Felső-Tiszai kalandok XXIV. rész - 2-1-0-0, avagy a süllő kontra horgász arány

Felső-Tiszai kalandok XXIV. rész - 2-1-0-0, avagy a süllő kontra horgász arány

Sok száz dobás, megannyi jig fej léptetés, miközben arra várunk, hogy a süllő megtámadja a számára felkínált csalit. Nekem a beeső wobbler harcsa általi megtámadása után a második a BEST OF sorban a süllő kapása a plasztik csalikra. Ez a „vadászat” számomra eddig főleg télen volt jellemző, ám idén Viktor barátom invitálására a nyári időszakban is üldözőbe vettem a süllőket. Mit ígért? Hát pont annyit, ami a bevezetőben van: csilliómillió dobás, harmada elakad és maximum 1 kapás… Milyen vonzó ajánlat, mi? A lényeg lemaradt: van esély „darabosabb” süllő fogására… talán…

Nem nagyon kellett biztatni, mivel szabadságon voltam, így pár perc múlva már a találkozó időpontját egyeztettük. A süllőnél gyakran hallani arról, hogy az alkonyati időszak a megfelelő arra, hogy becserkésszük. Na de ki bír estig várni a horgászatra? Biztos, ami biztos - hogy le ne késsük az alkonyatot :) - már kora délután a vízen voltunk. Ez az utunk egyben az új „hajó” próbája is volt Viktor számára. Ez egyébként egy csónak, de mivel párom szerint a fa a csónak, ez a műanyag legyen már „nagyobb”, így lett hajó a mi szóhasználatunkban… de ez egy másik történet.

Végre vízen voltunk, és ez a lényeg. Irány a környék kövezései, hátha a tövük rejt egy-egy ragadozót addig, ameddig eljön a „kapásideje” a „DD” Süllőknek - DD lásd „D”arabosabb „D”ögök :)

Indulás a kinézett terület felé… csöppet még messze van az alkonyat

Ami ezután következett, felér egy burleszk-jelenettel. Az első dobás nem pont úgy sikerült, ahogy elterveztem. Jó hosszú dobás volt a cél, ám a dobás pillanatában visszacsapódott a felkapókar, így konkrétan becsaptam magam elé a cuccot, amit Viktor kb. így kommentált: „Jól kezded, ennél kicsit hosszabbat is dobhatsz.”… Azt azért rögtön hozzáteszem, hogy a dobás előtt ismét feltettem a kérdést Viktornak: áll a csoki? Azaz, áll-e a fogadás, hogy aki az első halat fogja, kap egy csokit (Milka Waffelini) a másiktól. Viktor természetesen belement, és az első dobásomat látva meg is nyugodott :).

Csak egy költői kérdés, ha egy területen tilos a horgászat, a halászatot ugyanott miért nem tiltják?

Azonban jött a második próba, ezúttal kicsit óvatosabban, megfontoltabban dobtam ki a világból. Leért és amint emeltem volna az elsőt azonnal el is akadt valami fában. Húúúdef@sza… gondoltam, és elkezdtem kipöckölni a fából az Awaruna gumihallal felszerelt jiget. Ez sikerült is, majd a következő pillanatban mintha megint valami ágacskák közé dobtam volna. Viktor ezt is gyorsabban lereagálta, mintsem tudatosult volna, mi történt: Én húznám, de úgy rendesen. Az történt ugyanis, hogy fából ki, valamilyen ragadozóba be. Ezt én csak akkor vettem észre, amikor „ütött egyet az akadó” a műcsalin. Hopp, ezen hal van. De még véletlenül se úgy mozog, mint egy kősüllő vagy süllő. Sőt a kapása se olyan volt, sőt, pontosabban nem volt kapása… Akadó volt, majd akadóból ki, a következő pillanatban meg már rángatózik is. A fárasztás vége felé jött fel egy szép csuka a mélyből, ráadásul a jig a szája külső szélébe akadt, majd a fluorocarbon zsinór bement a szájába, a másik oldalon ki, és biztos, ami biztos, 3x körbetekerte magát vele.

Íme, az első sikeres dobás eredménye, egy szép csuka

Úgy nézett ki, mint a krokodilok, amikor ragasztószalaggal tekerik körbe a szájukat, hogy ne tudjanak harapni. Ez a szép csuka is pont ugyanezt művelte, nem hiába nevezi a horgásznyelv krokodilpofájúnak. Hát, ez biztosította, hogy ne tudja elharapni a zsinórt, mivel önmagára tekerte azt, a száját se tudta kinyitni. Viszont ahogy beemeltem a csónakba, azonnal el is vágta a zsinórt az éles perem. Sajnos erről nem tudtam fotót készíteni, mert még igencsak nem volt előkészítve a fotóalkalmatosság, ki gondolta, hogy halat fogok a második dobásra, ami igazából az első volt, ami el is távolodott a csónaktól több mint 1 méterrel.

Szépen lassan felkerültek a ruhák is, a halak nem kápráztattak el minket a délután során többet

Gyors fotó a csukáról, és mehetett is vissza. Pontosabban csak mehetett volna, mivel nagyon nem akart elmenni. Ott húztam-vontam a vízben, de mindannyiszor elengedtem, a hasát égnek fordítva jelezte, hogy hát ő bizony ezt is napoztatni szeretné. 5 perc „reanimálás” :) után feladtam és mondtam is a csuxnak, hogy ha nem mégy, akkor maradsz, nem fogok 1 órát ezzel tölteni, hogy húzogatom a csukát, hogy elindulásra bírjam. Csuka a csónak mellett libegett, míg én a táskából előbányásztam a szájbilincset, odahajoltam mellé, megfogtam és pont próbáltam volna a bilincsre fűzni, amikor észhez tért és ezerrel elszáguldott. Na b@szki, ez kellett, hogy kilátásba legyen helyezve egy konyhai gasztro túra és már véget is ért a tetszhalál?... Mindegy, a terv úgyis ez volt, hogy elússzon a csuka. Lehetett végre újra dobni.

Az urbanizált környezet előnye, hogy frankó vacsorát lehet szerezni némi motorozás árán a vízparton

Pont Viktorral ecseteltük a kapását és épp azt magyarázta, hogy a csuka kapása villámgyors, tehát egyik pillanatban még semmi, majd a következőben már a torkában száguld a csalival, gyakran ütés nélkül is kap, amikor leért a második dobásom. Emeltem rajta kettőt és BUMM, rádörrentett valami. Ez volt a harmadik dobásból a második sikeres aznap és újabb „esemény” volt… ki is kerekedett a szemem. Fárasztottam a csónakig, mozgása már sokkal inkább volt süllős, mint az előzőhöz hasonló, ám ez nem ért véget happy enddel, mivel a csónak alatt, kb. 1 méterrel a víz színe alól kipattant a „valami” szájából a horog és azonnal ki is repült a jig a vízből. Lelépett az ellenfél. Nem tudom mi volt, de ha tippelni kell, akkor azt mondom a kapás és a mozgás alapján, hogy kilósforma süllő lehetett. Akkor most hogy is van ez a kapásidő meg a kevés kapás? 3-ból kettő…

Ahogy ment le a Nap, gyülekezni kezdtek a fellegek is

Ezt el is kiabáltam, mert a következő 5-6 óránk eseménytelenül telt. Pontosabban az esemény csak a számos elakadás volt, halat nem tudtunk érinteni. Lassan ránk is sötétedett, így konstatáltuk, hogy az alkonyról és a süllő eszik tényről nem értesítették ezen a napon a süllőket. Ráadásul az idő is drasztikusan lehűlt, rendesen hideg lett, csípős szél fújt és lógott az eső lába is.

Sokan indulnak neki a nyári melegben egy rövidnadrág/póló kombóban estére horgászni, pedig gyakran elkél a thermoruha is

Már ott tartottunk, hogy visszavonulót fújunk, amikor Viktor így szólt: „Hát, nagy csoda lenne, ha még fognánk valamit ebben az idióta frontos időben”… Ekkor hatalmas kapása volt, majd kiverte a kezéből a süllő a botot, de nem akadt meg. Jószerivel még alig fejezte be a mondatot, amikor rácáfolt a hal a mélyből az állításunkra. Új adrenalin-lökettel vágtunk bele lelkesebben a mély víz vallatásába. Ezúttal nekem lett szerencsém, ismét hatalmas kapással jelentkezett a mélyből valami… Számomra hatalmas süllő jelent meg a lámpa fényében, ahogy a felszínre húztam. Jól rikított a szája peremén a műcsali és a jig horog. Látván az éppen csak megakadt kis horgot azt nem lehetett mondani, hogy vehemensen táplálkozott…

Hát, ez nem akadt túl mélyen és nem is túl vastag területet fogott
A nyári szezonom első szép süllője

2,6 kg. Fotó jobbról, balról, innen, onnan. Mobillal is a barátoknak. Viktornak el is fogyott a türelme, szólt, hogy „Most van a „kapásidő, dobni akarok!”, majd letette a fényképezőgépet és már útjára is indította a jiget. Alig emelt párat az akadó mellől, amikor megszólalt: „Megvan!”, és már fárasztotta is a süllőt a mélyből, az akadók közül, a kövek mellől. Milyen furcsa, esemény Viktornál, majd 2 percre rá megfogom én a süllőt, majd Viktor ezután első dobásra halat fog.

Könnyebb dolgom volt a fotózással, mert kézközelben volt a gép, mivel 3 perccel korábban használtuk

A képeket látva, gondolom, látszik, milyen „kellemes” idő volt, hogy még az esőruha is felkerült Viktorra. Sajnos ez a süllődömping, amilyen gyorsan jött, olyan hirtelen szakadt félbe. További 2 óra sikertelen jig léptetés után visszavonulót fújtunk másnapig. Eredmény: 2 süllő…

A kapás utáni második legszebb pillanat megpillantani a gyönyörű ragadozót a felszínen
Volt öröm bőven, megérte siettetni azt a dobást…

Másnap ismét támadtunk, ám ezúttal jóval később érkeztünk. Viktor egyik ismerősével, én is horgászcimborámmal indultunk útnak a Tiszán a kinézett kövezésig. A program gyakorlatilag ugyanaz volt. Jig a mélyben, várni a „kapásidőt”. Ám 2 óra sikertelenség után az ember figyelme és kedve kezd alábbhagyni. Amikor semmi visszajelzés nincs a mélyből, hogy amit csinálunk jó, akkor kezd apadni a lelkesedés.

A másnapi egyetlen fogás sok-sok óra próbálkozás alatt egy csiga, ami bezárta szinte szó szerint a jig horgot
Pedig valamilyen mocorgás volt a csónak alatt, de jól látható, hogy az nem a mélyben történt

Olyan szinten hatalmába kerített ez, hogy cimborám kifeküdt a csónak orrára és jelezte, hogy ő inkább alszik egy kicsit, és majd szóljak, amikor „itt az idő”… Többször is próbáltuk közben Viktorral, hogy mondja el megint a varázsmondatát, hátha lesz kapás, de ezúttal nem működött. A sok századik dobás után kezdtem én is befáradni, hiszen a folyamat meglehetősen monoton: dobás, merül, kopp, meghúz, teker kopp, meghúz, teker, kopp sorrendben… Eljutottam addig, hogy már nem volt kedvem tekerni, így meghúztam és a sodrással visszatetettem ugyanoda, a törés tövébe -> meghúz, vissza kopp, meghúz -> vissza kopp. A körülbelül a 20. ilyen után olyan kapás érkezett, hogy a bot majd kifordult a kezemből és a spicce a vízbe csapódott. Mivel csak a tenyeremen tartottam a botot és emelgettem, szinte csak „játszottam” a mélyben az Awaruna csalival, nem fogtam kellő erővel a markolatot, a kapás kifordította a kezemből a pálcát. Ettől a vízbecsapódó hangtól, esetlen bevágásomtól és a „Megvan!” felkiáltásomtól felébredtünk mindannyian. Vehemens erő jött a mélyből, hevesen rázva, rángatva a fejét. Hatalmas süllő jelent meg a felszínen… Az előző napon megfogott 2,6 kg-os süllőm egyéni rekordlistámon a második helyet foglalta el, de ez nagyobb volt, valószínű volt, hogy befér a dobogó második helyére. A mérleg 3,16 kg-ot mutatott, ami az egyéni listámon valóban az ezüstérmes hal. Egyetlen kapás négyünknek 3-4 óra alatt. Horgászcimborám már rutinos volt, nem kívánt sokat bíbelődni a fotózással, ha már felébresztettem egy ilyen hallal, így mindössze egyetlen mobilos kép készült, aztán ő is azonnal dobálni kezdett. Hiába, hiszen a következő 2 óra ismét kapás nélkül telt.

Egyéni rekordlistámon ez az ezüstérmes hal

Agyaltunk rajta, hogy vajon mi késztetett egy ilyen süllőt a támadásra, mivel a csónakba véve negyedig visszaöklendezett egy kb. 30 cm-es, félig megemésztett keszeget (a farok színe alapján feltehetően jászkeszeget, pikkely már egy se volt rajta). Kétlem, hogy éhes lett volna. Akkor mégis mi indokolta az agresszív kapást, amivel majd kitépte a kezemből a botot? Talán az, hogy felidegesítette az előtte ugráló „kishal” és megelégelte azt. Ezt támasztja alá az is, hogy a jig horog ebben az esetben sem volt mélyen a hal szájában, hanem épp a szájperembe akadt úgy, hogy amint a hajóba emeltem azonnal kiakadt… A nap eredménye 1 süllő…

Van odalent hal, ezt a visszaszúrt jigfej is egyértelműen jelzi, csak kezdene úgy igazából enni…
Sanyi barátommal is rápróbáltunk még két napot, de sajnos eredményt nem értünk el, mivel beköszöntött a kánikula

Miben volt eltérés az előző napon? Röviden, tömören majdnem mindenben. Egyetlen azonosság a horgászterület volt, ugyanazt a köves szakaszt vallattuk, de mind légnyomásban, mind fronthatásban, hőmérsékletben szöges ellentéte volt az első napnak minden.

Két további napot szántunk még a kísérletezésre, de mindkét alkalommal 0-t sikerült begyűjteni. Így lett a 4 nap zárása: 2:1:0:0.

A fényváltás se hozott áttörő változást a harmadik és negyedik napon
Ezt sikerült fogni az utolsó 2 nap

Írta: Takács Péter
Fotó: Gégény Viktor, Koperveisz Sándor, Takács Péter

Product catalogue

Haldorádó
Cataloque

The Haldorádó 2025 product catalog has been published, turn to it!

Visit Cataloque

10seconds until we redirecting you to the payment page.