Balatoni süllőzés VIII. - Úszós módszerek

Balatoni süllőzés VIII. - Úszós módszerek

Ugyan a balatoni süllőzés legnépszerűbb módszere a fenekezés, nem kevés olyan helyzet adódik, ahol az úszós felszerelés előnyeit is kihasználhatjuk. Akadók mentén vagy partközeli próbálkozások esetén tán nem is annyira meglepő, hogy a mérleg nyelve néha az úszózás felé billen, ám a fenekezésnek még a nyílt vízen is jó alternatívája lehet az úszós horgászat. Lássuk, hogyan és miért?!

Az úszós módszer nyílt vízi alkalmazása kapcsán általánosságban elmondható, hogy a Balaton déli partja mentén inkább csak az akadókon használatos technika, az északi part mentén pedig szinte ismeretlen, annyira kevesen úszóznak. A partközeli horgászatot is figyelembe véve már más a helyzet, a mólók kövezései mentén vagy a hínármezők között többen alkalmazzák, de az e helyekhez köthető horgászat - eltérő jellege miatt - már egy másik epizód témája lesz… tehát egyelőre maradjunk a nyílt vízen!

A felszerelésre bot, orsó, zsinór tekintetében vonatkozó ajánlásokat a sorozat korábbi része tartalmazza. Itt igen röviden csak annyit érdemes kiemelni, hogy noha a hosszabb (akár 4 méteres) botok a bevágáskor adódó nagyobb zsinórfeszítés miatt úszózásra alkalmasabbak, a bevágások előtt a megfelelő kontaktus megteremtésével a rövid - akár extrém rövid - botok is jól használhatók e célra, ráadásul csónakban sokkal könnyebb dolgunk van egy rövidebb bottal. E téren tehát mindenki saját lehetőségei, ízlése és tapasztalata alapján válasszon felszerelést! Egyetlen tétel van, ahol - a fenekező felszereléshez képest is - kevésbé köthető kompromisszum, ez a főzsinór, egészen pontosan a zsinórvastagság. A nyílt vízen oly gyakori áramlásban fixált, „lefenekezett” úszós módszer csak nem túl vastag zsinórral lesz kivitelezhető, és ehhez a süllőhorgászatra általánosságban még nyugodtan ajánlható 0,28 mm-es zsinór már erősen a felső határ. Kevesebb gondunk, bosszúságunk lesz, ha 24-es vagy még inkább 22-es damilt (alternatívaként 8-as, 10-es fonott zsinórt) használunk. A vékonyabb, érzékenyebb zsinórral vállalt kockázatot jobb minőségű termékek kiválasztásával, illetve rugalmasabb bottal és jó fékkel rendelkező orsóval kompenzálhatjuk.

Szürkületi zsákmány. A fotózáshoz már szükség volt vakura, de az úszót - és kapást - még jól nyomon lehetett követni sárga bóbitával is

Az úszós módszer egyik kétségtelen és általános előnye, hogy gyorsabb vele a horgászat: gyorsabban dobhatjuk át a jobbnak vélt helyre, nem kell bajlódnunk a kapásjelző felhelyezésével és beállításával, rendszerint nem kell tartanunk a végszerelék gubancolódásától sem, illetve itt sokkal kevésbé zavaró, ha főzsinórunk több horgászat után esetleg már sodratokkal terhelt (fenekezésnél a jelzőkarika feletti zsinórszakasz összecsavarodása ezt igen kényelmetlenné teszi!). A csónak környezetének „szondázására” tehát kiváló megoldás, ezért a kapástalannak tartott időszakok jó módszere.

Szintén dinamikus jellemző, hogy nagyobb területet gyorsan átfésülni képes technikáról van szó akkor, ha a nem lefenekezett változattal horgászunk. Ez azonban már nem mindig előny: erősebb áramlás esetén igen zavaró lehet, hogy a szerelék vándorol, különösen akkor, ha két bottal horgászunk. Két „sétáltatós” úszós szerelékkel próbálkozva csak idő kérdése, mikor sodródnak egymás mellé a csalik, ezért áramlásban maximum egy szabadon úsztatott szereléket javaslok, a másik legyen fix (ez is lehet úszós!), vagy - természetesen - mindkettő lehet rögzített („lefenekezett”) végszerelék. A „sétáltatós”, szabadon úsztatott mód inkább a nappali, kereső süllőzés módszere; ilyenkor a jobb fényviszonyok és a parton jól látható tereptárgyak mint viszonyítási pontok segítik a „vonszolós” (úszó megmerítése nélküli) kapások félreérthetetlen felismerését. Ugyanez sötét éjszakában sodródó szerelék esetén már nem lenne ilyen egyszerű!

Egy másik alkonyati fogás

Szabadon úsztatott szerelékek

E módszernél - ha nem kifejezetten hullámos a víz - tulajdonképpen nincs speciális balatoni követelmény: bármilyen megfelelő méretű rablózó úszót használhatunk, ami a csalit megtartja, és amit a meghorgászni kívánt távolságon belül jól látunk. Természetesen a világítópatronnal is ellátható változatok előnyt élveznek akkor, ha éjszakai horgászatot is tervezünk. Az optimális méret - átlagos csalit feltételezve - 5-10 g terhelhetőséget jelent. Az súlyt lehetőleg egy darabban, csúszó ólom formájában tegyük a zsinórra. Alsó ütközőnek tökéletesen megfelel egy forgókapocs, amibe majd az előkét hurkoljuk (a kapocs és az ólom közé érdemes kis műanyag csövecskét, gumigyöngyöt tenni, ami a kötést kíméli). Az úszót szereljük csúszóra, és az ütközőket úgy válasszuk meg, hogy ne okozzon gondot, ha a felső a gyűrűk közé kerül: 4 méternél rövidebb bottal valószínűleg így járunk, ha a fenék közelében kínáljuk fel a csalit. Az eresztéket persze tetszőlegesen állíthatjuk, de az utóbbi évek tapasztalatai szerint a fenéken és annak közvetlen közelében kínált csalival van valós esélyünk süllőfogásra (vízközt a garda, a balin uralkodik, néha beköszön a harcsa). A fenékhez közeli horgászathoz a szabadon úsztatott szerelék eresztékét úgy állítsuk be, hogy az ólom már ne érjen le az aljzatig. Hosszú előkét választva még így is elérhetjük, hogy az áramlással mozgó szerelék az aljzat felszínén vonszolja végig a csalit.

Így is szép halakat foghatunk

Fix („lefenekezett”) és úsztatható szerelékek

Az egy helyben megállított szerelék úszójának kiválasztásában meghatározó a Balatonon oly gyakori hullámzás, ezért e technikához igen hosszú úszóra van szükségünk. A bevált típusok hossza gyakran meghaladhatja 30 cm-t is. Az áramlásban való megállíthatóság szempontjából előny, ha az úszó felülete kicsi. Ezt alapvetően két forma biztosíthatja: vagy hosszú, karcsú testű úszót kell használnunk, vagy olyat, amelynek kicsi teste lehet köpcös, de a szára és antennája rendkívül vékony. Sajnos ideálisnak mondható modellt a kereskedelem (egyelőre…) nem kínál, de kisebb-nagyobb kompromisszummal találhatunk olyan megvásárolható változatokat is, amik a balatoni hullámzásban is használhatóak lesznek. Bármelyik típust választjuk, 7-14 g közötti terhelhetőségűre lesz szükségünk.

A hosszú, test nélküli wagglerre hasonlító úszók alkalmazása elsősorban a déli part mentén terjedt el, a helyiek nem ritkán az akadók meghorgászására is ezeket használják. Mivel a kereskedelemben nem kaphatók, ezek kivétel nélkül házilag előállított úszók. Elkészítésük nem ördöngösség, érdemes megpróbálni! Az alapanyagot a gyékény szára adja, amit télen, leginkább jégről érdemes szedni, ekkorra már kiszáradt, „aratható” állapotban van. A szárat meg kell tisztítani az azt körülvevő levelektől, majd méretre kell szabni. A leendő úszó tetején fúrószárral ki kell szedni némi bélanyagot, majd az így létrehozott üreget kétkomponensű ragasztóval be kell tömíteni. A leendő úszó alsó részének bélanyagába benyomott, drótból hajlított nagyobb átmérőjű zsinórvezető szemet ugyanilyen ragasztóval rögzíthetjük. Ezt a szemet kicsit aszimmetrikusra érdemes hajlítani, mert ha tökéletesen egyenes, a zsinórunk az úszóra feszül és nem csúszik! Az oldalsó zsinórvezetőt nagy füles horogból érdemes kialakítani: az egykori horogfülön könnyedén csúszik át a damil, de a lyuk elég kicsi a kisméretű ütközők megfogásához is. Az úszó jelzőrészét modellfestékkel fessük le, majd az egészet bevonhatjuk epoxiragasztóval vagy lakkal, festékkel. Az antennarész festése során a fényviszonyokra érdemes figyelni, reggelre és alkonyatra piros vagy sárgás, nappalra a fekete szín vált be legjobban. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy az úszót eltérő megvilágítás esetén le kell cserélni - az ilyen szereléket használó horgászok rendszerint egyszerűen megoldják ezt némi szigetelőszalaggal, ami egyszersmind a világítópatron rögzítését is biztosítja. Az esztétikai szempontok itt másodlagosak - az így elkészített úszó praktikus, jól használható és egy szezont biztosan kibír.

A szezon végére már lehet, hogy ütött-kopott, de kiválóan működik!

Mivel ezek az úszók kétpontos rögzítésűek, velük kiválóan dobható végszereléket kapunk, repülnek, mint a nyílvesszők… Törekedjünk a legegyszerűbb felszerelés kialakítására: ütköző - úszó - ólom - forgó - horogelőke. Ennyi.

Törekedjünk az egyszerűségre! Az úszó csúszása az aszimmetrikus alsó zsinórvezetőbe akasztott karabineres forgóval garantálttá válik

Ennél az úszónál is jellemző az az eresztékállítási technika, amelynél az ólom nem éri el az aljzatot, hanem felette marad 5-10 cm-rel - így csak a csalétek fekszik a fenéken. E szerelék helyben marad, ha szinte áll a víz vagy gyenge az áramlás, ám erősebb áramlásnál lehetőségünk van arra, hogy a felkapókart kinyitva - a hagyományos „sétáltatós” módszernek megfelelően - sodródni hagyjuk. Érdemes ilyenkor a látótávolság határára érő szereléket lassan, tapogatva, meghúzva-letéve bevontatni. A kétpontos rögzítés előnye, hogy magunk felé húzva az úszó nem lóg a zsinóron, az esetlegesen kisebb vízmélységet, akadót, kapást rögtön jelzi. E tulajdonság teszi ezt a hosszú úszót alkalmassá az egyenetlen medrű, változatos mélységű akadók, sziklakibúvások horgászatára.

Fix („lefenekezett”) szerelékek

Megállított, „lefenekezett” úszós szerelékhez karcsú (karbon, üvegszál) anyagú antennával és alsó szárral ellátott 7-10 grammos úszókat használok. Ezeknél az antenna hosszú - némelyiknél akár a 20 cm-t is meghaladhatja -, valamint cserélhető bóbitában végződik (a bóbita értelemszerűen világítópatronra is cserélhető). A hosszú és karcsú antennának köszönhetően ezek az úszók jól beállított eresztékkel mindig látszanak, még hullámhegyben sem tűnnek el. Nem viszi el őket az áramlat sem, feltéve, hogy akkor sem adunk az úszóig vezető zsinórszakasznak túl nagy és laza hasat, ha a szereléket a hullámzás vagy áramlás irányára merőlegesen dobtuk be. (Az áramló víz a hasasodó zsinórba kapaszkodhat bele, és ez az, ami elsodorhatja a szereléket, illetve a felszín alá húzhatja a helyben maradó úszót). Ehhez - természetesen - az is szükséges, hogy ne használjunk túl vastag zsinórt. Az igen hosszú, szénszálas antennájú és/vagy nagyobb teherbírású változatokat erős áramlásban szoktam használni.

Melyiket válasszam?

Leggyakrabban (ha nem túl erős a hullámzás és/vagy az áramlás) 7-7,5 grammos úszókat szerelek, amiket 8 grammos csúszó ólommal terhelek. A súly 0,5-1 grammal mindig nagyobb az aktuálisan használt úszó terhelhetőségénél, a szerelék tehát minden esetben (csali nélkül is!) túlsúlyozott. A 8 grammos ólommal szerelt úszó olyan vízen helyben marad, aminek hullámait még könnyen meg lehet ülni (csak minden negyedik-ötödik hullám gyenge tarajos).

Nyugodt vízen a rövidebb antennájú változatok is megfelelőek
Az igen hosszú, vékony antennával készített úszók az erős áramlásban vagy hullámzásban is használhatók
A Balaton tó, de nem mindig állóvíz! Érdemes megfigyelni az úszó mögött keletkező örvényeket!

E hosszú, vékony antennával rendelkező úszókhoz valamennyire hasonló modelleket már találhatunk a horgászboltok pultjain… sőt, ha az igen hosszú antennáról és/vagy az antennavégbe tehető világítópatron lehetőségéről lemondunk, akkor egész kellemes a kínálat. Ezzel együtt is javaslom, hogy aki nem idegenkedik a barkácsolástól, az próbáljon házilag saját maga számára megfelelő darabokat készíteni. A technika teljes egészében megegyezik a finom feltolós úszók készítésének módjával, mindössze erősebb karbonszálat (modellező boltokban beszerezhető) és nagyobb balsatestet kell használnunk (a részletek megtalálhatók itt).

A cserélhető bóbita rendkívül praktikus
Míg a piros és fekete ellenfényben előnyös, a lenyugvó (felkelő) nappal ellentétes irányba dobva a legjobb láthatóságot a sárga bóbiták adják

Itt is érvényes a legegyszerűbb felszerelés kialakítására vonatkozó ajánlás: az ütköző - úszó - ólom - forgó - horogelőke elrendezés „lefenekezett” változatnál is tökéletesen bevált, én már csak ezt használom.

Egyszerű összeállítás

A végólmos, páternoszter-előkés megoldás is működik, de az könnyebben gubancolódik és alkalmatlan a partközeli (hínárosban, torzsásban folytatott) süllőzésre, miközben extra előnye a nyílt vízi süllőhorgászatban nincs, hiszen érdemi süllőzsákmányra úgyis csak a fenéken vagy a fenék közvetlen közelében felkínált csalival számíthatunk. Természetesen más a helyzet akkor, ha úszós felszerelésünkkel más halfajra is pályázunk: balin és garda szempontjából az egész magasra (akár az úszó alá) kötött oldalelőke hozhat sikert, harcsára a középvízen kínált csali lehet előnyösebb. Természetesen a közvetlenül úszó alá kötött oldalelőke megköveteli a vízmélységet meghaladó bothosszt is!

A vízközt oldalelőkén felkínált csali is hozhat sikert, bár jellemzően nem süllők képében…

Súlyként betétes cseppólmot használok, ami 1-1 gyöngy közbeiktatásával az úszó felől egy zsinórütközőn, az előke felől pedig a forgókapcson akad meg. Az ólom mozgásterével (felső ólomütköző helyzetével) szabályozható, mennyire merüljön meg az úszó kapáskor, ha nem gyorsan mozgó süllővel futottunk össze (ha nagyon siet, mindenképpen jobban megmeríti az úszót, és ha folyamatosan húz, nem is ereszti fel többet!). Zavarosabb vízben az ólomnak kisebb mozgásteret érdemes hagyni, mert így nagyobb az esély, hogy a hal által a felszín alatt húzott úszó világítópatronját még éppen észlelni tudjuk. Tisztább vízben hagyjunk nagyobb távolságot a forgó és az ólomütköző között, így a süllő is kevésbé érzi majd „rángatósnak” a végszereléket. Az úszó egy karabineres forgón (vagy csúszó úszó adapteren) mozog két másik zsinórütköző (és természetesen szintén gyöngyök) között. A felső ütköző az eresztékért felelős, az alsó megakadályozza, hogy az úszó az ólomig lecsúszva és annak ütődve megsérüljön.

A karabineres rögzítés egyik elvitathatatlan előnye, hogy a sérülékeny úszót csak a horgászat idejére kell a szerelékre csatolni, a felszerelt botok szállítása közben utazhat biztonságban, dobozba zárva… a másik előny szintén magától értetődő: egy mozdulattal lecserélhetem a közel azonos terhelhetőségű (az adott ólommal túlsúlyozott), de más hosszúságú, eltérő antennavastagságú változatokat, ha a helyzet (változó hullámzás, áramlás) úgy kívánja.

Érzékeny, törékeny úszóinkat tartsuk dobozban!

Az igen pontos eresztékállítás e módszernél alapvető fontosságú, ugyanakkor a túlsúlyozott úszó miatt rendkívül egyszerű. Mivel a legtöbb nyílt vízi területen unalmasan egyenletes a meder, egyszerűen a csónak mellett szoktam beállítani a felső úszóütközőt úgy, hogy a test víz alatt legyen és csak az antenna felső része lógjon ki. A csónak mellett beállított ereszték általában ugyanolyan jó dobástávolságon belül bármilyen irányban, de ez csak a sima aljzatú mederben igaz. Természetesen az úszó helyzetének eresztékkel való pontos beállítása egyéni/eseti: attól is függ, ki hogy szereti, illetve az aktuális hullámzás mit enged meg. Igen erős áramlásban nem ritka, hogy a valós vízmélységnél kissé nagyobb eresztéket kell állítani, mert az úszóig vezető zsinórba belekapaszkodó víz egyébként megmerítené a bóbitát (világítópatront).

Vannak itt harcos halak…
… amik azért gyorsan megszelídülnek

A lefenekezett szereléknél éjjel különösen fontos, hogy megjegyezzük, pontosan milyen irányba dobtunk. Ehhez jó, ha van a távolban (part/túlpart) valami állandó (!) fényforrás, amihez „belőhetjük” a beállt úszó patronjának helyzetét, ennek híján a botot szoktam - csónakpalánkra szerelhető íves bottartó segítségével - irányba állítani úgy, hogy szinte rámutasson az úszóra. Ez azért fontos, mert ha a kapás kezdetét nem látjuk, akkor utólag odapillantva is tudnunk kell, hol kellene lennie az érintetlen végszereléknek! A lassan haladó, úszót éppen csak elvonszoló és/vagy meg-megálló süllő kapását másképp nem vesszük észre (vagy nem időben)…

A csónak oldalára felszerelhető íves bottartó nagy segítséget nyújt abban, hogy az úszóra irányíthassam botot, ráadásul úgy, hogy ne legyen útban a csónak belsejében a 4 méteres telematch

A kapás és a nyeletés - miért jó úszóval süllőzni?

Az előző - fenekező módszereket részletező - epizódban előkerültek a rendkívül praktikus, kényelemes fenekezés kapásjelzésben megnyilvánuló hiányosságai. Ezek, illetve a fent itt-ott már említett tényezők sejtetik, miért is érdemes úszóval süllőzni a nyílt vízen: a kapás folyamata rendszerint sokkal jobban, nyugodtabban, pontosabban nyomon követhető úszóval, mint fenekező felszereléssel. Utóbbi szinte teljesen érzéketlen a „helyben járó”, vagy bevetett szerelék ólmának távolságában lévő ív mentén mozgó süllők kapásaira, ami halvesztéshez, horgonykötélbe akadáshoz, gubancokhoz vezethet. A meglepően gyors „kihúzós” kapásokra sem könnyű jó időben megfelelően reagálni a fenekező felszereléssel - az ilyen kapások zöme a karika bothoz koppanása után otthagyott csalival vagy reflexszerű, azonnali ellenakciónk nyomán üres bevágással végződik. Az úszós felszerelés ezekre megoldást ad, és ennek szinte csak az az „ára”, hogy meg kell oldanunk a lámpánk fénykörén kívüli kapásjelzést - azaz éjjel világító úszóra van szükségünk (nos, ennek valóban van - még ha nem is nagy - ára).

Horgászatonként 1-2 világítópatron nem nagy kiadás… de ha hűvös az éjszaka, akkor pár órás horgászat után a patronokat még érdemes lefagyasztani (mélyhűtőben), így a következő horgászaton is hasznukat vehetjük

Ugyanakkor még úszós szerelékkel is előfordul olyan eset, amikor csak huzamosabb megfigyelés során azonosítható, hogy valóban kapásunk van: ha megközelítően felénk vagy tőlünk éppen távolodva lassan vonszolja az úszót a süllő, akkor eleinte egyáltalán nem feltűnő a kapás. Mindenesetre úszózva a kötélre ráúszó, csónak alatt átmenő behozós kapások nem jelentkeznek mumusként, és sokkal kevésbé kell kapkodnunk a kapások észlelése után, hiszen elég kinyitni a felkapókart (nem esik be, ezért nem is ránt nagyot a zsinóron semmiféle karika - ez a hibalehetőség itt nem jelentkezik). A távolodó úszót a nyitott felkapókar mögül figyelve akkor is kényelmesen felvehetjük a fejlámpát, előkészíthetjük a szákot, rongyot (ki mit használ), fényképezőgépet, ha gyorsan viszi a csalit a süllő. Fontos, hogy a behozós kapások jobb kezelhetősége miatt úszózásnál is igyekezzünk megfelelő távolságba eldobni a végszereléket! Hiába érnénk rá az úszós jelzés miatt kényelmesen reagálni, ha nincs hely, ahová felénk tartva jöhet a hal…

Mi történik, mikor a süllő megmozdítja a szerelést? A csúszó ólomnak köszönhetően annak tehetetlenségét nem egyszerre, hanem fokozatosan kell legyőznie, miközben eleinte az úszó felhajtóerejével szemben fejt ki erőt. Amint az úszó víz alá kerül, és ahogy az ólmot elemeli a fenékről, a süllő egy csaknem súlytalan rendszert húz maga után (hiszen a gyékényúszónál a súly majdnem megmeríti az úszót, a másik változatnál a súly mindössze 0,5-1 grammal nagyobb az úszó felhajtóerejénél). Ez így együtt még az úszó közegellenállásával is jóval kisebb terhet jelent, mint egy önálló 10 grammos ólom és a hozzá tartozó kb. 8 grammos jelzőkarika, plusz a közöttük többé-kevésbé feszülő teljes zsinórhossz mozgatása. Ennek következménye, hogy az úszós szereléken igen ritka az abbamaradó kapás. A süllők rendszerint komótosan viszik a szereléket, jól illusztrálva, mennyire nem tisztelik a halak azt az elképzelést, hogy csak a horgász felé (behozós kapás) vagy a horgásztól távolodva (kihúzós kapás) mozoghat a hal kapás közben. Természetesen előfordul meglepően vad rohanással jelentkező hal is, és noha ezek túlnyomó többsége balin vagy angolna, néha szép süllők is horogra kerülnek ilyen kapás után, ami szintén óvatosságra int a tekintetben, hogy milyen valószínűségűek a fenekező jelzőjét felcsapó, de meg nem fogott „fantomok” faját illető találgatásaink.

Az angolna egyelőre az úszós szereléken sem számít ritka vendégnek

A nyeletés tekintetében úszós módszernél kedvező a helyzet: az esetek zömében rajtunk múlik, mennyit várunk a bevágással (kivételt csak az jelent, ha a csónak, a horgonykötél vagy a másik szerelék irányába halad az úszót maga után húzó hal). Folyamatos, egyenletes húzás esetén - ha nem használunk kifejezetten nagy csalit és horgunk a csali méretével összhangban van - nem szükséges hosszan nyeletni: pár méter megtétele után nyugodtan bevághatunk. Ha süllő a tettes és normális méretű, akkor jó eséllyel megakasztjuk. Lagymatag, tétova, meg-megálló húzás esetén érdemes lehet valamivel többet kivárni, bár ennek következménye sokszor lesz gyomorra nyelt horog.

A végére még egy érv az úszózás mellett: nagyon szép és igencsak izgalmas az így megélt kapás! Azt nem mondhatom, hogy szebb vagy izgalmasabb, mint a többi módszerrel megélhető kapás, de aki ezt az élményt eddig nélkülözte, azt arra biztatom, tegyen egy próbát!

A szélcsendes alkonyat mindig úszózásra csábít

A sorozat következő epizódjában a partközeli horgászatról és a pergetésről esik szó.

Köszönet illeti Varga Zoltánt a déli parti úszós technikával kapcsolatos ismeretek átadásáért!

Írta: Csörgits Gábor (csg)
Fotók, ábrák: Csörgits Gábor

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: