Előzetes a 2002 évi Palotás Kupa bojlis versenyhez

Előzetes a 2002 évi Palotás Kupa bojlis versenyhez

A finomszerelékes versenyek mellett hazánkban egyre jobban kezdenek elszaporodni a rablóhalas horgászatokra és a bojlis horgászatokra specializálódó versenyek. Hagyományosnak mondható harcsafogó versenyeket rendeznek Szeliden, Hegyeshalomban, Fehérvárcsurgón, a harcsahorgászok nagy örömére. A tavalyi évtől kezdve a bojlis versenyek is egyre nagyobb teret hódítanak, hisz Palotáson és Háromfán idén már második alkalommal kerül megrendezésre a Palotás Kupa és a Háromfai Nemzetközi Boilie Show. A Palotás Kupáról egy rövid előzetest szeretnék közölni, mely a várható fogási esélyeket, helyezéseket, technikákat, időjárási viszonyokat elemezné ki.

Felkészülés a versenyre

A komoly díjazás a sportszellem és nem utolsó sorban a presztízs végett az augusztus 3-án kezdődő egy hetes bojlis verseny előtt Gosztola László barátommal elmentünk egy hétvégére edzeni egy kicsit, tulajdonképpen felkészülni a versenyre. Rengeteg tanulsággal szolgált a három éjszakás horgászat, bizonyos fokig fel tudtuk építeni a versenyre vonatkozó taktikánkat.

Csónak használata feltétlenül szükséges az etetések és a behordások végett.

Az egyhetes versenyre minél otthonosabbá kell tenni a táborhelyet, hisz azért elég hosszú időről van szó.

Etetés

Az idő rövidsége végett megpróbáltuk az etetést a lehető legminimálisabbra, de még elfogadható mértékre lecsökkentetni. Tulajdonképpen így kaphatunk reális képet egy-egy végszerelék fogósságáról, a bojlik minőségéről, az etetési helyek kiválasztásáról. Szerelésenként a horgászat előtt kb. 100 szemet etettünk be, míg utána elhagytuk az etetést és csak a kapások alkalmával szórtunk be legfeljebb 20-25 db bojlit. A sok kapás és kifogott hal végett elképzelhető hogy maradunk emellett az etetési taktika mellett a verseny során végig. Szemes takarmányt abszolút nem alkalmaztunk, hanem előtérbe kerültek a granulátumok, pisztráng tápok. Ezeket próbáltuk meg minél jobban koncentrálni az etetésre a bojlikkal együtt.


Bojli készítés a versenyre

Ritkán csinálok akkora felhajtást bojli készítés során, mint amint a verseny előtt elkövettem. Majd egy hétig töprengtem az ízesítésen, az összetevőkön, az állagon és az elkészítés határidején. A mennyiséggel sem voltam teljesen tisztában, hisz nem akartam abba a hibába esni, hogy esetleg a verseny közepe felé elfogy a bojlink. Hosszas töprengés és egyeztetés után Lacival a következő bojlik mellett döntöttünk. Egy vegyes gyümölcsös és egy lazacos ízesítés került előtérbe. A gyümölcsösből 11,5 kg-ot, míg a lazacosból 13 kg-ot készítettünk 16-os és 21-es méretben. Közös megegyezés alapján a bojlit a verseny előtt egy hónappal gyártottuk le.

A hallisztek képezték bojlink fő alkotóelemét, a Top Secret aromák adták a fő íz és illatanyagot.

A Top Secret granulátumokat, mint etetési segédanyagokat a verseny során is alkalmazni fogjuk.

Különféle segédeszközök

- PVA háló, zacskó és zsinór: Szembetűnő volt az előzetes horgászat alkalmából, hogy minél jobban koncentráltuk az etetést kisebb helyre, annál több kapásunk volt. A PVA segédeszközök alkalmazásával a koncentrált etetés problémája egy csapásra megoldódott.
- Swinger: Volt egypár igen óvatos kapásunk, melyeket csak igen érzékeny swingerek segítségével tudtunk érzékelni. Rafinált ejtős kapások, oldalirányba történő elhúzásokat a FOX swingerek tökéletesen jelezték.
- Hangjelzős kapásjelzők: Szerencsémre, kaptam egy vadonatúj, 2003-ban megjelenő hangjelzős kapásjelzőt tesztelésre. A szett négy darab jelzőből és egy darab távjelzőből áll. Az edzés során tökéletesen működött végig, a későbbiek folyamán majd részletesebben is ismertetni fogom.

A nyeletőfékes orsók fő alkotórészét képezik a felszerelésnek.

A PVA zsinórral tökéletesen lehet koncentrálni az etetést.

FOX Swinger.

Kizárólag monofil zsinór lesz a főzsinór a verseny során.

A tesztelések során az Ovner horgok bizonyítottak, ezért a versenyen is velük próbálunk szerencsét.

Szabályok

Az egyhetes versenyre több érdekes szabályt hoztak, melyek közül párat ismertetnék:
- A versenyen fejenként három bottal lehet horgászni.
- Engedélyezett a behordás.
- Minden halat a mérlegelés után azonnal vissza kell engedni.
- Az elpusztult hal nem számít bele a versenybe.
- A végelszámolásnál csak a pontyokat veszik figyelembe, az amurok kifogása nem segít a csapatokon.
- Halradar használata engedélyezett.


A résztvevők

Az augusztus 3-10-ig tartó hét éjszakás maratoni hosszúságú versenyre 26 csapat nevezését fogatták el a szervezők. A listát nézegetve örömmel tapasztaltam, hogy külföldről is egyre nagyobb az érdeklődés, hisz szlovák, román és osztrák csapatok is jelezték indulásukat.

A hallal való kultúrált bánásmód kellékei nem hiányozhatnak a verseny alkalmából sem.

Mivel a parti rész hosszú métereken keresztül nagyon sekély, a fárasztások végén a szákoláskor szükség van a vízhatlan ruhákra.

Remélem, hogy az egyhetes verseny során végig változatos és izgalmas küzdelmeket élvezhetnek végig a kilátogató érdeklődők és maguk a versenyzők is. Ezt tulajdonképpen garantálja az a példátlan telepítési hullám, amit Palotáson az idén véghez vittek. Bízzunk benne, hogy éreztetni fogja jótékony hatását és egy színvonalas verseny fog lezajlani a Palotási víztározón.

Product catalogue

Haldorádó
Cataloque

The Haldorádó 2025 product catalog has been published, turn to it!

Visit Cataloque
2021 Széchenyi napelem

10seconds until we redirecting you to the payment page.