjük műcsalinkat süllyedni, szakaszosan vagy folyamatosan, lassan vagy gyorsabban vontatjuk majd be. Ha a tervtől nem kell eltérnünk (egy félrement dobás vagy egy akadás miatt), akkor nagyobb eséllyel fog halat adni dobásunk, hiszen csak arra kell koncentrálnunk, amit előre kitaláltunk, és nem zökkent ki minket semmi. Így folyamatosan fennmarad az összhang horgász és botja között, ami több kapást, gyorsabb reakciót, sikeres akasztást jelent. A másik az adott pergetési technikához leginkább illő bot-orsó-zsinór kombináció, amivel pontosan követni tudjuk, hogy mi történik zsinórunk túlsó végén. Eleinte én is csak az allround botot használtam mindenre. Folyóvízen balinra, töklevelesben csukára és gumihallal süllőre. Bár így is sikerült egy-két halat megcsípnem, lassan kezdett kialakulni bennem a kép, hogy pontosan mire is van szükség az egyes horgászmódszerek esetében annak a bizonyos összhangnak a megteremtéséhez. Persze nem szabad átesni a ló túloldalára. Egy átlagos pergető horgásznak valószínűleg elegendő két bot, amivel szinte minden körülmény során megállja helyét. Egy rövidebb, lágyabb könnyűpergetéshez és egy hosszabb, gerincesebb a nehezebb pályához. Ezek birtokában már eredményesen kínálhatjuk fel a körömnyi wobblereinket a falu alatt futó patak domolykóinak, de bátran vezetgethetjük méretes támolygóinkat is a holtágak szövevényes tökleveleseiben. A legfontosabb pedig, hogy menni kell, mert aki megy, az fog, aki nem megy, az nem fog.

Egy sokoldalú light bot teljesen elérhető áron
Hozzá egy minőségi 40-es orsó kimondottan fonott zsinórra tervezve
Csónakban abszolút előny, de partról is hasznos a rövid nyél, ami így nem akad el testünkben vagy ruházatunkban; hozzá gondosan megválasztott kisméretű merítő dukál

A kifogott halak esetében mindig a lehető legkíméletesebben járok el, néhány igen ritka kivételtől eltekintve C & R-t alkalmazok, de szeretem a hal ízét, ezért néha elteszek egy-egy példányt, hogy másnap ízletes vacsorát készítsek belőle. Vallom, hogy a természettel harmóniában rendkívüli élményekkel lehetünk gazdagabbak. Ezért csak annyit vegyünk el tőle, amennyit következő visszatértünkig regenerálni képes.

Nemrég történt, hogy az egyik baranyai csatornára önkéntesen szemétszedést szerveztünk. Miután megtöltöttünk 5 méretes zsákot a parton talált szeméttel, elkezdtük vallatni a kis patakot. A 3 órányi peca alatt két 30 centi körüli domolykót, két hasonló darabos jászt és négy méretes csukát adott az a víz, ami heteken át halak életének jeleit sem mutatta. A szemétszedésben részt vevő társam a túlparton szintén négy csukát terelt partra. Ezt a csodálatos napot mi egyértelműen a víz hálájaként értékeltük.

Pergetett darabos jász

Számomra - sok ezer horgásztársamhoz hasonlóan - a horgászat elvonulást jelent napjaink megfelelési kényszertől, kiszolgáltatottságtól, függelmi kapcsolatoktól szabdalt életétől egy olyan világba, ahol az eredményesség csak rajtam és a kezemben lévő felszerelésen múlik. Persze van olyan, hogy nem eszik a hal - mert akad ilyen nap is szép számmal -, az emberlakta részektől távoli természet szépsége ekkor is lenyűgöző képeket tud elénk tárni.

Gyönyörű színek

És a pátoszi hangulat végére egy rövid történet, mert nem mindig jön minden össze úgy, ahogy szeretnénk:

A cikk leadási határideje előtti szombat délután végre elvonult a vihar. Kitisztult az ég, és az ablakon betűző nap újra melegíteni kezdte a nappali padlóját. Volt még másfél óra naplementéig, és legnagyobb meglepetésemre menyasszonyom felvetette, hogy kérjük el anyám modernebb fényképezőgépét, és csináljunk egy-két hatásvadász fotót a Haldorádós pályázatomhoz… mert nem elég a jó szöveg, ha nem kötjük le az olvasó figyelmét a képi elemekkel.

A fényképekkel kapcsolatosan igaza is volt, és ha horgászni mehetek, nekem sem kell kétszer szólni! Magamra kaptam a gyors reagálású felszerelést: gázlóruha, orsó, bot, szák, sokzsebes mellény apró műcsalikkal, egyéb szükséges kellékekkel. Ezeket reflexből pakoltam össze, a héten már ötödször. Gondoltam, ebből gond nem lehet.

A szülői ház felé megálltunk egy gyors tankolásra. Csak öt litert töltöttem - no, nem azért mert skót vagyok, hanem hogy ne veszítsünk időt a kúton állással és a kártyás fizetéssel. Gyors puszilkodás anyuékkal, fotóstáska felmarkolása, majd irány a közeli falu mellett csordogáló patak. Odaérünk, negyed hét lesz lassan, ráadásul a nap is máshol nyugszik, mint azt sejtettem: egy domb lombkoronái felett jár már, éppen lebukóban. Pánikra semmi ok, kijöttünk, megcsináljuk.

Formálódik a horgászember

Mellény, mellescsizma, sapka, napszemüveg… Katonás rendben kerülnek elő a csomagtartóból és alakítják horgásszá egyszerű városi ábrázatomat. Ruha, egyéb kiegészítők rendben, most következnek a „fő” kellékek. És ekkor jön a döbbenet. A botzsák mintha a szokásosnál tömöttebb és nehezebb lenne, mint a héten a korábbi alkalmakkor: hát persze, hogy nagy rutinomban az UglyStiket kaptam fel otthon. Egy töklevelesben támolygózni kiváló lenne, de ebben a kis vízfolyásban ezzel a módszerrel nem hiszem, hogy eredményes lennék a domolykók ellen… rövid tétovázás után döntöttem. A fotókért mindent!

Cucc összetesz (összeállításnak barokkos túlzás lenne nevezni a kemény bot, vékony zsinórral szerelt orsó és a körömnyi wobbler alkotta szettet), irány a víz! Kedvesem gépet élesít, és már csattog is… többször vakuval, mint vaku nélkül, mert a domb mögül már csak gyenge, szórt fény érkezik, már szinte árnyékunk sincs.

A „durung” bottal a kis csali bedobása is körülményes volt…
… de a csali vezetésénél sem segített a hosszú nyél
Tágas pályán, húzós vízen, nehezebb csaliknál van létjogosultsága a „dióverőnek”
Körömnyi wobbler

A víz egy kicsit árad a hétközi állapotokhoz képest, én nyugodt vagyok, ez akár jót is jelenthet. Ez a patakocska elég jó volt mostanában ahhoz, hogy ma is pár jó pillanatot lencsevégre kaphassunk.

Nagy nehezen kivarázsolok a dióverővel egy arasznyi domit. Perecbe hajló finom spiccről, recsegő fékről itt most szó sincs. Magamhoz húzom, szákolás, alapos dokumentálás, visszaeresztés. A becsülethal már megvan, de sajnos több nem akad aznap.

Arasznyi becsülethalam

Hogy mégis miért volt tanulságos számomra ez a peca is? A rövid teszt alatt azt tapasztaltam, hogy meglepően messze, viszont csak rendkívül öblösen tudtam elröptetni a merev és hosszú bottal az ultrakönnyű csalit. Többször is túlságosan sok zsinór szaladt le az orsóról ahhoz, hogy vízbeérés után egyetlen spiccmozdítással meg tudjam feszíteni a vékony fonottat és életet tudjak lehelni süllyedő halutánzatba. Hogy ez miért fontos a domolykó megfogása szempontjából, azt számtalan cikk leírta már, de hogy miért fontos a horgász idegállapota miatt, azt az alábbi képsorok némi kommentel kiegészítve tanúsítják:

Apró macskát sikerült összehoznom úgy tíz méterre a zsinór végétől. Fonott van fönn. „Pár pillanat, és folytatjuk a pecát…”
… aztán szépen ránk esteledik…
… már teljesen sötét van
Hajnalban már csak az utolsó hurok volt vissza
Anyák napja ide, vagy oda, egyet még akkor is dobok

Szerző: Németh Norbert (kisgyerek9)
Fotók: Gerner Adrienn és Németh Norbert