Felső-Tiszai kalandok VIII. rész - Családi feederpeca

Felső-Tiszai kalandok VIII. rész - Családi feederpeca

Nem mindennap adatik meg a lehetőség, hogy együtt horgásszon a család. Az egyik tavaszi hétvégén végre sikerült mindent úgy alakítani, hogy legyen időnk egymásra, legyen idő az igazi, pihentető horgászatra. Erről a folyóvízi családi keszegezésről szól ez a kis írás, valamint arról, hogy teremtsünk erre máskor is lehetőséget, mert örök élmény…

A horgászatra kiválasztott napon - ahogy a mondás is tartja, azért, hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon - én már kora reggel kimentem az ibrányi Tisza-partra, egészen pontosan a strandra. Azért mentem ki korán, hogy én is horgászhassam kicsit, előkészíthessem a felszereléseket, hogy mire a feleségem és a két apróság, Péter és Szabolcs megérkezik, már kihorgásszam magam és tényleg csak annyi legyen a dolgom, hogy nyugodtan rájuk figyelek.

Ami a mederviszonyokat illeti, ez egy viszonylag sekély, egyenletes terület. Abban bíztam, hogy megjelennek rajta - a homokpadon - „napozni” vagy közvetlenül mögötte ott lesznek a keszegek. Továbbá fontos szempont volt a helyválasztásnál, hogy a két gyerkőc biztonságban legyen a parton, ne azon kelljen sportolni, hogy belecsúsznak-e a vízbe.

Amikor a korai horgászatom ötlete, valamint a hely kiválasztása megszületett, sok minden nem jutott eszembe. Az első és leglényegesebb dolog, hogy a horgászhelyet és a parkolót szerintem vagy 500 méter választja el egymástól. A második ebből következett, hogy ha lemegyek a partra gyalog, leviszem a cuccok egy részét és utána visszamegyek a maradékért, esetleg a vízen közlekedők simán magukévá tehetik azt, amit közben a parton hagytam, és be kell vallani ez valós veszély manapság. Tehát az a felismerés, hogy egyszerre kell levinnem mindent, már csak a megvalósítás hajnalán, a parkolóban tudatosult bennem.

Így vágtam neki reggel az autóból kiszállván a gyalogútnak, ami akkor, ott felért egy mini maratonnal számomra. Hogy miért?

Itt kell végigmenni, majd balra körülbelül megint ugyanennyit, majd a partra kiérve ismét balra a strand alsó részéig… felcuccoltam, és indulás

A felcuccoltam kifejezés most itt olyan egyszerűnek tűnik, de nézzük, miből is állt ez tételesen és felvétel sorrendjében…

Hátamra a dupla vállpántos botzsák. Mellkasomra - mint egy tartalék ejtőernyő - a Rapala hátizsákom, amiben némi ruha és ellátmány lapult. Jobb oldalamra nyakamon keresztbe vetve a horgászfotel táskája, benne a fotel és egyéb kiegészítők. Bal oldalamon szintén keresztbe vetve a műcsalis Rapala táska (mert mi van, ha ott parádézik egy ragadozó a strandon?), de mivel ez kicsi, mellé fért még a fényképezőgépet tartalmazó táska, hogy meg tudjam majd a parton örökíteni, mekkora marha vagyok. Bal kezemben - mert még volt 2 szabad kezem :) - a horgászdobozom, míg a jobb kezemben az autót bezárva a slusszkulcs, illetve a gilisztákat tartalmazó vödörke. Hogy mi a bánatért nem tettem át kisebbe, ne kérdezzétek, utólag már könnyű okosnak lenni :)…

Na, ezt becuccoltam… akkor most két keresztkérdés: 1. Mi maradt otthon? 2. Mi maradt a kocsiban???

A helyes válasz: ami otthon maradt: merítő fej és haltartó; ami a kocsiban maradt: a gumicsizma. Ez utóbbira van mentségem, mert Levente barátom, akit ezúton is üdvözlök, azt mondta szó szerint: „száraz lábbal le lehet menni a partig, olyan szépen fel van minden száradva, nem kell gumicsizma”. Így a kocsiban hagytam. Pedig kellett volna…

Pedig kellett volna a gumicsizma…

Ezt a problémát könnyen lehetett volna orvosolni, ha felcuccolok és visszagyalogolok érte a kocsihoz. Vagy nem cuccolok fel és visszagyalogolok érte a kocsihoz, ám lehet, hogy mire visszaérek, már csak a gumicsizma marad meg. Aki ismer, tudja, hogy kb. milyen gondolat és rövid tőmondat jelent meg a képzeletemben a visszacuccolást illetően. :)

Ez a panoráma fogadja az ide érkezőt… Ez feledtette a gumicsizma hiányát
Horgászhelyemet a strand alsó részén alakítottam ki

Ahogy kifújtam magam, következhetett az etetőanyag bekeverése, hogy ameddig az egy kicsit összeérik, legyen időm felszerelni a botokat.

Nem bonyolítottam túl, mert mindössze 2 + 1 dologból állt, ezek pedig a következők voltak: 1 kg Haldorádó Nagy Dévér etetőanyag és 1 flakon Sensas Aromix Brasem folyékony keszeges aroma. Erre az aromára akkor figyeltem fel, amikor pár éve segédkeztem az élversenyzők körül és szinte valamennyi keszegezésre szánt keveréknél használták. Úgy locsolták szinte, mint a kötelező tartozéka a keszegezésnek. Ekkor az igen kellemes illata olyan szinten az emlékezetembe véste magát, hogy tényleg akármikor beleszagolok, ma is eszembe jutnak azok az idők.

1 Kg Haldorádó Nagy Dévér valamint 1 flakon Sensas Aromix Brasem alkotta a keverékemet

Egy mondattal összefoglalva: igazán jó, keszeges aroma. Kíváncsi voltam, hogy vajon a Haldorádó keszeges kajájával hogyan harmonizál ez az illat. Az eredmény nagyon meggyőző volt számomra. Kifejezetten kellemes összhatása volt a két illat keverékének. Bíztam benne, hogy a halaknak is tetszik majd.

Az aromával nem bántam szűkmarkúan, kb. a harmadát, tehát olyan másfél decit öntöttem a száraz etetőanyaghoz

A keverék megfelelő állagához szükséges folyadékot vízzel pótoltam. Azért nem öntöm én soha a vízhez az aromát, majd azzal keverem be az etetőanyagot, mert ha ilyen kis mennyiségű kaját keverek be, akkor ha rögtön túl sok vízhez öntöm hozzá az aromát, akkor nem tudom felhasználni az összeset, és akkor az kárba vész (vagy túlvizezem az etetőanyagot). Ha viszont nagyon kevés vízhez öntöm hozzá az aromát, majd azzal keverem be a kaját, akkor az semmivel nem ér többet, mintha külön-külön csinálnám, tehát először az aroma, majd aztán a szükséges víz. Apropó, víz. Van itt bőven, hiszen itt folyik a Tisza, csak meg kell tudni közelíteni. Mondtam már, hogy Levente barátom azt mondta, nem kell gumicsizma? Üdvözlöm! Bear Grylls után szabadon építettem egy mocsárbiztos szárazföldi tutajt, vagy nevezzük hídnak.

A Strand-Déli összekötő híd elkészült

A munkálatokra akkor vettem rá magam, amikor a kép jobb oldalán látható nyomokat okozó első, kis lépésekkel megpróbáltam megközelíteni a folyót vízvétel céljából. Az eredmény látható, cipőmben és zoknimban pedig érezhető is volt.

Így már kezdhettek puhulni az etetőanyag szemcsék, hogy aztán a folyóban csalogassák a halakat…
A keverékbe mindössze 1 dl csontkukac került még

A felszerelésem két feederből állt. Az egyik egy 3,9 méteres Shimano Catana Heavy Feeder, míg a másik egy 3,6 méteres Shimano Catana Medium Feeder volt.

A felszerelések beélesítve… a képről csak az otthon maradt merítő hiányzik (ha nem fogok halat, akkor ez nem is probléma…)
Kapásra várva

A képen is jól látszik, hogy a jobb oldali 3,9 méteres heavy feeder nagy gyűrűkkel, míg a 3,6 méteres medium kis gyűrűkkel van szerelve. Folyóvízen, pláne a sok uszadékot és szmötyit hordozó Tiszán előnyösebb a nagy gyűrűs bot, mert a zsinórunk minduntalan felhozza ezeket, és megszorulva a pici spiccgyűrűben könnyen spicctöréshez vezethet, ha nem figyelünk, csak tekerjük ki ütemesen…

Időközben bejelentkezett a család is telefonon, hogy felébredtek, minden rendben és nemsokára érkeznek. Az első kapás sem váratott sokat magára, de pár ütemes rántás után hiába vágtam be, üresen tekertem ki a horgot.

Egyértelmű jele annak, hogy valaki piszkálta a csalinkat, ha ki vannak pukkanva, ki vannak szívva a csontik

Gyors újracsalizás, és mehet is vissza a végszerelék a folyóba. A kapás szinte a szerelék megállása után azonnal bekövetkezett, ezúttal azonban a tettest is sikerült elkapni…

Ha ilyen apróságok csipegetik a csalit, érdemes másképp felkínálni, hogy biztosabban megakadjon a horog, és ne tudják kiszívni a csontikat
A kisméretű horogra egyik csontit hosszában fűzzük fel…
… a második csontit pedig szabályosan keresztben
Íme, a 2 csontival csalizott horog
A finomított csali eredménye. Az előkehossz ebben az esetben túlzottan hosszú volt, felesleges volt ezen a napon az óvatosság
Egyel nő a tét
Jöttek sorban a halacskák
Megérkezett a felmentő sereg, a gumicsizmás brigád :)…
Fogtam gyorsan még egy keszeget
Gyere csak kifelé, kiskomám!
Így már volt, aki lefotózta az újabb fogásomat… és bár haltartó nem, legalább egy pontyzsák előkerült, hogy legyen egy fotó a végére is
„5 perce jöttünk meg, apa, és máris van két halunk” :)
„Ha csak fél szemmel sandítok rá, lehet, a hal azt hiszi, nem látom, hogy eszeget, és bátrabban megeszi a csalit”
Tudom, hogy nem a feeder az első lecke arra, hogy hogyan tanítsuk a gyereket horgászni iskolában, de meggyőződésem, hogy azzal próbálkozzon, amivel ő szeretne - így meg lehet vele szerettetni a horgászatot. A 390 heavy bot tetszik nagy orsóval? Akkor küzdj vele! :)
Már közeledik a halad…
A merítő projekt nem oldódott meg, no meg a hidam is egyszemélyesre készült, így segítettem kivenni a gyerekeknek a halat
A bal oldali bot, a kicsi az Szabié, a jobb oldali Péteré… nos, kinek jön a következő hal? Kórusban jött a válasz: „Nekem!!!”
Nagy Péter dob, kis Péter fáraszt
Szabi sem akart lemaradni
„Apa segíts!” Szabi 1 méter 10 centi. A bot 3 méter 60 centi. Az élmény megfizethetetlen!
Hídra be, hal ki…
Apa ezt én fogtam!
Ezt pedig én!!!
Megy ez szépen, lassan egyedül is!
Ha elfogyott a türelem, jöhetett a játék
Útjára indul a szerelék
A végszerelékem a következő volt: Gamakatsu 1050-es horog 16-os méretben, az előke Cralusso Hooklength Line 0,143-as vastagságban, míg a főzsinór szintén Cralusso Fluo Line 0,18 mm-es méretben
A kedvenc folyóvízi békéshalam, a paduc kölyök kivitelben
A tiszakarádi templom delet kezdett el harangozni - a gyerekeknek az ebéd következett, ezért befejeztük a horgászatot…

Hogy a horgászat eredményéről is ejtsek szót így, a végére… Kiváló horgásznapot zártunk, még ha csak 3 órát is horgásztunk közösen, akkor is. A zsákmányfotón látszik, hogy ezen idő alatt sem tétlenkedtünk, s mivel meghozták a pontyzsákot, volt miben összegyűjteni a halat egy fotó erejéig. Az etetőanyag a kiválasztott aromával remekül adta a halat: az eredmény igazolta, hogy nem csak nekem tetszett ez az összeállítás.

Induláskor a gyerekek a legnagyobb örömmel dobálták be a megmaradt gombócokat a „halacskáknak”, legyen mit ebédelniük. Soha rosszabb horgászatot!

Nagy tanulság, hogy érdemes a gyerekekre szánni az időt, mert sokszorosan meghálálják!

A zsákmányt egy fotó erejéig partra vettük…
… majd visszaengedtem a halakat… na, itt nagyon akartak a gyerekek segíteni… hiába, no, gyerekek!!!
Egy angol házaspár mondott nekünk a nászutunkon egy mondatot, ami sokszor eszembe jut vízparton: „Csak fotókat vigyél, és csak lábnyomokat hagyj!”

Írta: Takács Péter (t_peti)

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: