Amatőr Bojlis Maconka Kupa: Küzdelmes, de szép jubileum

Amatőr Bojlis Maconka Kupa: Küzdelmes, de szép jubileum

Április 21-24-ig, csütörtöktől vasárnapig már a tizedik alkalommal került sor az Amatőr Bojlis Maconka Kupára. Arra a rendezvényre, amely szponzori háttér, sőt versenyzői múlt nélkül is ideális lehetőséget ad a versenyzés izgalma mellett egy kellemes együttlétre egy olyan vízen, ahol a halállomány önmagáért beszél! Nos, ezúttal sem kellett csalódnunk, mivel a csapatok ismét jól vizsgáztak a halfogás területén és a legalább ilyen fontos közösségi, emberi tényezők tekintetében is. Éljük át együtt újra velük az itt szerzett élményeket!

Honnan is kezdjem el? Igazából már tavaly késő ősszel kezdődött e verseny története, mert ekkor elkészült a végleges időpontot kijelölő maconkai versenynaptár. Még a telet koptattuk, amikor már meg is kezdődött a nevezés, majd az országos versenynaptár jóváhagyásával megtörtént a versenysorozat MOHOSZ elismerése is és közzétettük a versenyszabályzatot. Az ígéreteknek megfelelően változatlan maradt részvételi díj, ám változtak a kiosztandó díjak, persze ismét pozitív értelemben, a jubileumra való tekintettel is. Jó volt azzal szembesülni, hogy mennyien várták már a nevezés lehetőségét! Hamarosan, röpke 2 hét alatt ki is tehettük a virtuális "teltház" táblát, mert elfogyott az összes hely, köszönhetően a stabil törzsgárdának és az új csapatok érdeklődésének is. Mindezek után könnyű léptekkel, gyorsan megérkezett a nyáriasnak induló tavasz és egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy a jó időben közzétett versenytérkép "valóra váltásaként" már az év első bojlis versenyére csobbantak be a határbóják a vízbe, a denevérek élénk érdeklődésétől kísérve - a szakmai kíváncsiság helyett talán inkább tekintettel a világító bójafejek rovarcsalogató hatására...

A hivatalos ABMC logo

Eljött a csütörtök, teltház a parkolóban és a halőrház előtt. Folyik a regisztráció, majd hamarosan kiderül, mindenki szerencsésen megérkezett. Aki nem tette meg az előző napon, az most nézett körbe, folyt a pályák jegyzetelése, repkedtek az információk. Többen azt is észrevették, hogy megkezdődött a filagóriák és az egyéb tóberendezési tárgyak felújítása, örültek, hogy épül-szépül a már jól megszokott és megszeretett tóparti környezet. Hamarosan el is tudtuk kezdeni a megnyitót és a sorsolást is.

Hivatalos versenytérkép

Ez a verseny egyik legizgalmasabb pillanata. Most a sekély víz vs. mélyvíz problémakör volt előtérben, az ezzel részben összefüggő gát vagy nem gát örökzöld kérdéskörrel szemben. Mindenesetre 2 percen belül csak-csak dönteni kellett, ha az első húzott hely nem tűnt megfelelőnek.

Sorsolás. Nézzük, …
... ki hová kerül

A továbbiakban nem teljes időrendben, inkább képes emlékkönyv "formátumban" mennék tovább, de már most jelzem, hogy a beszámoló végén a 6 db mérési kör (etap) részletes eredményei és a teljes statisztika is rendelkezésre áll majd az ínyenceknek és az elemzőknek. Egy biztos, a júniusi jubileumi Professzionális Bojlis Európa Kupa csapatai vélhetőleg ismét minden táblát kielemeznek majd, ezzel is készülve a szűk egy hónap múlva elrajtoló nagy megmérettetésre....

Először nézzük meg egy horgászt és két szép halat.

Őszinte öröm 1.: Nyurga koi
Őszinte öröm 2.: Duci tükrös

Aztán emlékezzünk meg az első, 16 órás szakasz eredményéről, a Retkes Carp Team 4. csapata péntek reggelre 67 kg-os fogásával vezetett, a legnagyobb halat a Mosquito - King Baits birtokolta, a legnagyobb koi kifogója pedig a Sip Carp Team volt. 413 kg, 5,37 kg-os átlag. Kezdetnek nem rossz, ellentétben az időjárás jelentéssel. Egyre inkább egy időjárási front előterébe került a térség, a várható jelentős lehűlés és a bizonytalan csapadék bizony nem sok jót ígér, mert várhatóan véget ér a kellemes idő, de a halak kapókedve sem fog - és ez az optimizmus - emelkedni.

Egy ilyen fogás jól mutat a hajnali párában is
Fehér koi a fehér párafüggöny előtt

Mindezek ellenére péntek estére szépen alakultak a fogások, a Dudell Team átvette a legnagyobb ponty, az Aroma Team a legnagyobb koi címének birtoklását, de tudtuk, hogy lesz itt még változás. Lett is, mert a Húzza!!! Carp Team 95 kg-os nappali fogásával alapjaiban elkezdte átrendezni a mezőnyt. Egy dolgot szinte senki sem értett - és ez még fokozódott a tovább 2 nap folyamán -, hogy a mélyvízi helyeken lévő csapatok közül ők önmagukban többet fogtak, mint az összes egyéb csapat! Ez igen!

Nézzünk meg pihenésül két szép tokot a "vendégművészek" közül, mivel e versenybe csak a pontyok és az amurok számítanak be. Egyre többen kimondottan a nagy tokhalak kedvéréért járnak Maconkára, de most egyik versenycsapat sem kenődött el a befutó (úszó) tokoktól, sőt volt aki élete legnagyobb tokhalának örülhetett - versenyen kívül, legalábbis az eredmények felől megközelítve.

Engem is megfogtaTOK 1.
Engem is megfogtaTOK 2.

Szombat reggelre megint egy kicsit izgalmasabb lett a verseny, azonos szinten állak fogások. Azt zsigerből éreztük, hogy még nincs minden lefutva, mivel az egyre jobban közelítő front átrendezheti a viszonyokat... Csapataink persze harcban állnak. Állnak a táborok is, működnek a boszorkánykonyhák, így jöjjön néhány életkép!

Dobócsövezés a II. szigeten
Dobás, majdnem ugyanitt
Alkalmi tábori központ
A lényeg a kis piros asztalon található…

Estére elmerengtünk a koi pontyokon és azon a tényen, hogy a magyar Pontyvadászok 17,47-es zsákmánya és a törzsgárda Grass-Carp remek 8,50-es koi pontya elég lehet-e most befutónak. Nem, illetve lehet volt a két halra a többségi vélemény. Mindenesetre a szép halak, köztük a gyönyörű nyurgák mellett egyre megerősödő maconkai nagykoi-állomány is adta az élményeket, sőt némelyik halon elgondolkoztunk, milyen változatot is képvisel valójában?

Remek nyurga, a Betyárok-Total Baits előadásában
Milyen ponty is vagyok? A Mező Carp Team már tudja a választ
Ismét egy gyönyörű koi
Narancs-koi a Mossfish csapatától

Persze jöttek a tükrösök, a tőpontyok is, ezekből is nézzünk meg pár szép fogást sorban.

Mosqito: Ezt a tükröst is megcsíptük!
Palaszürke pikkelyes. Húzza!!! Húzta!
Pont ponty!
Hibátlan rekordponty - Dudell Team
Négyen is jól megférnek egy képen

Nagyon érdekes volt, hogy éjjel több helyen nem igazán (igazán nem) fogták a halat, megmaradt a hely szerintin túl az ismert napszak szerinti hullámzás is az eredményekben. Ha már hullámzás, megérkezett a szél is, egyre jobban szállítva a hideg levegőt. Reméltük, hogy legalább a halak nem hidegednek el a mezőnytől!

Blöff Carp Team: Hajnali töves
Ugyanez máshol, más hallal és egy kicsit később
Ugyanitt mással, más hallal és egy kicsit később

Egyre több szép hal jelentkezett a fényképezőgép előtt, majd már 9,57 kg-ra tornászta fel a legnagyobb koi címét a PVHSE - Total Baits csapata. Még mindig lóg a levegőben a kérdés, hogy mekkora lesz a legnagyobb hal a versenyen?

Retkes Carp Team x4: Sokan sokat tanulhatnak tőlük!
Szép színezetű narancs-koi, tökéletesen illeszkedve a team logo színéhez
Ismét mix: Kicsit koi, kicsit tükrös, kicsit spanyol
Gyönyörű töves
Ismét egy betyári nagy tükrös a gátról
Ez igen! Hölgyválasz

Vasárnap. Mire kiérek a kora nyár utáni késő télbe a gépnél látom, hogy hajnali 6 óra tájban átvonult a front, és persze így még jobban beindulnak a fogások is. Kiderül, hogy a fogási intenzitás a a véghajrára kétszeresére növekedett, megdőlt a legnagyobb hal eredménye (a Pontyvadászok által talán nem annyira vártan) és a koi-k versenyében is több újabb remek példány után csak 7 dkg-on múlt a végső győzelem. Közeben a hegyoldalon szarvasok szaladgálnak, a tóparton a stáb tagjai. Kezdődik a végső mérlegelés!

Edina a verseny egyik legnagyobb koi pontya társaságában
Nagy koi, majd még nagyobb…

Jön a gyors eredményrögzítés, aztán az ellenőrzés, mert ismét őrült szoros eredmények vannak. A harmadik és a negyedik között 35 dkg, az ötödik és a hatodik között 7 dkg, a 11. és 12. között - még ezt is lehet fokozni - 2 dkg a különbség! Végül a kontroll után befejeződhet az immár hivatalos listák összeállítása. Közben a csapatok lassan kiköltöznek az elmúlt 72 óra emlékeit és az eső maradékát is magukkal hozva, majd számukra indul a jól megérdemelt kései ebéd. Ennek végére gyakorlatilag eláll az eső, így a 8 fok önmagában már nem tud abban megakadályozni minket, hogy végül a megszokott módon szabadtéri legyen a díjkiosztó. Végül a tervhez képest mindössze 10 perc késéssel indul is a záróünnepség, sorolom az eredményeket, majd Olivérrel és Mónival kiegészítve sorban adjuk át az emlékérmeket, a trófeákat.

A jubileumhoz és a csapatokhoz méltó díjak
Az emlékekhez mindenki kap emlékérmet is
Gamma GT BT: A legnagyobb hal kifogói
Stég Products: Ismét szép versenyzés, ezúttal a hetedik helyen
PVSHE - Total Baits: A IX. ABMC bronzérme után most a legnagyobb koi díja az övék
KoSzaDa - Total Baits: Bronzérem, szoros versenyben
Aroma Team: Szépen csillogó ezüst
Húzza!!! Carp Team: Megérdemelt bajnoki cím
A nagy csapat
A díjazottak a nyertesek közül…

Íme, az ígért részletes statisztika. Lehet csemegézni, egyben itt és most egyúttal megköszönöm Misztarka Lacinak az egyre precízebb értékelő programok kiagyalását, mely produkciók nagyon sokat segítenek a gyors és precíz értékelésben.

Hivatalos végeredmény

Végeredmény szektorok szerinti sorrendben

Végeredmény statisztika, etapok szerint, továbbá faj szerinti bontás és átlagsúly alapján is

1. szakasz eredménye 0-16 óra

2. szakasz eredménye 16-28 óra

3. szakasz eredménye 28-40 óra

4. szakasz eredménye 40-52 óra

5. szakasz eredménye 52-64 óra

6., záró szakasz eredménye 64-72 óra

Mindig büszkén mutatom be az összesített, egyedülálló eredménystatisztikát is. Már 48 versenyen vagyunk túl. Mennyi remek eredmény, szép pillanat. Csodálatos emberi tulajdonság, hogy az évek távlatából egyre inkább a szépre emlékezünk, de ez esetben a jól végzett munka örömével is megspékelve ehhez nem is igazán kell "szűrni" az élményeket...

Az eddigi 48 maconkai bojlis verseny összesített statisztikája

Itt jegyzem meg, hogy a jelen versenyen fogott rekordhalak természetesen folyamatosan felkerültek a BSHE egyedülálló Rekordlistájába (maconkai weblap Rekordfogások rovat) is, így az összes kifogott rekordhal ott nézhető meg!

Mi is marad zárásul a júliusi kiírás előtt a végére? Egy krónikás megemlékezése a le (inkább be) talpalt fűzőtű helyi "operációjáról". Arról, hogy sok barát, családtag, valamint több profi csapat a kedvezőtlen idő ellenére is meglátogatta a versenyt, sokakat biztatva, bátorítva. Újabb megerősítés, hogy nincs is igazából amatőr és profi, a lényeg a természet, a hal és a horgászat szeretete, tisztelete. Ha már tisztelet: Köszönök mindent Nektek, a stáb nevében is. Szép volt Hölgyek, szép volt Urak!

VERSENYKIÍRÁS

XI. AMATŐR BOJLIS MACONKA KUPA (ABMC)

Maconka, 2016. július 21-24., csütörtök 15:00-vasárnap 15:00

Nevezés:

Kérjük, töltsék ki a mellékelt Jelentkezési lapot és küldjék el e-mail formájában a maconka@maconka.hu címre 2016. 07. 07-én 18:00-ig A jelentkezési lap leadható a halőrházban is, vagy elküldhető az Egyesület fax számára is.

A nevezések elfogadásáról folyamatosan, de legkésőbb 2016. 07. 07-én 22:00-ig küldünk hivatalos, iktatószámmal és előlegfizetési felhívással ellátott visszaigazolást. Ezen túl a csapatnév és a csapattagok neve szerinti nevezési lista a jelen cikkhez kapcsolódó fórumban (hozzászólások) és a maconkai Eseménynaptár rovat tárgyi bejegyzésében is folyamatosan frissítve lesz.

A részletes versenykiírás (benne a pálya kitűzése, a sorsolás menete és az eredmények pontozása, a verseny időrendi lebonyolítása, a főbb szabályok, a kiadható díjak) itt olvasható:

Versenyszabályzat

Részvételi díj:

A részvételi díj (amely tartalmazza a versenyre szóló sportjegyeket, a behajtás és parkolás-, a sátorozás és az áramfelvétel-, valamint a kommunális blokkok használatának díját, a zárónapi ebédet, továbbá a kupák, trófeák és az egyedi emlékérmek költségét is): 45.000 Ft/csapat. Figyelem! Az érvényes állami horgászjegyek bemutatása kötelező, továbbá a jogosultsági feltételek megléte esetén ezen okmány a helyszínen is kiváltható, külföldi sporttársaknak is.

A már megnyitott nevezési listát folyamatosan frissítve az eseménynaptárban lehet majd a júliusi versenynél megtalálni, de a jelen beszámolóhoz tartozó fórumban is jelezzük majd a közzétételt. A nevezéseket beérkezési idő szerinti sorrendben, 28 csapatig fogadjuk el és minden esetben visszaigazolást küldünk!

Találkozzunk Önökkel, Veletek először vagy újra a napsütötte maconkai vízpartokon!

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: