Malomvölgyi mesék

Malomvölgyi mesék

A Malomvölgyi tavon, Pécs mellett, elég jól lehet már viszonylag korán, az év elején is halakat fogni. Főleg ezüstkárászok, pontyok jönnek már persze a szerencsésebbeknek Ha kimegy az emberfia horgászni, igen nagy esélye van arra, hogy elő kelljen venni a szákot, már persze ha van neki.

Széllel és nappal szemben az első alkalommal, tavaszi halkereső mobil horgászatra berendezkedve. Itt a part meredek és megerősített a hullámzás romboló hatása miatt

Az egész ott kezdődött, hogy az a hír futott végig Pécsen: megy a hal itt, meg itt! Gondoltam akkor már kiugrom az egyik "itt"-re, ez volt a Malomvölgyi-tó, és megnézem magamnak.

A Malomvölgyi-tó egyébként húsz kerek hektárt tesz ki, tuti víz mindenféle halra, harcsa ugyanúgy van benne mint viszonylag nagyobb testű potyka, amikre egyébként tavasztól már keményen bojliznak is a népek. Azonkívül keszeg-félék, kárász - sajnos csak az ezüstös fajtából -, csuka, süllő, ja és persze amur. A legjobb az egészben, hogy tilalmi idő nem korlátozza a ragadozók horgászatát. A ragadozók horgászatát csupán két dolog korlátozza ilyenkor, az egyik az etika, a másik maga a ragadozó hal, amely ezidőtájt rá sem hederít a műcsalira. A kicsiket esetleg be lehet csapni, de a nagyja lendületből otthagyja a kanalat, a gumit, wobblert, vagy undorodva és unottan fordul 180 fokot, hogy hagyjuk már őt békén. Mintha csak azt mondaná: Nem igaz, hogy nem lehet megérteni azt, hogy mi egyévben csak egyszerű legalább akkor egy kis nyugalmat kéne? Szóval a csukeszok kiakasztották a "Ne zavarj!" táblát, így maradtak a békéshalak.

Kárászt és pontyot fognak a nyugati oldalon, szélárnyékban, az ún. mélyvízen, ahova jóindulatúlag odaragyog még a napocska is. Persze nem állok be a sorba, miért is tenném, ha egyszer ott fognak, akkor sok okosság nem kell, hogy én is fogjak, meg aztán igazán mindig az érdekel, vagy legalábbis gyakran, hogy máshol, ahol éppen nem próbálkoznak, ott mire lehet menni. Most is a kíváncsiság hajtott, leültem hát széllel és nappal szemben. Egy kis ideológia azért volt benne: (1) múlt héten itt még ment a hal, (2) esetleg a szél a melegebb vízrészt áttolja erre az oldalra, amit a halak követnek majd. Ennyi volt az elmélet, mielőtt horgászni kezdtem volna. A technika feederes, jó hosszú előkével, aromás és élőanyagdús kajával. Mellettem két spori már áztatta a zsinórokat különösebb, sőt abszolút eredmény nélkül - ami a horgászat végéig ki is tartott -, közéjük ültem le. Ezalatt a háromórás délután alatt "egy per egy óra" átlaggal végül sikerült összeszedni három darab karika keszeget és egy megfázást, melynek kiadóssága az előbbiek elenyésző méretét igyekezett kompenzálni. Minek is a termó-cucc, nemigaz?! Lényeg, hogy sikerült bebizonyítani a tézist miszerint: ha a halak zöme a mély vízrészen van, akkor középen a bokrosok környékén nemigen érdemes keresgélni őket, még ha oly jók is azok a placcok.

(A történet úgy kerek, ha elmondom még, hogy: visszafelé sétálva meg-megálltam néhány helyen (kereső horgászat ugyebár), halat ugyan nem fogtam (a halak a mély vízrészen voltak, mint említettem), de az egyik megállónál a haltartó szákomat azért biztos ami biztos, sikerült elhagyni. Azt hogy nincs meg a szák, a legközelebbi horgászat kezdetekor - jópár napra rá - vettem észre.)

Ekkora, azaz jópár napra rá már kicsit melegebb napok dúltak, talán a halak is jobban mozogtak, nem csupán egy helyen találhattuk meg őket, így ismét csak nem a nyugati oldalra ültem le, ahol már vagy harmincan pályáztak egy jó kis ponty-kárász-zsákmányra, hanem éppen szembe, a keleti oldal sarkára. Itt is érdemes próbálkozni, s nem csak tavasszal, hanem egész évben, így itt próbálkozunk mi is. Jócimborám Zoli, már bejáratta helyet, előző nap sikert sikerre halmozott, (ponty és kárász) most is ebben bíztunk.

Feedert a kárásznak, hagyományos fenekezőt a potykának - ilyesmi az elgondolás. Megvallom: számtalanszor megjártam már, főleg tavasszal, hogy a nagy finomkodásnak az lett az eredménye, hogy mellettem a jó öreg neonvégű pálcákkal osztották a pontyokat, én meg figyeltem, mint hülyegyerek az újkapun mert a tuti könnyűszerelék valahogy nem jött be a halaknak, viszont a harmincötöst, azt kajálták ezerrel. Nos, most is horgászott mellettünk egy fickó kemény botokkal már láttam a vesztemet.

A kárászokat hamar megleltük, vagy fordítva, mindegy, lényeg, hogy fogogattunk rendesen, gyönyörű kapásokkal jelentkeztek. Ki is vettem a másik fenekezőt, persze a pontyosat, a feeder maradt - elvégre szórakozni jöttünk nem? - elég volt egyet figyelni.

Az izom-kárászok jó ellenfelek a finomszerelékeken

A szomszéd kolléga nagyobbacska horga rengeteg csontival - köszönhetően a kiváló etetőanyagnak - szinte vonzotta ''karcsikat''

Egy a sok közül

A tó ezen részén a sekélyvíz a partig szalad ki, nem mindig kell a merítő

Az apró horog általában szájszélbe, a komplett szerelékem pedig néha valami akadó-félével díszített víz alatti zsinórba akadt. Ez utóbbinak kevésbé örültem. Sőt egy ponty elvesztését is annak az átkozott, keresztben előttünk heverő damilnak köszönhetem: egyszerűen levágta, vagy lelökte a halat a horogról nem is értettem. Zolinak két potykáját szedte le az akadó, egyébként mindkettő csonti-pufira jött volna

A kárászoknak szánt csonti-csokrot egyébként kis hungarocell golyócskával könnyítettük meg, mert a foltokban elterülő kis moszat mezők fölött így a legegyszerűbb és legpraktikusabb felkínálni a csalit. Mellettünk a kolléga pufi-kukorica szendóval próbálkozott - végül is az elv azonos -, egy új "mester" pedig hyper-igényes kaját kevert másik oldalunkon, amivel aztán el is vitte a kárászokat. A két órára bekevert kétkilónyi mix árát inkább nem is számoltuk ki. Sok is lett volna csak a kosárba így etetett belőle a kosár mellé csúzlival is. Az eredmény sem maradt el. Ő sorozatban fogott, mi már csak néha, igaz a helye is elvileg jobb volt, csakhogy amikor mi érkeztünk, akkor még horgásztak ott. Amikor pedig elment az első koma, már nem akartunk áttelepedni, meg is bántuk, de azért így is jót pecáztunk. Az i-re a pontot pedig végül nem a Toyota Yaris tette fel, hanem a pufi-kukoricával csalizó spori, aki röpke tíz perc alatt kiszedett két pontyot. Ő maga is meglepődött, Zoli persze készségesen megszákolta neki a halat, amit aztán olyan hamar eltüntetett (saját magával együtt), hogy időm sem volt lefotózni őket.

A nap végére este még a saját zsákmányunkat is lefotóztuk: bár Zoli a saját halait visszaengedte, a szákban azért összejött néhány kárász

Nos, ilyen a horgászszerencse. Na nem mintha tragédiának kéne felfogni, ha éppen nem teljes telepítést fogja vissza az ember Azóta egyébiránt azért sikerült pontyot is elejteni, hogy hol és hogyan, arról majd legközelebb.

ui.:

Bevallom, a valamikori "Varjúdombi mesék" címe ihletett meg kicsit, mikor keresgéltem milyen titulus is illene ehhez az íráshoz. Talán a "sorozat" címe is ez lesz, bár, egyrészt egyáltalán nem biztos, hogy mindig erről a helyről írok majd - sőt, az az igazság hogy több mint valószínű hogy nem -, valamint maga a Malomvölgy elég messze esik most tőlem, tehát még arról sem lehet szó, hogy ott születnének a történetek de mindenesetre jól hangzik nem?

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: