Beszámoló - II. SBS - Székely Őzetanya Nemzetközi Bojlis Verseny

Beszámoló - II. SBS - Székely Őzetanya Nemzetközi Bojlis Verseny

Fokozott figyelemmel várták a hazai és külföldi pontyhorgászok az idén második alkalommal megrendezett SBS - Székely Őzetanya Nemzetközi Bojlis Versenyt. A fokozott érdeklődés egyrészről a tavalyi évben elért rekord fogási eredmény, másrészről az Őzetanya Bojlis tó méltán híres halállományának volt köszönhető. A verseny idén is bővelkedett izgalmakban, élménydús 100 órán vannak túl a csapatok.

Ebben az esztendőben az időjárás okozta a legnagyobb fejtörést a csapatok számára a felkészülésben. Noha a naptárra tekintve április hónapot írtunk, a versenyt megelőző időszakban még javában télies időjárás uralkodott. A verseny kezdetére berobbant nyárias idő azonban több csapatnál is borította a felkészülési időszakban kialakított taktikát. A verseny előtti tesztelések eredményei a megváltozott időjárási viszonyok miatt semmibe vesztek. Ilyen extrém körülmények között kellett helytállnia a versenyre benevezett csapatoknak.

A versenyre a nevezési határidőig 12 csapat adott le érvényes nevezést, így két szektor került kialakításra. A nyitónap reggelén a gyülekező csapatok elemezték a kialakított szektorokat. Abban mindenki egyetértett, hogy a folyamatosan melegedő időben, de a még hideg vízben egyaránt esélyesek lehetnek a szélső szektorok, melyek a kis vízben kerültek kialakításra, de akár a mély víz is befutó lehet. Tovább növelte a bizonytalanságot az a tényező, hogy a kárászok megkezdték ívásukat, amit a verseny kezdetére megszakítottak.

A sorsolás nagyon jó hangulatban zajlott. Voltak favorit helyek, melyek az első húzások alkalmával gazdára találtak, de akadt olyan, sokak által áhított állás is, ami végig „bennmaradt”. Így a sorsolás utolsó pillanatáig volt miért izgulni.

A kisorsolt horgászállásokat elfoglalva mindenki nagy örömmel konstatálta, hogy tekintélyes méretű területen tudja horgásztudományát kamatoztatni. A felkészülést követően a csapatok elszántan, teljes erőbedobással kezdték meg a versengést. Betűk és szavak segítségével nagyon nehéz visszaadni azokat az izgalmakat, feszültségeket, küzdelmet, fáradtságot, amit a versenyzők éltek át és meg. Ezért most képekben mutatjuk be a verseny pillanatait.

A gyülekező és a sorsolás izgalmakkal és várakozással teli pillanatai:

A verseny kezdetét jelző dudaszó elhangzását követően háborús jeleneteket idéző roham indult, hogy ki tudja kialakítani a legcsalogatóbb terülj-terülj asztalkámat:

Az alapozó etetések kialakításának végeztével főszerephez jutottak a végszerelékek, melynek elkészítése után csalogató falatokkal indultak útjukra.

Nem sokat kellett várni az első fogásokra. Egyre több helyről lehetett hallani a kapásjelzők riasztásait, szákolás elől menekülő halak csobogásait:

Már az első esti mérlegelés alkalmával bőven akadt dolguk a mérlegelőknek. Minden este és reggel tartottunk mérlegelést, melynek eredményét a csapatok folyamatosan megkapták. A fogások dokumentálását végző csapat precíz munkájának köszönhetően minden kifogott dekagramm felkerült a fogási lapokra.

A verseny folyamán egyre több csapat könyvelhetett el szebbnél szebb fogásokat. A Székely Őzetanya Bojlis tó megmutatta kincseit.

A folyamatos kapásoknak köszönhetően nem volt lehetőség a pihenésre. Amint egy kicsit alábbhagyott a kapások intenzitása, mindenki próbált erőt gyűjteni a következő rohamra. Amíg a csapattársak pótolták az etetést, addig a pihenős csapattagok felkészülési foglalkozáson vettek részt.

Az erőgyűjtésnek meg is lett az eredménye, hiszen egyre termetesebb halak kerültek ideiglenesen a horgászok hálójába.

A verseny végéhez közeledve csak a borostás, megfáradt arcokon látszott, hogy több napja tart a verseny. A csapatok továbbra is hatalmas elszántsággal küzdöttek. Mozdulataikon nyoma sem volt fáradtságnak, olyan akarattal versengtek, mintha csak 10 perce kezdődött volna meg a verseny.

A verseny rangjának, komoly tétjének ellenére baráti hangulatban zajlott. A csapatok két kapás között „összejártak” megosztani egymással tapasztalataikat, élményeiket, kedvenc vicceiket.

A verseny több mint négytonnás összfogással zárult. Az extrém időjárási körülményekre való tekintettel ez nagyon szép eredmény. Ismét bebizonyosodott, hogy a Székely Őzetanya Bojlis tó egyedülálló halállománnyal rendelkezik. Az idelátogató vendégek fantasztikus horgászati élményeket élhetnek át, mint ahogyan azt a versenyen résztvevő csapatok is tették. Fáradtan gyülekeztek az ünnepélyes eredményhirdetésre, ahol a támogatóknak köszönhetően értékes ajándékok kerültek átadásra.

Az „A” szektor dobogós csapatai:

I. SBS-Tom Carp

II. Total Baits Team

III. Tati Dovit Carp Team

A „B” szektor dobogós csapatai:

I. Pancsácsi Fishing Team

II. Király Horgászbolt - Big Carp Baits Team

III. Allianz Halcapone Carp Team

A verseny legnagyobb halát a Pancsácsi Fishing Team fogta:

A verseny legnagyobb hala: 15,11 kg

A verseny legjobb segítőjének járó különdíjat Kozma Zoltán, a HorgÁsz Carp Team segítője nyerte.

A verseny összesített eredménye alapján a dobogós csapatok:

I. helyezett: SBS-Tom Carp

II. helyezett: Total Baits Team

III. helyezett: Pancsácsi Fishing Team

A II. SBS-Székely Őzetanya Nemzetközi Bojlis Verseny részletes végeredménye letölthető ITT.

A dobogós csapatok
A mezőny

Gratulálunk az egész mezőnynek a sportszerű, kitartó küzdelemért!

Tekintsétek meg a versenyen készült kisfilmet, melyből megtudhatjátok hogyan készültek fel a csapatok erre a kemény küzdelemre:

Írta: Gál József
Fotó: Gál József, Török János
Video: Takács Péter